Törökország két szék közé ült

John Kerry és Szergej Lavrov Genfben találkoznak pénteken, ahol arról próbálnak meg egyezségre jutni, hogyan is győzzék le az Iszlám Államot. A megállapodással pedig nagyon rosszul jár Törökország.

Svájc pénzügyi központjában, Genfben pénteken ül össze a világ két legbefolyásosabb külügyminisztere, az amerikai John Kerry és az orosz Szergej Lavrov. A két politikus a közös, Iszlám Állam elleni paktum utolsó részleteiről egyeztet a ma esti megbeszélésen.

Orosz-amerikai bajtársiasság

A megállapodástól mindenki azt várja, hogy hamarosan megszűnhetnek a harcok a közel-keleti országban az ISIS, a szír kormányerők és a lázadók között és ismét helyreállhat a rend az országban. John Kerry a héten kiadott nyilatkozatában elmondta közel a megállapodás véglegesítése, hisz mind a két fél nyitott a megállapodásra és sok közös van nézeteikben. Kijelentése után az amerikai tisztviselők élesen kritizálták a külügyminisztert, hogy felelőtlenség volt ilyen magabiztosan nyilatkozni a paktumról, annak szignózása előtt. A tárgyalások a két fél közt már júliusban elkezdődtek, mikor Kerry Moszkvában látogatta meg orosz kollégáját. Akkor arról tárgyaltak, hogy a két fél megosztja egymás közt ISIS-elleni légitámadásokhoz szükséges hírszerzési adatokat.

Erdogan beleköpött a szír-levesbe

A két félnek azért lett különösen fontos a találkozó, mert Törökország az elmúlt napokban tankokkal átlépte a szír határt és elfoglalta a ISIS egyik határvárosát, Jarabulust. Erdogant persze nem az Iszlám Állam zavarta a legjobban, hanem az, hogy a kurd haderők is megindultak a város felé.

Fotó: AFP
Ha a város kurd kezekbe kerül, akkor nagy esélye lett volna annak, hogy kikiáltsák Szíriai Kurdisztánt, ami Erdogan egyik nagy rémálma.
A török katonaság sikeresen kiszorította a kurdokat a városközpontból és felszólította őket, hogy hagyják el a város déli részét is és térjenek vissza az Eufrátesz-folyó keleti oldalára. A kurdok augusztus elején keltek át a folyón és foglalták el az ISIS egyik legfontosabb városát Manbidzsot.

Törökország vélhetően nagyon rosszul jár majd az orosz-amerikai megegyezéssel, hisz ők a kurdokat terrorszervezetként tartják számon, és minden létező erővel megpróbálják őket ellehetetleníteni. A paktum következtében Moszkva és Washington megkezdheti a tárgyalásokat az Asszad-kormánnyal, a kurdokkal és a felkelőkkel az ország politikai helyreállításáról.

A kurdoknak az egyetlen nem titkolt célja a tárgyalásokon a széles körű autonómia elérése, amibe Törökország kivételével mindenki belemenne, csakhogy helyreálljon a rend.

Fotó: AFP
Nem tudni, hogy most megoldódik vagy csak tovább bonyolódik a háború

A török határátlépéssel új szereplő is került az eddigiek mellé a szír polgárháborúban. Az elmúlt hetek sorozatos dél-törökországi terrortámadásai után Erdogan idejét érezte annak, hogy megmutassa, ő is egy nagykutya a térségben.

Törökországon kívül a nagyhatalmak nem ápolnak ellenséges viszonyt a kurdokkal, így meg is hívták őket is az ország rendezéséről szóló tárgyalásokra, melyre a tervek szerint még az újév előtt sor kerül. Ha Törökország ismét szembemegy az Egyesült Államokkal és Oroszországgal a kurdok miatt, akkor könnyen csak még nagyobb válságba kerülhet az öt éve tartó polgárháború. Egyetlen remény maradt, ha Oroszország ismét megrendszabályozza a törököket, ahogy már többször is tette korábban.

(The Guardian, Euronews, AP

usa11.jpg
 
Csatolás megtekintése 1482740
*
Úgy szeretném, valóban szeretném, s nemcsak én, de rajtam kívül - nagyon sokan - a VILÁG BÉKÉT. Azt, hogy a gyerekek békében nőjenek fel, ne ismerjék a félelmet, még hírből sem. Légyen gyerekkoruk és ne éhezzenek. Ne vergődjenek tűzön, vízen keresztül - de egyetlen dolguk legyen - az életből - az ÉLETBE és felnőni és értékes, jó emberekké válni. Túl nagy a reményem, lehet. De a Remény hal meg utoljára és én ebben bízom. Sőt abban, hogy a Remény az, mely örökké élni fog, sőt be is következik az, amiben olyan sokan bízunk: a VILÁG BÉKE.
 
ez bizony rég eldőlt a puccsal került pont az i-re. Erdogan nem hezitál, "visszaalakul" a közelkelet. persze lehet szépíteni de felesleges:dr_33:
(Szaud-arabia=pénzügyi csőd) bár a hírek még próbálkoznak. az isis-nek annyi ki lesznek paterolva ..ami félő hogy európába kapnak meghívót az iá-gyerkőcök

Jihadi John a csillagszemű arab
oXVktkqTURBXy85NTM3Njg0ZTcxY2Q3YWM4NTQ0NjVlZjE2NjA3MzJjZi5qcGVnkpUDA8yjzQPlzQIwkwXNAxTNAbw
 
Utoljára módosítva:
Bezzeg amikor a múltkor azt fejtegettem itt a CH valamelyik topikjában, hogy ha én lennék az USA elnöke, megállapodnék a világ valamiféle felosztásában a ruszkikkal, mert nem jó ellenségeskedni, s ennek részeként össze lehetne velük fogni az ISIL megsemmisítésében is, akkor mindenki lehurrogott. Holott azt mondtam, Putyin persze hogy diktátor, meg zsarnok, meg minden, de legalább nem vallási fanatikus mint a muszlim őrültek ott a Közel-keleten, ő reálpolitikus, így Putyinnal meg lehet állapodni, mert hallgat az észérvekre ha belátja hogy az neki is ÉRDEKE, és ha látja azt is hogy a másik fél becsületesen tartja magát az egyezséghez!

De le lettem hurrogva. Hogy képzelem én azt hogy a ruszkikkal... Emlékszem pedig, érveltem azzal is, hogy a ruszkiknál persze rossz lenne, de ha választani lenne muszáj, biztos mindenki szívesebben költözne oda mint az Iszlám Állam területére! Értelmes ellenérvet nem kaptam de akkor is én lettem a fekete bárány mert hogy mondhatok ilyet...

Most meg ugye minden rendben van hogy kiderült, az USA épp azt teszi amit felvetettem, s hónapok óta egyezkedik efféle ügyekben a ruszkikkal...

Na mindegy, nagyon boldog vagyok hogy olyan országban élek ami elég értelmes ahhoz hogy épp azt tegye amit magam is tettem volna az adott politikai státusban! Csak jelezni bszerettem volna, úgy tűnik megint igazam lett, azaz nem vagyok én olyan idióta ezekhez az ügyekhez mint sokan hiszik, illetve amilyennek feltüntetni szeretnék a nézeteimet!
 
ez bizony rég eldőlt a puccsal került pont az i-re. Erdogan nem hezitál, visszaalakul a közelkelet. persze lehet szépíteni de felesleges:dr_33:
(Szaud-arabia=pénzügyi csőd) bár a hírek még próbálkoznak. az isis-nek annyi ki lesznek paterolva ..ami félő hogy európába kapnak meghívót az iá-gyerkőcök

Jihadi John a csillagszemű arab
oXVktkqTURBXy85NTM3Njg0ZTcxY2Q3YWM4NTQ0NjVlZjE2NjA3MzJjZi5qcGVnkpUDA8yjzQPlzQIwkwXNAxTNAbw
Ööö... Mit értesz azalatt hogy „ugrott a közel-kelet”? Szerintem pont az lett amit régen is mondtam: Lesz egy siita szíriai rész valamilyen néven, lesz egy szunnita, lesz egy Aszad-féle rész, meg lesz valami maradék kis akármi a kurdoknak is talán, csak nem azokon a területeken amik most a törökökhöz tartoznak. És aztán mindenki megnyugszik, persze ennek az ára óriási lakosságcsere lesz. Ezt mondjuk felügyelhetné az ENSZ hogy békésen menjen többé-kevésbé. És ha ez megvalósul, még a menekültek többségét is nyugodtan haza lehetne küldeni Európából. Kinek lenne ez baj?! Mi az hogy „ugrott” a közel-kelet?! Nekem sosem kellett, sőt ha netán valamikor kellett esetleg az USA-nak, már annak se kell, mert egyre inkább áttér alternatív üzemanyagokra, sőt van olaja neki is bőven a palaolaj óta, ha meg nem volna, Kanada alig várja hogy eladhassa neki, s az közelebb is van! Kell a halálnak az a barbárok lakta közel-kelet, mi az hogy „ugrott”?!
 
ez bizony rég eldőlt a puccsal került pont az i-re. Erdogan nem hezitál, "visszaalakul" a közelkelet. persze lehet szépíteni de felesleges:dr_33:
(Szaud-arabia=pénzügyi csőd) bár a hírek még próbálkoznak. az isis-nek annyi ki lesznek paterolva ..ami félő hogy európába kapnak meghívót az iá-gyerkőcök

Jihadi John a csillagszemű arab
oXVktkqTURBXy85NTM3Njg0ZTcxY2Q3YWM4NTQ0NjVlZjE2NjA3MzJjZi5qcGVnkpUDA8yjzQPlzQIwkwXNAxTNAbw
*
Erre a fazonra rossz ránézni, álmomban se jöjjön elő! Az ilyen fotókat soha nem szabadna, hogy megjelenjen. :mad:
 
Ööö... Mit értesz azalatt hogy „ugrott a közel-kelet”? Szerintem pont az lett amit régen is mondtam: Lesz egy siita szíriai rész valamilyen néven, lesz egy szunnita, lesz egy Aszad-féle rész, meg lesz valami maradék kis akármi a kurdoknak is talán, csak nem azokon a területeken amik most a törökökhöz tartoznak. És aztán mindenki megnyugszik, persze ennek az ára óriási lakosságcsere lesz. Ezt mondjuk felügyelhetné az ENSZ hogy békésen menjen többé-kevésbé. És ha ez megvalósul, még a menekültek többségét is nyugodtan haza lehetne küldeni Európából. Kinek lenne ez baj?! Mi az hogy „ugrott” a közel-kelet?! Nekem sosem kellett, sőt ha netán valamikor kellett esetleg az USA-nak, már annak se kell, mert egyre inkább áttér alternatív üzemanyagokra, sőt van olaja neki is bőven a palaolaj óta, ha meg nem volna, Kanada alig várja hogy eladhassa neki, s az közelebb is van! Kell a halálnak az a barbárok lakta közel-kelet, mi az hogy „ugrott”?!

visszatér az eltörölt kalifátus ez a hosszútáv .,rövidtáv selyemút+orosz föderáció felé léptek tehát a demokraté nem lesz.

tetszett amit írtál ,de minket nem kérdeztek meg én attól tartok a szétmorzsolódó isis + a rokon
iá szépen áttelepül ide az eu-ba
Líbia közeli országokból is érkeznek menekültek
ezt szeretnék most uniós vezetőink elfogadtatni a tagállamokkal még nem bólintottak de
Merkel már jelezte a Visegrádi csúcson támogassák a v4-ek a törekvést
 
Hát amit írtam, épp nem azt jelenti hogy visszatér a kalifátus. A kalifátus alatt ezek egy állam voltak. Én ellenben épp azt írom, alapvetően független államok lesznek, úgy, hogy a határaik nagyjából a vallási csoportok területi határait kövessék. Minthogy e csoportok nem okvetlenül alkotnak egybefüggő területet, ezt csak nagyjából lehet követni, ami kimarad, na azokon a területeken kell lakosságcserét végrehajtani.
Ez nem kalifátus, mert mindegyik a maga ura lesz. (vagy valami neki tetsző érdekövezethez csatlakozik, mint szövetséges vagy tudomisén milyen néven). Persze lehet hogy mindegyik vagy némelyik vezetője felveszi a „kalifa” címet, de ennek semmi jelentősége, mert a többiek úgyse fogják elismerni.

És nyilván mindegyik fölött egy zsarnok fog uralkodni, akkor is ha névleg csak elnök lesz a címe. Ennyiben igazad van hogy a demokráciának ott befellegzet. De ez akkor se kalifátus.

Viszont engem magasan nem is izgat, lesz-e ott demokrácia. A demokrácia lényege épp a multikulti, hogy elfogadjuk, a másik embernek más a véleménye, más neki a fontos, más a szokása, és ha minket leszavazott a többség, akkor ebbe belenyugodjunk. Na ez láthatóan még Magyarországon se megy, sőt, igazából még a demokrácia fellegvárában, az USA-ban is épp hogy csak a legminimálisabb szinten megy, döcögősen. Na de itt legalább halad azért, ha nem is hatékonyabban mint ahogy egy csigát málhahordásra lehet használni. Ez azonban még mindig fénysebesség a világ más országaihoz képest. Na és ennek amit írtam az lenne a veleje, hogy szóval ehhez a „multikultihoz” kell egy bizonyos civilizációs fok már. Például az, hogy az ember ne vegye túl komolyan a vallásokat. Ellenkező esetben ugyanis fanatizálható, s akkor abból az országból nem demokratikus multikulti lesz, hanem egy ISIL, ha más néven is. És esetleg nem iszlám terroristák irányítják majd hanem keresztény terroristák, vagy univerzisták vagy sátánisták vagy akárkik, mindegy.

A közel-kelet népei egyszerűen nincsenek még ezen a civilizációs szinten, látszik. Barbárok, ez van na. Ezek annyira IDIÓTÁK, hogy nemhogy a multikultiig nem jutotak még el, de még arra a szintre sem amin jelenleg Magyarország van, s ami a szememben szintén barbárság, bár csak félbarbárság: hogy NEMZETÁLLAMBAN gondolkodjanak, ebben a fogalomban! A szememben ez is egy rém elavult koncepció, de óriási haladás lenne ha a közel-kelet népei legalább idáig eljutnának! (Bocsi a zsidóktól: ők kivételek, mert ők legalább épp e nemzetállam fogalomig már láthatóan eljutottak. Ez amúgy egyik kulcsa is a sikerüknek, hogy fennmaradtak abban az ottani ellenséges légkörben).

Szóval, a közel-keleten többnyire perzsák meg arabok laknak, azaz simán alkothatnának egy vagy két óriási nemzetállamot, de nem teszik, mert addig se jutottak el a kulturális fejlődésben: ők még pici törzsekben gondolkodnak, amolyan nagycsaládokban, s azt hogy mi a nemzet hát arról talán fogalmuk sincs, mert e családokat nem a nemzettudat, hanem a vallási hovatartozás fogja össze! Ezek tehát leragadtak még annál, hogy az ország és a vallás (egyház) szorosan össze kell tartozzék! Ez viszont teljesen ellentétes a szekularizáció elvével aminek én maximálisan híve vagyok, emiatt is vagyok bizalmatlan velük szemben amikor jönnének seregestül az EU-ba vagy az USA-ba.

Ugyanez az oka azonban annak, hogy egymással se férnek meg. Nem érettek meg még rá, a multikultira. A multikultira Európában se érettek ezek a muszlimok többségükben, mert a multikultihoz nem elég az EGYIK fél jóakarata, kell a másiké is! Ahogy mondani szokás: a háborúhoz az egyik fél szándéka is elég, a békéhez azonban mindketten kellenek...

Na most ha nem érettek meg a multikultira, akkor mese nincs, ha békét akarunk ott, kell mindegyiknek egy külön disznóól, ahol a maga szennyes kis játékait űzheti. Azaz külön ország. És ezeket persze olyan módon kell kialakítani, hogy közel egyforma erősek legyenek, mert ha az egyik sokkal erősebb, azonnal nekimegy majd valamelyik gyengébbnek.

Aztán ott élhetnek a magukválasztotta diktátor alatt ahogy akarnak. Én őszinténszólva leszarom, mi lesz velük azután. Javulás ott csak minimum 2-3 generáció múlva várható.

Ezek még a középkorban élnek a gondolatvilágukat illetően. Ami megint nem csoda. Az iszlám kb 600 évvel a kereszténység után alakult ki, na épp e 600 év fejlődés hiányzik náluk, ennyivel vannak elmaradva.
 
Lábjegyzet: És akkor régen amikor le lettem hurrogva, a legfőbb overkill érv ellenem az volt, hogy azért beszélek hülyeséget, mert az nem opció hogy megváltoztassuk a határokat, mert a határok szentek és sérthetetlenek, nem megváltoztathatóak!

Holott látjátok, ebből igenis a határok megváltozása lesz. Ami logikus is, mert, ahogy azt már régen is írtam ide valamelyik topikba (ha talán nem is szó szerint így ahogy most megismétlem): Nem az emberek vannak a határokért hanem a határok az emberekért, aztán meg ugye a határokat emberek húzták, tehát az emberek azt is simán megtehetik hogy a meghúzott határokat eltörlik vagy megváltoztatják! A határ ugyanis EMBERI ALKOTÁS, tehát teljes egészében az embereken múlik a léte, nemléte, hossza, helye és milyensége!

A fentiekből következik, hogy ha a régi határok nem jók, s új határokkal el lehet érni hogy kevesebb legyen a háború, gyötrelem, szenvedés, menekülés, meg más negatívumok, akkor igenis az az egyetlen helyes és logikus lépés, hogy megváltoztatjuk azokat a határokat valami másra, ami ha nyilván nem lesz tökéletes megintcsak, de valamivel talán jobb mint a régi.

Ezt mondtam régen is, de le lettem hülyézve. Na de lássátok feleim szümtükhel, az idő engem igazol, s ebből EZ LESZ! (Megjegyzem Koszovó példája is az én szavaimat igazolta...)

Nagy multikulti birodalom csak 2 módon tartható fenn ugyanis:

1. Ha értelmes népek élnek benne. (Ez a Közel-keletre nem igaz).
2. Iszonyatos kegyetlenséggel, elnyomással, erőszakkal. Na ez meg nem tetszik a Nyugatnak.

Marad tehát az amit fentebb említettem, a kis pics@nyi vallási alapon elkülönült államok létrehozása határmódosítással.
 
Nem igazan erekli oket a hatar mert jonnek mennek minden utlevel nelkul vandorolnak,az egesz arab vilagba inkabb vallasi hovatartozas a donto naluk. De ezen is vitaznak nem tudnak a sitak a sunitakkal megferni es halomra oltek egymast.
Iran irak haboru vagy 10 evig tartott es a beke mint a kristalygomb se perc alatt eltorik es kezdodik elolrol a gyulolkodes oldokles.
Ok is az olaj arbevel apadasaval ujra akarjak az eroviszonyokat rajzolni.
MIkor egy orszagot ket vagy harom fele osztjak akkor ott fegyvernyugvas csak rovid eletu. Az oldoklesre maris van ok.
Ki a fene garantalna hogy ott beke is maradjon?
Kikepezik oket modern fegyvereket adtak nekik,hogy megtudjak vedeni magukat varosukat orszagukat....az elso puska lovesnel hanyat homlok csapot papot ott hagytak fegyvereket mindent es elszaladtak a szelrozsa minden iranyaba. a Fegyvereket meg az ellenseg bezsebelte, es meg nagyobb erovel tudott tamadni es oldokolni.
A dollar milliardok vagy trillio dollarok az olaj bevetelbol mire mentek fegyvereket vaasaroltak , hogy egymast legyozzek es termeszetesen a hitetlen vilagot. Vehetek volna gyarakat, modern technologiakat iskolakat stb
A haboruskodas let elem arra fele, szaudi jemenbe bombaz eszeveszetten, nem is tudni miert mert a szegenysegen kivul sok minden nincs arra hacsak allah nem kerte meg oket....a legutosebb csapat a kurdok az isis ellen amitol tart mindegyik erre a torokok bombazak oket .
Beke? szerintem nem a kozeljovoben lesz.
 
Nekem úgy tűnik, hogy gyakorlatilag ugyanazt mondod lényegileg mint én: EZEK VALLÁSI FANATIKUS BARBÁROK.

Na de ha azok, akkor Isten, a Szűzanya, Jehova/Jahve, Jesszuskrisztus, Buddha, Síva, Krisna, sőt, stílszerűen Mohamed nevére kérlek: Mi a fenének akarjuk mi rájuk kényszeríteni, hogy éljenek békében egymással, na azt mondd meg?! Nem láttál még olyat talán, legalább filmen, hogy két verekedő közé odamegy egy harmadik hogy szétválassza őket, erre mindketten nekiesnek hogy mi a f@ßnak avatkozik bele?!

