Szlovákia - EU szövetség Orbán Viktor ellen?

Szlovákia azzal kacérkodik, hogy átvegye a vezető szerepet a Visegrádi csoportban, és ebben támogatja az EU, amelynek kiéleződött a viszonya a magyarokkal és a lengyelekkel.

A Deutsche Welle cikke szerint a budapesti és a varsói kormány az utóbbi egy évben uralta a szalagcímeket, miután egy sor kérdésben összetűzésbe keveredett Brüsszellel, amely azonban most szeretné visszaszorítani az illiberális tengelyt, tekintve, hogy az a jelek szerint elveti az unió alapértékeit.

A csehek és a szlovákok már ideje próbálkoznak, hogy elhatárolódjanak a másik két tagtól, mivel azok populista és nacionalista alapokon megkérdőjelezik a közös normákat. A V4-ek különben megosztottak a legtöbb kiemelkedő kérdésben.

Szelestey Lajos

335360.jpg

A szlovák külügyminiszter tanácsadója azt hangsúlyozza, hogy a négyek nemzeti érdekei csak igen ritkán esnek egybe, így nagyon eltérően vélekednek az integráció következő szakaszáról. Ezért a cseh Európa-ügyi államtitkár szerint arra összpontosítanak, amiben egyetértenek.

Ebben a helyzetben szeretné Brüsszel, ha Fico közvetítene. Ő már egyértelművé tette, hogy Szlovákia jövőjét a mag-Európában látja.
 
Orban kivezeti az orszagot az Eu bol, vagy kitessekelik mert nem fogadja el az eu alaptorvenyet.
Nagyon rossz politika az Eu ellen menni mert meg az Eu tamogatast nem tudja az orszag nelkulozni.
A jovo ha marad Orban majd a fidesz szavazok benyulnak a zsebukbe es oszedobjak az Eu tol elmarat penzeket.
NEm gondoltam volna Fico labda fog rugni de meg kell mondanom, orszaganak ez a valasztasa a legjobb. Remeljuk Mo is felhagy a majd en megmutatom ures zsebbel, mint a bolond Istok.......mire is megyunk mi ketten istenem.
 
A (pillanatnyilag hatalmon lévő) szlovák és cseh politikusok esetleg (bár szerintem ez is elég nagy túlzás). De a szlovák és a cseh emberek többsége egyetért a lengyel és a magyar emberek többségével a migrációs kérdésben.
 
Az uniós alapelvekre az összes környező ország tesz nagy ívben! Sem az áru szabad áramlásáról, sem a személyek szabad mozgásáról nem beszélhetünk, amióta visszaállították a határellenőrzéseket! Schengen elbukott a vizsgán. Szabad mozgás csak a zöld határokon valósul meg. Ott viszont olyan szabadon mozog minden és mindenki, mint a madár.
 
  1. BELFÖLD
Szlovákiában épít 1,8 milliárdért stadiont az Orbán-kormány

MOLNÁR RICHÁRD

2017. augusztus 7., hétfő 06:01, frissítve: hétfő 14:25

A pénzügyi válságban lévő révkomáromi stadiont annyiért újítják fel, amit minden szlovák klub megirigyelne.

Hozzászólok

VL20170805_2605_fit_800x10000.jpg

Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
– Mit szólna ahhoz, ha Fico maguknál építtetne stadiont? – foglalta össze egy nyugdíjas magyar szurkoló a Komáromi Football Club (KFC) lelátóján a helyiek furcsa viszonyát Robert Fico szlovák kormányfő magyar kollégája, Orbán Viktor legújabb határon túli ajándékához. Egy július 25-i kormányhatározat szerint a magyar kormány 5,9 millió eurót – azaz 1,8 milliárd forintot – nyújt a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) közvetítésével stadionfejlesztésre a szlovákiai KFC-nek, Révkomárom (Komárno) – a szlovák másodosztályba története során idén először feljutó – csapatának. Az összeg nagyságára itthon manapság már fel sem kapnánk a fejünket (Seszták Miklós fejlesztési miniszter szűkebb pátriájában, Kisvárdán például 1,5 milliárdért épül stadion), ám északi szomszédunknál ez kimagasló összegnek számít. Az Új Szó arról írt, a szlovák kormány és a Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) 2013-ban kezdődött tízéves stadionrekonstrukciós programjában a második és harmadik ligás együttesek összesen 750 ezer eurós támogatást kaptak, de a KFC semmit.

hirdetés

VL20170805_2669_fit_800x10000.jpg

Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
Sőt a klub szerint a második ligás indulásra az SFZ által beígért 100 ezer eurós működési támogatást sem kapták meg. Az első ligás Dunaszerdahely viszont 2,4 millió eurót kapott az új stadionjára, amelynek nyitómérkőzését Orbán Viktor miniszterelnök személyesen is végigszurkolta tavaly novemberben. Révkomáromban az a hír járja, hogy a kormányfő ekkor hallott róla először, és véste emlékezetébe, hogy a KFC esélyes a feljutásra a szlovák másodosztályba.

– Egyetlen magyarországi politikust sem kerestünk meg. Elismert, szakmabeli emberekhez fordultunk Magyarországon, akik közvetítették kérésünket a magyar kormánynak – így hárította el a pénzigénylés folyamatát és a szálakat háttérben mozgatók nevét firtató kérdésünket Tarcsi Imre, a KFC sajtóreferense, akivel a felújításra váró (és arra a látvány szerint igencsak rászoruló) révkomáromi stadion irodájában beszélgettünk. Úgy tudjuk, egy ismert, külföldön játszó magyar játékos menedzsere is segített a támogatás kijárásában, de az érintett lapunknak jelentősen kisebbítette szerepét. Tarcsi szerint idén februárban baráti beszélgetések során vetődött fel először, hogy a magyar kormányhoz fordulnak. – Tudtuk, hogy magukra vállalják a külhoni magyarság támogatását a sport területén is, azon belül pedig leginkább a futballét. Érdemesek lehettünk a támogatásra, mert a várost túlnyomórészt magyarok lakják (a 2011-es népszámlálás szerint a 34 ezres lakosságban 54 százalék a magyarok, 34 a szlovákok aránya – a szerk.), sokan járnak dolgozni, vásárolni és üdülni is Magyarországra, növelve az ottani adóbevételeket – érvelt a magyar adófizetők hozzájárulása mellett Tarcsi. Úgy vélte, az Orbánéknál lobbizó kapcsolattartóik azt közölték velük: a másodosztályba való feljutás „nagyban javítja a támogatás esélyeit”.

VL20170805_2740_fit_800x10000.jpg

Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
Bár a KFC átlagos nézőszámát a klub 400–600 közöttire becsülte fordulónként (az Új Szó viszont 233 főt számolt ki a hivatalos jegyzőkönyvek alapján), a vezetőség nagyot álmodott: egy új tribünt szeretnének a meglévővel szemben, amellyel 3950 fősre nőne a nézőtér. – Ha a másodosztályba feljutás nem elegendő vonzerő a nézőknek, akkor nem tudom, mi lenne az – fejezte ki reményeit Szüllő Béla, az egyesület alelnöke, aki a komplett elnökséggel együtt társadalmi munkában dolgozik. Szüllő szerint egyelőre nincsenek látványtervek sem, így még nem tudják, hogy elegendő lesz-e a magyar támogatás. Az új nézőtér mellé a szomszédban működő termálfürdő vizével fűthető főpályát, műfüves edzőpályát és stadionvilágítást is szeretnének. Csakhogy egyelőre a klub finanszírozása sincs megoldva. Szüllő szerint tavaly 126 ezer euróból, azaz 38,3 millió forintból működtek, ami a szlovák és a magyar másodosztályban is lehetetlenül alacsony összegnek számít. Kilenc nappal a szezon kezdete előtt a csapat főszponzora, a költségvetés nagyjából felét álló Strasser László üzletember – egészségi okra hivatkozva – kiszállt a klubból. Tarcsi Imre szerint pedig azonnal csődbe ment volna a klub, ha nem indulnak a másodosztályban, mert 50 ezer eurós büntetést kaptak volna.

A Stubendek László független (2014 előtt a Magyar Koalíció Pártjának színeiben induló) polgármester vezette révkomáromi önkormányzat (amely a stadion tulajdonosa) állta eddig az éves költségvetés másik felét. Nem hivatalos ígéretek szerint szeptemberben nőhet a támogatás. Az önkormányzat lapunkkal azt közölte, szerintük a magasabb osztály több nézőt vonz majd az új stadionba. Állították, az új arénában kulturális rendezvények, koncertek is tarthatók, sőt a magyar oldalon fekvő Komárommal közösen használhatják majd a létesítményt.

Magyar Nemzet hírlevél
Legizgalmasabb cikkeink naponta egyszer az ön e-mail-fiókjában!

A feliratkozással beleegyezik abba, hogy a Magyar Nemzettől hírlevelet vagy cikkeinkről szóló üzenetet kapjon postafiókjába. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.

VL20170805_2720_fit_800x10000.jpg

Fotó: Végh László / Magyar Nemzet
Optimizmusból nem volt hiány a szombati forróságban megrendezett hazai meccsen sem, amire mintegy ötszáz ember látogatott ki. Többségük idős ember, zömében magyarok. Ultráknak, zászlólengető drukkereknek nyomuk sem volt, Fradi-mezes szurkolót viszont többet is láttunk. Mint kiderült, a komáromiak szinte egyöntetűen FTC-drukkerek, de Kubatov Gábor klubelnökről nem sok nyomdafestéket tűrő megjegyzést hallottunk. Az általunk megkérdezett nézők öröme sajátos volt a stadionfejlesztés hírére, a támogatást mindenki magától értetődőnek gondolta. – Mi is magyarok vagyunk, miért ne kaphatnánk segítséget? – mondta egy szotyolázó úr. Többen állították, hogy a magyarok körében Orbán Viktor a futball nélkül is elég népszerű Révkomáromban, de politikáról ennél többet senki sem beszélt szívesen. Annál is kevésbé, mert a pályán zajló események zárójelbe tették a magyar adófizetői pénzek miatti kukacoskodásunkat: a KFC a Somorja elleni 2-1-es győzelemmel hálálta meg az új stadion ígéretét.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.07.
 
Igen, a határokon bizonyos idöben lelassitják az átkelést de bevallom migratio ide, vagy oda, eddig egyetlen egyszer sem kelett megállnom, vagy igazolványt elöhuznom a határon.
-
Legutobb elfelejtettem paprikát venni és Mosonmagyarováron lekanyarodtam az örtornyos határátkelön jöttem át. Szerintem inkább "menekültek okozta káosz" mind ujra géppisztolyosok az örtoronyban.
 
Szlovakia focicsapata eredményesebb mind a magyaroké. Gondolom Orbánt nemcsak a választoi voksok érdeklik amit ellenszolgáltatásban elvár hanem abban reménykedik, hogy a fél-magyar focistákat olcsoban megvásárolhatja majd a gázszerelö barátja mind a brazil Neymart. :)
 
Igen, a határokon bizonyos idöben lelassitják az átkelést de bevallom migratio ide, vagy oda, eddig egyetlen egyszer sem kelett megállnom, vagy igazolványt elöhuznom a határon.
-
Legutobb elfelejtettem paprikát venni és Mosonmagyarováron lekanyarodtam az örtornyos határátkelön jöttem át. Szerintem inkább "menekültek okozta káosz" mind ujra géppisztolyosok az örtoronyban.
Ha a sógorék Mosonmagyaróvárról akarják a sentilji határátkelőt sasolni, akkor igen magas őrtornyot kell építeniük, nem gondolod? :D
 
Az uniós alapelvekre az összes környező ország tesz nagy ívben! Sem az áru szabad áramlásáról, sem a személyek szabad mozgásáról nem beszélhetünk, amióta visszaállították a határellenőrzéseket! Schengen elbukott a vizsgán. Szabad mozgás csak a zöld határokon valósul meg. Ott viszont olyan szabadon mozog minden és mindenki, mint a madár.
Az utobbi időben vonattal közlekedtem Svájc és MO között. Csak a svájciak kontroláltak. Ők aztán komolyan. Drogkereső kutyás, álig felfegyverzett rendőrök járták végig a vagonokat. Még azt is akarták tudni ki kivel van. A svájci útlevelem sem hatotta meg őket.:D
A repülőtereken beszállásnál játszódik le az egész. Max. a vámosok szekírozhatják az embert.
 
Az utobbi időben vonattal közlekedtem Svájc és MO között. Csak a svájciak kontroláltak. Ők aztán komolyan. Drogkereső kutyás, álig felfegyverzett rendőrök járták végig a vagonokat. A svájci útlevelem sem hatotta meg őket.:D
A repülőtereken beszállásnál játszódik le az egész. Max. a vámosok szekírozhatják az embert.
Velem sem a magyarok szoktak szórakozni, hanem az osztrákok a déli határátkelőhelyen.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,887
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére