Pénzhez juthatnak a Malév-utasok

C

CanadaHun

Vendég
malev(210x140).jpg

Visszajuttatja a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) a nála lévő Malév-pénzeket.



Így lehetővé válik, hogy az utazási irodákban vásárolt, de a csőd miatt már fel nem használható repülőjegyek után kártérítést kaphassanak az utasok - közölte a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ).


Ezzel az utasok legnagyobb csoportja jut pénzhez, hiszen a repülőjegyek 70-75 százalékát az utazási irodák értékesítik. Magyarországon ez a kedvező fordulat csaknem 200 000 utast is érinthet - írja közleményében a szervezet.


Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke azt közölte: 450-600 millió forint közötti összegre számítanak. A szervezet elnöke elmondta: az utazási irodáknak kéthetente kötelező átutalniuk egy központi bankszámlára az előző két hétben eladott repülőjegyek árát, innen kapják meg a légitársaságok. Ennek értelmében a január 15. és 30. közötti eladásokat február 15-ig át kellett utalniuk, függetlenül attól, hogy a megvásárolt jegyek leutazhatóak voltak-e vagy a Malév február 3-i leállása után már nem.


A pénz azokat az utasokat illeti meg, akik január 15. és 30. között vettek Malév-jegyet, amit már nem lehetett leutazni vagy átfoglalni - közölte Molnár Gabriella.
 
C

CanadaHun

Vendég
Tehat ket het, a pangos januarban, ami nem high szezon ilyen hatalmas osszeg mellett erthetetlen a csod , hisz a high szezonba ez a jegyeladas dumlazodhatott, plusz a cargo ami tobb bevetel mint a szemelyszallitas.
Raadasul meg a volt szemelyzet fizetesevel is el vannak maradva meg mindig.
 
Oldal tetejére