Mert ez van most én úgy látom. Nézd @Melitta : Szerintem egyszerűen nincs EGYETLEN olyan csoport se arrafelé, amelyik igazán méltó lenne a Nyugat segítségére, tudniillik mert a legislegfelvilágosultabbak sem akarják arrafelé a nyugati értékrendet!

Akkor mi a tökömet keresünk ott mi nyugatiak, azt mondd meg!

Ilyen barbár primitív népséggel szemben az egyetlen helyes megoldás ha igyekszünk magunkat tőlük minél légmentesebben elszeparálni. Ez van na. Tehát nem avatkozunk bele, ha ölik egymást. Mert minek, aki épp a gyengébb az is ugyanolyan barbár mint aki veri/öli őt, csak most épp ő áll vesztésre!
Igaza meg egyiknek sincs, mert ott már nemhogy generációk, de lassan másfél évezrede megy az egymás irtása, mindenféle idióta mondvacsinált ürügyekkel.

Az a vidék nem más mint a Föld elmeotthona, annak is a különösen veszélyes, közveszélyes őrülteket tartalmazó része, azaz zárt osztályra kell rakni őket. Tehát elszeparálni. Embargó teljes mértékben!

És nem beengedni onnan senkit a civilizált világba mert nem bízhatunk meg bennük, még a gyerekekben se, hiszen már a 6 éveseket is ölni tanítják. Én kizárólag nőket fogadnék be onnan, írtam, fiatal nőket, egyedülállóakat, ha mégis kiderül hogy van férje azt nem ismerjük el hézasságnak és a férjét nem engedjük be. És a nőt is csak úgy, ha lemond nemhogy a csador és burka viseléséről, de még a legszimplább fátyoléról is, és azzal bizonyítja hogy nem vallásos, hogy tanúk előtt levizeli a Korán egy példányát!

Tudom ez nagyon durva. És biztos is hogy ilyen feltételek mellett kevesebb mint évi néhány százan akarnának csak jönni. DE: Ezeket valóban befogadhatjuk, a többiekre meg NINCS IS SZÜKSÉGÜNK, de nekik se miránk! Mert nem azt az életet akarják, amit a mi civilizációnk nyújtani tud!

Akarják a sok jót és gazdagságot, igen, de közben nem veszik észre, hogy az a sok jó amit vágynak, nem születhet meg ama sok minden más nélkül, amit ők elutasítanak! Holott ez árukapcsolás, mert egyik a másik nélkül nem létezhet!
 
Nem lehet emberekrol igy velekedni, a fejlett vilag azert fejlett ,hogy rajott hogy nem lehet rasszista nem lehet kirekeszteni embereket semmibol.
Azok az emberek millio szamban menekulnek ki mere lat a diktaturaktol a vallasi onkenyuralomtol az emberi jogok sarba tiprasatol ,akkor mi se rughatunk belejuk meg egyet.
Nem minden vallasos radikalis , primitiv es elfogadhatatlan a fejlett vilagnak.
A lanyom volt Sziriaba jo par eve es nagyon kedves emberek , baratsagosak es nem mindenki jart csadorba. Tobb emberrel is szoba elegyedtek a szallodaba es normalisan viselkedtek a nokkel is.
Tobb millio muszim el a fejlett vilagba es normalisan el dolgozik boldogul.
Amere megyek itt Torontoba lepten nyomon belebotlok arab emberekbe, muszlim nokbe , meg eggyel se volt semmilyen vitam, vagy nezetelteresem.
Fel se tunik ki honan jott es nem is erdekel itt senkit milyen borszine vagy milyen akcentussal beszel.

A fejlett vilagnak az a dolga ,hogy felzarkoztassa a lemaradotakat , nem lehet az a cel ,hogy ott pusztuljon el az isistol vagy alkaidatol meg a halom terror szervezetektol.
A haboru pocsek dolog, Europaba se volt egy vicc. kozel 80 millio ember halt meg a IIvh ban, es legalabb ennyi kerult a politikai dontesek kovetkezteben uj hazaba vagy uj orszagba mint haboru kovetkezmenyekent.

Miert is nem vagyunk tolleransabbak? megertobbek? Hidd el ahogy megszunik a csatater a bombazasok foldon levegoben vizrol , az emberek nagyresze vissza fognak menni a sajat foldjeikre az otthonaikba ha nincs meg akkor ujra epitik.
 
Nem fogod elhinni amit most írok, de nekem épp nem azokkal van a bajom, akik Európában akarnának maradni azután is hogy megszűnik (netán valamikor...) a háború Szíriában. Hanem én épp azokkal vagyok bizalmatlan, akik akkor VISSZAmennének!

Hihetetlen, mi?!

Ugyanis, akik akkor visszamennének, azok nem is akarják otthonuknak Európát (vagy Kanadát, USA-t, akármit), ők muszájból vannak itt (ott, amott), és emiatt nem is igyekeznek nagyon a beilleszkedéssel. Sőt, amiatt se igyekeznek mert reménykednek benne hogy majd visszamehetnek. Ők igazából a régi életüket akarják folytatni, de mert ott ahonnan jöttek nem tehetik, e régi életüket új helyen (EU-ban, USA-ban) akarják folytatni, s ez konfliktusok forrása!

Akik nem mennének vissza, azokkal is lehet baj persze, de merészelem úgy tippelni hogy sokkal kevesebb. Azok már új hazájuknak tekintik az új országot ahova érkeztek.

Persze akik visszamennének azokkal sincs nekem bajom MIUTÁN visszamentek, sok boldogságot kívánok nekik... De tudom hogy nem lesz, mert újrakezdik majd az öldöklést.

A fent ecsetelt véleményem (nem a legutolsó fenti bekezdésre gondolok) egyébként a magyarokra is igaz. Látom idekint. Aki úgy véli, majd hazamegy ha megszedte magát pénzzel idekint, az NEM AKAR billeszkedni az USA-ban folyó életbe. Persze, félre ne érts, én se kétlem sokkal kevesebb a baj a magyarokkal itt, mint valami muszlim jövevénnyel lenne. (nagy átlagban gondolom). De azért látszik rajtuk, na. Még nyelvet se igyekeznek tanulni. (a magyarokról beszélek most). Élnek napról napra és kész. És minden szar nekik itt, szar a kenyér, a sör, a tej, a mértékegységek, a húsok, üdítők, a cigaretta se az igazi, állandóan rémítgetik egymást hogy „jaj megnőtt a körmömön a fehér folt, biztos mert ezek a jenkik mindent telebasznak itt génkezelt szarral és ettől megbetegszem”, meg más hasonlók.

Na azt meg ugye tapasztalod, az én véleményem gyökeresen más az USA-ról! Én igyekszem beilleszkedni. Én eldöntöttem, hogy nem megyek vissza, legfeljebb látogatóba de az se sürgős. Én ezt az országot tartom már a hazámnak, annak ellenére, hogy azért akad ami nekem se tetszik itt, bár szerencsére ilyesmi nem sok van. De ami mégis akad, arról befogom a pofámat, mert jövevény vagyok, s annak kuss a neve - nem amiatt mintha megbüntetnének érte ha nem kussolok, hanem mert ennyi udvariasság illik hogy legyen egy jövevényben! Különben se biztos hogy ami neki nem tetszik az valóban helytelen, mert hát a tojáshéj még a seggén van, mit tudhat ő mindarról ami itt történelmi idők, nemzedékek alatt alakult ki bonyolult összefüggések hálójaként - nyilvánvaló hogy felszínesen ítél! Ettől persze még LEHET hogy igaza van amikor valamit helytelennek tart, igen, ez LEHET, természetesen, de azért mégis valószínűbb, hogy téved.

Szóval ha valami nem tetszik, hallgatok és kész. Ez van, ezt kell szeretnem. Illetve épp ez az hogy nem KELL szeretnem, nem MUSZÁJ, mert akármikor visszautazhatnék. Van pénzem a visszaútra bőven. De én nem akarok visszamenni, ez tehát hogy elfogadom ezt az országot a magaménak úgy mindenestül, az ÉN SAJÁT DÖNTÉSEM. Másképp nem lehet az enyém. Ez olyan mint egy házasság, hiába tetszik a menyasszony arca, ha a mellei lógnak, nem vehetem feleségül csak az arcát a mellei nélkül, vagy kell az egész nő vagy le kell mondjak az egészről ugyebár!

