Csevegős xszemezős barátok között 2016-2017-2018-2019-2020-2021-2022-2023

Szalárd

Állandó Tag
Állandó Tag
Engem is mütöttek januárban, nálam teljes ízületcsere volt a jobb térdemben. Sokáig mankóval jártam én is (3 hónapig), meg trombózisom is volt (90 injekciót kaptam
a hasamba). Négy hónap múlva már nem kellett a mankó és a bot sem. Ma jöttem haza egy hónapos gyógyfürdő után, most már lépcsőn is felmegyek , sőt le is (amit a kezelés előtt nem tudtam megcsinálni. Nagyon akartam én is a gyógyulást és hála Istennek sikerült! Neked ne menne, aki tőlem sokkal fiatalabb vagy?! Amilyen
kitartónak és bátornak ismerlek, hidd el, menni fog! :) Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok! :dr_175:
Annyira örülök, hogy jól vagy! :) Lassan másfél hete én is eldobtam a mankókat. :D Nagyon jól ment minden, a gyógytornász lányom válogatott kínzásait követve (úgymint napi háromszori "izomfejlesztő" gyakorlatok) napról napra erősebbnek érzem a lábamat. A héten kezdtem a fizioterápiát, és a második kezelés után bedagadt a térdem, és elkezdett fájni. Eddig semmi fájdalmam nem volt. Tudom, hogy átmenetileg romolhat, de ezt én úgy ítéltem meg (önhatalmúlag, buta gyerekgyógyászként:D ), hogy túl nagy fokú romlás két alkalom után, úgyhogy a harmadik kezelésre már el se megyek. Csütörtökön kell ellenőrzésre mennem, majd megbeszélem az orvossal, hogy hogyan tovább. Nagyon szófogadó vagyok, még nem mentem vissza dolgozni, itthon se töröm magam a munkával, tényleg sokat pihenek. A fő mozgás a napi háromszori gyógytorna, amelyet igen lelkiismeretesen végzek. Muszáj meggyógyulnom! :)
 

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!


Meg lett a macska gazdája. Az apja beindította, hogy kérdezze végihg az utcát, és kiderült, kié volt. Van Isten.....Nem kellett menhelyre vinni. Anyukámék megint gombáztak, újabb tetemes mennyiség. Kihasználtam a kuponos hétvégét is, csak a legszükségesebbeket vettem meg, nem vittem túlzásba, de így is jól jártunk.
 

Indus79

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem is volt kapcsolatom idősebb férfival. Igaz hogy én voltam 28, ő meg kétszer annyi, mégis SZERELEM volt.... az egyetlen az életemben....legszebb, legszenvedélyesebb éveim vele töltöttem, de a fejembe vettem hogy szeretnék gyereket ő ehhez meg már öreg volt és elengedett.
Most van egy párom akit nagyon szeretek és van egy csodálatos kisfiunk és szépen éldegélünk közös tervekkel, hasonló gondolkodással de nem szerelem. Viszont úgy hiszem tartósabb. Mert a szeretet, becsület, tisztelet tartja egybe nap mint nap. És partnerei vagyunk egymásnak. Társai - és ez ma már sokkal fontosabb mint a szenvedély.
Én biztos nem vonnám meg a lányomtól azt hogy átélhesse ami rá vár, lehet hogy csalódik az is lehet hogy lesz aki kihasználja de lesz olyan aki a tenyerén hordozza és szereti. Mindent át kell élni. Mert ez az élet. És ha valamitől/valakitől eltiltjátok csak még vonzóbbá teszitek azt. Hisz mindig a tiltott gyümölcs a legfinomabb....
Persze nem szólok bele mindenki azt csinál amit akar. Főleg ha rám hallgat. Ez csak egy vélemény volt!
 

Indus79

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni! Gépcsere volt nálunk és a programok egy része nem lett áttelepítve.
Pl, az újságokat, ha megnyitom, letölti, de a pdf fájlokat már nem tudom megnyitni, azt írja ki, hogy sérült a fájl. A jpg-t kibontja, de ott meg az a probléma, hogy a nyomtatásnál írja, hogy csatlakoztassam a nyomtatót. Megköszönném, ha valaki (aki jobban ért ezekhez) segítene, hogy milyen programokat kellene letöltenem!
pdf olvasó programot kell telepíteni, ha beírod a ggogle-be hogy acrobat reader letöltés, ez a program a legáltalánosabb. És a nyomtatót ahogy látom újra kell telepítenetek elvileg mikor vettétek kellett hogy adjanak hozzá egy lemezt. vagy a típus szám alapján is le lehet tölteni a nyomtató gyártó oldaláról. Pl hp deskjet 1515 most csak a hasamra ütöttem, beírod a tipusszámot és installer vagy ilyesmi fájlt letöltöd hozzá.
 

Debrodi Eleonora

Állandó Tag
Állandó Tag
Pillanatképet hoztam. Napsugár kérdezte a jó múltkor, hogy mit hímzek Alessandra Adelaide-tól. Hát ezt. Volo d'Amore. Nagyon szeretem, most értem arra a pontra, hogy itt van egy x, máshol ugyanabból 2, szóval szöszölök vele. De azt hiszem már nem színenként fogok hímezni, hanem megpróbálok egy részt teljesen befejezni, mert el fogok veszni benne. Talán már nincs sok.....
Nekem is elforgatta, pedig nem így fotóztam. Bocsánat.
Jövő héten kezdek újra dolgozni, 5 és fél év után, szeretném addigra befejezni, bár ha nem sikerül az sem gond, csak hát utána már nem lesz alvás idő délután, amikor hímezni szoktam.
Most nézem, hogy a színek sem az igaziak, de ha kész leszek, készítek normális képet!
Nagyon szép,és úgy látom már nem sok van vissza. Hajrá! :)
 

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Apa is, Kisebbik is mondta, nem is akarnak többet, mivel kinti lenne az is, így bármikor bármi érheti, és hát nem akarák ezt mégegyszer átélni, meg egy cicát se akarnak ilyennek kitenni.

De az élet megy tovább. Este meg volt az újabb : Mondjátok meg, egy kevésbé normálisnak tűnő 24 éves érett férfi mit akarhat egy 15,5 fél éves befolyoásolható kamaszlánytól? Az ember esze megáll. Vár még rám egy kemény raport,de ne érdekel, nem hagyok folytatást.A fiatalembert pedig megfenyegettük rendőrségi feljelentéssel.Hát hol máshol mint facebuxin...

Sajnállak,mert ez egy nagyon nehéz időszak.Nekem is 15 évesen lettek szerelmesek a gyermekeim. A fiam egy szép kiejtési országos versenyen volt a Balatonnál és ott ismerkedett meg a kislánnyal. Többször leutazott hozzá és egyszer a lány is meglátogatott minket a barátnőjével,de ez csak olyan kamasz szerelem volt köztük,ártatlan. Akkor még nem volt Fb.sem. Aztán ez abba is marad,mert a kislány egy helyi fiúval megismerkedett és így mondta ,hogy ne látogassa tovább a fiam. Nem tört össze még ez csak ismerkedés volt a szerelemmel. Aztán később a suliban ,jobban mondva a műjégen botlott bele a leendő feleségébe. Valahogy, felismerte a Juci,hogy a fiam is abba az iskolába jár ahová Ő és így leszólította. Aztán a barátságból szerelem lett és most is tart. A kisebb is korán lett szerelmes ,de neki nem lett "happy end" a vége. Az osztálytársával alkottak 2 évet egy párt ,de a fiú két év után szabadságra vágyott.Megértem első szerelem az még nagyon más és mindenki másképpen éli meg. A lánykám nagyon összetört, mert szerette volna ,ha az Ő kapcsolata is úgy alakul ahogy a bátyjának, de nem úgy történt. Szerintem még nem lépett át rajta,mert ha voltak is kapcsolatai hamar véget értek. A nagyobb lánykámnak is lett volna egy gyerekkori barátja aki szerelmes lett bele,de a felesem mindent megtett ,hogy a dologból ne legyen semmi,mert neki nem tetszett,hogy egyedül nevelte fel az anyja. Volt is ebből nézeteltérés köztünk sőt egyszer az anyukát döngölte bele a földbe ártatlanul. Nem győztem elnézést kérni tőle,hiszen jó barátságban voltam és vagyok vele. Baromira sajnáltam. Azóta a srác már megnősült. A barátság az megmaradt a lányom és a fiú között, de nem lett több.Így utólag jobb is. A mostani fiúja akivel lassan 3 éve alkotnak egy párt az a buszon szólította le a lánykámat és kiderült,hogy három utcával lakik feljebb. Sokáig nem szóltunk a felesemnek,nehogy ezt is elmarja,mert Őt is egyedül neveli az édesanyja, mert elváltak a szülei. Mostanra már a párom is megszerette a fiút aki tavasszal fog végezni a BME-n mint informatikus. Neki is osztott képzése van mint a fiamnak volt.
Most már csak a kisebbért kell izgulnom,hogy egy normális srácot találjon.
Egyelőre most a munkahelyével van elfoglalva valamint készül a kémia érettségire,hogy javítson rajta. Aztán majd meglátjuk mit hozz a nyár.
Szóval átérzem a problémádat.Sokat kell beszélni a lánykával és elmesélni,hogy a fiuk nem úgy gondolkoznak,ahogy mi nők. Nekünk kell okosnak és megfontoltnak lennünk. Tudom,hogy a hormonok ilyenkor indulnak be, és nehéz nem észre venni a lánykánkon,hogy teljesen el van varázsolva,de meglehet neki mondani,hogy még nem késik le semmit ha nem megy randira és nem tud dicsekedni az osztálytársának,hogy neki már van barátja,mint ilyen idősen néhány liba szokta. A lényeg,hogy megértse a gyerekkor csak egyszer van és addig jó amíg megteheti ,hogy benne legyen.Ők még nagyon sebezhetők és nagyon ingatag az érzelmi világuk. Nem véletlen,hogy 18 éves kor után beszélhetünk a nagykorúságról. Sokan még akkor sem nőnek fel.
 

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem is volt kapcsolatom idősebb férfival. Igaz hogy én voltam 28, ő meg kétszer annyi, mégis SZERELEM volt.... az egyetlen az életemben....legszebb, legszenvedélyesebb éveim vele töltöttem, de a fejembe vettem hogy szeretnék gyereket ő ehhez meg már öreg volt és elengedett.
Most van egy párom akit nagyon szeretek és van egy csodálatos kisfiunk és szépen éldegélünk közös tervekkel, hasonló gondolkodással de nem szerelem. Viszont úgy hiszem tartósabb. Mert a szeretet, becsület, tisztelet tartja egybe nap mint nap. És partnerei vagyunk egymásnak. Társai - és ez ma már sokkal fontosabb mint a szenvedély.
Én biztos nem vonnám meg a lányomtól azt hogy átélhesse ami rá vár, lehet hogy csalódik az is lehet hogy lesz aki kihasználja de lesz olyan aki a tenyerén hordozza és szereti. Mindent át kell élni. Mert ez az élet. És ha valamitől/valakitől eltiltjátok csak még vonzóbbá teszitek azt. Hisz mindig a tiltott gyümölcs a legfinomabb....
Persze nem szólok bele mindenki azt csinál amit akar. Főleg ha rám hallgat. Ez csak egy vélemény volt!

A kettőtök esete nem egy forma Te már 28 éves voltál(érett nő)Ő meg még csak 15 és fél(szinte még gyerek). Nagy kockázat van benne. A barátnőm lánya egyetemi évei alatt lett szerelmes egyik ismerősük barátjába aki igen csak dupla annyi idős volt. Az igaz jól tartotta magát még most is sportos. Van két közös gyermekük. A férj annyi idős mint az anyja. Nem mondhatok semmi rosszat rájuk,mert jól elvannak. Mindenesetre belegondolok,hogy én most 60 as éveimet taposom és a felesem, már 80 vagy 90 na itt van a szakadék. Nem tudom,hogy fel tudnám-e dolgozni. ezen még sohasem gondolkoztam, csak most játszottam el vele. Biztosan van pro és kontra érv erre is, de nekem már ilyen gondom nem lesz.
 

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Hát remélem, a letiltás meg a fejmosás elég volt. Én ,mindezekkel a leírtakkal tisztában vagyok, de ő nem. Ő nagyon végtelenül naív, és ez a nagy veszély. Pocsék módon ki is használnák ezt.Szokták mondani, inkább a gyerek sírjon, mint én. Hát némi szolid szigorba még egyik tini se halt bele, és ugye a másik mondás, hogy a fa is akkor szép ha nyesik, hát itt is érvényes. Ha van egy normális kapcsolata, mennek az élet dolgai a maguk normális módján, na annak én se vagyok az elrontója, de egyenlőre a tanulásnak kéne az első helyen állnia. És döntse el az ember, melyik a rosszabb, ha valamelyik discóba kell összeszedni, vagy a face-n csinálja a hülyeségeit.Arról nem beszélve, nem csaléteknek neveli az ember a gyerekét.
 

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Reggel a 6:12 vonattal mentünk a Nyugatiba,onnan pótló busszal Újpest buszpályaudvar ahonnét Távolsági busszal Szentendrére, mert ezen a vonalon is karbantartás van és hétvégeken pótlóbuszok járnak. Szentendrén megvettük a buszra a jegyet Dömörkapuig. Még jó hogy megkérdeztük,hogy visszafelé is megvehetjük-e? Bizony ,hogy jó,mert csak itt és most lehet ezt megtenni,mert ha nem vesszük meg és nincs más aki felmenne busszal akkor bizony nem megy fel busz és hoppon maradunk. Így be voltunk biztosítva. Azért azt jó tudni,hogy csak egy busz van reggel felfelé és egy busz van este lefelé.Tehát rizikós lemaradni akár így akár úgy. A lényeg,hogy feljutottunk. Az elején még minden mesés és vidám volt.Szépek a fák és a lombok, minden turista köszön a másiknak.Sokan jönnek kocsival és gyerekkel , kutyával, de vannak biciklisek is. A jelzés az olyan mint régen ritka és figyelni kell.Persze térképet nem hoztunk,mert a holdvilágároknál bevált a mobilos térkép és azt akartuk használni,de itt nem működik.Nincs sajna térerő.Kár.
1f641.png
:( Mindenesetre legközelebb nem indulunk el térkép nélkül. A pihenő helyek is láttak már jobb éveket. Vannak rendbe tartottak és vannak elhanyagoltak.A Kárpát forrás közvetlen közelében sajna el van hanyagolva a pihenő hely a padok a csalánosban, de előtte ahol az eső beálló van ami szintén a forráshoz tartozik az szépen rendben van tartva.Szívesen olvasnék a történetéről is valamit, mert tábla van ugyan kint,de az csak arra figyelmeztet,hogy a szemetemet vigyem magammal.Tudom, hogy ez is kell, de azért egy kis történet is jó lenne,ami számot ad a hely érdekességéről. Sok minden fent van a netten,de például erről a forrásról nem találtam semmit, ki nevezte el és miért ez a neve.Arról már szintén nem szólnék, hogy a Lajos forrásnál volt a Ságvári Endre turistaház ami nagyon népszerű volt a gyerekkoromban.Sok turista megszállt benne és több nap bebarangolhatta a környéket, valamint aki kocsival jött fel az is tudott enni.Tudom,hogy nem ez az első ami az enyészeté lett és sajna nem az utolsó, én mégis megsiratom,mert jó helyen van és biztosan lenne bevétele.A túránk itt véget is ért,mert eddigre igen csak kifáradtam és a lábaim amik nem szokták az emelkedős sétát nem nagyon akartak szót fogadni. Gondoltuk,hogy kisétálunk a Lajosforrás és Dömörkapu elágazásig.Szerencsére ez nem történt meg ,mert egy kedves túrázó apuka és fia felajánlották,hogy levisznek Szentendréig. Nem mi voltunk a tolakodók Ők voltak a kedves emberek akik megszólítottak,hogy elvigyenek-e.Nos erre mit lehet mondani: csak egy jó válasz van :TERMÉSZETESEN. Így megspóroltunk 2 és fél órát valamint,nem jól mértük fel a helyzetünket és bizony a forrástól, azért gyalogolhattunk volna igen csak sokat idáig is, lehet, hogy a buszt sem értük volna el.(Persze ez csak egy opció)tehát ha eljut valaki a forrásig akkor nyugodtan sétáljon tovább a zöld háromszögön,mert az sem hosszabb szerintem és legalább az erdőben megy.Hazafelé fáradtan ,de nagyon jó kedvvel jöttünk.Utólag itt is megköszönném a két fiatal emberkének(apukának és gondolom a fiának) a fuvart nem is tudják milyen nagy szívességet tettek nekünk.Ritkán túrázom és most átéltem valamit a barátnőm naplójában írt bejegyzéséből, ahol azt írta az El Caminon, hogy ott minden zarándok mindenkinek köszön és jó utat kíván: Buen Camino! Nos ez itt is megtörtént, még ha nem is vagyunk zarándokok.Mindenesetre nagyon jól esett.
Majd holnap folytatom!
 

Csatolások

  • DSCN8586.JPG
    DSCN8586.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 27
  • DSCN8598.JPG
    DSCN8598.JPG
    3.7 MB · Olvasás: 18
  • DSCN8606.JPG
    DSCN8606.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8621.JPG
    DSCN8621.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 21
  • DSCN8635.JPG
    DSCN8635.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8637.JPG
    DSCN8637.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8646.JPG
    DSCN8646.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8721.JPG
    DSCN8721.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 22
Utoljára módosítva:

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
A tegnapi túra képek feltöltését hirtelen azért fejeztem be, mert meg jött a váltás a géphez!:D A lánykám ért haza és Ő is akart egy kicsit csevegni a barátaival. Szóval szívesen átadtam a helyet,már csak azért is, mert mennem kellett vacsit csinálnom.:D
A túránkról lényegében mindent leírtam. Nekem egy kicsit nagy falatnak bizonyult ,de egy pár csendes anyázás( azért ezt ne vegyétek komolyan:p) közben azért megcsináltam. tény,hogy minden elő gyakorlat nélkül belevágni egy nem hosszú,de emelkedőkkel sűrűn tarkított túrának nem kellett volna. Végig ott volt a zabszem a fenekemben,hogy mi lesz ha miattam lekéssük a buszt! Ilyen pszichés alapgondolatok foglalkoztattak miközben próbáltam sőt élveztem a táj a hely szépségét. A nagyobb lánykám meg teljesen elvarázsolt! Végig völgyzugolyt mondott,hogy olyan ez a hely! A tündérek hiányoztak csak! Velem mondjuk volt két tündér!:rohog: Nagyon vigyáztak rám.:dr_33: Amikor elfáradtam mindig megálltak. A kicsi az légzés gyakorlatokat csináltatott velem,hogy a pulzus számom újra 100 alá menjen a nagyobb meg élvezte,hogy annyit fotózhat amennyit akar,mert nem sürgeti senki! A legszebb helyeken letettem a kisszékemet és leültem. Akik arra jöttek meg is jegyezték,hogy milyen előre látó vagyok. Most mit mondjak erre. Sajnos a földre nem szívesen ülök le ,mert onnét nem egyszerű már felkelnem. Ez a magasság még jó,hogy ne szoruljak segítségre. Élveztem a jó időt és a jó társaságot valamint a kedves és udvarias kirándulókat akikben kellemesen csalódtam. Csürhével,vandálokkal nem találkoztunk sehol! Ez is Magyarország! Ilyen is van.
 

Csatolások

  • DSCN8626.JPG
    DSCN8626.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 15
  • DSCN8640.JPG
    DSCN8640.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8643.JPG
    DSCN8643.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8644.JPG
    DSCN8644.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 18
  • DSCN8645.JPG
    DSCN8645.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8650.JPG
    DSCN8650.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 18
  • DSCN8653.JPG
    DSCN8653.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8660.JPG
    DSCN8660.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8663.JPG
    DSCN8663.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8665.JPG
    DSCN8665.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8667.JPG
    DSCN8667.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8670.JPG
    DSCN8670.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8671.JPG
    DSCN8671.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 24
  • DSCN8679.JPG
    DSCN8679.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 18
  • DSCN8692.JPG
    DSCN8692.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8693.JPG
    DSCN8693.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 18
  • DSCN8696.JPG
    DSCN8696.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8704.JPG
    DSCN8704.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8707.JPG
    DSCN8707.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8711.JPG
    DSCN8711.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 24
  • DSCN8716.JPG
    DSCN8716.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 18
  • DSCN8737.JPG
    DSCN8737.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 22
  • DSCN8744.JPG
    DSCN8744.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 19
  • DSCN8751.JPG
    DSCN8751.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8725.JPG
    DSCN8725.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Dömörkapu-Sikárosirét-Lajosforrás folytatása:
 

Csatolások

  • DSCN8752.JPG
    DSCN8752.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8753.JPG
    DSCN8753.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 14
  • DSCN8757.JPG
    DSCN8757.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8758.JPG
    DSCN8758.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 18
  • DSCN8761.JPG
    DSCN8761.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8765.JPG
    DSCN8765.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 15
  • DSCN8766.JPG
    DSCN8766.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8769.JPG
    DSCN8769.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 14
  • DSCN8771.JPG
    DSCN8771.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 14
  • DSCN8775.JPG
    DSCN8775.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 15
  • DSCN8777.JPG
    DSCN8777.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8793.JPG
    DSCN8793.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8794.JPG
    DSCN8794.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 14
  • DSCN8795.JPG
    DSCN8795.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 15
  • DSCN8797.JPG
    DSCN8797.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 14
  • DSCN8805.JPG
    DSCN8805.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 15
  • DSCN8810.JPG
    DSCN8810.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8814.JPG
    DSCN8814.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 15
  • DSCN8818.JPG
    DSCN8818.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8819.JPG
    DSCN8819.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 14
  • DSCN8821.JPG
    DSCN8821.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8822.JPG
    DSCN8822.JPG
    3.7 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8823.JPG
    DSCN8823.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8825.JPG
    DSCN8825.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 15
  • DSCN8829.JPG
    DSCN8829.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 14
  • DSCN8839.JPG
    DSCN8839.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 17
  • DSCN8840.JPG
    DSCN8840.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 15
  • DSCN8841.JPG
    DSCN8841.JPG
    3.9 MB · Olvasás: 15
  • DSCN8848.JPG
    DSCN8848.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 16
  • DSCN8860.JPG
    DSCN8860.JPG
    3.8 MB · Olvasás: 15

brumadza

Állandó Tag
Állandó Tag
pdf olvasó programot kell telepíteni, ha beírod a ggogle-be hogy acrobat reader letöltés, ez a program a legáltalánosabb. És a nyomtatót ahogy látom újra kell telepítenetek elvileg mikor vettétek kellett hogy adjanak hozzá egy lemezt. vagy a típus szám alapján is le lehet tölteni a nyomtató gyártó oldaláról. Pl hp deskjet 1515 most csak a hasamra ütöttem, beírod a tipusszámot és installer vagy ilyesmi fájlt letöltöd hozzá.
Indus! Köszönöm szépen!
 

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
evelyn13: Nagyon szép helyen jártatok. Ilyen szép képeket az őszről sem láttam már jó ideje..Nem tudom miért, az őszi képektől eddig mindig idegenkedtem, de ezekre ránézve az eddigieket újra lehet értelmezni.Némelyik fotó elmehetne akár egy gobelin alapnak is. Vagy akár képeslapnak is szép lenne.Gondolok itt pl. a sok gombásra, és a lila virágosokra....De jó az egy gombás is. Ha ilyen szép képeket hozol, érdemes legalább nick névvel levédened, nehogy bárki kisajátítsa a sajátjának utána.
 

Ateragram

Állandó Tag
Állandó Tag
Üdv mindenkinek! Szeretnék érdeklődni,hogy készültök-e már a Karácsonyra,mert Én már nagy karácsonyi lázban égek. Keresztszemes szaloncukrokat készítettem, most pedig egy könyvjelzőbe kezdtem.
Üdvözöllek!
Én még csak nézegetem a karácsonyi mintákat.Mályvarózsákkal lettem most kész,és ma levágtam az anyagot egy tulipános képhez.Lehet,hogy ha addig elkészül,karácsonyi ajándék lesz belőle.Légy szíves tedd fel a karácsonyi munkáidat,kíváncsi lennék rá és biztosan más is.
 

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Most rakok fel képeket Bogácsról. Baráti társasággal voltam ott, így mivel 10 fő feletti volt a létszámunk, igen kedvezményes volt a dolog. Csak pihenni mentünk meg jó nagyokat beszélgetni, no meg ami még belefért. Volt egy kis iszogatás is mértékkel, jó kaják, meg társasjátékozás éjfélig. Szóval csak szórakozás! Az idő igen csak kegyes volt hozzánk. Még Egerben csak 10 fok fogadott reggel, viszont mire Bogácson elfoglaltuk a szálláshelyünket egy emeletes jurta tetőterében, a fürdő végében és mire átöltözve a vízbe csobbantunk, már 20 fok felett volt a hőmérséklet és csodálatosan sütött a nap. Mind a három nap hasonló volt: szikrázó napsütés és meleg enyhe széljárással. A víz az 35-36 fokos kénes tartalmú, de minden van benne, ami gyógyít. Reumára, csontritkulásra, bőrsorvadásra, érszűkületre, nőgyógyászati, prosztata-, epe- és májbetegségekre, gyomorhurutra ajánlott. A lényeg, hogy most már abban a korban érzem magamat, hogy ez a kis kényeztetés jár nekem! A szlovákok és a lengyelek, no meg talán az ukránok is szívesen járnak ide, mert lakókocsival be lehet állni és csak egy pár métert kell a vízig sétálniuk. Mesélték, hogy ilyen helyről nem igen tudnak másutt. Így reggel 6 és este 10 között bármikor fürödhetnek. Általában összeszokott társaság jön konvojban. Úgy jöttem haza, mint akit Bahamákról szalasztottak. Nagyon szépen egyenletesen fogott a nap. Gyermekeim meg is jegyezték, hogy ilyen szép színem egész nyáron sem volt. Csak ajánlani tudom a helyet. Egeren keresztül jól megközelíthető távolsági buszokkal. A busz majdnem a bejáratnál áll meg. Óránként van Egerbe járat.
 

Csatolások

  • WP_20170930_09_22_15_Pro.jpg
    WP_20170930_09_22_15_Pro.jpg
    976.2 KB · Olvasás: 13
  • WP_20170929_11_26_11_Pro.jpg
    WP_20170929_11_26_11_Pro.jpg
    1.2 MB · Olvasás: 12
  • WP_20170929_11_26_20_Pro.jpg
    WP_20170929_11_26_20_Pro.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 10
  • WP_20170930_11_14_07_Pro.jpg
    WP_20170930_11_14_07_Pro.jpg
    1.2 MB · Olvasás: 13
  • WP_20170930_12_58_20_Pro.jpg
    WP_20170930_12_58_20_Pro.jpg
    1.2 MB · Olvasás: 13
  • WP_20170930_12_58_24_Pro.jpg
    WP_20170930_12_58_24_Pro.jpg
    1.2 MB · Olvasás: 11
  • WP_20170930_12_58_32_Pro.jpg
    WP_20170930_12_58_32_Pro.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 11
  • WP_20170930_12_59_26_Pro.jpg
    WP_20170930_12_59_26_Pro.jpg
    1.2 MB · Olvasás: 10
  • WP_20170930_12_59_34_Pro.jpg
    WP_20170930_12_59_34_Pro.jpg
    1.2 MB · Olvasás: 11
  • WP_20170930_12_59_52_Pro.jpg
    WP_20170930_12_59_52_Pro.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 9
  • WP_20170930_13_00_14_Pro.jpg
    WP_20170930_13_00_14_Pro.jpg
    2.1 MB · Olvasás: 12
  • WP_20170930_13_00_29_Pro.jpg
    WP_20170930_13_00_29_Pro.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 10
  • WP_20170930_13_01_11_Pro.jpg
    WP_20170930_13_01_11_Pro.jpg
    1.5 MB · Olvasás: 12
  • WP_20170930_13_01_21_Pro.jpg
    WP_20170930_13_01_21_Pro.jpg
    1.5 MB · Olvasás: 11
  • WP_20170930_13_01_28_Pro.jpg
    WP_20170930_13_01_28_Pro.jpg
    1.7 MB · Olvasás: 11
  • WP_20170930_13_01_38_Pro.jpg
    WP_20170930_13_01_38_Pro.jpg
    1.4 MB · Olvasás: 11
  • WP_20170930_13_10_05_Pro.jpg
    WP_20170930_13_10_05_Pro.jpg
    1.5 MB · Olvasás: 11
  • WP_20170930_13_10_25_Pro.jpg
    WP_20170930_13_10_25_Pro.jpg
    1.7 MB · Olvasás: 10
  • WP_20170930_13_26_57_Pro.jpg
    WP_20170930_13_26_57_Pro.jpg
    868.7 KB · Olvasás: 12
  • WP_20170930_13_27_33_Pro.jpg
    WP_20170930_13_27_33_Pro.jpg
    1 MB · Olvasás: 13
  • WP_20170930_13_27_47_Pro.jpg
    WP_20170930_13_27_47_Pro.jpg
    1,009.3 KB · Olvasás: 13
  • WP_20170930_13_22_10_Pro.jpg
    WP_20170930_13_22_10_Pro.jpg
    1 MB · Olvasás: 12
  • WP_20170930_13_22_16_Pro.jpg
    WP_20170930_13_22_16_Pro.jpg
    1.4 MB · Olvasás: 11
  • WP_20171001_10_34_35_Pro.jpg
    WP_20171001_10_34_35_Pro.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 12
  • WP_20171001_10_34_43_Pro.jpg
    WP_20171001_10_34_43_Pro.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 10
Utoljára módosítva:

evelyn13

Állandó Tag
Állandó Tag
Amikor a múltkor említetted a szállásodat a jurtában,akkor lelki szemeim előtt egy másfajta kép jelent meg:)Ez azért így már elég komfortos szállás:)
Igen ezek kő jurták nem olyanok mint ami Visegrádon találhatók. komfortosak. Nekem furcsa volt,hogy amit jurtának mondtak nem csak a kör hanem ahol mi voltunk az emeletes rész is. itt volt 2 háromágyas és 3 kétágyas szoba valamint két WC és két fürdő valamint egy tea konyha(két rezsós főzőlap és mikró és hűtő(mély és rendes, valamint tányérok,poharak és edények.Szóval minden amire szükségünk volt. Vizforraló is volt,én amit hiányoltam az a pirítós készítő,de ne legyek telhetetlen!
 

napsugár7127

Állandó Tag
Állandó Tag
Zajlik az élet. Kisebbiket elvittem az első rúdtánc órájára. Akarja is. Nem tudom, mi lesz belőle, és meddig tart, de kipróbáljuk. Állítólag nagy rá az érdelődés.Olcsóbban megússzuk, mint a lovaglást,talán motíváló erő is lesz. Felfejlődő sport.Egy hátránya, hogy tőlünk kellő messzeségben van, és késő ér haza.
 
Oldal tetejére