Plagizált a Corvinus Egyetem dékánja

Az általa írt fejezetek legalább felét emelte át szó szerint Paprika Zita, Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának dékánja Döntéselmélet című könyvében – írja az Átlátszó Oktatás, egy belső vizsgálatra hivatkozva.

Paprika 2002-ben és 2006-ban jelentette meg 600 oldalas könyvét, amelyben a portál szerint legalább 75 oldal szinte teljesen megegyezik Kindler József 1991-es Fejezetek a döntéselméletből című könyvével. Bár a dékán a könyv egyéb részeiben megfelelően hivatkozik, a szövegtörzsben és az ábrák felhasználásánál nem jelzi, hogy egész bekezdések származnak Kindlertől.

Az ügyben vizsgálat indult a Corvinuson, amelyről áprilisban készült egy összefoglaló is. Ebben az áll:

A tényfeltáró munka alapján megállapítható, hogy Paprika könyvének 84. oldalig tartó részeiben, hol szó szerint, hol átfogalmazva (rövidítve, egyszerűsítve, etc.), de lényegét tekintve szöveg-azonos a felhasznált irodalomként megjelölt forrással. A vonatkozó fejezetekben ugyanakkor határozottan nem azonosítható, hogy a Kindlertől (1-39. oldalig) származó egyes részek melyik szakirodalomként megjelölt forrásmunkából származnak továbbá milyen terjedelemben kerültek átvételre.

Ugyan Paprika könyve elején az „egyes fejezetek szerzői” kezdetű résznél szerényen – csillagozva – megjegyzi, hogy „A problémamegoldás elmélete” és a „Döntéselméleti felfogásmódok, irányzatok” című fejezet „Kindler József kéziratának felhasználásával készült”, ugyanakkor ez tudományos szempontból nem tekinthető szabályszerű hivatkozásnak. Az a plágium gyanúját legalábbis felveti.

Az Átlátszó Oktatás megkereste Paprika Zitát, aki alaptalan vádaskodásnak tartja a plágiumgyanú felvetődését, és azt kérte, hogy tartsák tiszteletben a 2010-ben elhunyt Kindler emlékét.

D. Kovács Ildikó

palgizalas.jpg
 
És még ő kéri, hogy tartsák tiszteletben Kindler József emlékét?
Ekkora pofátlanságot!
Én nem ítélkeznék ilyen gyorsan, meglehet, hogy "nem megfelelően hivatkozik", de teszi ezt Kindler tudtával és minden bizonnyal jóváhagyásával: " A szerzőtársaknak szóló köszönet mellett e helyütt szeretném kiemelni Kindler József szerepét, aki a könyv későbbi lektoraként már az induláskor számos hasznos tanáccsal segítette a könyv koncepciójának kialakítását."-idézet az előszóból. (14. oldal)
A könyv lektora Kindler maga.
 
Jottment
Vedhetetlen az ilyen ugy, akarhogy akarod mosdatni.
HA egy diak csinalta volna ugy vagta volna ki mint a macskat sz...ni.
Arrol mar nem is beszelve milyen oktato az akinek sajat kutfejebol nem futja ...
Schmidt Palika se tudott kimosakodni.
Lopas az lopas, meg ha akitol lopott az megbocsajt akkor is.
Az egesz egyetemet lejaratja a vilagba.
Ahoz kepest a CEU ellen hajtovadaszat indult , akkor most meg vallveregetes jar?
 
szerintem nem védtem, hanem tényeket közöltem. még csak állásfoglalásnak sem nevezném a fenti irományom, egyszerűen reagáltam az előttem szólóra
Meg szabad kérdezni, hogy mi az a konkrétum, amitől máris szerecsenmosdató címkét találtam magamon?
 
NEm itelkeznel gyorsan.....
komoly kutato munka van ok nyomozoi tevekenyseg es cafolhatatlan bizonyitek mire kikerul ilyen hir a berekeken kivulre.

Mikor iskolaba jartam jo regen, volt egy vagany osztalytarsam, mindennel foglalkozott csak a tanulassal nem. Vizsgan en sugtam neki vegig mert vagy olyan tetelt huzott amirol semmit nem tudott , es bizony 5-t kapott, en meg 4 est es halara keszultem tanultam es mindent tudtam a tetelrol.
Ok az elet ilyen szerencseseke a vilag,jo kader szulokkel stb.
HA valaki eljutott a csucsra addig hany azonos kepesitesu emberrel kerult kapcsolatba es csalassal nyerte meg a vizsgait es a karrierjat ilyen elonyokkel nyerte meg.
Csalassal semmi nem nehez, lopassal elonyt szerezni szinten.
 
NEm itelkeznel gyorsan.....
komoly kutato munka van ok nyomozoi tevekenyseg es cafolhatatlan bizonyitek mire kikerul ilyen hir a berekeken kivulre.

Mikor iskolaba jartam jo regen, volt egy vagany osztalytarsam, mindennel foglalkozott csak a tanulassal nem. Vizsgan en sugtam neki vegig mert vagy olyan tetelt huzott amirol semmit nem tudott , es bizony 5-t kapott, en meg 4 est es halara keszultem tanultam es mindent tudtam a tetelrol.
Ok az elet ilyen szerencseseke a vilag,jo kader szulokkel stb.
HA valaki eljutott a csucsra addig hany azonos kepesitesu emberrel kerult kapcsolatba es csalassal nyerte meg a vizsgait es a karrierjat ilyen elonyokkel nyerte meg.
Csalassal semmi nem nehez, lopassal elonyt szerezni szinten.
*
Mai napig él az a pénzkereseti "lehetőség", többen úgy keresnek pénzt, hogy tételeket dolgoznak ki. Vizsgákra írnak beadandókat. A gond az, hogy ebben az esetben az is előfordulhat, hogy több dolgozatnak bizonyos részei megegyeznek. Amit leírunk, az bizonyos mértékben tükrözi a személyiségünket. No most, ha több írást adunk le, bárhová - akkor, aki ért ehhez, azonnal meglátja az összefüggéseket és a lefedéseket. Pláne, ha a téma adott.
 
Tisztában vagyok vele, hogy teljesen értelmetlen bármit is írnom, mégis válaszolok. Teszem ezt azért, mert utálom, amikor olyan szándékot, gondolatot, tettet tulajdonítanak nekem, ami nem az enyém.
Konkrét kifogásként azt hozod fel ellenem, hogy "nem ítélkeznék ilyen gyorsan". Valóban nem. Számomra a híranyagból nem derült ki egyértelműen, hogy plágiumgyanúról van szó vagy igazolt vádról. Lehet, hogy utánanézhetnék, de néha akad jobb dolgom is, mint hiteles források után kotorászni. Arról meg, hogy hogy plágium történt -e vagy sem, döntsenek azok a szakemberek, bizottságok, akiknek ez a dolguk, nem szorulnak rá az én személyes véleményre. Ez az egyik megjegyzésem. Hogy mi az álláspontom a plagizálásról úgy általában vagy a konkrét esettel kapcsolatban, nem szóltam egy szót sem, nem vettem "védelmembe" senkit. Amire én reagáltam, az a Kindler emlékére való kiszólás volt, ami egyértelműen a hozzászóló tárgyi tévedését sugallta számomra, ezt bátorkodtam kiigazítani (tudván tudva, milyen felesleges erőlködés). Mindegy, mondják hogy a remény hal meg utoljára. Kár, hogy az ember egy kicsit előbb...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére