Kanada csapatokat küld Kelet-Európába a NATO keretein belül

A kanadai védelmi minisztérium és a külügyminisztérium közös közleményben jelentette be csütörtökön, hogy Ottawa csapatokat küld Kelet-Európába a NATO keretében, de részleteket nem tett közzé.

A négyezer fős NATO-erőt, amelynek fő célja az elrettentés, az orosz határ közelébe telepítik majd.

A CBC kanadai televízió információi szerint az észak-atlanti szövetség katonáit valószínűleg Lettországba telepítik. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a jövő héten Lengyelországban tartandó NATO-csúcson tájékoztatja a partnereket a részletekről.

Harjit Sajjan, Kanada védelmi minisztere és Stéphane Dion külügyminiszter a közös közleményben hangsúlyozza: országuk vállvetve dolgozik NATO-szövetségeseivel azon, hogy mindenféle agressziótól elrettentsenek, és biztosítsák a békét Európában. Ebben Kanada "vezető szerepet" kíván vállalni, és "rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy vezető szerepet vállalhatunk" - szögezi le a két miniszter.

Barack Obama amerikai elnök szerdán a kanadai kormányfővel és a mexikói államfővel találkozott Ottawában, majd a helyi parlamentben mondott beszédet, amelyben nagyobb NATO-hozzájárulásra szólította Kanadát.
"Mint az Önök NATO-szövetségese és barátja, hadd mondjam el, hogy nagyobb biztonságban leszünk, ha valamennyi NATO-tagország, köztük Kanada is, teljes mértékben hozzájárul közös biztonságunkhoz. A kanadai fegyveres erők kiválóak, ezért engedtessék meg, hogy kimondjam: a világnak több Kanadára van szüksége, a NATO-nak több Kanadára van szüksége" - hangoztatta Obama lapjelentések szerint.

Jens Stoltenberg, a NATO-főtitkára a kanadai CBC televízió Hatalom és politika című tekintélyes politikai műsorának adott - pár nappal ezelőtt sugárzott - interjújában szintén utalt arra, hogy a katonai szövetség nagyobb szerepvállalásra számít Kanada részéről.

MTI

Nato.jpg
 
felpörgött idő
sajnálom hogy Canada bevonása már nyilvánosan is megtörtént a globális akarat jól tükröződik a tárgyalások hosszán:)
az alábbit nem kommentálnám de érdemes ránézni mivel is tisztelgett svájc az uniós vezetőink előtt


Nekem legjobban a kecske tetszett. A fekete kecske megerőszakolja a fehér kecskét...:D Gondolom majd lesz jó sok kávé színű kiskecske, amitől nagyon boldogok leszümk. :cool:
 
Ja, Európában béke van. Ukrajna nem Európa? És ott béke van? És netán Amerika kavart ott is be?

talán nem szabadna keverni a lakosság véleményét a politikát mozgató akarattal ,könnyebb volna a beszélgetés a valóság néha nehezen mondható ki főleg saját magunk számára, ami ott zajlik és fog is , nem lehet egyikünk célja sem ,ettől el kell különülni
mi nem vagyunk politikusok szerencsénkre
 
Melyik országot teszi ezzel csatatérré Kanada? És melyiket tette azzá a "szent" orosz hadsereg?

Az oroszok oda fognak visszalőni, vagy ha úgy tetszik, oda fognak támadni, ahol az őket fenyegető (elrettentő) hadsereg tartózkodik. Ha a Te országodban, akkor oda.
Az orosz amcsi konfliktusnak volt már a helyszíne Korea, volt Vietnam, nem szeretném, ha most Közép-Európa, főleg ha Magyarország lenne. Amikor a NATÓ-ba beléptünk, arról volt szó, hogy az egy védelmi szövetség, nem pedig arról, hogy körberakja az oroszt elrettentő seregekkel és fegyverekkel.

Én elhiszem, hogy a legjobb védekezés a támadás, de ezt foganatosítsa mindenki a saját országából, ha lehet! Vannak már frankó ballisztikus rakéták, tessék Torontóból vagy New Yorkból lövöldözni az oroszt. Ja, hogy akkor az orosz is oda fog visszalőni? Hát kérem, ez benne van a pakliban!
 
Utoljára módosítva:
Melyik országot teszi ezzel csatatérré Kanada? És melyiket tette azzá a "szent" orosz hadsereg?

Tudod, láttuk, hogy az Arab Tavasz mit jelentett az ott élők számára. Félünk a TI felszabadító, minket megvédő erőitektől. Mi, itt, úgy látjuk, hogy az orosz medve bennünket nem fenyeget. Nem szeretjük, de félve tiszteljük őket. A történelem arra tanított bennünket, hogy a tengerentúli angolszász hatalmak a MI érdekünkben nem tesznek semmit. A saját érdekeikért pedig feláldoznak bennünket.
 
Mondok erre egy hétköznapi példát. Az utcánkban lakott egy idős néni, gyakran bejárt hozzánk. Egy napon a kertünk végében lévő szomszédunkban a gyerekek nagy ricsajt csaptak. Engem egyáltalán nem zavart. A nénit viszont igen. Átjött hozzánk, és az én kertem végéből kiabált át az én szomszédomnak, hogy azonnal hagyják abba a ricsajozást!
Talán nem kell magyaráznom, hogy ezzel milyen kínos helyzetbe hozott engem. Hisz ha az én kertemből teremti le a szomszédot, azzal engem is belevon a konfliktusba. Mondtam neki, hogy ne haragudjon Erzsike néni, de csöngessen be az utcáról ahhoz a családhoz, és onnan szóljon rájuk, ne az én kertemből csinálja velük a feszkót. Azután a szomszédtól elnézést kértem.

Szóval ezt is ilyen esetnek látom: bocsi, de ne az én országomból púposkodjanak az orosszal, se a kanadai, se más. Púposkodjon a saját országából. Egyszer már hívták ide a nyugatot az orosszal szemben, akkor se jöttek. Most már ne is jöjjenek, léccí. Én is úgy látom, hogy nekünk nincs félnivalónk az orosztól. Akinek van félnivalója tőle, az rendezze vele, de minket hagyjon ki belőle!
 
Tudod, láttuk, hogy az Arab Tavasz mit jelentett az ott élők számára. Félünk a TI felszabadító, minket megvédő erőitektől. Mi, itt, úgy látjuk, hogy az orosz medve bennünket nem fenyeget. Nem szeretjük, de félve tiszteljük őket. A történelem arra tanított bennünket, hogy a tengerentúli angolszász hatalmak a MI érdekünkben nem tesznek semmit. A saját érdekeikért pedig feláldoznak bennünket.
Az orosz medve az ukránokat sem fenyetette sokáig, aztán lerohanta őket. És még mindig folyik a háború. Vagy Afganisztán? Vagy Csecsenföld?

Az oroszok oda fognak visszalőni, vagy ha úgy tetszik, oda fognak támadni, ahol az őket fenyegető (elrettentő) hadsereg tartózkodik. Ha a Te országodban, akkor oda. Az orosz amcsi konfliktusnak volt már a helyszíne Korea, volt Vietnam, nem szeretném, ha most Közép-Európa, főleg ha Magyarország lenne. Amikor a NATÓ-ba beléptünk, arról volt szó, hogy az egy védelmi szövetség, nem pedig arról, hogy körberakja az oroszt elrettentő seregekkel és fegyverekkel. Én elhiszem, hogy a legjobb védekezés a támadás, de ezt foganatosítsa mindenki a saját országából, ha lehet! Vannak már frankó ballisztikus rakéták, tessék Torontóból vagy New Yorkból lövöldözni az oroszt. Ja, hogy akkor az orosz is oda fog visszalőni? Hát kérem, ez benne van a pakliban!

Ha Ukrajna NATO ország lett volna, akkor most nem lenne a fele orosz fennhatóság alatt. Azt meg nem tudhatod, hogy mik a tervei a diktátornak, kire jelent fenyegetést, főleg, ha a kis országok kormánya mondjuk nem bújik a s..gébe. A balti államok mind NATO-tagok. És oda támadtak az oroszok? Nem. Jelen állás szerint éppen az oroszok az agresszorok Európában, nem is beszélve arról, hogy megfenyegették a finneket is, hogy ne lépjenek be ők is a NATO-ba.
 
Ennek aztan igazan orulok, hogy nincs mit tartani az orosztol jol el vagytok veluk mint a befott.

fölösleges gúnyolódnod Melitta - eddig nyugi van, semmi szüksége rá senkinek (és itt most nem csak Kelet-Európára gondolok, hanem minden olyan helyre, ahol mások szerint gáz van), hogy egy harmadik kéretlen miatt tényleg kitörjön a botrány - tudod, elhisszük akkor is ha csak mondjátok, hogy ti aztán tényleg és nagyon és szuperül...mint írtam, az erőfitogtatás nem egyenlő a védelemmel - hidd el, ha neadjisten szüksége lenne bárkinek segítségre, szólni fog...na akkor kell(ene) ténylegesen segíteni

olyanok vagytok mint az egyszeri viccben Kohn....

"Kohn utazik a vonaton Csernovicbol Lembergbe. Egy katonatiszt jön a kupéba. Kohn elővesz egy szivart, szájába veszi. A tiszt lekurblizza az ablakot, kiveszi a szivart Kohn szájából, kidobja az ablakon.
- Itt nem fognak dohányozni!
- De én nem is szivaroztam.
- Még előkészületeket sem fognak tenni!
A vonat megy tovább. A katonatiszt elővesz egy újságot. Kohn kinyitja az ablakot, kidobja az újságot.
- Itt nem fognak szarni!
- Dehát én...
- Még előkészületeket sem fognak tenni!"

ami fura, hogy az IÁ-val szemben valahogy nem tűntök ilyen harciasnak....

és ami még nekem mindig fura...hogy egy külföldre szaladt hazánkfiától egy picit több empátiát várna az ember - báááár....miért is?
 
Utoljára módosítva:
Miert varsz tolunk empatiat ,hisz nekunk nem tetszett a rendszerezert eljottunk.
Hogy te jonak iteled meg az orosz politikat az a te velemenyed,de hidd el nem biztos hogy sokan szeretnenek ujbol orosz fenhatosagot.
Elore kellene gondolkozni es latni es leszurni a tanulsagokat ,mert utolag szabhatjuk.....
 
Miert varsz tolunk empatiat ,hisz nekunk nem tetszett a rendszerezert eljottunk.
Hogy te jonak iteled meg az orosz politikat az a te velemenyed,de hidd el nem biztos hogy sokan szeretnenek ujbol orosz fenhatosagot.
Elore kellene gondolkozni es latni es leszurni a tanulsagokat ,mert utolag szabhatjuk.....

Egy szóval sem mondtuk, hogy orosz fennhatóságot akarunk. Csak azt mondtuk hogy békében akarunk élni az orosszal.
Leszűrtük a tanulságokat. Senki kedvéért nem akarunk többé magyar katonákat küldeni a Donhoz.
 
Miert varsz tolunk empatiat ,hisz nekunk nem tetszett a rendszerezert eljottunk.
Hogy te jonak iteled meg az orosz politikat az a te velemenyed,de hidd el nem biztos hogy sokan szeretnenek ujbol orosz fenhatosagot.
Elore kellene gondolkozni es latni es leszurni a tanulsagokat ,mert utolag szabhatjuk.....
Melitta! Melyik rendszer nem tetszetett Neked? Vélhetően a szocializmus? Már nincs olyan! Szovjetunió sincs. Maradt a szerény életformánk, és a "megérdemelt", korrupcióval gyanúsítható uralkodó osztályunk.
Mi sem szeretnénk orosz fennhatóságot. Éppen attól félünk, hogy az angolszász fiaitok idejönnek és cowboy stílusukban kirobbantanak valami jóvátehetetlent. Az igazi problémát az jelenti, hogy egyre többen azon a véleményen vannak, hogy nem az orosz az agresszor, bár ő is megéri a pénzét.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,712
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére