Közélet Kétmilliárd forintot küld a magyar kormány Erdélybe

A nagyváradi püspöki palotát újítják fel belőle.
Kétmilliárd forintot ad a magyar kormány, hogy felújítsák a püspöki palotát az erdélyi Nagyváradon.

Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be vasárnap. A támogatást a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül folyósítják.

A nagyváradi Szent László-napok zárása alkalmából mondott beszédében Balog kifejtette: Nagyváradon Szent László személye jelenti az „alfát”, a kiindulópontot. Felidézte azt a legendát, amely szerint Szent László holttestét a nagy meleg miatt a katonák nem akarták Nagyváradra elvinni, Fehérváron akarták eltemetni. Ám egy éjjel az uralkodó holttestét szállító szekér – a legenda szerint lovak és hajtók nélkül – elhagyta Fehérvárt és hazatért Nagyváradra. A miniszter szerint a magyaroknak is így kell megtalálniuk az utat egymás felé.

A beszédek után az Omega együttes adott koncertet.

(MTI)

kupa.jpg
 
Micsoda dolog, felhábotító .... megint beavatkoznak a román belpolitikába, Nagyvárad nem is létezik csak Oradea. Ősi román föld, de már 1192 -ben mikor szenté avatták ezt a királyt már akkor bosszantották a ősi románokat (vagy nem is léteztek románok?)
 
Semmi felháborító nincs a dologban hisz jól teljesít magyarország így már határon túlra is jut a pénzből!
Nem léteztek románok? Szerinted akkor hogy kerültek oda? Hipp-hopp és megjelentek?
(értem a cinizmusodat)
Horthy is megpróbálta visszaszerezni mivel ő veszítette el...annyira sikeres volt.
Azok az átkozott vörösök legalább felvették a harcot a megszállók ellen...Ja hogy közben a fehérek próbálták a hatalmukat megszervezni..
Igaz utána megalakították a lajta bánságot is...
 
Semmi felháborító nincs a dologban hisz
jól teljesít magyarország így már határon túlra is jut a pénzből!
Nem léteztek románok? Szerinted akkor hogy kerültek oda? Hipp-hopp és megjelentek?
(értem a cinizmusodat)
Horthy is megpróbálta visszaszerezni mivel ő veszítette el...annyira sikeres volt.
Azok az átkozott vörösök legalább felvették a harcot a megszállók ellen...Ja hogy közben a fehérek próbálták a hatalmukat megszervezni..
Igaz utána megalakították a lajta bánságot is...
az biztos kuttetek nekunk is az adotokbol 600 ezer dollart a magyarhaz felujjitasara
meg valami szoborra is 150 ezret dollarban
meg most egy csomo erdelyi kolkot danolaszni a tartasukat ti finanszirozzatok
vannak vagy hetvenen hmmm csak a repjegyuk vagy 100ezer dollarban
oszt ittvannak a a partfunkcik kolkei egy evig na azok is szep summa
naszoval dolgozzatok kemenyen fizessetek az adot mert akkor mibul urizalna a nacsarnyik
upsz majd el felejtettem a valasztasi folhivasok mar eleg intenzivek mifelenk
 
Semmi felháborító nincs a dologban hisz jól teljesít magyarország így már határon túlra is jut a pénzből!
Nem léteztek románok? Szerinted akkor hogy kerültek oda? Hipp-hopp és megjelentek?
(értem a cinizmusodat)
Horthy is megpróbálta visszaszerezni mivel ő veszítette el...annyira sikeres volt.
Azok az átkozott vörösök legalább felvették a harcot a megszállók ellen...Ja hogy közben a fehérek próbálták a hatalmukat megszervezni..
Igaz utána megalakították a lajta bánságot is...

Csak kíváncsiságból, nézz már utána mikor alakult meg Románia mint állam és mikortól használják magukra a román megnevezést.
Sokan mondják, hogy Erdélyben a román államra kellene hagyni a magyar műemlékek gondozását ... seperc alatt megoldanák a magyar múltat, így meg szarakodnak vagy 100 éve és még mindíg van mibe kapaszkodjanak ezek a piszok magyarok.
 
Utoljára módosítva:

Miért gondolod hogy számít az hogy ki volt ott előbb?
A lényeg az hogy ki van MOST ott.
Ha volt magyar honfoglalás ezt vedd úgy hogy román honfoglalás.
 
igazad van, de remélem a történelem kereke forog, 100 év nem olyan vészes.
 
