Magyar romák tüntettek Kanadában

C

CanadaHun

Vendég
immigration.jpg

Magyarországi romák tüntettek kedden a kanadai Vancouver bevándorlási irodája előtt.



A tüntetést szervező Florian Botos azt mondta, a romák nagyon félnek attól, hogy visszamenjenek Magyarországra, mert ott az életük veszélyben van - írja egy kanadai lap.


Mint mondta, bár sokan, a kanadai kormány is azt állítja, hogy a magyarországi romák nem valódi politikai menekültek és csak a segélyért és a jobb megélhetésért emigrálnak Kanadába, de szerinte ez nem igaz. Elmondása szerint a kiutazott romáknak Magyarországon van megélhetése, ezért védelemért utaztak Kanadába, mert a hazájukban sok a neonáci támadás ellenük, amelybe voltak, akik bele is haltak.


A kanadai bevándorlási miniszter Jason Kennewy idén ősszel készül közztenni egy listát azokról az országokról, amelyeket a kormánya biztonságosnak ítél, és ezért nem várhatóak onnan politikai menekültek. Az ezekből az országokból érkezők menekültügyi kérelmeit gyorsabban fogják megvizsgálni, de elutasítás esetén nem lesz alkalmuk fellebbezni.


A lap megemlíti, hogy 2011-ben Kanadában a menekültstátuszt kérvényezők többsége Magyarországról érkezett, a többségük pedig roma származású volt. A 4442 kérvényező közül pedig majdnem mindet elutasították.
 
C

CanadaHun

Vendég
HA tudsz munkat ne fogd vissza magad,mert tobb tagunk is munkanelkuli es orommel menne dolgozni.
 
C

CanadaHun

Vendég
A vilag nem igy mukodik, egy kulturorszagban egyutt tud elni nagyon sok nemzetisegu ember. Kanada ebben is elen jar.Nekunk sem jo ha minket nem kedvelnek barmely orszagban.
 

völgylakó

Állandó Tag
Állandó Tag
CanadaHun;3578043 írta:
…egy kultúrországban együtt tud élni nagyon sok nemzetiségű ember. Kanada ebben is élen jár…

Ez teljesen igaz.
Ennek ellenére Kanada mégis haza akar deportálni egy kisvárosnyi romát. Ezt korábban több ország is megtette.
A kérdés továbbra is megválaszolatlan.
Ha valakiket az egész világon nem kedvelnek, akkor a világ a hibás?:confused:
 
C

CanadaHun

Vendég
Kanadaban bevandorlni lehet es romaknak is, es mindenkinek aki a torvenyes felteteleknek megfelelnek. Nem etnikum szerint dont Canada a bevandorlasnal.
A menekult kerelmekuket nem fogatak el, mert nem felelt meg a kriteriumoknak ezert kell haza meniuk, es nem azert mert nem kedvelik oket.
 

völgylakó

Állandó Tag
Állandó Tag
CanadaHun;3578048 írta:
…A menekült kérelmüket nem fogadták el, mert nem felelt meg a kritériumoknak ezért kell haza menniük…

Magyarul hazudtak. Azt hazudták, hogy itthon üldözték őket. Ezzel szemben az igazság az, hogy nem üldözi őket senki. Mi több mérhetetlenül sok pénzt, időt, és energiát fordítunk a felzárkóztatásukra, már évtizedek óta. Kanada is rengeteget költött rájuk. Úgy érzem, nem a világnak kell megváltoznia.
 

kubli

Kitiltott (BANned)
Régóta az ország több milliárdnyi pénzt költ a cigányok (nekem még így tanították) felzárkóztatására, ilyen-olyan program, de egyik sem sikerült. A mi pénzünkből éltek (élnek) miközben ők semmit nem tesznek azért hogy valóban becsületes tisztességes tagjai váljanak a társadalomnak (tisztelet ritka és kevés kivételeknek!!!)

Akkor ki a hibás? mi akik segíteni próbáljuk őket, vagy a cigányok akik tesznek ránk és kihasználják a jóhiszeműségünket?
 

Kyra2

Kitiltott (BANned)
Azért azzal nem dicsekednék, hogy van munka, csak nem akarnak dolgozni. Magyarországon legalábbis ez nem igaz. Nagyon sokan dolgoznának, csak volna munka. Nem állítom, hogy ők a legjobb, legszorgalmasabb, legkitartóbb munkaerők, de sok helyen semmiféle munka nincs és bizony van ahol éheznek...

Én egyáltalán nem csodálkozom, hogy még hazudnak is, hogy kinn maradhassanak. Ott talán legalább éhezniük és fázniuk nem kell.

Persze nálunk nem csak ők vannak bajban, hanem a nem romák is. Kanadába kiutazni egyébként nem a legszegényebb romák tudtak, mert némi pénzre ahhoz is szükség volt. A legszegényebbek még a buszra sem tudnak felszállni, hogy elmenjenek a szomszéd városba.

Azért legyünk igazságosak velük is. Én őket is nagyon sajnálom.

Az igazi problémánk nekünk, nem romáknak az, ahogy rajtuk keresztül bennünket megítélnek és elítélnek olyan nemzetek, akik a saját kisebbségeiket először jól kiirtották, most meg bennünket tanítanak a helyes viselkedésre a romákkal szemben.:mad:
 

whitecat

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nem sajnálom őket! Tanulni nyista? Dolgozni nyista? Öregeket összeverni 5-10.000 Ft-ért az rendben van? Magyart lincselni az utcán, rendben van? Én elmegyek segélyért, mert nincs munka, kirugdosnak a hivatalból egy peták nélkül! Azok viszik a szakajtónyi kölköt, aztán eléjük öntik talicskával a pénzt. Ha beteg a magyar, akkor ez hallatszik a rendelőben a cigány szájából: Az a büdös magyar kulák nem dolgozik! Nem lesz ki eltartsa őket!
Ja van ám közmunka is... de nekik nem jó az utcasöprés! Így nyavalyognak, hogy nincs munka! Ne a diplomással akarjanak utcát söpörtetni, van elég 8 általánossal rendelkező kisebbségi munkaerő!

Na így sajnálja őket az, akinek két anyja van!

Maradjanak, csak Kanada nyakán! Hisz ők toleránsok, mi meg biztos hogy üldözzük őket! Legalábbis a világsajtó ezt közvetíti Magyarországról.
A meghurcolásért minimum bocsánatot kéne kérniük azoknak, akik a médiában rasszizmussal és cigány-üldözéssel vádolnak minket. Vagy az összes cigányt vegyék magukhoz, aztán zárkóztassák fel azok. Nekünk már ez a pár évtized is sok volt.

Kedves kubli, egyetértek veled:
"cigányok (nekem még így tanították)"
- nekem is, ne szabadkozz. A német is német a magyarnak (nekik deutscher), a holland is holland (nekik dutch)... tehát a cigány is cigány még ha fejen áll az összes ombuci akkor is. Szóval ne várják tőlem, hogy az ő szavukat használjam a saját országomban. Az angolok sem magyaroznak, mert nekik mi hungarian-ek vagyunk, a németeknek ungarischer-ek.
 

platz

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy gondolom, hogy nem szabad általánosítani.
Számos ellenpélda általánosításával a pejoratív
vélemények ellentetjét is be lehetne mutatni.
Minden népcsoportban megtalálható mindenféle
tulajdonságú ember. Nem ajánlatos mert nincs e téren kitüntetett, obligát megfogalmazás. -Gondolom erről.
Nem tartozom a cigánysághoz, de borzasztó
megélnem, hogy sokan a cigány szóra
valamiféle megbélyezettségre egyfajta bélyegre
tekintenek.
icon_sad.gif

Ez az amit helytelennek tartok.
A cigány szó egyszerűen csak egy népcsoport megnevezése.
A magyar cigányságra azok eleire akár még büszkék is lehetünk.
 

nkresi

Állandó Tag
Állandó Tag
"Minden népcsoportban megtalálható mindenféle tulajdonságú ember." Kedves platz ezt írtad. Ja megtalálható, csak nem mindegy hogy a potenciális, vagy valós bűnöző réteg milyen arányban található meg abban a népcsoportban.
Hát itt van az eb elhantolva kérem alássan.
 

platz

Állandó Tag
Állandó Tag
nkresi;3578396 írta:
"Minden népcsoportban megtalálható mindenféle tulajdonságú ember." Kedves platz ezt írtad. Ja megtalálható, csak nem mindegy hogy a potenciális, vagy valós bűnöző réteg milyen arányban található meg abban a népcsoportban.
Hát itt van az eb elhantolva kérem alássan.


Kedves nkresi.
Alapjában nem szeretem, amikor egy szövegkörnyezetből
beidéznek egy gondolatot, ez nem helyes.
- Ha jól értelmezem a hozzászólást, az nem a bűncselekmények veszélyességét
veszi alapul, hanem a potens (ez meg honnan tudható ???!) ill. a valós elkövetések
arányát. (és ez honnan?!)
Nem készülnek statisztikai adatok a bűnözők faji hovatartozása szerinti
csoportosításban (helyesen). Így nem lehetséges az egzakt megítélése annak, hogy egy csoport részvételi aránya mekkora.
Elvileg így ötven százalékban lehet igaz az állítás a valószínűség szerint.
Sokszor óhatatlanul is diszkriminatívak az emberek, hát még ha tudatosan.
Én mindenesetre tartózkodom az előítélettől vezérelt véleményalkotástól.
Én hiszek a jóban a jó gondolatok erejében.
 

Tomendo

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért azon el lehetne gondolkodni, hogy miért nem szereti őket oly sok ember ! Szinte az egész világon . Előbb utóbb mindíg bekerülnek a hírekbe .
 

Tish

Állandó Tag
Állandó Tag
A kérdés az, hogy a romák miért nem az EU tagországait vették célba, ha Magyarországon veszélyesnek ítélték a helyzetet? Oda nem kellett volna sok pénzt összeszedni és a menekültkérelmet is elfelejthették volna. Ja, hogy épp ez a baj? Hát igen az EU-ban nem kapnának sehol menekültstátuszt, dolgozniuk kellene a kezdetektől. Nem vesztegetné az adott ország az adófizetők pénzét arra, hogy nyelvet tanítson nekik a beilleszkedéshez, mert ahhoz, hogy valaki egy másik anyanyelvű országban boldoguljon nem árt, ha beszéli azt a nyelvet és máris megnő az esélye, hogy munkát szerezzen.
Kanadába meg vegyük tudomásul, hogy a 8 általános végzettségű, szakmai, nyelvi és munkatapasztalat nélküli romának esélye se lenne bevándorolni hivatalosan! Tehát a többségüknek marad a menekültként való beutazás. Én nem tartom rossz döntésnek az új menekültügyi politikát, sőt épp ideje volt meglépni.
 

völgylakó

Állandó Tag
Állandó Tag
Tish;3579471 írta:
A kérdés az, hogy a romák miért nem az EU tagországait vették célba, ha Magyarországon veszélyesnek ítélték a helyzetet? ...

Ez tévedés. A romák megpróbálkoztak nyugat Európával, de onnan is hazazavarták őket ( pl: Olaszországból, Franciaországból, Norvégiából, stb.). Sajnos kelet Európának van egy opportunista rétege, akiket sehol nem kedvelnek. A hiba nem bennünk van, ezért nem nekünk kell változni, hanem azoknak, akikkel nem akarnak együtt élni.
 
Oldal tetejére