KÉPES KRÓNIKA szólánc

SarkCsilla

Állandó Tag
Állandó Tag
Pannonhalmi Bencés Főapátság
996
-ban alapított, és azóta is folyamatosan működő Szent Benedek-rendi monostor, Magyarország egyik kiemelkedő történelmi emlékhelye, egyházi és művészettörténeti központja. Győr-Moson-Sopron megyében, a Pannonhalmi járásban, Pannonhalma városban (régi nevén Győrszentmárton) található. Napjainkban is élő, mintegy negyven fős szerzetesközösség lakja, akik az ora et labora szellemében végzik a liturgiát, fogadják a lelkigyakorlatozókat, működtetik a bentlakásos gimnáziumot, kulturális munkát végeznek – könyvtár, levéltár, múzeum, könyvkiadó működtetésével, koncertek szervezésével –, valamint dolgoznak az apátság működésének anyagi megalapozásán is, többek között borászat, gyógynövénykert fenntartásával és vendégek fogadásával.
A fő turisztikai látnivaló, az „ezeréves apátság” nemcsak építészeti jelentőséggel bír, hanem sokoldalú kiállításaival és gyűjteményeivel kultúrtörténeti emlékeket tár a látogató elé. Turisztikai jelentősége miatt Pannonhalmán gyakran csak a Pannonhalmi Bencés Főapátságot értik.

Pannonhalma_-_Bencés_apátság.jpg
 

Judit66M

Állandó Tag
Állandó Tag
Geronimo (1829-1909)

Geronimo a mai Új-Mexikó államban született, mely akkor Mexikóhoz tartozott, és melyet családja a bedonkohe apacsok földjének tartott. Maga Geronimo is bedonkohe apacs volt. Amikor felnőtt, ő lett a törzs varázslója és később kiváló harcosa, aki gyakran harcolt a mexikói csapatok ellen. A mexikói katonák 1858-ban egy feltételezhetően békés kereskedelmi tanácskozáson megölték első feleségét és három gyermekét, melyért minden mexikóit gyűlölt élete végéig. A mexikóiak adták neki a „Geronimo” becenevet. A név eredete ismeretlen. Néhányan úgy tartják, hogy ez a Goyathlay név spanyolosított változata. Mások úgy hiszik, hogy a spanyolok Szent Jeromoshoz imádkoztak az őket ért támadása közben vagy a vele vívott heves harcok közepette.

300px-Apache_chieff_Geronimo_%28right%29_and_his_warriors_in_1886.jpg
Geronimo (jobbra) és harcosai 1886-ban

Geronimo rengeteg ellenséggel harcolt; mind Mexikó, mind az Egyesült Államok csapatai ellen és híressé vált hőstetteiről, amikor is számos embert szabadított ki a fogságból. Később ez a 38 férfi, nő és gyermek egy éven keresztül menekült egy 5000 fős amerikai csapat (akkoriban ez a hadsereg egynegyede volt) és a mexikói hadsereg elől. Ez a kis csoport volt az utolsó független indián harcosokból álló fő haderő, akik nem ismerték el az Amerikai Egyesült Államok kormányát az amerikai Nyugaton. Az ellenállás 1886. szeptember 4-én ért véget, amikor Geronimo megadta magát az Egyesült Államok tábornokának a Skeleton-kanyonnál, Arizonában.

Geronimót Fort Pickensben, Floridában börtönözték be. Öreg korára ünnepelt híresség lett. Kiállításokon jelent meg, ideértve az 1904-es világkiállítást St. Louisban, és számos vele kapcsolatos ajándéktárgy és fénykép kelt el, azonban soha nem engedték meg, hogy visszatérhessen szülőföldjére. Részt vett az Egyesült Államok elnökének, Theodore Rooseveltnek 1905-ös avató ünnepségén. Tüdőgyulladásban halt meg Fort Sillben, most is ott nyugszik a katonai temető apacs indián foglyok számára fenntartott részén.

160px-Edward_S._Curtis_Geronimo_Apache_cp01002v.jpg
Geronimo 1905 márciusában, hetvenhat évesen
 

SarkCsilla

Állandó Tag
Állandó Tag
Ozirisz
az ókori egyiptomi vallás egyik legfontosabb istene. A héliopoliszi enneád tagja, Ízisszel és Hórusszal alkot istenháromságot. Leginkább a túlvilág és a halottak isteneként ismert. Nemcsak az elhunytak könyörületes bírája, hanem az alvilág életet adó ura is, tőle ered a termőföld termékenysége, és ő tanította meg a földművelésre az emberiséget. A halál utáni élettel való kapcsolata miatt összefüggésbe hozták a természet körforgásával is, különösen a növényzet évenkénti megújulásával és a Nílus áradásával, ezáltal az áradás kezdetét jelző Szíriusz csillaggal és az Orion csillagképpel is.

Osiris-tomb-of-Nefertari.jpg
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
szemirámisz
(babilóniai függőkert)
az ókori világ hét csodája közé tartozik. Feltételezhetően ezek az építmények II. Nabú-kudurri-uszur kérésére épültek, i. e. 600-tól kezdve. A kerteket az ő parancsára alakították ki. A király a feleségét akarta megörvendeztetni a kerttel, aki folyton-folyvást szülőföldje zöld vidékei után sóvárgott.

A függőkertet számos görög történetíró leírta, mint például Sztrabón vagy Diodórosz, de nagyon kevés bizonyíték van arról, hogy valóban létezett-e.

Néhány ember szerint ezen a helyen az eredeti építmény összekeveredett a kertekkel, amik Ninivében is léteztek; a feljegyzett táblázatokon is tiszta kerteket találtak a kutatók. A tábla leír egy lehetséges gépezetet is, mely hasonlít az arkhimédészi csavarra, amivel nagy magasságokba is fel tudták szállítani a vizet.
Egy másik elképzelés szerint a függőkertek az Eufrátesz partján épült teraszokon álltak, és a folyóból szivattyúk segítségével látták el vízzel.
babilonia-economia-y-organizacion-politica-ciudad-600x300.jpg

ilusztráció

 
Utoljára módosítva:

3agergely

Állandó Tag
Állandó Tag
Szókratész
(Alópeké démosz, ókori Görögország, i. e. 469Athén, i. e. 399 májusa[1]) ókori görög filozófus. Vele kezdődött a görög filozófia klasszikus korszaka, valamint őt tekintjük a nyugati filozófia és az autonóm filozófiai etika megalapítójának.
Beszélgetve tanított, így írott műveket, értekezéseket nem hagyott hátra. Tanításait, gondolatait tanítványai műveiből: Xenophón írásaiból és főként Platón dialógusaiból ismerjük. Az utóbbiak révén megismert Szókratész az ismeretelmélet és a logika területeit is gazdagította.

Socrates_Louvre.jpg
 

SarkCsilla

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziszüphosz
Aiolosz thesszáliai király és Enareté fia, aki agyafúrtságáról volt híres. Több híres mitológiai alakkal köthető össze; egyesek szerint ő Odüsszeusz biológiai apja, mivel elcsábította Antikleiát – szomszédja, Autolükosz lányát -, aki Láertész felesége lett.
Sziszüphosz kifecsegte Zeusz egyik szerelmi kalandját – így az istenek magánéletéről szóló titkok egyikét árulta el –, Thanatosznak le kellett volna őt vinnie a Tartaroszba és örök időkre megbüntetni. Sziszüphosz viszont kicselezte Thanatoszt: alázatosan megkérte, hogy mutassa meg a saját csuklóján, hogyan kell felrakni a bilincseket, aztán egy gyors mozdulattal rákattintotta őket, s így foglyul ejtette az istent. Amíg Thanatosz Sziszüphosznál raboskodott, senki sem halt meg a Földön. A képtelen helyzetet végül Arész, a hadisten segített megoldani, aki kiszabadította őt és átadta neki Sziszüphoszt.
A Holtak Bírái egy hatalmas kőszikla elé vitték a ravaszságáról elhíresült királyt és utasították, hogy gurítsa fel egy dombra, majd a másik oldalon gurítsa le. Azonban, mikor Sziszüphosz már majdnem felért a domb csúcsára, ereje elfogyott és a szikla visszazuhant eredeti helyére. És ez a folyamat állandóan ismétlődik: Sziszüphoszt arra ítélték, hogy örök időkre hiábavaló erőfeszítéseket tegyen, mivel minden erejét összeszedve, verejtékezve görgeti fel a súlyos követ a hegyre, ám mielőtt a csúcsra érne, a kő mindig visszagurul.
Innen ered a „sziszifuszi munka” kifejezés, az emberi teljesítőképességet már-már meghaladó és hiábavaló munka elnevezése.
Sziszüphoszt a görög mitológia az egyik legnagyobb gazemberként tartja számon, ugyanakkor elismeréssel adózik neki, mivel ő alapította Korinthosz városát és sokat tett a kereskedelem és a hajózás felvirágoztatásáért.

sisyph.jpg
 

Judit66M

Állandó Tag
Állandó Tag
Szablya

A szablya egyélű ívelt pengéjű kard, amelynek a külső éle ki van élesítve. Hosszúsága 70-111 cm, ebből a penge hossza 60-99 cm-nyi. Belső-Ázsiából és Kínából származik, Európába az ázsiai lovas népekkel került be, ebben oroszlánrésze volt a magyaroknak. Elnevezése is a népvándorlás korában honosodott meg a szlávoknál, majd később a nyugat-európai népeknél is.

Előnye, hogy kisebb erő kifejtésével is mélyebb sebeket ejt, mint az egyenes kard. Az íveltség következtében a penge éle kisebb felületen éri a célt, tehát könnyebben behatol, emellett a penge egyidejű húzása is mélyíti a sebet. A hasító mozdulat erejét a markolat ferde kiképzése is növeli, ha a szablyát a harcos csuklóból mozgatja. Előnye továbbá a kis méretű könnyű szablyának a lóról való alkalmazhatósága. A lovas fegyverét a ló leggyorsabb mozgása közben is képes különböző irányokba forgatni, vágtában suhintásszerűen az ellenfélre sújtani. A szablya egyedüli hátránya, hogy a vaspáncéllal szemben hatástalan.
A középkori Magyarországon a szablya használata visszaszorult és inkább a kétélű kardok terjedtek el.
Csak a török uralom idején, majd a huszárok fegyvereként vált ismét gyakorivá, s mivel a huszárság világszerte átvett könnyűlovassági fegyvernemmé lett, a szablya is vele együtt terjedt el.

af6329.jpg
Törökös formájú - "Portai forma" - magyar szablya
 

3agergely

Állandó Tag
Állandó Tag
Augusztus
az év nyolcadik hónapja a Gergely-naptárban, és 31 napos. Nevét a híres római császárról, Augustus Octavianusról kapta. Az, hogy ez a hónap – különös módon – a július után szintén 31 napos, annak köszönhető, hogy Augustus császár ugyanannyi napot akart, mint amennyi a Iulius Caesarról elnevezett júliusban van.[1] Augustus ezt a hónapot odahelyezte, amikor Kleopátra meghalt. Mielőtt Augustus átnevezte ezt a hónapot augusztusra, latinul Sextilis („hatos”) volt a neve, utalva arra hogy eredetileg ez volt a hatodik hónap a római naptárban, amely kezdetben még a márciussal kezdődött.
A 18. századi nyelvújítók szerint az augusztus: hévenes. A népi kalendárium Kisasszony havának nevezi.

220px-Statue-Augustus.jpg
 

1méhecske

Állandó Tag
Állandó Tag
A selyemút elnevezés kereskedelmi útvonalak olyan történelmi hálózatára használatos, amely Kelet-, Dél- és Nyugat-Ázsiát, a Mediterrán térségen keresztül Európával és Észak-Afrikával kötötte össze. Kínából, Chang`an-ból (népszerű magyar átírással: Csang-an, mai nevén Xi`an (Hszian) indult, Anatólia területén és a Földközi-tenger térségén haladt keresztül. A Selyemúton folytatott kereskedelem fontos szerepet játszott olyan nagy civilizációk fejlődésében, mint Kína, Egyiptom, Perzsia, Arábia, India, Róma és Bizánc.

400px-Transasia_trade_routes_1stC_CE_gr2.png
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Tollaskígyó

az-aztek-tollaskigyo-feher-boru-kek-szemu-istenseg-lenne.jpg

Ketzalkóatl (elterjedt spanyol névírással Quetzalcóatl, magyarul: Tollaskígyó), az aztékmitológiában a tudás és tanulás istene, az első istenpár harmadszülött fia. Sok megjelenési formája volt, de legfontosabb jelentéseként a természet erejét szimbolizálta: az összetekeredett tollas kígyó felemelkedik a földről, farka vizet ér, vihart és port kavar, mielőtt esőt hozna. Ő volt az emberiség teremtője, továbbá a Kelet (égtáj) ura, egy megjelenése a Vénusz hajnalcsillag volt. Ikertestvére Xolotl, a balszerencse istene.

352px-Quetzalcoatl_telleriano.jpg
 
Utoljára módosítva:

3agergely

Állandó Tag
Állandó Tag
Odin
(vagy Oden, ó-északi nyelven Óðinn, németül Wotan) a legidősebb, legnagyobb és legbölcsebb isten a skandináv mitológiában.
Ő a háború, a költészet és a halottak istene, valamint a legfőbb gyakorlója a mágiának (sámán). A skandináv mitológiában Odin, Thor és Loki szerepelnek a leggyakrabban. Odin testvérei Vili és Vé (néha Hönir és Lodur). Szülei Bor és Bestla.
Torral ellentétben Odin fortélyt és varázslatot használ a gonosz elleni harcban. A nagy bölcsességért feláldozta egyik szemét, (azért, hogy ihasson a bölcsesség forrásából) és felakasztotta magát az Yggdrasilra (azért hogy megkapja a Rúnaírás bölcsességét). Odin fő fegyvere a dárda, a Gungnir, míg Thoré a kalapács, a Mjölnir. Odinnak van két hollója, Hugin és Munin, akik minden nap körberepülik a világot, és tájékoztatják mindenről, ami történt. Odin ismert állatai még a nyolclábú ló, Szleipnir, és a két farkas, Geri és Freki.
Szokatlanul a magas-rangú istenek között, Odint gyötörte a bűntudat, nem utolsósorban azért, mert ő kötött (test)vérszövetséget Lokival, aki aztán kimesterkedte, hogy megöljék a fiát, Baldert, aki a legjobb volt az istenek között. A helyzetet tovább bonyolítja az, hogy Lokinak köszönhetően kapta meg Odin úgy a dárdát (Gungnírt) és a karpántot (Draupnirt), mint a nyolclábú lovat (Szleipnirt).

240px-Odin.jpg
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Nőtincs



Ezeréves múltra visszatekintő, festői szépségű község Nógrád megye délnyugati részén, a Rétsági járásban. Nőtincs Nógrád megye délnyugati részén, a Naszály hegy lábánál található. Budapesttől való távolsága 52 km, a hazánkat Szlovákiával összekötő 2-es számú főút (E77 nemzetközi főútvonal) mellett fekszik. A falut a Cserhát dombvidéke és a Naszály ölelik körbe. A település nem rendelkezik vasúti közlekedéssel. A környékre – Nógrád megye többi területéhez hasonlóan – az aprófalvas településszerkezet a jellemző, elég sok település lakossága 1000 fő alatti. A falvak egyenletesen, szétszórva helyezkednek el, nagyrészt a völgyekben.
A 2001-es népszámlálás alapján a községnek 1213 lakosa van.
99354334.jpg



szent-florian-fogado-es-csarda-34906-1-l.jpg
 

SarkCsilla

Állandó Tag
Állandó Tag
Cserhalmi György
(Budapest, 1948. február 17. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar színész, érdemes művész, Cserhalmi Sára filmrendező apja.
Több mint kétszáz filmben játszott, korunk egyik legjelentősebb férfiszínésze, modern hőstípus. Számos Oscar-díjra jelölt film szereplője. Szabó István Mephisto című műve meg is kapta a díjat. Sokat foglalkoztatják a cseh filmesek is. Szerepelt többek között Ondrej Trojan Želary című alkotásában. Ez a film 2004-ben szintén Oscar-jelölt volt.
Wim Wenders a 10 legjobb színész közé választotta be Cserhalmi Györgyöt.
 

Csatolások

  • Cserhalmi_György.jpg
    Cserhalmi_György.jpg
    83.1 KB · Olvasás: 0

3agergely

Állandó Tag
Állandó Tag
Irinyi János
(Albis, 1817. május 18.[1]Vértes, 1895. december 17.) magyar vegyész, a zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálója.
Irinyi egyike volt a legtehetségesebb magyar kémikusoknak. Tökéletesen elsajátította az A. L. Lavoisier szellemében fejlődő új kémiát. Nagy bátorság kellett ehhez, mert a bécsi és a budapesti tudós világ is el volt telve Winterl Jakab nagyszerűségétől, aki Lavoisier kísérleteinek meddőségét és elméleteinek tarthatatlanságát hirdette. És Winterlnek sok követője, tanítványa volt. Mindebben az a tragikomikus, hogy Irinyi Winterl halála után nyolc évvel született, és Winterl tekintélye az általa alapított józsefvárosi botanikus kerten és Tessedik Sámuel barátságán nyugodott, tehát távolról sem kémiai természetű alapokon.

Az 184849-es szabadságharcban jelentős politikai szerepet játszott, Kossuth őt bízta meg az ágyúöntés és puskaporgyártás irányításával, és az állami gyárak felügyeletével. Őrnagyként a nagyváradi lőporgyár vezetője volt. A szabadságharc bukása után börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után visszavonult a politikai élettől, tudományos munkásságának élt. A mai köztudatban csak a gyufával kapcsolatos tevékenysége ismert, pedig az új szemléletű kémia egyik legelső hazai terjesztője volt, valamint jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában.Mint erősen magyar érzésű nemes ember már korábban is részt vett a forradalmi mozgalmakban, a hagyomány szerint a híres 12 pontot ő szövegezte és küldte Pestre.

250px-Irinyi_janos.jpg
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Sarkcsillag
:p

A Sarkcsillag (α Ursae Minoris, Polaris) a Kis Medve csillagkép legfényesebb csillaga. Azért nevezzük Sarkcsillagnak, mert az északi égi pólus közelében helyezkedik el. A Sarkcsillag Magyarországról nézve cirkumpoláris, azaz sosem nyugszik le. Sárgásfehér színű óriás, mintegy 431 fényév távolságra van a Földtől. A tömege a Napénak a hatszorosa.

polaris_.jpg


Derült éjszakán, ha felpillantunk az égboltra, mindig megtalálhatjuk a Göncölszekeret. Ha a szekeret kirajzoló hét fényes csillag közül a szekér hátulját alkotó kettőt képzeletben összekötjük és meghosszabbítjuk, majd az így kapott félegyenesre körülbelül ötször felmérjük a két égitest távolságát, akkor egy nem túl fényes, de elég magányos csillaghoz jutunk. Ez a Sarkcsillag, vagy más néven Polaris.
2-26.gif

A Sarkcsillag legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy míg a többi csillag az éjszaka folyamán elmozdulni látszik, addig ez egy helyben áll látóhatárunk ugyanazon pontja felett, ahol szürkületben felbukkant. Mozdulatlansága már a korai idők emberének is feltűnt. Nem véletlenül kapta az Égi cövek, Aranykaró, Vastuskó stb. elnevezéseket. Az is jól megfigyelhető, hogy az összes többi csillag körülötte köröz, kelet-nyugati irányban haladva. Ez a mozgás persze csak látszólagos, valójában a Föld forog nyugatról keletre. Mivel a Föld forgástengelye a Sarkcsillag felé mutat, ezért az nem mozdul odébb. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Polaris a Föld északi pólusa felett található. Éppen ezért nagyon alkalmas az északi irány kijelölésére. Az emberek ezt régóta tudják és használják tájékozódásuk során. (A teljesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a Sarkcsillag iránya egy fokkal eltér az északi iránytól, így ő is megtesz egy kört. Ez a kör azonban olyan apró, hogy szabad szemmel aligha vesszük észre.) Fizikailag sárga színű óriáscsillag, amelynek burkai periodikusan összehúzódnak és kitágulnak.
 
Utoljára módosítva:

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Egyházszakadás
Nagy Nyugati Egyházszakadás 1054.
800px-Great_Schism_1054.svg.png

By Cassowary, wikipedia:user:milan studio - Derived from http://en.wikipedia.org/wiki/File:Great_Schism_1054.gif, GFDL, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=11014245
A nagy egyházszakadás vagy kelet–nyugati egyházszakadás (görögül: skizma[1]) a középkori keresztény egyház keleti és a nyugati felének eltávolodására, majd 1054-ben történt végleges kettéválására utal, amelynek következményeként kialakult a római katolikus és az ortodox (keleti) keresztény egyház.
A kettészakadt egyház vezetői kölcsönösen kiközösítették egymást, és ez olyan szakadást okozott, amelyet azóta sem lehetett áthidalni. A kereszténység dogmatikus, teológiai, nyelvi, politikai és földrajzi értelemben is két nagy részre szakadt.
1965-ben VI. Pál pápa és I. Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka visszavonta a kölcsönös kiközösítést, ezzel megteremtve a két egyház közötti megbékélés lehetőségét.
 
Utoljára módosítva:

3agergely

Állandó Tag
Állandó Tag
Stefan Zweig

(Bécs, 1881. november 28.Brazília, Petrópolis, 1942. február 22.[1]) osztrák író, költő, műfordító.
Bár 1945 után a kritika alig foglalkozott vele, Zweig prózai és regényes életrajzai (Joseph Fouché, Marie Antoinette) napjainkig élvezik az olvasóközönség figyelmét. Életműve sok novellából, különleges emberi sorsokat megjelenítő izgalmas lélektani tanulmányból és történelmi eseményeken alapuló elbeszélésekből áll. Így kerülnek történelmi személyek, mint Tolsztoj, Dosztojevszkij, Napóleon, Händel, Joseph Fouché és Marie Antoinette erősen szubjektív megszemélyesített történetekben Zweig műveibe.
Műveit a tragika, dráma, melankólia és rezignáció fogalmával lehet legjobban jellemezni. Zweig szinte minden műve tragikus rezignációval ér véget, szereplői belső és külső okok miatt nem érik el az oly közelinek vélt boldogságot. Ez különösen megfigyelhető a Nyugtalan szív (Ungeduld des Herzens) című regényében, ami az író egyetlen befejezett regénye. A példaképe, Balzac által inspirált Ámok a szenvedély egy tipológiája, ahol a főszereplőket egy démoni kényszer kibillenti az élet rendjéből. Novelláiban egyértelműen felismerhető Sigmund Freud hatása.

stefan_zweig.jpg
 

cdurmol

Állandó Tag
Állandó Tag
Gólem

A gólem héber szó, jelentése: alaktalan, élettelen tömeg. Mesterségesen létrehozott emberszerű lényekkel szinte valamennyi kultúrában találkozunk. Ezek közül talán a legismertebb és legnagyobb hatású a zsidó gólem legenda. A magyar értelmező szótár szerint a gólem a középkori prágai zsidó misztikában életre keltett óriási agyagszobrot jelöli.

2015110655.jpg


A prágai gólem legendája a 19. század elején német nyelvű irodalmi művekben jelent meg először. Ezekben a leírásokban a chelmi gólem története összekapcsolódott a híres prágai Löw rabbi körül kialakult legendákkal. Júda Löw ben Becalél rabbi (1520–1609) Kepler kortársaként élt Prágában. A színhely nem véletlen, hiszen a történet időpontjában Prága az okkult tudományok európai központja volt.

A történet szerint az 1500-as évek vége felé a prágai gettóban a Löw rabbi a kabbala segítségével – szájába helyezett varázserejű papírral – életet lehelt a Moldva-folyó partjáról származó agyagból gyúrt műemberbe, akit Józsefnek (Josszele) nevezett el. A gólemet működtető papírtekercsen Isten neve szerepelt. A gólem elsődlegesen azért született, hogy a prágai zsidókat megvédje a korabeli pogromoktól. Hét közben a létrehozója számára végzett különböző munkákat, fát vágott, vizet hordott, és az utcát takarította, de szombaton természetesen neki sem volt szabad dolgoznia. Ezért a szombat bejövetele előtt a rabbi az isten nevével ellátott cédulát elvette tőle, s ilyenkor a gólem ismét élettelen agyagtömeggé változott.

A prágai gólem történetét többféle változatban ismerjük. Egy leírás szerint Josszele annyira hatékony és félelmetes volt, hogy II. Rudolf császár arra kérte Löw rabbit, hogy helyezze nyugalomba a teremtményét, ezért cserében garantálja a zsidók biztonságát. A rabbi ebbe beleegyezett, és a hagyomány szerint a gólem azóta is arra vár a prágai gettó ismeretlen helyén, hogy valaki felébressze a misztikus altatásból.
 
Utoljára módosítva:

3agergely

Állandó Tag
Állandó Tag
Madrigál

Irodalmi ihletésű, több szólamú énekes műfaj; a reneszánsz zene világi reprezentánsa, szövegében az anyanyelvű irodalom hordozója. A madrigál betetőzése a XVI. sz.-ra esik. Költői tartalma rendszerint egy gondolat köré fűződik, gyakori benne a természeti kép, a dramatikus-epikus jelenet. Kedvelt versformája a szonett. Zenei szerkesztésmódja legtöbbször izoritmikus (azonos ritmusú) homofóniá, csak változatosságként, figyelemfelkeltésre szőtték bele a polifóniát imitációs technikával. A madrigál jellegzetesen énekkari műfaj, és szerkesztésében a szólamok hangterjedelme egyben meghatározza a hangzási lehetőségeket. Hangszeres többnyire - lant - kíséret csak később kapcsolódott be az előadói apparátusba. A madrigálzene virágkorát Carlo don Gesualdo és Claudio Monteverdi alkotásaiban élte, melyeknek szenvedélyességét, merészségét szinte nem lehetett tovább fejleszteni. A műfaj hanyatlása folyamán elhalványultak sajátos kifejezési formái, s mindinkább előtörtek az új műfajok, amelyekbe beleolvadt.

Madrigal.jpg
 
Oldal tetejére