Magyar tojásban is találtak fipronilt

Magyar származású tojásban talált fipronilt a Nébih.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma az augusztus elején indult tojás és tojás termék célellenőrzése során fipronilt mutatott ki a 3HU1503T03/4 azonosító számmal rendelkező magyar származású friss tojás tételben - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.

A hatóság vizsgálja a szennyezés körülményeit, illetve, hogy az eset kapcsolódik-e az Európán átívelő állatgyógyászati szerhamisítási ügyhöz. Továbbá a Nébih elrendeli a tétel kivonását a forgalomból - tették hozzá.

A közlemény szerint a termék fogyasztása gyermekek számára nem ajánlott.

Tekintettel arra, hogy a fipronil szennyezettséggel kapcsolatban feltárt hamisítási ügy szinte egész Európára kihat, ezért az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az import tételek mellett a hazai tojások ellenőrzésére is kiemelt figyelmet fordít - ismertették.

MTI

images2.jpg
 
Erre a hírre vártam!!
Napokkal ezelőtt azt harsogták hogy a gaz kapitalistáknál mérgezett a tojás....ezért vegyünk a magyar termelőtől.
De, miért is derült ez ki?
Mert ott ellenörzik a termékeket.
Most ránéztek a magyar tojásra és hoppsza...
Persze hozzuk helyzetbe a magyar termelőt de ne úgy hogy az ellenőrzéseket elodázzuk.
Magyar gyümölcs, zöldség , gabona....
 
Egyik tagunk mondata volt megdobbento ,hogy Brusszel szant szandekkal kuldi a tojasokat Europara.Ugy latszik nem csak a holland farmerek hasznaljak "bolhairtasra" a szert hanem mi is hatasosnak hittuk.
 
[... ... ... ...] Ez itt a káromkodás helye! [Elnézést a káromkodásért!] Nem kellene ide ez a kapitalizmus! Na igen, de mi legyen helyette? Mifajta társadalom? Sokan ezt tartják a legjobbnak (legoptimálisabbnak). De ez meg menetel a vég felé! "Csak az a vég! – Csak azt tudnám feledni!"
 
Melittám! Olvasd vissza kérlek, pontosan mit is mondtam, és azt is, hogy kinek milyen mondatára reagáltam!
NEm ideztelek pontosan de a lenyeg, hogy a nagyuzemi termeles a minnel tobb elelmiszer eloallitasa bizony sok sok hibaval jar.
A joszandek az meg van de erre nem gondoltak hogy a szert nem bontja le a pipi szervezete es bekerul az ember tapalalek lancba.
 
Melitta , sajnos ez igy igaz ! Hiszen azért is van a sok "gyógyszer érzékennység" is illetve hatástalanitás , mert a sertések mindenféle oltásokat kapnak a nagyüzemi tartás miatt !
 
A jószándék sajnos mjndig ezüstérmes lesz azon a bizonyos dobogón, mert a profit örökre bebetonozta magát az első helyre.
 
Hát ez a bosszanto, a magyar kormány egy ellenség-képpel dolgozik, mindent "megkell védeni az idegenek ellen" és ki a leg alkalmasabb erre mind a birodalmi kormányzo. (Az is feltünt a nyaralásom alatt, hogy soha enyi Viktor nevü unokát, fiatal gyereket nem láttam mind ma, a kormány népszerüsége mindig az Adolfok, Miklosok, Matyások.. száma alapján mérhetö le.)
-
Ha jol emlékszem a rovarirto szerrel lemosott tojások elöször Hollandiában, Belgiumban tüntek fel de senki nem kezdett kiábálni, hogy tudatosan mérgeznék a németország lakoit. Mo.-on rögtön az jött a közmédiákbol, hogy kiakarják irtani a magyar népet.
-
Egy "nagy magyar családnál" voltunk ebédre hivva, ök mindenben osztották a kormány álláspontját, nálluk nem fordulhat olyan elö mert ök "termelönél" vásárolnak, ki is vittek a piacra. A feleségem egy szenvedélyes fotograf de amikor elkezdte fényképezni a szép árut közelröl az árusok majdnem meglincselték: "Mi akar ez lenni!?" kiabáltak rá, alig tudtam öket megnyugtatni, hogy nem a "szervektöl" jött.
-
Apropo, az ebédnél büszkén mutatta a háziasszony, hogy az összes rántotthus ami a tálon van egyetlen tyuk melléböl származik. Ezekután nehéz volt elhinnem, hogy az östermelök nem doppingolnak.
-
Megjegyzem, mindenek ellenére ha ez a mérgezés egy termelöi árun lett volna akkor soha nem szerzett volna rolla tudomást a világ, csak az orvoshozjárás száma gyerapodott volna.
 
NEm ideztelek pontosan de a lenyeg, hogy a nagyuzemi termeles a minnel tobb elelmiszer eloallitasa bizony sok sok hibaval jar.
A joszandek az meg van de erre nem gondoltak hogy a szert nem bontja le a pipi szervezete es bekerul az ember tapalalek lancba.
Ez nem jó szándék kérdése, hanem egyszerű felelőtlenség vagy bűntett, amelynek adott esetben büntetőjogi következményei kell legyenek. A holland cég vezetőit már le is tartóztatták szerhamisítás és közegészségügyi veszélyeztetés vádjával.
 
Egy "nagy magyar családnál" voltunk ebédre hivva, ök mindenben osztották a kormány álláspontját, nálluk nem fordulhat olyan elö mert ök "termelönél" vásárolnak, ki is vittek a piacra. A feleségem egy szenvedélyes fotograf de amikor elkezdte fényképezni a szép árut közelröl az árusok majdnem meglincselték: "Mi akar ez lenni!?" kiabáltak rá, alig tudtam öket megnyugtatni, hogy nem a "szervektöl" jött.
-
Apropo, az ebédnél büszkén mutatta a háziasszony, hogy az összes rántotthus ami a tálon van egyetlen tyuk melléböl származik. Ezekután nehéz volt elhinnem, hogy az östermelök nem doppingolnak.
-
Megjegyzem, mindenek ellenére ha ez a mérgezés egy termelöi árun lett volna akkor soha nem szerzett volna rolla tudomást a világ, csak az orvoshozjárás száma gyerapodott volna.

Persze, hogy ideges volt. Éppen több a soknál az olyan "őstermelő", akinek a földje a 2. emeleti balkonon van, persze hogy ideges, nem szeretne lebukni, hogy a nagybaniban vásárol.
A cirkusz európában azért volt, mert tilos ezt a szert használni és a hamisított vegyszer tartalmazta a tiltott anyagot.
A használható vegyszer drága, a tiltott szer olcsóbb és hat.

A magyar hír pedig nem releváns, amíg kvantitatív értéket nem vállal fel. Határérték alatti vagy feletti?
Hemoopátiás méregről még nem hallottam, mérgezésnél még fizikailag is kell a megfelelő mennyiség. Persze lehet, hogy hamarosan eljutunk oda is, hogy hűtlen kezelés ügyében nem, de boszorkányság, szemmelverés, elátkozás miatt már nyomozni fog a magyar ügyészség.
 
Melitta , sajnos ez igy igaz ! Hiszen azért is van a sok "gyógyszer érzékennység" is illetve hatástalanitás , mert a sertések mindenféle oltásokat kapnak a nagyüzemi tartás miatt !
*
Sőt itt a neten olvastam, hogy lehetőség szerint ne fogyasszunk csirkeszárnyat. Miért? Mert a csirkéket a szárnyukon oltják be mindenféle vakcinával. Ez számomra nem volt egészen érthető, hiszen a csirkéket --bíztam-- az oltások után pár hétre vágják le. Ezek szerint van mégis félnivalóm?! Nem tagadom, kissé elgondolkoztam. Nagyon szeretem a sűlt- és rántott csirkeszárnyakat, megvallom, kissé elbizonytalanodtam, hogy vásároljak-e, avagy higgyek-e a neten olvasott tájékoztatásnak, vagy dobjam a "sutba" és továbbra is boldogan toljam az arcomba az ízesre, fínomra készített csirkeszárnyakat?! :o
 
En nem találtam eddig figyelmeztetést arra, hogy a csirkeszárny evése emberre veszélyesebb lenne mind a többi porcika, kivéve a macskákat ovják, akik foginyét megsértheti a csont.
-
Egyébbként ugy gondolom, hogy mivel a csirkének két szárnya van, az esély, hogy te a frissen oltotatt kapod 50% (1:2 höz) tehát nem biztos. :)
 
*
Sőt itt a neten olvastam,..
És ez Neked hiteles? A net is olyan mint a biblia, benne van minden és annak az ellenkezője is.
Az agylágyító, ismertebb nevén a Facebook van tele mindenféle álhírrel, a bejegyzések több mint fele kamuoldalak megosztásából és kommenteléséből áll. És jellemzően csak a magyarok azok, akik mindenféle f@szságot like-olnak, megosztanak, napjában kétszer profilképet változtatnak, azt kivétel nélkül sokan like-olják stb.
Még ismert oldalak megosztásainál sem tűnik fel nekik, milyen kamu bulvárstílusú képaláírásokat tesznek oda ezek az oldalak is.
Tessék rászokni a linkelésre. Akkor lehet miről beszélni. De ez, hogy olvastam a neten ugyanolyan, mintha azt mondanád, hogy Andersen egyik művében azt olvastam hogy....
 
Ovatosan a linkelessel, mi nem vagyunk hirdeto oszlop ingyen bermentve senkinek. A forum a sajat velemenyedre ad lehetoseget hogy megoszd a beszelgeto partnerekkel. Aki nem hiszi el a hirt az keresen utana o maga.
Milyen beszelgetes az, linket beteve linkkel valaszolunk................

Az olto anyag akar hol adjak be az allatba az az egesz testeben felszivodik es lehet hogy nem tudja maradektalanul lebontani es kiuriteni a szervezetobol. Ehez azert komoly vizsgalat is kell ezt bebizonyitani. Az oltoanyagok engedelyezese sok sok kiserlet utan kerulhet felhasznalasra.
Ez a szer a bolha irtasra hasznaltak es nem szandekos mergezest okozva az embereknek. Sok gyogyszert adnak az allatoknak, mert ha nem a szarnyasok hasmenesbe betegednenek meg, a szarvasmarhak szaj es koromfajasba, es millio egy allat betegseg ami oket is megbetegiti.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,694
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére