Egyszerre két miniszterelnököt is kiosztott a Dohány utcai zsinagógában Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Erről szóltak tegnap és ma a híradások. Szomorú, hogy ez nem csupán hír lehetett, de szenzáció.
A Mazsihisz korábbi vezetőihez képest Heisler András valóban egyértelműen és keményen fogalmazott. Orbánnak a szemére hányta a terjedő Horthy kultuszt, Netanjahuhoz fordulva pedig közölte az izraeli miniszterelnökkel, hogy mennyire visszatetsző, hogy visszavonták a Soros György ellen uszító plakátokat elítélő közleményüket.
Éltünk mi már ilyen világban – demokráciának csúfolták azt is -, ahol tényleg tett volt, ha valaki odaszólt a hatalomnak. Ha egy közíró, kisebb, vagy nagyobb kockázatot vállalva ezzel, megírta a sorok között azt, hogy mit gondol a regnáló rezsimről. Ekkoriban születtek Megyesi Gusztáv és mások legendás tévékritikái, mely írások a legkevésbé sem a televízió műsoráról, hanem a hatalmon lévők hülyéségéről, adott esetben aljasságáról szóltak.
Azt hittük, hogy ezek az idők már nem jönnek vissza. Azt gondoltuk, hogy a véleménynyilvánítás 1990 után többé nem tett lesz, hanem elhatározás kérdése. Hogy senkinek nem kell félnie, amiért elmondja a véleményét, mert aki kiáll a véleménye mellett, az nem hős, „legföljebb” normális és tisztességes.
Egy normális és tisztességes országban Heisler András mostani megszólalására nem kaptuk volna fel a fejünket, mert ez a megszólalás olyan lett volna, mint amikor egy vállalati értekezleten az egyik részleg vezetője vitatkozik a másik igazgatóság főnökével.
Azért persze van itt más is. Azt mondta a Mazsihisz elnöke a Soros-plakátokra utalva, hogy Magyarországon a zsidó emberek elkezdtek félni. Már ez sem pontos: azok a zsidó emberek, akik valóban félnek, nem most kezdtek félni. Féltek ők már korábban is. Akkor, amikor múltmásító, szégyenteljes szobrot avattak a Szabadság téren, amikor egy parlamenti képviselő a zsidó származású kormánytagok megszámolásáról szónokolt, vagy amikor egy másik politikus beleköpött a Duna parti cipőkbe.
Akik ma félnek, nem ma kezdtek félni. De nem minden zsidó ember fél ma Magyarországon, van aki „csupán” undorodik és émelyeg a gyomra, mert demokrata és rosszul van a sok szemforgató aljasságtól.
Nem kell ahhoz zsidónak lenni, hogy valaki féljen, vagy undorodjon Magyarországon. Az antiszemitizmus (elleni harc) ugyanis nem a zsidók ügye. Azon magyar emberek ügye, akik származástól és pártállástól függetlenül, demokratának mondják magukat. Tudnak és hajlandók normálisan gondolkodni, tisztességesen viselkedni. Nem muszáj ahhoz zsidónak lenni, hogy valakit zavarjon az antiszemitizmus, vagy bármely más rasszizmus, kirekesztés. A tisztességes keresztény emberek nem Orbánt, hanem Krisztust tekintik tanítójuknak.
Heisler Andrásnak ezt is el kellett volna mondania Orbán és Netanjahu urak okulására és épülésére. Hogy nem a zsidó embereknek van félnivalójuk ma Magyarországon, hanem mindenkinek, aki félti a demokráciát, szabadságot, röviden: a normális élethez való jogot.
Olyan országban, ahol nem jó zsidónak lenni, nem zsidónak lenni sem lehet jó.
Föld S. Péter
A Mazsihisz korábbi vezetőihez képest Heisler András valóban egyértelműen és keményen fogalmazott. Orbánnak a szemére hányta a terjedő Horthy kultuszt, Netanjahuhoz fordulva pedig közölte az izraeli miniszterelnökkel, hogy mennyire visszatetsző, hogy visszavonták a Soros György ellen uszító plakátokat elítélő közleményüket.
Éltünk mi már ilyen világban – demokráciának csúfolták azt is -, ahol tényleg tett volt, ha valaki odaszólt a hatalomnak. Ha egy közíró, kisebb, vagy nagyobb kockázatot vállalva ezzel, megírta a sorok között azt, hogy mit gondol a regnáló rezsimről. Ekkoriban születtek Megyesi Gusztáv és mások legendás tévékritikái, mely írások a legkevésbé sem a televízió műsoráról, hanem a hatalmon lévők hülyéségéről, adott esetben aljasságáról szóltak.
Azt hittük, hogy ezek az idők már nem jönnek vissza. Azt gondoltuk, hogy a véleménynyilvánítás 1990 után többé nem tett lesz, hanem elhatározás kérdése. Hogy senkinek nem kell félnie, amiért elmondja a véleményét, mert aki kiáll a véleménye mellett, az nem hős, „legföljebb” normális és tisztességes.
Egy normális és tisztességes országban Heisler András mostani megszólalására nem kaptuk volna fel a fejünket, mert ez a megszólalás olyan lett volna, mint amikor egy vállalati értekezleten az egyik részleg vezetője vitatkozik a másik igazgatóság főnökével.
Azért persze van itt más is. Azt mondta a Mazsihisz elnöke a Soros-plakátokra utalva, hogy Magyarországon a zsidó emberek elkezdtek félni. Már ez sem pontos: azok a zsidó emberek, akik valóban félnek, nem most kezdtek félni. Féltek ők már korábban is. Akkor, amikor múltmásító, szégyenteljes szobrot avattak a Szabadság téren, amikor egy parlamenti képviselő a zsidó származású kormánytagok megszámolásáról szónokolt, vagy amikor egy másik politikus beleköpött a Duna parti cipőkbe.
Akik ma félnek, nem ma kezdtek félni. De nem minden zsidó ember fél ma Magyarországon, van aki „csupán” undorodik és émelyeg a gyomra, mert demokrata és rosszul van a sok szemforgató aljasságtól.
Nem kell ahhoz zsidónak lenni, hogy valaki féljen, vagy undorodjon Magyarországon. Az antiszemitizmus (elleni harc) ugyanis nem a zsidók ügye. Azon magyar emberek ügye, akik származástól és pártállástól függetlenül, demokratának mondják magukat. Tudnak és hajlandók normálisan gondolkodni, tisztességesen viselkedni. Nem muszáj ahhoz zsidónak lenni, hogy valakit zavarjon az antiszemitizmus, vagy bármely más rasszizmus, kirekesztés. A tisztességes keresztény emberek nem Orbánt, hanem Krisztust tekintik tanítójuknak.
Heisler Andrásnak ezt is el kellett volna mondania Orbán és Netanjahu urak okulására és épülésére. Hogy nem a zsidó embereknek van félnivalójuk ma Magyarországon, hanem mindenkinek, aki félti a demokráciát, szabadságot, röviden: a normális élethez való jogot.
Olyan országban, ahol nem jó zsidónak lenni, nem zsidónak lenni sem lehet jó.
Föld S. Péter