Utoljára módosítva:
379"Nagyvárad nem is létezik csak Oradea."
Ami kevésbé közismert, kedves 379:
Oradea nevet úgy kapta a város, h hangzatosan lefordították magyar nevét.
Egész pontosan, volt egy időszak, amíg "Oradea Mare" volt a neve.
Hivatalos használatban valóban az Oradea a kötelező, de nagyon sokan tudják, h ha valahol felmerül neve, akkor hova illeszthető.
Konkrétan BM ügyintéző adott hangot Magyarországon annak, h sajnálja, h a Nagyvárad név le nem írható közokiratban!
https://ro.m.wikipedia.org/wiki/Oradea
 
Remélem érezted az iróniát a hozzászólásomban. Mellesleg nem csak a köziratokban, hanem a romániai történelemkönyvekben, földrajzkönyvekben sem lehet használni...tehát nagyon veszélyes, ha esetleg egy román gyerek megkérdi otthon, hogy mit is ünnepelnek ezek a magyarok, mirefel temettek el romániában egy magyar királyt.
 
Utoljára módosítva:
A nagyváradi püspöki palotát újítják fel belőle.
Kétmilliárd forintot ad a magyar kormány, hogy felújítsák a püspöki palotát az erdélyi Nagyváradon.

Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be vasárnap. A támogatást a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül folyósítják.

A nagyváradi Szent László-napok zárása alkalmából mondott beszédében Balog kifejtette: Nagyváradon Szent László személye jelenti az „alfát”, a kiindulópontot. Felidézte azt a legendát, amely szerint Szent László holttestét a nagy meleg miatt a katonák nem akarták Nagyváradra elvinni, Fehérváron akarták eltemetni. Ám egy éjjel az uralkodó holttestét szállító szekér – a legenda szerint lovak és hajtók nélkül – elhagyta Fehérvárt és hazatért Nagyváradra. A miniszter szerint a magyaroknak is így kell megtalálniuk az utat egymás felé.

A beszédek után az Omega együttes adott koncertet.

(MTI)

Csatolás megtekintése 1551572
"Magyarország erős, büszke és gazdag európai ország". Van itt pénz mindenre, stadionra, kisvasútra, s egyebekre, csak megélhetést biztosító nyugdíjra, egészségügyre, oktatásra stb. nincs.
 
A nagyváradi püspöki palotát újítják fel belőle.
Kétmilliárd forintot ad a magyar kormány, hogy felújítsák a püspöki palotát az erdélyi Nagyváradon.

Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be vasárnap. A támogatást a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül folyósítják.

A nagyváradi Szent László-napok zárása alkalmából mondott beszédében Balog kifejtette: Nagyváradon Szent László személye jelenti az „alfát”, a kiindulópontot. Felidézte azt a legendát, amely szerint Szent László holttestét a nagy meleg miatt a katonák nem akarták Nagyváradra elvinni, Fehérváron akarták eltemetni. Ám egy éjjel az uralkodó holttestét szállító szekér – a legenda szerint lovak és hajtók nélkül – elhagyta Fehérvárt és hazatért Nagyváradra. A miniszter szerint a magyaroknak is így kell megtalálniuk az utat egymás felé.

A beszédek után az Omega együttes adott koncertet.

(MTI)

Csatolás megtekintése 1551572
Nagyon dícséretes dolgo ez a kormány részéről!
 
Szerintem már csak azért ha veszed a fáradságot és megnézed a térképen, hogy hol található Nagyvárad, kicsit utánaérdeklődsz mi köze van úgy általában a magyar nemzetnek ehhez a városhoz, estleg a térképen nagyvárad mellett találsz egy másik kis városkát is Nagyszalontát ... jé ott született az az Arany János ... jé mennyi mindent elvesztettünk
 
Ki is a hibás?
Én?
Nézd meg a 2 világháborúban nagy részét visszakapta az ország és hogy-hogy nem, megint nincs...
Ki lehetett a hibás?
Gondolkodok...
Vagy miért is vették vissza?
 
mindíg a győztesek írják a történelmet ... mindenesetre megjegyzendő, hogy a mesterségesen kreált országok közül (Jugoszlávia, Csehszlovákia, Románia ...) már csak Románia van egyben.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére