Teljesen kiakadt a net a bizarr galambcipőkön

Japánban tört ki a galambcipő-láz és a net határozottan egyetért benne, hogy az új "trend" inkább bizarr, mint menő. De ha neked bejön, megmutatjuk, hogy készíthetsz saját magadnak.

Van abban valami zavarbaejtő, ha valakinek olyan a cipője, mintha kipucolt galambtetemeket húzna a lábára, de még megdöbbentőbb, hogy ebből az egészből trend lett Japánban. A galambcipőkkel a japán cipőkészítő, Kyoto Ohata rukkolt elő, és a (némi eufemizmussal szólva) egyedi külső megalkotásán túl egy állatbarát szándéka is volt!

1.jpg

2.jpg

Ohata azt mondja, nagyon sajnálta az utcákon grasszáló galambokat, akik megijedtek tőle, mikor elhaladt mellettük, ezért döntött úgy, hogy "álcázza" lábait, persze nem tudni, hogy a galamboknak nem nyújtanak-e pont aggasztó látványt az emberi lábak végére húzott üvegszemű társak?

Mindenesetre ha neked megtetszett volna a cipő, nyugodtan megpróbálhatod otthon is elkészíteni - ezen a linken lépésről-lépésre lehet követni a házi galambcipő fabrikálásának folyamatát.

BoredPanda

glambcipo.jpg
 
Csatolás megtekintése 1547177
*
Tény, hogy különleges. De az is félő, ha ilyenben tipegnék el a piacra, vagy a Penny-be, nem volna gondom, hová, miként menjek haza. Mentő vinne, de szírénázva a "kerengélőbe" (pszichiátriára). S, hiába mondanám, hogy a netről vettem a példát, nem biztos, hogy értékelnék a válaszomat. Pedig nagyon élethű! Szinte biztos vagyok abban, hogy divatot csinálnak ebből, s ha igen, akkor már nem lesz olyan feltűnő. S, akkor én is felhúzhatnám, félelem nélkül.:o
 
Nem értem miért kell kiakadni. Akik szeretik az extrém cuccokat azoknak biztos tetszik.
Én pl. ha egy picinykét fiatalabb lennék -, kb. 40 évvel - biztos felvenném!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,364
Tagok
615,648
Legújabb tagunk
Anyecsk
Oldal tetejére