Lélekemelő: Fischer Iván közös zenéléssel oldaná fel a gyűlöletet Őcsényben

A világhírű magyar karmester megint bebizonyította, hogy a helyén van a szíve.

Fischer Iván a Facebookon jelentette be: úgynevezett kakaókoncertre hívja az őcsényieket és a menekült családokat október 22-ére, hogy oldódjon a mesterségesen gerjesztett feszültség a felek között.

A zenész azt mondja a videóban:

“Nagyon elszomorítottak az Őcsényben történtek. Az, hogy emberek ennyire tudnak félni, és hogy ilyen gyűlölettel fordulnak az odalátogató szerencsétlen menekült családok felé.

Arra gondoltam, hogy ezeket a családokat, különösen a kisgyerekes családokat, elhívom egy kakaókoncertre. És szeretném elhívni azokat az őcsényieket is, akik annyira idegenkedtek attól, hogy együtt legyenek velük.

Azt gondolom, hogy ha közösen hallgatják meg a koncertet, akkor csoda történhet.

Azért is mondom ezt, mert évek óta azon dolgozom, hogy Magyarország jó hírét öregbítsem a világon – és nem szeretnék erről a célról lemondani.”

Nyugatifeny

kakao koncert.jpg
 
-
Butaságokat beszélsz. "Islamtörvény" nem 2015 ota van Ausztriában, hanem 1912 ota, és ebben semmi különös nincs, célja az államnak és egy vallásnak - jelen esetben a muszlem vallásnak - a viszonyát szabályozza.

nézőpont kérdése, mások véleménye szerint pedig:
A vallási radikalizmus elleni harc, a saría bevezetésének megakadályozása, valamint a külföldi iszlamista szervezetek befolyásának megszüntetése – röviden erről szól az Ausztriában 2015 -ben elfogadott új Iszlám Törvény.
 
Te valoban egy pánikkeltö vagy. Nincs "uj Islam törvény" csupán modositott törvény.

Egy hivö muszlem számára aki minden pénteken elmegy a moscheeba nem változik semmi. ;)
-
Természetes, hogy minden törvény mögött valamilyen visszaélés megfékezése áll de te ezt felfujod, ugy csinálsz mindha valami katasztrofa lenne.
-
Beszéljünk inkább mi változott a törvénymodositás álltal?
Az, hogy ez év öszétöl a Bécsi Egyetemen megkezdödött az islam theologia tanitása. :)
Az, hogy a moscheekban németül fognak prédikálni, tehát a bevándorlok utodai is megértik az Imamot :)
Az, hogy az imaházak ne külföldi pénzböl lesznek épitve, a lelkészek ne legyenek függöségbe diktatorikus hatalmaktol.
:)
...
Csuppa olyan aminek az itteni vallási szervezetek is örülnek. Végülis velük lett a törvény közösen megbeszélve. :)
-
A katholikus templomokban 1965-töl beszélnek magyarul, akkor forditották meg az asztalt, hogy lássa a nép milyen trükkel lesz a keksz egy 2000 éve halott ember tesévé átváltoztatva.
-
Es még egy.
A muslem vallásban egy szo sincs a Burkárol. Ausztriában nincs "Burka-tilalom"
hanem "Vermummumgs-Verbot" van.

(Ami azt jelenti, hogy a Halloween-t ünneplök, a motorosok, a sálat, kapucnit hordok... nagy problémában lesznek mert a "Mask-tilalom" mindenkinek megtiltja, hogy a homlokát vagy az állát eltakarja.) :)
 
Utoljára módosítva:
Valóban az alapokat tisztázni kelle, hogy világos legyen miről is beszélünk.
Az idegenek és a betolakodók közt azért van némi különbség. Például óriási különbség van például egy magyarországon praktizáló pakisztáni orvos közt és egy illegálisan érkezett pakisztáni közt, aki nem is tud dolgozni, nem is akar de követeli, hogy a társadalom gondoskodjon róla.
-
Aki menekül annak nincs ideje, lehetösége megvárni mig a magyar Kormány kinyitja ujra a követséget egy lebombazott városban. Az, hogy nem akarnak dolgozni sem tudod megállapitani amig nem adsz nekik tartozkodási és munkaválalási engedélyt. Csuppa elöitélet.
-
Te logikátlan kijelentéseket teszel egymás után azt a látszatot keltve mindha valami logikusat mondtál volna.
Ezzel csak balekokat lehet fogni. Tul sok van belölle nállatok.
-
Véleményem szerint általában az idegenekkel senkinek semmi próblémája, jó pédák a falvak ahol az idegenek előszeretettel telepednek le, a jópár kínai aki magyarországon keresi meg a kenyerét(nem követelőznek nem követelik a taoizmus vagy a buddhizmus bevezetését) vagy a pár millió turista aki évente Magyarországra látogat.
-
A Kinaiak többsége atheista, az islam egy Abrahámi vallás, nem kell azt bevezetni de eröszakkal nem is veheted el senkitöl, ezt irja elö a vallásszabadság. Idegen hatalmak álltal finanszirozott moscheet ha jol tudom Orbán akar épiteni, csakhát nem ment át a terrorvizsgán a barátja.
-
Már hogyne lenne problémája Orbánnak az "idegenekkel", világosan megmondta, hogy nem akarja az "ethnikai homogenitást" felhigitani. Ez fajvédelem Hitleri értelemben.
-
Miként történhetolyan, hogy gyerekeknek, akik nemzetköz jog szerint tartozkodnak Mo.-on megtilthatja egy falu a beutazást? Orbán pedig megdicséri öket a az eröszak és törvénysértés miatt. Olyanokat gyülöltök akiket nem is ismertek. Ez az undorito.
-
Másik kategória a betolakodók vagy nevezzük illegális migránsoknak ... a lényeg, megkérdezésünk nélkül, engedélyünk nélkül érkeznek.... még itt szeretném tisztázni, hogy nem menekültekről beszélek.
-
Hogy ki a menekült azt még a határokon kell eldönteni. Gondolom Te is betörőnek nevezed ha valaki megkérdezésed nélkül az ablakon bemászik a lakásodba, és egészen más a helyzet ha becsenget az ajtón és segítséget kér.
itt kezdődnek a problémák .... vannak akik azt mondják nem baj, hogy bemászott az ablakon biztosan fázott vagy éhes volt és ha már nálam van gondoskodjak is róla. Szerintem meg kidobhatom a lakásomból.
-
Egy betörö álkulcsal vagy feszitövassal jön és kényszeriti a lakásban levöket értéktárgyak kiadására, a menekültek fegyvertelenek. Hány száz-ezer is vonult át az országon anélkül, hogy kirabolt volna valakit?
-
Hogy miként kell viselkedni a kérelmet beadokkal azt nemzetközi törvények irják elö, Mo. ezt állandoan megszegi. A humanitás ugy látszik egy ismeretlen fogalom, félek az élet visszafogja adni nektek ezt. Nem kivülröl, a tönkretett lelketekkel egymásnak fogtok még esni.
 
Csuppa olyan aminek az itteni vallási szervezetek is örülnek. Végülis velük lett a törvény közösen megbeszélve. :)

egy pici dokumentáció....nekem úgy tűnik, a lényeg nem az amiket Te felsoroltál
http://www.bbc.com/news/world-europ...&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201710

Austrian Foreign Minister Sebastian Kurz: "We don't want our Muslim community to be dependent on foreign funding" (úgy néz ki, hogy ő lesz Ausztria új kancellárja).

"Austria will go back 100 years in freedom with its Islam bill," Mr Gormez said, according to Turkey's state-funded Anadolu news agency.
 
Utoljára módosítva:
Arra nincs de, arra van hogy áthajókázzon egy tengeren...átgyalogoljon 4-5 határon.
MIlyen jogon is itelkezel? Ilyen summas megallapitas utan , valoszinu fogalmad sincs a menekult emberekrol csak a propagandat nyomod ezerrel , minden topicba.
Arra nincs otleted hogy a gyulolkodest hogyan lehetne megallitani, csak fokozni szereted, ami semmi jora nem fog vezetni.
 
Arra nincs de, arra van hogy áthajókázzon egy tengeren...átgyalogoljon 4-5 határon.

Igen. Sajnos igy van ez. Számold ki, A saját territoriumán, a magyar határon naponta 5 ember van beengedve, menyi ideig tartana 100.000 ember esetén? Addig meglehetne halni. A 175 km hosszu keritéshez elég volt nekik egy honap. Egy sátrat felállitani a keletinél állitolag 2 hét lett volna.
-
De mi a fenét rágodsz a tegnapon, a kutya sem jön felétek.
-
Ausztria 35.000 menekült felvételét nevezte meg felsö határnak, és mi történt? Az elmult két év alatt nem jött enyi. :)
 
MIlyen jogon is itelkezel? Ilyen summas megallapitas utan , valoszinu fogalmad sincs a menekult emberekrol csak a propagandat nyomod ezerrel , minden topicba.
Arra nincs otleted hogy a gyulolkodest hogyan lehetne megallitani, csak fokozni szereted, ami semmi jora nem fog vezetni.
Nem ítélkeztem ezek tények.
Szerintem ha menekültek jönnek az első uniós határnál menekült státuszt kérek és majd onnan írányítanak a megfelelő országba vagy táborba.
Nem fokozom a gyülöletet miért is tenném?
Hogy lehetne megállítani a gyülöletet? Csak ha olyan kormány lesz aki nem ezt szajkózza.
Vagyis törvényekkel.
Ha abban a bizonyos községben a törvény lecsapott volna a handabandázó emberekre akkor már csend lenne...de így csak olaj a tűzre a kormányfő támogatása.
Nem értem miért gyülölködök?
Van egy véleményem és megosztom.
Van akinek testzik van akinek nem Hiszen nem vagyunk egyformák.
 
Igen. Sajnos igy van ez. Számold ki, A saját territoriumán, a magyar határon naponta 5 ember van beengedve, menyi ideig tartana 100.000 ember esetén? Addig meglehetne halni. A 175 km hosszu keritéshez elég volt nekik egy honap. Egy sátrat felállitani a keletinél állitolag 2 hét lett volna.

azért tisztázni kellene a dolgokat .... görögországból és szerbiából papírok nélkül érkező migránsokról beszélünk és a zöldhatárról...szóval illegális migránsokról. Ha hosszadalmasnak találja valaki az ügyintézést...miért nem adja be a papírjait a menekültstátuszért még görögországban? De ha már átutazott szerbiába miért nem adja be a papírokat szerbiában? Busszal néhány óra a magyar határtól átutazni a horvát határhoz ott is azonnal intézik a papírokat.
 
De mi a fenét rágodsz a tegnapon, a kutya sem jön felétek.
Rágódik a franc...
De, miért a magyar határnál kellene megállítani a menekülteket? Ha nem megállítani akkor regisztrálni?
Kik ők románok, szerbek, horvátok?
Ha nem akkor van ott délen még unios ország...vagy őket nem szabad bántani....
 
azért tisztázni kellene a dolgokat .... görögországból és szerbiából papírok nélkül érkező migránsokról beszélünk és a zöldhatárról...szóval illegális migránsokról. Ha hosszadalmasnak találja valaki az ügyintézést...miért nem adja be a papírjait a menekültstátuszért még görögországban? De ha már átutazott szerbiába miért nem adja be a papírokat szerbiában? Busszal néhány óra a magyar határtól átutazni a horvát határhoz ott is azonnal intézik a papírokat.
Nekem már megmondták hogy ne ítélkezzek...ne szítsak...szóval psszt.
 
egy pici dokumentáció....nekem úgy tűnik, a lényeg nem az amiket Te felsoroltál
http://www.bbc.com/news/world-europ...&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201710

Austrian Foreign Minister Sebastian Kurz: "We don't want our Muslim community to be dependent on foreign funding" (úgy néz ki, hogy ő lesz Ausztria új kancellárja).

"Austria will go back 100 years in freedom with its Islam bill," Mr Gormez said, according to Turkey's state-funded Anadolu news agency.

A cikket nem olvastam el, nállam nem jelenik meg. Amit beidéztél meg semmi ellentmondásba nincs az általam mondottakkal, söt megerösiti azt.
-
Olvass vissza, jo magam irtam, hogy az állam-islam kapcsolatát leiro törvény 1912-böl valo, és, hogy ne épitsenek külföldi diktaturák nállunk imaházakat, ne tegyék függövé az itteni prédikátorokat.
-
A probléma megvan No.-ban a keresztényekkel is.
No.-ban a keresztény theologusok az állam egyetemeken lesznek kiképezve, tanulnak ingyen, a professzorokat az állam fizeti.
Aztán jön a Vatikán és megtiltja ennek, vagy annak a professzornak a tanitási jogot mert neki nem tetszik. Milyen alapon?
 
Rágódik a franc...
De, miért a magyar határnál kellene megállítani a menekülteket? Ha nem megállítani akkor regisztrálni?
Kik ők románok, szerbek, horvátok?
Ha nem akkor van ott délen még unios ország...vagy őket nem szabad bántani....

Miért kéne megállitani a menekülteket? Nem megállitani kell öket hanem segiteni kell nekik.
-
Eszre sem veszitek, hogy milyen csunyán beszéltek.
-
Nállunk nem a megállitás a cél hanem az embereken valo segitség, ami ügye magaután vonja, hogy nem kell elhagyniuk a hazájukat, ergo nem jönnek.
-
Ez csak látszatra ugyan az. Te sem azért pelenkázod be a gyereket, hogy ne legyen büdös. Vagy? :)
-
Az NDK-határán 800 ember vesztette az életét. Ha benneteket hallgatlak a menekültekröl ugy hangzik mindha átvettétek volna az SED szerepét.
-
Ök is arra hivatkoztak, "minek probáltak átmenni a határon amikor tudták, hogy megvan tiltva és löni fognak rájuk" és nem az után kérdeztek "vajon miért tették mégis?"
-
 
Utoljára módosítva:
Miért kéne megállitani a menekülteket? Nem megállitani kell öket hanem segiteni kell nekik.

Ezek a migránsok papírok nélkül a zöldhatárokon illegálisan átjutva egy másik EU országon keresztül érkeznek, vagy több békés-biztonságos országon keresztül ahol nincsenek semmiféle veszélyben.
Valóban lehetnek menekültek is az illegális migránsok milliói közt. A kérdés meddig menekült a menekült ... ha szétnéz valaki Görögországban, Szerbiában, Romániában, Bulgáriában és sehol sem kér menekült státuszt az még valóban menekül valami elől?
 
Egy menekült nemcsak addig menekült amig lönek rá, hanem amig nincs egy helyen ahol befogadják ötet, ahol gondoskodni tud az életéröl. Magyarországon még egy WC-t sem adtatok nekik. Nyugati segélyszervezetek látták el öket még vizzel is.
-
 
persze arról szó sem lehet, hogy a szegény menekültek valamelyik német konzulátuson nyújtsák be a kérelmeiket ... azt már nem.
Nem lehet.
Átgyalogolnak országokon és magyarországnál megakadtak.
Legközelebb nem erre jönnek ha a kormány nem szívesen fogadja őket.
 
Az NDK-határán 800 ember vesztette az életét. Ha benneteket hallgatlak a menekültekröl ugy hangzik mindha átvettétek volna az SED szerepét
Azok a saját nemzetüket gyilkolták le.
Most én nyugodtan kimehetek külföldre nem fognak rám lőni.
Nállunk nem a megállitás a cél hanem az embereken valo segitség, ami ügye magaután vonja, hogy nem kell elhagyniuk a hazájukat, ergo nem jönnek
Ez nem magyarország feladata hanem az unio-é. Csak valamiképpen az unio is a magyarokat hibáztassa hogy nem jöhet elég menekült európába...majd az lett a probléma hogy miért is enged be ennyi menekültet az ország...
A törökök kaptak pénzt...a görögök meg nos azokon hogy jöttek keresztül?
Miért kéne megállitani a menekülteket? Nem megállitani kell öket hanem segiteni kell nekik.
De,megállítani hisz azt sem tudod kik azok nem hiszem hogy szeretnéd ha ismeretlen emberekkel lenne tele az ország.
Eszre sem veszitek, hogy milyen csunyán beszéltek.
Csúnyán beszélek? Idézz be.
 
Nyugati segélyszervezetek látták el öket még vizzel is.
Nem fogadták el a rendőrségtől sem az ételeket, sem az ásványvizes palackokat a bicskei menekülttáborba való szállításuk ellen a vonaton tiltakozó migránsok. Voltak, akik a sínre dobták a vizespalackokat, hogy ezzel is nyomatékosítsák, tovább akarnak utazni.
A rendőrség honlapján közölt videót arról, hogy megpróbálták vízzel és élelmiszerrel ellátni a bicskei menekülttáborba szállításuk ellen tiltakozó migránsokat, ők azonban határozottan ellenálltak ennek: pár gyermek el-elfogadta a rendőröktől a dolgokat, a felnőttek közül azonban volt, aki a sínre hajította a vizespalackokat.
 
Valóban az alapokat tisztázni kelle, hogy világos legyen miről is beszélünk.
Az idegenek és a betolakodók közt azért van némi különbség.
Nem jól kezded :
Az a fogalom hogy idegengyűlölet
Két szóból áll

Idegen és gyűlölet
(Idegent, nem odatartozót,tőlünk különbözőt, gyűlölni)
Nem gondoltam hogy te már az idegen szótól is félsz.
Már ott bonyolítani akarod.Mosakodni de nincs mit, most csak meghatározzuk a kifejezést
Hátha nem is idegen gyűlölőek az Öcsényiek
A gyűlölet vagy utálat már választó vonal lehet
Lehet persze beszélni róla de nem most, a definíció témakörben
Így csak szétkened, ha most fogsz bele árnyalgatni
Ne most

Most ez egyszerű idegen mindaz aki nem tartoztuk oda feltűnően és tudottan
Nem tárgyaljuk a miként került oda mert az másfelé más fogalmak felé vezet
Idegen és gyűlölet ez a kifejtendő pontról pontra
Az idegeneket nem szeretni és el se fogadni, de nem bántani ez az alapkiindulás szerintem.
Ekkor még nem idegen gyűlölet.Ekkor még csak a barátságtalan nép ha nép teszi.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,579
Tagok
615,666
Legújabb tagunk
RichardLok
Oldal tetejére