Internet is jöhet a lámpából, még filmet is lehet vele tölteni

Az egy dolog, hogy wifihálózatot is adhat egy felkapcsolt LED-lámpa, de a netkapcsolat még gyors is – ezt bizonyították először nyilvánosan a már anyagi támogatással is rendelkező skót kutatók, akik a különleges technológiával oda juttatnának kiváló internetkapcsolatot, ahol egyébként nincs rá lehetőség.

Az elmúlt években csak ígéreteket lehetett hallani a wifit helyettesítő LiFi-ről, amelynek lényege, hogy a LED-lámpa jeleivel működik vezeték nélküli internetes hálózat. Ennek a napenergiás, továbbfejlesztett változata pedig mindössze másodpercenként nagyjából hét megabites sebességet ért el a hírek szerint, így a technológiát kezdtük elfelejteni.

A skót fejlesztők viszont sokat dolgoztak és meg is lett az eredménye, hiszen Londonban megtartották az első nyilvános bemutatót, ahol igazoltan a lámpából nyert kapcsolattal kapott netet egy offline számítógép. Nem is akármilyet: körülbelül 50 Mbps sebességűt, ami bármelyik mai háztartásban megállná a helyét. Éppen ezért a nyilvános teszten egy filmet streameltek a laptopon, ami tényleg látványos fejlődés.

Kiderült, hogy két-három éven belül el lehet kezdeni a LiFi forgalmazását, köszönhetően angliai és skót befektetőknek, akik 1,5 millió fonttal támogatják a további fejlesztést és piacra dobást. Ez persze nem is csoda, hiszen a fejlődő régiókban nagy igény van hasonló szolgáltatásokra. Ilyen például a Facebook ingyenes műholdas internete, amellyel ellentétben viszont a LiFi nem egy korlátozott elérést biztosít.

HVG
internet2.jpg
 
"a LiFi nem egy korlátozott elérést biztosít"
Nem, hanem semmilyent :) Ez pont olyan, mint a wifi, mint továbbító közeg. Ha valahová csatlakozik, ami kilát az internet felé, akkor meg, ha nem meg nem. Ha pedig a routerben korlátozásokat állítanak be, akkor korlátos lesz.

Egyébként a technológia legnagyobb rákfenéje, hogy pont addigra készül el egy fejlesztés, mire az a sebesség már megint csak kicsi lesz. Az 50 Mbit ugyan nem kevés, de vegyük figyelembe, hogy ezt sok készülékre kivetve kell értelmezni.
Vélhetően ez is megmarad egy szűk alkalmazási szegmensben, mint a lézeres adatátviteli eszközök. Leginkább ott lehet érdekes, ahol nagyon telített a wifi spektrum vagy pont az ellenkezője, nagyon kell vigyázni a rádió interferenciára, mint pl. orvosi műszerek vagy laborok esetében.
 
max arra h kémek simán lőnek vele célzottan neked speckó wifinetet azt hiszed online vagy
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére