Téli Sportokat Kedvelőknek...Egyhelyen...

T

TH6777

Vendég
Alpesi Vk - Felébredt a kómából Hans Grugger!
2011. 02. 01. 03.51

<RIGHT>
hans_grugger_xlsport.jpg



Felébredt a mesterséges kómából Hans Grugger, aki január 20-án a férfi alpesi sízők Világkupa-sorozatának kitzbüheli lesiklóedzésén hatalmasat bukott.


"Jól reagált a szervezete, így lekapcsolhattuk a lélegeztető gépről. Most türelmesnek kell lenni" - mondta Alexandra Kofler, az innsbrucki egyetemi kórház igazgatója, aki hozzátette, kedden kezdik kivizsgálni, hogy a sportoló szenvedett-e agyi károsodást, amely meghatározhatja felépülésének menetét.
A 29 éves versenyzőt bukását követően súlyos fej- és mellkasi sérülésekkel szállították helikopterrel kórházba, majd ötórás életmentő agyműtéten esett át.
A pályafutása során négy Vk-futamot nyert síelő a tréningen az úgynevezett Mausefallén, egy éles balkanyar utáni nagy ugratón veszítette el az egyensúlyát, erősen beverte a fejét, s az esés következtében azonnal elájult.




Alpesi sí Vk - Kiengedték a kórházból Scheibert
2011. 01. 31. 23.01

<RIGHT>
alpesi_si_xlsport.jpg



Kiengedték a kórházból az osztrák Mario Scheibert, aki csütörtökön szenvedett balesetet a férfi alpesi sízők Világkupa-sorozatának lesiklóedzésén a franciaországi Chamonix-ban.


A 27 éves sportoló egy ugrató után, a levegőben elvesztette az egyensúlyát, majdnem 360 fokot pördült, és a pályát övező védőhálóba csapódott. A jelentések szerint rövid ideig eszméletlen volt, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították, ahol megállapították, hogy eltört a jobb kulcscsontja és az orra.
"A balesetre nem emlékszem, de sok őrangyal lehetett jelen" - mondta hétfőn Scheiber. "Véget ért számomra a szezon, de egyébként is el kell gondolkodnom a jövőn, mert amióta profinak álltam, többet voltam kórházban, mint a pályán. Még egyszer sem sikerült két idényt végigversenyeznem, amit nehéz feldolgozni."
Az egy héttel korábban, Kitzbühelben szintén lesiklóedzésen bukott honfitársát, Hans Gruggert hétfőn ébresztették fel a mesterséges kómából, miután balesetét követően ötórás életmentő agyműtéten esett át.




Universiade: Heidum szerint az ezüst sem volt messze


<RIGHT>
heidum_bernadett_xlsport.jpg



A női rövidpályás gyorskorcsolya-váltó alapembere szerint nem kellett volna sok a második helyhez, de a csapat így is elégedett. A Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összetételű rövidpályás gyorskorcsolya-váltó bronzérmet nyert a Törökországban zajló téli Universiadén, ez a sportág első dobogós helyezése az egyetemisták és főiskolások közös világversenyén.

- Abban biztos voltam, hogy bejutunk a döntőbe, és éreztem azt is, hogy esélyünk van az éremre – nyilatkozta a verseny után a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának Heidum Bernadett. – Kis szerencsével még fényesebb lehetett volna a medál, de ennek a bronznak is nagyon örülünk. A legjobb idővel jutottunk a fináléba, de a dél-koreaiaknak a másik elődöntőben nem kellett mindent beleadniuk a továbbjutáshoz, várható volt, hogy ők rá tudnak tenni egy lapáttal. Mi a kínaiakat és a japánokat is megelőztük az elődöntőben, a végső csatában azonban a kínaiak elénk kerültek, ennek ellenére nem vagyunk csalódottak.
A csütörtökön kezdődött téli Universiade jövő vasárnapig tart a törökországi Erzurumban, ahol a 18 sportoló képviseli Magyarországot a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség szervezésében.

Xlsport
 
T

TH6777

Vendég
Alpesi sí-vb - A program és a címvédők
2011. 02. 07. 11.19

<RIGHT>
alpesi_si_xlsport.jpg

A németországi Garmisch-Partenkirchenben kedden rajtoló alpesisí-világbajnokság programja, és a 2009-es, Val d,Isere-ben rendezett vb győztesei.



A program:

február 8., kedd:
női szuper-óriásműlesiklás 11 ó

február 9., szerda:
férfi szuper-óriásműlesiklás 11 ó

február 11., péntek:
női kombináció (lesiklás 10 ó, műlesiklás 14 ó)

február 12., szombat: férfi lesiklás 11 ó
február 13., vasárnap: női lesiklás 11 ó

február 14., hétfő:
férfi kombináció (lesiklás 10 ó, műlesiklás 14 ó)

február 16., szerda: csapatverseny 11 ó
február 17., csütörtök: női óriás-műlesiklás, 1. futam 10 ó, 2. futam 13:30 ó

február 18., péntek: férfi óriás-műlesiklás, 1. futam 10 ó, 2. futam 13:30 ó
február 19., szombat: női műlesiklás, 1. futam 10 ó, 2. futam 13:30 ó

február 20., vasárnap: férfi műlesiklás, 1. futam 10 ó, 2. futam 13:30 ó

A címvédők:
-----------
férfiak:

műlesiklás: Manfred Pranger (Ausztria)
óriás-műlesiklás: Carlo Janka (Svájc)
szuper-óriásműlesiklás: Didier Cuche (Svájc)
lesiklás: John Kucera (Kanada)
kombináció: Aksel Lund Svindal (Norvégia)


nők:

műlesiklás: Maria Riesch (Németország)
óriás-műlesiklás: Kathrin Hölzl (Németország)
szuper-óriásműlesiklás: Lindsey Vonn (Egyesült Államok)
lesiklás: Vonn
kombináció: Kathrin Zettel (Ausztria)

A csapatverseny a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt.




Alpesisí-vb - A legutóbbi vb éremtáblázata
2011. 02. 07. 12.22

<RIGHT>
alpesi_si_xlsport.jpg



A 2009-es Val d,Iserében megrendezett alpesisí-világbajnokságon Svájc versenyzői gyűjtötték a legtöbb, összesen hat érmet, mögöttük az osztrákok (5) és az amerikaiak (3) végeztek az éremtáblázat második és harmadik helyén.


A 2009-es alpesi vb éremtáblázata:
----------------------------------
arany ezüst bronz összesen

1. Svájc 2 3 1 6
2. Ausztria 2 1 2 5
3. Egyesült Államok 2 0 1 3
4. Németország 2 0 0 2
5. Kanada 1 0 1 2
Norvégia 1 0 1 2
7. Franciaország 0 3 0 3
8. Olaszország 0 1 1 2
9. Szlovénia 0 1 0 1
Csehország 0 1 0 1
11. Finnország 0 0 2 2
12. Horvátország 0 0 1 1


Alpesisí-vb - A legsikeresebb versenyzők
2011. 02. 07. 12.21

<RIGHT>
alpesi_si_xlsport.jpg



A férfiaknál az osztrák Toni Sailer, a nőknél pedig a német Christl Cranz szerezte a legtöbb érmet az alpesisí-világbajnokságok történetében.


A legtöbb világbajnoki érmet nyert versenyzők:
----------------------------------------------
férfiak:

1. Toni Sailer (osztrák), 7 arany, 1 ezüst
2. Jean-Claude Killy (francia) 6 arany
3. Kjetil Andre Aamodt (norvég) 5 arany, 4 ezüst, 3 bronz
4. Gustav Thöni (olasz) 5 arany, 2 ezüst
5. Ingemar Stenmark (svéd) 5 arany, 1 ezüst, 1 bronz
6. Marc Girardelli (luxemburgi) 4 arany, 4 ezüst, 3 bronz
7. Pirmin Zurbriggen (svájci) 4 arany, 4 ezüst, 1 bronz
8. Emile Allais (francia) 4 arany, 4 ezüst
9. Rudolf Rominger (svájc) 4 arany, 1 ezüst, 2 bronz
10. Stein Eriksen (norvég) 4 arany, 1 ezüst, 1 bronz
11. Bode Miller (amerikai) 4 arany, 1 ezüst
12. Toni Seelos (osztrák) 4 arany
13. Lasse Kjus (norvég) 3 arany, 8 ezüst
14. Benjamin Raich (osztrák) 3 arany, 5 ezüst, 1 bronz
15. Karl Schranz és Hermann Maier (osztrákok) 3-3 arany, 2-2 ezüst, 1-1 bronz
17. Aksel Lund Svindal (norvég) 3 arany, 1 ezüst, 1 bronz
18. Stephan Eberharter (osztrák) 3 arany, 1 ezüst
19. Zeno Colo (olasz) és Mario Matt (osztrák) 1-1 arany
21. Rudi Nierlich (osztrák) 3 bronz

nők:

1. Christl Cranz (német) 12 arany, 3 ezüst
2. Marielle Goitschel (francia) 7 arany, 4 ezüst
3. Anja Pa:rson (svéd) 7 arany, 2 ezüst, 2 bronz
4. Erika Hess (svájci) 6 arany, 1 bronz
5. Annemarie Moser-Pröll (osztrák) 5 arany, 2 ezüst, 2 bronz
6. Janica Kostelic (horvát) 5 arany
7. Hanni Wenzel (liechtensteini) 4 arany, 3 ezüst, 2 bronz
8. Pernilla Wiberg (svéd) 4 arany, 1 ezüst, 1 bronz
9. Renate Götschl (osztrák) 3 arany, 4 ezüst, 2 bronz
10. Inge Wersin-Lantschner (osztrák) 3 arany, 3 ezüst
11. Vreni Schneider (svájci) 3 arany, 2 ezüst, 1 bronz
12. Trude Jochum-Beiser (osztrák) 3 arany, 2 ezüst
13. Rosi Mittermaier (német) 3 arany, 1 ezüst
14. Maria Walliser (svájci) 1 ezüst, 4 bronz
15. Deborah Compagnoni (olasz) 3 bronz


Alpesi sí-vb - Több esélyes minden számban, 13 fős magyar csapat
2011. 02. 07. 10.18

<RIGHT>
alpesi_si_xlsport.jpg



A női szuper-óriásműlesiklással kezdődik meg kedden a németországi Garmisch-Partenkirchenben az alpesi sízők világbajnoksága, amelyen szinte lehetetlen megjósolni a végső győztesek kilétét. Magyarországot az utóbbi évtizedek legnépesebb csapata, 13 sportoló képviseli az eseményen.


A férfiaknál a két évvel ezelőtti eseményt hátfájdalmai miatt kihagyni kényszerült, de az idei Vk-sorozatban kirobbanó formában síelő, kombinációban már győztes, összetettben vezető horvát Ivica Kostelic az egyik legnagyobb esélyessé lépett elő. A 31 éves versenyző legfőbb ellenfelei várhatóan az óriás-műlesiklásban és szuper-G-ben címvédő svájciak, az olimpiai bajnok Carlo Janka és az ötkarikás ezüstérmes Didier Cuche, valamint a - vb-n nemcsak versenyzőként, de az Eurosport televíziós csatorna szakkomentátoraként is résztvevő - négyszeres világbajnok amerikai Bode Miller lehetnek. Utóbbi, valamint a 2009-ben kombinációban vb-aranyat nyert, a tavalyi, vancouveri olimpián szuper-óriásműlesiklásban első norvég Aksel Lund Svindal és a 2006-ban két ötkarikás aranyat nyert osztrák Benjamin Raich a férfiak világbajnoki örökranglistájának élmezőnyében is előrelép, ha legalább egy számban elsőként végez.
A nőknél nem volt zökkenőmentes az óriás-műlesiklás címvédőjének, a német Kathrin Hölzlnek a felkészülése, a 26 éves síző ugyanis visszatérő hátfájdalmai miatt nem tudott edzeni a vb előtti héten, de a csapatvezetés szerint a versenyen már teljesen egészségesen áll majd rajthoz.
A hazaiak másik kedvence, a műlesiklás címvédője, a kétszeres olimpiai bajnok (kombináció, műlesiklás) Maria Riesch ezúttal több számban is esélyes lehet, miután az idei Világkupa-sorozatban is jó teljesítményt nyújtott, s egyelőre vezet összetettben nagy riválisa, az amerikai Lindsey Vonn előtt.
"Eddig nagyszerűen alakult számomra a szezon, a legnagyobb álmom pedig az elkövetkezendő napokban válhat valóra, ha sikerül nyernem a hazai rendezésű vb-n" - mondta a 26 éves síző, aki természetesen jó barátját, a lesiklás és a szuper-G címvédőjét, az olimpiai bajnok Vonnt tartja a legnagyobb ellenfelének.
Kétségtelen, hogy Riescht, Vonnt és Hölzlt a többieknek nehéz lesz legyőzni, de a kombinációban 2009-ben győztes osztrák Kathrin Zettel, s a jelenleg is zajló Vk-sorozatban jól szereplő honfitársai, Elisabeth Görgl és Marlies Schild, valamint a még mindig csak 19 esztendős, de már kétszeres vb-ezüstérmes svájci Lara Gut is megnehezítheti a legnagyobb esélyesek dolgát, nem beszélve a svéd Anja Pa:rsonról, aki a világbajnokságok eredményességi örökranglistáján jelenleg harmadik, pályafutása során gyűjtött hét arany-, illetve két-két ezüst- és bronzérmével.

Magyarországról 13 sportoló utazik Garmisch-Partenkirchenbe, a csapatban öt női és nyolc férfi síelő kapott helyet.

Kaszó Klára, a honi szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, szeretnék, ha a fiatalabbak legyőznék a 2010-es vancouveri olimpián tapasztalt versenydrukkot, ezért rutinosabb síelők is elutaznak a vb-re, hogy segítsék a fiatalokat.

A január 17-e óta magyar színekben induló, erdélyi származású Miklós Edit mellett a tavalyi olimpián is szerepelt Berecz Anna és Döme Zsófia, valamint Hellner Szelina és Hellner Donáta alkotja a női gárdát, utóbbi kettő az előzetes tervek szerint csak műlesiklásban, Berecz és Döme pedig minden számban rajthoz áll. Miklós szuper-G-ben, óriás-műlesiklásban és műlesiklásban lesz érdekelt.

A férfiaknál Bene Márton, Szepesi Bertold, Farkas Norbert, Bujtás Csaba, Vincze Ákos, Petrovics Dániel, Kékesi Márton és Halmágyi Zoltán utazik, de azt csak a helyszínen döntik el, hogy melyikük melyik versenyszámban indul.

Xlsport










 
T

TH6777

Vendég
Alpesisí-vb - Olasz arany férfi szuper-G-ben

<RIGHT>
alpesi_si_xlsport.jpg



Az olasz Christof Innerhofer nyerte a férfi szuper-óriásműlesiklást a németországi alpesisí-világbajnokság szerdai versenynapján.


A 26 éves itáliai - aki a 2009-es vb-n ebben a számban negyedik volt - az osztrák Hannes Reichelt és az összetett Világkupában éllovas horvát Ivica Kostelic előtt végzett az élen.
"Azt mondtam magamnak: Christof, menj, ahogy tudsz, s csinálhatsz egy jó pályát - nyilatkozta Innerhofer, aki ezt megelőzően nem állhatott dobogóra világbajnokságon vagy olimpián, győzelmet pedig a Világkupa-sorozatban is csak egyszer aratott, mégpedig lesiklásban, 2008 decemberében. - Őrület. Olyan, mint egy álom, annyira boldog vagyok, kell még egy kis idő, hogy felfogjam, mi történt."
Sikere nagyon jól jött az olasz válogatottnak, amely ebben az idényben eddig eredménytelenül szerepelt.
Az esélyesek közül a címvédő svájci Didier Cuche negyedik lett, az amerikai Bode Miller pedig úgy zárt a 12. helyen, hogy elvesztette egyik botját lesiklás közben, de így is sokáig vezetett, s ha a pálya alján nem lassít le, még előrébb is végezhetett volna. Hibázott az osztrák Michael Walchhofer is, akárcsak a szám vancouveri olimpiai bajnoka, a norvég Aksel Lund Svindal, valamint a szuper-G tavalyi Világkupa-győztese, a kanadai Erik Guay.

Eredmények:
férfi szuper-óriásműlesiklás, világbajnok:
------------------------------------------
1. Christof Innerhofer (Olaszország) 1:38.31 perc
2. Hannes Reichelt (Ausztria) 1:38.91
3. Ivica Kostelic (Horvátország) 1:39.03


Alpesisí-vb - Bizonytalan Vonn és Fischbacher heti programja

<RIGHT>
alpesi_si_xlsport.jpg



Lehetséges, hogy kihagyja a németországi alpesisí-világbajnokság pénteki kombinációs versenyét az amerikai Lindsey Vonn, míg az osztrák Andrea Fischbacher a vasárnapi lesiklásból maradhat ki.


Mindkét síelő számára rosszul kezdődött kedden a vb, Vonn címvédőként csak hetedik lett szuperóriás-műlesiklásban, Fischbacher, a szám tavalyi olimpiai bajnoka pedig bukott.
"Látnom kell, hogy milyen állapotban leszek a kombinációs lesiklásra" - mondta az amerikai síelő, aki a múlt héten edzésen esett egy nagyot. - Ha nincs minden rendben, lehet, hogy kihagyom a pénteki versenyt. Erről még egyeztetnem kell az orvosommal. Az biztos, hogy kedden nem én siklottam a pályán" - utalt a vártnál gyengébb szereplésére a sportolói Oscar-díjnak tartott Laureus-díjjal hétfőn kitüntetett versenyző.
Ami Fischbachert illeti, ő kisebb zúzódásokkal ugyan megúszta keddi bukását, de a lesiklás szerdai első edzésén még biztosan nem tud részt venni, az pedig, hogy elindulhat-e a vasárnapi versenyben, állapotának javulásától függ.



Alpesisí-vb - Kostelic inkább a tengerpartot választotta
2011. 02. 10. 00.27

<RIGHT>
alpesi_si_xlsport.jpg



Kihagyja a lesiklást és a kombinációt a favoritnak tartott Ivica Kostelic a németországi alpesisí-világbajnokságon.


Az összetett Világkupa horvát éllovasa - aki szerdán bronzérmet nyert szuper-óriásműlesiklásban - a következő három napot a tengerparton tölti, majd három napig edz, és csak utána tér vissza a vb-nek jövő vasárnapig otthont adó Garmisch-Partenkirchenbe.
Vedran Pavlek szövetségi kapitány indoklása szerint a Vk-idény eddigi három kombinációs futamát megnyerő sztár számára a jelenlegi szezonban a Vk-sorozaté az elsőbbség.




Alpesisí-vb - Kihagyja a lesiklást és a kombinációt a Vk-címvédő Janka
2011. 02. 10. 23.44

<RIGHT>
alpesi_si_xlsport.jpg



Kihagyja a lesiklást és a kombinációt a németországi alpesisí-világbajnokságon Carlo Janka, a svájciak összetett Világkupa-címvédője.


A helyi szövetség csütörtöki közlése szerint a versenyző decemberi vírusos betegsége után még nincs megfelelő fizikai állapotban.

Janka most visszatér Garmisch-Partenkirchenből Svájcba, hogy felkészüljön a jövő heti óriásműlesiklásra, amelynél már ott szeretne lenni a rajtnál.


A férfi lesiklást szombaton, a kombinációt pedig hétfőn rendezik a vb-n, az óriásműlesiklásra jövő pénteken kerül sor.



Xlsport
 
T

TH6777

Vendég
Alpesisí-vb - Ligety első világbajnoki címe
2011. 02. 19. 00.25

<RIGHT>
alpesi_si.jpg



Az amerikai Ted Ligety diadalmaskodott a pénteki férfi óriás-műlesiklásban a németországi Garmisch-Partenkirchenben zajló alpesisí-világbajnokságon.


A 2006-ban kombinációban olimpiai bajnok 26 éves síző az első futam után negyedik volt, de a második menetben a legjobbak közül ő csúszott le leglendületesebben, így végül a francia Cyprien Richard-t és az osztrák Philipp Schörghofert megelőzve végzett az élen. Ligety, aki két éve bronzérmes lett ebben a számban, pályafutása első vb-aranyérmét nyerte.
A kombinációban pár napja győztes norvég Aksel Lund Svindal óriási esélyt szalasztott el, hogy minden idők ötödik legeredményesebb alpesi sízője legyen a vb-k történetében, ugyanis az első futam után vezetett, de másodjára több hibát vétett, így be kellett érnie a negyedik hellyel, pedig sikerével pályafutása 5. vb-aranyérmének örülhetett volna.
A 96 indulóból az egyetlen magyar résztvevő, Farkas Norbert 70. lett az első futamban, így másodjára már nem síelhetett, mivel arra csak a legjobb hatvannak volt lehetősége.

Eredmények:
férfi óriás-műlesiklás, világbajnok:


1. Ted Ligety (Egyesült Államok) 2:10.56 p (1:02.33 p/1:08.23 p)

2. Cyprien Richard (Franciaország) 2:10.64 (1:02.79/1:07.85)

3. Philipp Schörghofer (Ausztria) 2:10.99 (1:02.13/1:08.86)

...70. Farkas Norbert 1:13.09

Xlsport


 
T

TH6777

Vendég
Rövidpályás gyorskorcsolya Vk Sikertelen magyar vigaszág Drezdában
2011. 02. 19. 14.50

<RIGHT>
gyorskorcsolya.jpg



Nem sikerült a továbbjutás a vigaszágra jutott magyaroknak a Drezdában zajló rövidpályás gyorskorcsolya Világkupa-verseny szombat délelőtti futamain.


A csapatvezetés arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a legtovább Knoch Viktor jutott, de az 500 méter reményfutamos döntőjében nem sikerült kiharcolnia a továbblépést. Lajtos Szandra az 500-as vigaszágon az elődöntőig jutott, Keszler Andrea ugyanezen a távon már az előfutamokban búcsúzni kényszerült. 1500-on Oláh Bence az elődöntőig menetelt, onnan azonban már nem tudott továbblépni, a nőknél Dénes Veronika ezen a távon már az első körben búcsúzni kényszerült.
Szombat délután 500 méteren és 1500-on rendezik meg a további futamokat, Huszár Erika a rövidebb, Heidum Bernadett pedig a hosszabb távon negyeddöntős, a férfiaknál Béres Bence 1500-on az elődöntőben indul.
A női váltó érdekelt lesz a nap végén sorra kerülő elődöntőben, a férfi csapat pénteken búcsúzott a további küzdelmektől.



Alpesisí-vb - Schild első világbajnoki aranyérme
2011. 02. 19. 15.30

<RIGHT>
alpesi_si.jpg



Az osztrák Marlies Schild nyerte a női műlesiklást a németországi Garmisch-Partenkirchenben zajló alpesisí-világbajnokság szombati napján.



A 29 éves síző az első futamban nyújtott teljesítményének köszönheti sikerét, amikor is a leggyorsabbnak bizonyult. A második menetben már akadt nála gyorsabb, de előnyét megőrizte honfitársával, Kathrin Zettellel, illetve a svéd Maria Pietila:-Holmnerrel szemben.
Ebben a számban a torinói olimpián bronz-, a vancouveri ötkarikás játékokon ezüstérmes Schild pályafutása első egyéni világbajnoki címét nyerte, ugyanis eddigi egyetlen vb-aranyát 2007-ben csapatversenyben szerezte.

Eredmények:
női műlesiklás, világbajnok:
----------------------------
1. Marlies Schild (Ausztria) 1:45.79 p (52.69 mp/53.10 mp)
2. Kathrin Zettel (Ausztria) 1:46.13 (53.30/52.83)
3. Maria Pietilä-Holmner (Svédország) 1:46.44 (53.48/52.96)


Xlsport


 
T

TH6777

Vendég
Alpesi Vk - Riesch győzött Svédországban
2011. 02. 25. 23.25


<RIGHT>
alpesi_si.jpg



A kétszeres olimpiai bajnok német Maria Riesch nyerte pénteken a női alpesi sízők kombinációs versenyszámát a Világkupa-sorozat svédországi állomásán.


A 26 esztendős síző 19. alkalommal diadalmaskodott Vk-versenyen, s tovább növelte előnyét összetettben.
Riesch mögött a múlt héten Szlovénia első világbajnoki aranyérmét megszerző Tina Maze végzett a második, a vasárnap zárult vb-n lesiklásban és szuper-óriásműlesiklás is diadalmaskodott osztrák Elisabeth Görgl pedig a harmadik helyen.

Eredmények:
nők, kombináció:

1. Maria Riesch (német) 1:59.60 p (szuper-óriásműlesiklás: 1:14.21 p/műlesiklás: 45.39 mp)
2. Tina Maze (szlovén) 2:00.00 (1:14.81/45.19)
3. Elisabeth Görgl (osztrák) 2:00.26 (1:14.40/45.86)

A szakági Vk állása 2 verseny után (még 1 van hátra):

1. Riesch 145 pont,
2. Lindsey Vonn (amerikai) és Görgl 140-140ű

Az összetett Vk állása 24 verseny után (még 14 van hátra):

1. Riesch 1356 pont,
2. Vonn 1140,
3. Görgl 738




Északisí-vb - Osztrák siker női síugrásban
2011. 02. 25. 22.39


<RIGHT>
alpesi_si.jpg



Az osztrák Daniela Iraschko nyerte a női síugrók viadalát az Oslóban zajló északisí-világbajnokság pénteki versenynapján.


Eredmények:
női síugrás, normál sánc, világbajnok:
--------------------------------------
Daniela Iraschko (Ausztria) 231,7 pont (97,0/97,0 m)
2. Elena Runggaldier (Olaszország) 218,9 (97,5/93,5)
3. Coline Mattel (Franciaország) 211,5 (92,0/97,0)


A női síugró világbajnok olimpiai álmai
2011. 02. 25. 14.34


<RIGHT>
siugras.jpg



Bízik a címvédésben, és szeretne ott lenni a 2014-es szocsi téli olimpián Lindsey Van, a női síugrás történetének első világbajnoka.

Van azonban nem számít biztos ötkarikás indulónak, hiszen sportága még nincs fenn az olimpia programján, ugyanis nem kapott bebocsátást a 2010-es vancouveri seregszemlére. Pedig az amerikai versenyző és társai gyakorlatilag az összes létező fórumot végigjárták, de hiába.
"Rettenetes szívfájdalom volt ez. Minden versenyző, minden országból keményen küzd, és úgy érezzük, hogy ugyanúgy rászolgáltunk az olimpiai indulásra, mint bármelyik más sportoló" - jelentette ki Van, aki két évvel ezelőtti vb-aranyérmét szeretné megvédeni a csütörtökön rajtoló norvégiai északi-vb-n.



A Nemzetközi Olimpiai Bizottság többek között a mostani viadal alapján dönti el, hogy a női síugrás felkerüljön-e a 2014-es műsorba.


Rövidpályás gyorskorcsolya Vk - Huszár már a következő szezonra készül
2011. 02. 25. 19.41


<RIGHT>
gyorskorcsolya.jpg



Elégedett az idei szezonban elért eredményekkel Huszár Erika, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázók múlt vasárnap, Drezdában véget ért Világkupa-sorozatában - legjobb magyarként - 500 méteren összetettben hetedik lett.


"Nagyon örülök, hogy sikerült a legjobb 10 között zárnom ezt a Vk-sorozatot, igazán nagy eredmény ez, és Heidum Bernadett 1500-on elért nyolcadik helye is - nyilatkozta az MTI-nek a januári Európa-bajnokságon 1500 méteren bronzérmes korcsolyázó. - Nagyon sokat köszönhetünk az egyesületünknek, a Sportország SC-nek, amely lehetővé tette, hogy egyáltalán ott lehessünk az első négy, Észak-Amerikában és Ázsiában rendezett versenyen."
Huszár elmondta, szokatlanul kezdődött az idény, a magyarok közül volt, aki a Koreai Köztársaságban és Franciaországban, volt, aki az Egyesült Államokban, ő maga pedig Kanadában készült, emiatt a váltó kevesebbet tudott közösen edzeni.
"Rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak, sokféle edzésmódszerbe nyerhettünk betekintést - fogalmazott a 2006-os, torinói olimpián 1500-on negyedik helyezett korcsolyázó. - Ez a tapasztalat és edzésmunka látszott meg nagyon az egyéni teljesítményeken ebben a szezonban. Sajnos, a váltót csak az utolsó két Vk-n gyakorolhattuk, de ennek ellenére nagyon jól teljesítettünk és új országos csúcsot sikerült korcsolyáznunk Drezdában."
Huszár kitért arra is, hogy a szabálymódosítások miatt több vitatott bírói döntés is született a versenyeken, az utolsó viadalon a magyarokat is sújtották ezek az ítéletek.
"Nagyban befolyásolja a versenyzést az a szabály, amely szerint, ha valaki belülről akar megelőzni és már mellettem van, akkor nem gátolhatom meg őt ebben - mondta. - Ezzel tulajdonképpen simább utat adtak a belülről való előzésnek, viszont a bírókat kissé összezavarta, egyszer az új szabály szerint, máskor a régi szerint döntöttek. Jó lenne, ha sikerülne tisztázni ezt a kérdést, mert megkönnyítené mindenki dolgát és változtatna a hozzáálláson is."
A 27 éves, jászberényi születésű korcsolyázó azt mondta, a március 11-13. között sorra kerülő angliai világbajnokságon két női és két férfi versenyző képviseli Magyarországot, ő azonban nem indul, mert a héten már visszautazik Kanadába, s a következő szezonra kitűzött céljai megvalósításán dolgozik majd.


Xlsport







 
T

TH6777

Vendég
Alpesisí-vk - Vonn megint a régi
2011. 02. 26. 18.30

<RIGHT>
alpesi_si.jpg



Kiheverve sérüléseit Lindsey Vonn első helyet érő teljesítménnyel rukkolt ki a női alpesi sízők Világkupa-sorozatának szombati svédországi lesiklóversenyében, idénybeli 7. szakági győzelmét aratva.


Teljes profi pályafutását tekintve az amerikai sportoló 40., lesiklásban pedig 21. vk-elsőségét ünnepelhette.

Eredmények:
1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:40.93 p
2. Tina Maze (szlovén) 1:41.06
3. Maria Riesch (német) 1:41.14

A szakági világkupa állása 6 verseny után (még 2 van hátra):

1. Vonn 520 pont,
2. Riesch 417,
3. Julia Mancuso (amerikai) 241
Az összetett vk állása 25 verseny után (még 10 van hátra):


1. Riesch 1416 pont,
2. Vonn 1240,
3. Elisabeth Görgl (osztrák) 738


Északisí-vb - Kettős osztrák siker a normálsáncon
2011. 02. 26. 19.30

<RIGHT>
alpesi_si.jpg



Az osztrák Thomas Morgenstern nyerte a férfi síugrók normálsáncon rendezett viadalát az Oslóban zajló északisí-világbajnokság szombati versenynapján.


A 24 éves sportoló ezzel teljessé tette idei medálgyűjteményét, a Világkupa-sorozatban ugyanis behozhatatlan előnnyel vezet (2008 után másodszor végez majd az élen), továbbá január elején pályafutása során először a Négysáncversenyen is diadalmaskodott.
A háromszoros olimpiai és immár ötszörös világbajnok Morgenstern sikeréhez kétség sem férhetett, ugyanis mindkét sorozatban ő szállt a legmesszebbre, valamint a mezőnyben egyedüliként jutott mindkétszer 100 méter fölé. Mögötte honfitársa, Andreas Kofler lett a második, míg a lengyel Adam Malysz a harmadik.

Síugrás, férfiak, normálsánc, világbajnok:
------------------------------------------
Thomas Morgenstern (Ausztria) 269,2 pont (101,5 m/107 m)
2. Andreas Kofler (Ausztria) 260,1 (99,5/105)
3. Adam Malysz (Lengyelország) 252,2 (97,5/102)


Xlsport

 
T

TH6777

Vendég
Ronny Ackermann befejezte pályafutását
2011. 03. 16. 20.59

<RIGHT>
alpesi_si.jpg



Bejelentette visszavonulását Ronny Ackermann, a németek világbajnok északi sízője.


A 33 éves versenyző sikerekben gazdag karrierje során háromszor volt olimpiai második, négyszer nyert vb-t, négyszer lett vb-második és egyszer vb-harmadik. Az összetett Világkupában háromszor diadalmaskodott.




Alpesi sí Vk - Vonn visszavette a vezetést összetettben
2011. 03. 16. 19.32

<RIGHT>
alpesi_si.jpg



Az eddigi listavezető Maria Riesch pont nélkül zárta a női lesiklást a Lenzerheidében zajló Világkupa-döntőn, így a negyedik amerikai Lindsey Vonn visszavette a vezetést az összetettben.


A szerdai lesikló viadalon a kétszeres olimpiai bajnok német nagyon gyengén teljesített, több mint három másodperccel maradt el az amerikai Julia Mancuso győztes idejétől, így az önmagához képest szintén visszafogottabb - a szakági Vk-győztes - Vonn 27 pontos előnyt szedett össze az utolsó három szám előtt.

Eredmények, Vk-döntő, lesiklás:
nők:
----
1. Julia Mancuso (amerikai) 1:27.50 p
2. Lara Gut (svájci) 1:28.31
3. Elisabeth Görgl (osztrák) 1:28.65
4. Lindsey Vonn (amerikai) 1:28.88
...17. Maria Riesch (német) 1:30.69

A szakági Vk végeredménye 8 verseny után:
1. Vonn 650 pont,
2. Riesch 457,
3. Mancuso 367
Az összetett Vk állása 32 verseny után (még 3 van hátra): 1. Vonn 1705 pont, 2. Riesch német 1678, 3. Tina Maze (szlovén) 1039

korábban:
férfiak:
--------
1. Adrian Theaux (francia) 1:22.94 p
2. Joachim Puchner (osztrák) 1:22.95
3. Aksel Lund Svindal (norvég) 1:23.10
4. Didier Cuche (svájci) 1:23.25
...11. Michael Walchhofer (osztrák) 1:23.64

A szakági Vk végeredménye 9 futam után:
1.Cuche 510 pont,
2. Walchhofer 498,
3. Klaus Kröll (osztrák) 411

Az összetett Vk állása 35 futam után (még 3 van hátra): 1. (és már győztes) Kostelic 1356 pont,
2. Cuche 956,
3. Carlo Janka (svájci) 793

Csütörtökön a férfiaknak és a nőknek is a szezon utolsó szuper-óriásműlesikló viadalára kerül sor a svájci pályán.





Alpesi sí Vk - Cuche a lesikló Vk győztese
2011. 03. 16. 17.53

<RIGHT>
alpesi_si.jpg



A svájci Didier Cuche nyerte meg lesiklásban a férfi alpesi sízők pontversenyét, miután a Lenzerheidében zajló Világkupa-döntőn a negyedik helyen végzett.


A veterán versenyző - aki kedden bejelentette, hogy a következő szezonban is ott lesz a mezőnyben - a szerdai futam előtt 14 pontos hátrányban volt az osztrák Michael Walchhoferrel szemben, aki azonban csak a 11. lett, így a 36 éves svájcinak sikerült megelőznie őt.
Cuche karrierje során negyedszer nyerte meg a lesikló Vk-t, ezzel második az örökranglistán az osztrák Franz Klammer mögött, aki 1975 és 1983 között ötször végzett a szakági pontverseny élén.
A svájci Vk-döntőn a francia Adrian Theaux győzött.


Eredmények, Vk-döntő:
férfiak, lesiklás:
------------------
1. Adrian Theaux (francia) 1:22.94 p
2. Joachim Puchner (osztrák) 1:22.95
3. Aksel Lund Svindal (norvég) 1:23.10
4. Didier Cuche (svájci) 1:23.25
...11. Michael Walchhofer (osztrák) 1:23.64

A szakági Vk végeredménye 9 futam után:

1. Cuche 510 pont,
2. Walchhofer 498,
3. Klaus Kröll (osztrák) 411


Az összetett Vk állása 35 futam után (még 3 van hátra):

1. (és már győztes) Kostelic 1356 pont,
2. Cuche 956,
3. Carlo Janka (svájci) 793




Két magyar bronzérem a veterán síugró vb-n
2011. 03. 16. 17.14

<RIGHT>
siugras.jpg



Molnár László és Tuczai Péter révén két bronzéremmel zárta a csehországi Harrachovban vasárnap véget ért veterán síugró-világbajnokságot a magyar csapat.


A 30 év feletti sportolók számára kiírt versenyt az idén 22. alkalommal rendezték meg, Magyarországot a kőszegi sportklub szakosztályának négy versenyzője, Molnár, Tuczai, Karádi Zsolt és Kelemen Tamás képviselte.
A csapat beszámolója szerint az edzések jó időjárási körülmények között zajlottak le, a versenynapokra azonban felmelegedett az idő, vizessé váltak a pályák. Ennek ellenére Molnár a K-40-es sáncon a 40-44 évesek között harmadikként zárt, akárcsak Tuczai a 35-39 évesek kategóriájában.

Xlsport


 
T

TH6777

Vendég
Kerékpárra vált az ötszörös olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó


<RIGHT>
Claudia_Pechstein_xlsport.jpg



Pályakerékpárosként szeretne részt venni a jövő évi londoni olimpián Claudia Pechstein ötszörös olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó.


A 39 esztendős sportoló a Sport Bild című napilapnak nyilatkozva azt mondta, az ötkarikás indulási jog megszerzéséhez vezető út első lépéseként rajthoz áll a jövő hét szerdán kezdődő német bajnokságon az egyéni üldözéses versenyben, valamint vagy az 500 méteres időfutamon, vagy a sprintszámban.
Pechsteinnek február elején járt le a doppingvétség miatt kapott két évre szóló büntetése, amelyet a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) még 2009-ben rótt ki rá, mert vörösvértest-állománya kiugróan magas értéket mutatott több korábbi tesztelés alkalmával. Az ISU döntését a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helybenhagyta.

Az ártatlanságát mindvégig hangoztató hatszoros világbajnok sportoló tavaly novemberben megjelent önéletrajzi könyvében arról írt, hogy nem sokkal büntetése után a férjével együtt le akart ugrani egy autópályán átvezető hídról, és végül edzője beszélte le az öngyilkosságról.


 
T

TH6777

Vendég
Tragédia! Öngyilkos lett az olimpiai ezüstérmes


Huszonkilenc esztendős korában önkezével vetett véget életének Jeret Peterson, aki a 2010-es vancouveri olimpián síakrobatikában ezüstérmet szerzett.


A sportolót három nappal ezelőtt ittas vezetésért őrizetbe vették, ám 500 dollár óvadék ellenében szabadon távozhatott. Nem tudni, ez játszott-e bármiféle szerepet a döntésében; a kocsijában találták meg, egy fegyverrel és egy búcsúlevéllel.

Peterson három olimpián vett részt a síakrobatika ugrás versenyszámában, vancouveri ezüstérme mellett egy hetedik és egy kilencedik helyet tudott felmutatni.
 
T

TH6777

Vendég
Ismét Kálomista Gábor a Magyar Sí Szövetség elnöke


alpesi_si.jpg



Kálomista Gábort választotta meg elnöknek a Magyar Sí Szövetség közgyűlése.


Amint azt Kaszó Klára, a szervezet eddigi elnöke elmondta: ő július elején mondott le a posztról azzal kitétellel, hogy az új elnök érkezéséig ellátja a feladatokat.
Kálomistát - aki 2005 és 2009 között már irányította a szövetséget - csütörtökön választották meg.

XLsport


 
T

TH6777

Vendég
Dopping: Hároméves eltiltást kapott az olimpiai bajnok észt sífutó


veerpalu_sizes.jpg



Doppingolás miatt hároméves eltiltást kapott Andrus Veerpalu, az észtek kétszeres olimpiai és világbajnok bajnok sífutója, aki gyakorlatilag már visszavonult a versenyzéstől.

A 40 esztendős biatlonos szervezetében januárban - a vb-felkészülés során - növekedési hormont találtak. A Nemzetközi Síszövetség (FIS) mostani döntése alapján a büntetés a 2014-es szocsi olimpia zárónapján, február 23-án járna le. A határozat ellen Veerpalu a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbezhet.

Veerpalu Észtország legeredményesebb sífutójaként 2002-ben, Salt Lake Cityben, majd négy évvel később, Torinóban is megnyerte a 15 km-es klasszikus stílusú ötkarikás versenyt, és emellett két világbajnoki címet is szerzett.


 
T

TH6777

Vendég
Sífutás: Készen áll a visszatérésre az olimpiai bajnok Gyementyjev


dementev_sifutas_elolap.jpg



A 28 éves Gyementyjev 2009 januárjában bukott le, szervezetében eritropoetin (EPO) nyomára bukkantak.

A doppingvétség miatt kiszabott kétéves eltiltásának lejárta után ismét versenyezni szeretne Jevgenyij Gyementyjev olimpiai bajnok orosz sífutó.
"Az elmúlt idényben saját edzőjével készült" - utalt arra Alekszandr Batrakov, a válogatott szakvezetője, hogy a korábbi sikeres versenyző nem a nulláról kezdi a visszakapaszkodást.

A 28 éves Gyementyjev 2009 januárjában bukott le, szervezetében eritropoetin (EPO) nyomára bukkantak a Val di Fiemme-i Világkupa-fordulón levett mintájának elemzése során. A nemzetközi sportági szövetség 2009 augusztusában tiltotta el.

Visszatérésére a szeptemberi orosz bajnokságon kerülhet sor.

Az orosz sífutó az üldözéses versenyt megnyerte, az 50 km-es számban pedig ezüstérmes volt a 2006-os torinói téli olimpián.

 
T

TH6777

Vendég
Szocsi 2014: Októberben adják át a sí-biatlon komplexumot


sochi2014_ski_biatlon.jpg



Ez év októberében avatják Szocsiban, a 2014-es téli olimpia városában azt a komplexumot, amely a sí- és a biatlonversenyeknek ad majd otthont a jeges-havas játékokon.

Az első tesztviadalokat jövő év februárjában rendezik meg – jelentették be a szervezők a színhelyen, a Krasznaja Poljana lejtőin tartott sajtótájékoztatón.
Elhangzott, hogy az összes olimpiai létesítmény 2013-ra készül el, de némely objektum munkálataival már 2011 végére végeznek.

A sí és a sílövészet számait befogadó, s nem messze az olimpiai falutól elterülő komplexum részeként rövidesen befejezik két drótkötélpálya építését, és lesz egy harmadik, speciális is, amely kifejezetten a paralimpia résztvevőinek, a mozgássérülteknek a közlekedését hivatott segíteni.


 
T

TH6777

Vendég
Hegyi sprint síroller ob szombaton Tihanyban
2011. 09. 17. 06.41

<RIGHT>
si_1_xlsport.jpg



Hegyi sprint síroller országos bajnokságra kerül sor a Magyar Sí Szövetség szervezésében szombaton, Tihanyban, ahova igazolt profi és amatőr, valamint igazolással nem rendelkező amatőr versenyzőket is várnak.


A rendezők pénteki tájékoztatása szerint 10 korcsoportban (gyermek I és II, serdülő I és II, ifjúsági I és II, junior, felnőtt, master I és II) lehet nevezni az ob-re, a rajt a tervek szerint 14:30 órakor lesz a tihanyi rév közelében, az eredményhirdetésre pedig 17 óra körül kerül sor.
A gyermekeknek és a serdülőknek 1 km-es távot kell teljesíteniük, a többiekre 1,5 km vár.
Az első helyezettek serleget, a másodikak és harmadikok érmet és értékes ajándékokat kapnak, a legjobb időt elérő női és férfi versenyző ráadásul fejenként 20 ezer forint értékű különdíjazásban is részesül.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a rajthoz álláshoz a síroller vagy a soros inline-skate görkorcsolya mellett síbotra, bukósisakra és szemüvegre lesz szükségük az indulóknak.



 
T

TH6777

Vendég
Képek: A tél legnagyobb bulija
2011. 10. 07. 02.28

<RIGHT>


November 10-13. között ismét megnyitja kapuit a Monster Energy Budapest Fridge Fesztivál! Az immáron második alkalommal megrendezett négy napon át tartó télnyitó bulin a neves külföldi és magyar fellépők, valamint a világhírű riderek mellett Szlovákia és Ausztria is kiköltözik a Városligeti Műjégpályára, ahol idén is felépül a főváros legmagasabb mesterséges pontja.

A tavalyi sikernek köszönhetően idén nagyobb területen, a Városligeti Műjégpályán várják a téli sportok szerelmeseit a Fridge Fesztivál szervezői. A rendezvényen idén is felépül Budapest legmagasabb hófödte „hegycsúcsa” a tízemeletnyi magas rámpa, ahol a legjobb riderek trükköznek és versengenek a világkupa-pontokért.

A buliról olyan népszerű külföldi együttesek gondoskodnak, mint az Infected Mushroom, Steve Aoki, Parov Stelar,




Pendulum DJ Set and MC Verse, Scooter, John Dahlback, Dub FX, Chase and Status DJ Set and MC Rage és a Freestylers.

Természetesen magyar fellépők is képviseltetik magukat a színpadon: a négy nap alatt velünk lesz Fluor, a Hősök, az Irie Maffia, illetve Ganxsta Zolee és a Kartel, de zenél Palotai és Ludmilla is, a nyitónapon pedig Dévényi Tibi bácsi passzolja a pöttyös labdát egy őrületes retrobulin.​

A verseny mellett számtalan program várja az érdeklődőket: lesz curling, pálinka- és forralt bor utca, falmászás, sí- és korcsolyaoktatás, illetve jégkorong meccs is.
Mindezek mellett ráadásként a téli szezon megnyitójára Ausztria és Szlovákia is a Műjégpályára költözik. A kedvelt sírégiók a hütték hamisítatlan hangulatát hozzák a Fridge fesztiválra, így császármorzsából, gőzgombócból és lélekmelegítő forralt borból sem lesz hiány.

Gyere hát ki a hegyhez, Magyarország leghavasabb fesztiváljára, ahol négy napon keresztül tartó folyamatos pörgés és buli vár!
 
T

TH6777

Vendég
Kósa szerint az országimázs építésének része a gyorskorcsolya Eb


gyorskorcsolya_xlsport.jpg



Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) elnöke szerint a januárban Budapesten sorra kerülő gyorskorcsolya Európa-bajnokság "nem titkolt szándékkal az országimázs építésében is szerepet kap."


A MOKSZ csütörtöki közleményében a Fidesz alelnöke úgy fogalmaz, "a magyar korcsolyasport megérett a megújulásra, ezáltal a szövetség is elindul egy új úton, hosszú távra tervezünk a korcsolyázás minden területén." Az országgyűlési képviselő szerint a kontinens legjobb versenyzőit családtagjaik mellett a nemzetközi sajtó is elkíséri Magyarországra, így az országimázs területén is jó lehetőségeket rejt magában az Eb.
A versenynek január 6. és 8. között a századforduló építészeti stílusát megtartva, de korszerű technikával felújított Városligeti Műjégpálya ad majd otthont, a viadalra 20 ország 200 sportolóját várják a szervezők, s igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni a szabadidősportra is.
"Családbarát Európa-bajnokságot tervezünk, élvezhető, izgalmas futamokkal, játékos kiegészítő programokkal" - mondta Sallak György, az MOKSZ főtitkára. "Reméljük, hogy ennek köszönhetően a korcsolyázást egyre többen megkedvelik és akár iskolák is alkalmazzák testnevelési órákon."

A magyarok közül a nőknél a hatszoros országos bajnok Tóth Ágota, a férfiaknál pedig a hétszeres ob-győztes Szőllősi Szabolcs indul majd a kontinensviadalon.

 
T

TH6777

Vendég
Mátraszentistváni Sípark - több tízmilliós fejlesztés


sioktatas_xlsport.jpg



Több tízmillió forintos fejlesztés nyomán, az idei szezonban immár több mint 4 kilométernyi sípályával, új élményelemekkel és kibővült szolgáltatásokkal várják a téli sportok szerelmeseit a mátraszentistváni síparkban - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a Sípark médiareferense.


A fejlesztéstől azt várják a Síparkot üzemeltető Digitroll Kft. vezetői, hogy 15-20 százalékkal nő a téli turistaforgalom a felső-mátrai térségben - közölte Erbeszkorn Tamás.
Annál is inkább, mert a beruházás nyomán, immár biztosított a sípályák folyamatos hóágyúzása - tette hozzá.
Mint elmondta: a 2011 nyarán kezdődött munkálatok keretében több ezer köbméter földet mozgattak meg. Ennek köszönhetően az idei szezon legnagyobb attrakciója, az 5b jelzésű különleges vonalvezetésű panoráma-szerpentin sípálya, amelyről gyönyörű kilátás tárul a síelők elé Ágasvár irányába. Ugyanakkor hangulatos, enyhe lejtésű síúttal kötötték össze a 4-es és a 3-as pályákat.
Tovább bővült az esti sízés lehetősége is a 3-as pálya kivilágításával, illetve továbbfejlesztették az eddig is működő reflektorrendszert a pályák mellett a parkolókban is.
A hócsúszda parkban elkészült egy közel 100 méter hosszú hósport pálya, ahol olyan izgalmas eszközöket lehet majd kipróbálni, mint a skibike és a skiroller. Ezeket a Sípark biztosítja a látogatók számára.
A hóágyúrendszer fejlesztésének keretében új vezeték rendszert telepítettek, annak érdekében, hogy akkor is működhessenek a hóágyúk, amikor zajlik a víztározó feltöltése.
Ezzel egy időben megkezdték egy új víztározó építését is, amelyet a tervek szerint a 2012/13-as szezonban állítanak munkába - sorolta a fejlesztéseket a szóvivő.
A Síparkban, a kilenc, zömében kék és piros nehézségi fokú sípályán 6 csákányos és tárcsás felvonóval szolgálják ki a téli sportok szerelmeseit - mondta Erbeszkorn Tamás.




Rövidpályás gyorskorcsolya Vk - Keszler jutott a legtovább


gyorskorcsolya_xlsport.jpg



A magyarok közül az 500 méteren negyeddöntős Keszler Andrea jutott a legtovább a rövidpályás gyorskorcsolyázók Salt Lake Cityben rendezett Világkupa-versenyének zárónapján, közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban.


Keszler a reményfutamok során harcolta ki a részvételt a legjobb 16 között, ott azonban futamában utolsó előttiként végzett, így kiesett. Ugyanezen a távon - a nemzetközi szövetség honlapja szerint - Tóth Patrícia már a selejtezőben, Lajtos Szandra pedig a vigaszág elődöntői során kényszerült búcsúra, ahogyan 1500-on Kercsó Magos Zsuzsanna és Kónya Zsófia is.
A férfiak reményfutamaiban 500-on Béres Bence a selejtezőben, Liu Shaolin Sándor a negyeddöntőben esett ki, 1500-on Nagy Konrád és Burján Csaba már a selejtezőben búcsúzott.
A magyarok a váltóversenyben már nem voltak érdekeltek, mivel a Keszler, Lajtos, Tóth, Kónya alkotta női, továbbá a Béres, Liu, Nagy, Oláh Bence összetételű férfi csapat a pénteki selejtezőkből nem jutott tovább.


 
T

TH6777

Vendég
Fridge Fesztivál 2011: Tízemelet magas hósánc épül Budapest közepén





18 000 ezer négyzetméteren, 3 óriás sátorral vár 60 000 fiatalt a Monster Energy Fridge Fesztivál, ahol idén is felépül a 34 méter magas, 250 tonna hóval borított extrém rámpa.

Az alpesi hangulat és a nyüzsgő hütték világa visszatér Budapestre. A hazánkban egyedülálló Monster Energy Fridge Fesztivál négy napra, november 10. és 13. között a téli extrémsportok paradicsomává változtatja Budapestet. Az egyedülálló grandiózus „mobilheggyel” készülő rendezvény helyszíne idén a felújított Városligeti Műjégpálya, amely a nemzetközi fesztivállal ismét megnyitja kapuit a nagyközönség előtt.
A Fesztivál legbonyolultabb, ugyanakkor leglátványosabb eleme a versenyt kiszolgáló ugrató, amely 34 méternyire magasodik a Városliget fölé. A tíz emelet magas, 120 méter hosszú és 10-16 méter széles rámpa a legnagyobb mobil építmény a magyar fesztiválok történetében, amelyet több száz tonna hóval borítanak be. A 250-300 tonna havat egy holland cég gyártja.
„Hihetetlenül hangzik, de lehet akár +25 C is, szakadhat az eső, akkor is kiváló minőségű havat tudunk előállítani, hegyeket, és természetes körülményeket megszégyenítő minőségben. Ehhez a technikai alapot, egy hőszigetelt, zárt sátor adja, amelyet a holland kollégák magán a rámpán helyeznek el. Ebben állítják elő a havat folyékony nitrogén, valamint nagy nyomású levegő és szétporlasztott víz segítségével. Miután a sátrak megtelnek hóval, lebontják és 5-10 méterrel arrébb teszik. Ekkor kezdődik meg a hó elrendezése”- árulta el Sallai György, a fesztivál operatív igazgatója.
„A hatalmas hóval borított pályát azután birtokba veszik a riderek, akik 45 km/h sebességgel száguldanak le a speciális ugratón, és a rámpa aljától 6-7 méteres magasságba elrugaszkodva mutatják be hajmeresztő, dupla szaltókkal és akár 900°-os fordulatokkal kivitelezett trükkjeiket” – tette hozzá Manninger Máté, versenyigazgató.
A havas hegycsúcs lábánál 18 000 nm-en várja a programra éhes látogatókat a Fridge Fesztivál, ahol hajmeresztő trükkök, világszínvonalú koncertek és a szívmelengető hüttéket megidéző programok várják az érdeklődőket.

A fesztivál számokban:
18000 négyzetméteren 3 óriás sátor.
• 34 méteres rámpa
o 30 napig épül
o
150 ember közreműködésével, és 15 kamion szállítja a helyszínre a vázát
o 1,2 kilométernyi kerítés veszi körbe.
• A rámpa alatt a 400 nm biztonsági háló és 400 nm borító szivacs óvja a ridereket.
• A rámpára a versenyzőket egy külön erre, a szerkezetre tervezett lift fogja felvinni, amely körülbelül 3 perc alatt ér fel a rámpa csúcsára.
• A holland cég több mint
o
250 tonna havat készít az eseményre, folyékony nitrogén, nagy nyomású levegő és szétporlasztott víz segítségével,
o A legyártott havat 30 ember rendezgeti folyamatosan a pályán,
o 30-40 centinméter vastagságban áll majd a friss hó.

 
T

TH6777

Vendég
Rövidpályás gyorskorcsolya Vk - Lajtos és Heidum negyeddöntős 1000-en
2011. 10. 29. 17.30 <RIGHT>


gyorskorcsolya.jpg



Lajtos Szandra és Heidum Bernadett bejutott 1000 méteren a negyeddöntőbe a rövidpályás gyorskorcsolyázók Saguenayben zajló Világkupa-versenyének első napján.


A kanadai viadal hivatalos honlapja alapján ugyanezen a távon Kónya Zsófia nem jutott tovább, s 500 méteren is csak a későbbi reményfutamokban lesznek érdekeltek a magyarok (Lajtos, Keszler, Kónya), mint ahogyan 1500-on is (Heidum Bernadett, Dénes Veronika, Tóth Patrícia).
A férfiak mezőnyéből Béres Bence mindhárom távon indult, de nem lépett tovább, 1500 méteren Oláh Bence, 1000-en pedig Liu Shaolin Sándor búcsúzott.

 
Oldal tetejére