Aki azonban olyan tervekkel van tele hogy ő majd valamikor a jövőben hazautazik, az tényleg HAZA akar utazni, neki még OTT van a HAZA, nem úgy mint nekem, akinek már ITT, emiatt is amikor magamról írok nem azt írom hogy nem fogok HAZAutazni hanem hogy nem fogok VISSZAutazni, és ez nem véletlen, ez tudatos szóhasználat a részemről! Szóval aki HAZA akar utazni majd valamikor, az mindent IDEIGLENESNEK érez az új országban, emiatt igyekszik megtartóztatni magát a neki nem tetsző dolgoktól, igyekszik a régi szokásait követni amennyire lehet, és így tovább!

Azaz, ha barbár, nem bújik ki a barbárság jellempáncéljából. Na az ilyenekkel óvatosnak kell lenni, az a véleményem.
 
Miert is nem vagyunk tolleransabbak? megertobbek? Hidd el ahogy megszunik a csatater a bombazasok foldon levegoben vizrol , az emberek nagyresze vissza fognak menni a sajat foldjeikre az otthonaikba ha nincs meg akkor ujra epitik.

Amikor a 9/11 történt, még nem éltem az USA-ban, és meg se fordult a fejemben akkor még, hogy kimenjek oda. Megdöbbentem azonban azon, ami történt. Később azonban még jobban, amikor azt hallottam, Angliában élő iszlám imámok meg mindenféle más vallási vezetők is HELYESELTÉK ezt a merényletet! Mások meg cizelláltabban fogalmaztak, hogy „hát ez persze durva, nem kellett volna, helytelen stb, de tulajdonképpen ÉRTHETŐ, mert az USA ezt KIPROVOKÁLTA”, stb!

Szóval Melitta, nem nekünk kell jobban „megértőbbnek” lennünk, hanem most már ideje lenne a másik oldalnak is „megértőnek” lennie. Legalább annyira, hogy tudomásul veszik, aki ide jön, az igenis (ha nő) nem hordhat burkát. Hogy kuss legyen neki ha én az étteremben akár mellette is disznóhúst eszek. És így tovább. Alkalmazkodjon ő is!

Képzeld el Melitta a szitut, van mondjuk egy ultraortodox zsidó, s látja hogy én disznóhúst eszem, sőt még tejet is iszom hozzá! Te biztos tudod ugye, ez a zsidó szokások szerint duplán is tilos: a disznó eleve nem kóser, tejet inni húsra pedig szintén tilos. (lehet hogy nem a „tilos” a legjobb szó rá, de mindegy). Ennek ellenére, biztos vagyok benne, e fent felvázolt helyzetben az az ultraortodox zsidó nem fog elkezdeni kiabálni velem emiatt, kést se ránt rám. Ő nem tesz ilyesmit, az azonban hogy én mit teszek az én dolgom, hiszen a szemében csak goj vagyok, nem kell követnem az ő szokásait, nem akar megtéríteni erővel.

Egy arab esetén ebben korántsem lehetek biztos ugye... Szóval, emiatt írtam már a múltkor is azt, zsidó tőlem jöhet milliószám, nem érdekel. Mert azokban igenis van „megértés”, „tolerancia”, „alkalmazkodás”, stb. Amint BENNÜNK IS. De ez mindkét félben kell legyen. Nem elég, hogy csak az egyikben.
 
hihi ha peldad kisse santit, mert egy ortodox nem megy be olyan etterembe ami nem koser. Ha te mesz be egy koser etterembe biztos lehetsz benne nem tudsz disznot rendelni mert nincs nekik, de libat csirket, marhat sok fele valtozatban kaphatsz.;)
Usaba mennyi minden volt szamodra uj ,ismeretlen ami otthon teljesen maskeppen van, ezen mindenki atesik. Minden orszag mas es mas szokasokkal bir, es ha nagyon eltero borzalmas nehez alkalmazkodni vagy atvenni megszokni.
Meg a turistak is csodalkoznak egy egy etelen vagy szokason mikor kirandulnak mas orszagokba.
Az arabokat se lehet megetetni diszno hussal nem csak mert halal esznek ,es a vallasuk is tiltja ,egyszeruen abba a melegbe pillanatok alatt elszaporodnak a parzitak a diszno husba es betegge teheti oket.
Lehet ehen halnek belso Kinaba mert nem birnam megenni a legfinomabb eteluket se. Se majmot se kutyat se macskat biztos nem tudnam megenni mert a multhonap is kijonne belolem olyan rosszul lennek.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,620
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére