Merkel nyert

Legalábbis ezt mondta róla riválisa, Martin Schulz. A német választások legfőbb történései egy cikkbe összeszedve.

Bár a hivatalos, végleges eredményekre még várni kell, az exit pollok alapján a következőképpen alakul a német választás:

Eredmények

33 százalék a CDU-nak
20,6 százalék az SPD-nek
12,8 százalék az AfD-nek
10,6 százalék az FDP-nek
9,1 százalék a Linke-nek
8,9 százalék a Zöldeknek

Merkel nyert is meg nem is

Történelmi, negyedik ciklusát kezdheti a mai választások után kancellárként Angela Merkel. Merkel pártja, a konzervatív CDU-CSU továbbra is a legnagyobb erő a parlamentben, de sok szavazatot vesztettek 2013-ban elért eredményeikhez képest. Akkor 41,5 százalékon nyertek, mostani eredményük az exit pollok szerint viszont nem lesz több, mint 32-33 százalék. Ez összesen 8-9 százalék különbséget jelent.

Külön pofon, hogy szavazóik többsége valószínűleg az újoncnak számító, szélsőjobbos, menekült- és Európai Unió ellenes AfD-hez pártolt át. Sokak szerint Merkel menekültpolitikája vezetett idáig. – Azt hiszem, mindannyian kicsit jobb eredményre számítottunk – mondta beszédében a régi-új kancellár – de nem szabad elfelejtenünk valamit: elértük a választási célunkat, mi vagyunk a Bundestag legerősebb pártja.

Megosztott parlament

A Bundestag összetétele elég vegyes: a konzervatív blokk 239 helyre számíthat, a szocdemek 150-re, az AfD 93-ra, a liberálisok 77-re, a Linke 66-ra, és a Zöldek 65-re.

606x440_bonus-BUNDESTAG2017.jpg

– Egy nagy bukás után gyönyörű eredmény ez pártunk számára, felálltunk ebből a gödörből – mondta Christian Lindner, az FDP liberális párt vezetője 2013-as vereségükre célozva, mikor 4,8 százalékos eredményük arra sem volt elég, hogy bejussanak a parlamentbe.
Annyi bizonyos, hogy az AfD bekerülésével teljesen megváltozik majd az eddigi politikai térkép.

Kivel lesz a végén koalíció?

Egész Európában azt várják, hogy kiderüljön, ki lesz Merkel koalíciós partnere? A legvalószínűbb variáció, hogy a CDU a Zöldekkel és a liberálisokkal lép szövetségre, így hármuknak összesen 347 helye lenne a parlamentben. Ez bőven elég a többségi kormányzáshoz, mivel ahhoz 316 képviselőre van szükség. Ez lenne az úgynevezett Jamaika-koalíció (a jamaikai zászló és a német pártok színei alapján nevezik így: CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld).

Az FDP és a Zöldek vezetője is nyitottnak mutatkozott a koalíció létrehozására a választást követő televíziós fórumon. Merkel szerint azonban nem lehet kizárni azt sem, hogy a következő ciklusban ismét nagykoalíció vezeti majd Németországot.

- A számok azt mutatják, hogy “nincs leváltott nagykoalíció”. Hozzátette: tudomásul veszi, hogy Martin Schulz SPD-elnök szerint pártjának ellenzékbe kell vonulnia, de ezt a kérdést “holnap újra meg lehet beszélni”.

Szélsőjobbos párt a parlamentben

“Sikerült, bekerültünk a német parlamentbe! – kezdte beszédét az AfD pártvezére, Alexander Gauland. Az Alternatíva Németországért nevű, eurószkeptikus párt 2013-ban alakult, de a 2015-ös menekültválság után zászlajára tűzte a menekültellenességet is, látható sikereket érve el ezzel. Elemzők előzetesen 8-9 százalékos eredményt jósoltak a pártnak, de ezt messze túlszárnyalták 13 százalékos eredményükkel.

- Ellenségeinknek azt üzenjük, öltözzenek melegen, mert el fogjuk őket üldözni, vissza oda, ahonnan jöttek – üzente Gauland Merkelnek, aki után valódi hajtóvadászatot akar indítani, és a menekülteknek.
Gauland egyébként maga is menekült, sok évvel ezelőtt az NDK-ból szökött át az NSZK-ba, ahol hosszú évekig élt menekülttáborban.

A szélsőjobb párt eredménye sokakat annyira felháborított, hogy a párt választási központjához vonultak, ahol “AfD hánynunk kell tőletek!’ és “Nácik, gyűlölünk titeket” rigmusokat skandáltak. A rendőrség közbelépésére is szükség volt.

A szocdemek otthagyják Merkelt

A CDU eddigi koalíciós társának, a Martin Schulzot, az Európai Parlament volt elnökét kancellárjelöltnek állító szociáldemokrata pártnak történelmi mélypontra süllyedt a támogatottsága. Az SPD 20-21 százalékkal végzett a második helyen, a 2013-ban szerzett 25,7 százalékuk után ez kifejezetten rossz eredmény, és még eddigi leggyengébb, 2009-es eredményük sem volt kevesebb, mint 23 százalék. Manuela Schwesig elnökhelyettes bejelentette, hogy a szociáldemokraták ellenzékbe vonulnak.

606x440_bonus-schulz.jpg

- Nem veszünk részt a koalícióban – jelentette ki később beszédében Schulz is. – Azért lettem pártelnök, hogy Merkelt leváltsuk, és mivel ez nem sikerült, most ellenzékbe kell vonulnunk. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy ezt a lépést meg kell tennünk – mondta.

A német választás hatása Európára

Az Európai parlament elnöke, Antonio Tajani, és az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács elnöke, Donald Tusk egyaránt gratulált Merkelnek győzelméhez.- Németország továbbra is elkötelezett az európai projekt mellett – közölte Tajani, aki Twitter-üzenetében azt írta: “Dolgozzunk együtt Európa megreformálása érdekében”.

Elemzők szerint Merkel győzelmével ismét megalakulhat az úgynevezett francia-német tengely, mely az Európai Unió fő iránymutatója lehet a következő években.

684x384_389785.jpg
 
-
Gondolom Mo. alatt a Kárpátmedencét érted. Magyarország 1918-ban nyerte el a függetlenségét Ausztriátol, Schweiz 1499-töl, a Baseli-Béke ota független ország.
Újdonság. A magyar királyság önálló államként 500 évvel Svájc elött létezett. Magyarország jelenleg 1017 éves önálló ország, 1918-ban nem elnyerte a függetlenségét, hanem visszavette - dacára annak, hogy a kulturált nyugatnem hogy segíteni nem segített, hanem igen sok mindent megtett a tökéletes eltörléséért is. Szemben Svájccal, amit semleges kémtanyaként tartottak fent.
Semmi értelme nincs a mondák könyvéböl dicsöséget kenni magadra...
??? Mármint, hogy...énrám?
...Ök valoban fegyverrel jöttek, loptak és raboltak mig Augsburgnál megnem lettek fékezve. István fejére tettek egy koronát, hozzáadtak egy hercegnöt Passaubol, kötelezték a népet a vasárnapi misére, a lovaik mögé ekét kötöttek, megtanitották nekik a földmüvelést...
Te ezt és ennyit tudsz a magyar történelemről? Hát ez igen sok mindent megmagyaráz...
Tipikus a mai magyar politikára, hogy multidök hamis emlékeivel szeretne öntudatot gyujtani a polgárokba ...
Múltidők hamis emlékei... te tényleg nagyon eltévedtél már, Ernoe. Egyébként a rossebbe se kell öntudatokat gyújtogatni - egészen egyszerűen tessék a történelmet tényszerűen ismerni. Van rossz oldala is - de van másféle is, nem kevés. Persze a tények nem különösebben érdekeltek soha.
Vegyünk csak egy évszázadot, hány idegent vett fel Mo. ez idö alatt és menyit küldött a halálba, haboru KZ, vagy emigratioba; hányat deportáltak a háboru után, hányat öltek meg sajátkezüleg a fogházakban?
És másutt? És kik is? És miért is tehették meg? Nem nyert.

De ha mindettöl eltekintek, akkor is jogos a kérdés, hogy egy traditiora éhes nép mind a magyar miért épp az erényeitöl probál megválni a napjainkban?
Ez a nép az, aminek a történelme a legegységesebb és szinte a legszomorúbb egész Európában. Ez a nép akar tradíciókra éhezni? Húúúúha....

Neked se ártana egy objektivabb történelemkönyvbe tekinteni mind amit otthon elédtálalnak.
Szerinted én könyvből tanulom a történelmet és azt is épp most? Ez egyre rosszabb...
Gondolom itt a Gulyáskommunizmusbol elszaladtakra gondolsz, hát az ö életük talán nem volt veszélyeztetve mert megtanultak hunyászkodni, de meddig képes az ember ilyet tenni anélkül, hogy szembeköpje magát? Nemcsak kenyéren él az ember
Szembeköpje magát? Mire fel és milyen jogon sértegetsz te itt bárkit is? Mit képzelsz te, miféle emberek élnek itt? Megmondom - százszor edzettebbek és különbek, mint akik szép csendesen lefalcoltak a fenébe.
...kritikus szellemek veszélyesen élnek abban az országban.
Láttuk ezt az irodalmi nobeldijnál is.
Kinek mi a kritikus. Egyébként - ez sem igaz.
Szentgyörgyi szintetizálni tudta a C-vitamint a paprikábol, amit tizorainak csomagolt a felesége
Megjegyzés - nem ő volt, hanem egy tanársegéd, akitől egyszerűen lenyúlta a kutatását. Ezért nem tudott önállóan brillirozni és nem azért, mert épp itt volt. Ami pedig a munkások és parasztok országát illeti - a csendőr urambátyámék, papék és egyebek nagy bánatára emberszámba emelte az összes embert, tetszik odakintről, EhnőBátyám, vagy senem. Milyen szinten, milyen körülmények között, milyen minőségben, más kérdés. Ám ha ezt valaki, aki egyébként féllábú tehenek jogait is számonkéri, nem ismeri fel, azzal nincs miről beszélgetni.
csak ott tudott érvényesülni ahol a szabadság elörébb volt. Az anyagi háttérröl nem is beszélve.
Maradjunk csak szépen az utóbbinál - kiegészítve azzal az agylerablással, amit a művelt nyugat évtizedek óta nagyívűen folytat. Van millió példa, természetesen, de az téged nemigen érdekel.
Magyarország még mindig nem tanult ebböl, most is a gondolkodás fellegvárát, egyetemet akart bezárni.
Nem helyes szándék. Bár ahogy így itt leírod, itt minden gondolkodás minden fellegvára végveszélyben lenne. Nincs.
...aggodom az idegengyülöletre heccelö, autokrata, demokratiát leépiteni igyekvö, maffiametodust használo kormány propagandája miatt.
Ezt örömmel hallom, gondolom pár évtizedes aggodalom lehet már - csak elég rosszul szoktad kifejezni magad hozzá, mert nem ez szokott átjönni.
Szabad megkérdezzem: Megjöttek már a favágok Brüsszelböl? :)
Már miért? Kimentek? Majd megjönnek, ha megunják - vagy maradnak hozzád hasonlóan odakünn.
Ilyen maffiamodszer amivel a kormány a kezében tart benneteket. Egyszer az "erdöirtás-terve" most a "Soros-terv" :(
Kezében tart kiket? Engem speciel nem. Egyébként mindez már megint hogy jön az előzőekhez? Illetve ... persze, hogy jön, hiszen bármikor bármit ide szoktál kanyarintani, akár van éppen értelme, akár nincs.
 
Újdonság. A magyar királyság önálló államként 500 évvel Svájc elött létezett. Magyarország jelenleg 1017 éves önálló ország, 1918-ban nem elnyerte a függetlenségét, hanem visszavette - dacára annak, hogy a kulturált nyugatnem hogy segíteni nem segített, hanem igen sok mindent megtett a tökéletes eltörléséért is. Szemben Svájccal, amit semleges kémtanyaként tartottak fent.

??? Mármint, hogy...énrám?

Te ezt és ennyit tudsz a magyar történelemről? Hát ez igen sok mindent megmagyaráz...

Múltidők hamis emlékei... te tényleg nagyon eltévedtél már, Ernoe. Egyébként a rossebbe se kell öntudatokat gyújtogatni - egészen egyszerűen tessék a történelmet tényszerűen ismerni. Van rossz oldala is - de van másféle is, nem kevés. Persze a tények nem különösebben érdekeltek soha.

És másutt? És kik is? És miért is tehették meg? Nem nyert.

Ez a nép az, aminek a történelme a legegységesebb és szinte a legszomorúbb egész Európában. Ez a nép akar tradíciókra éhezni? Húúúúha....

Szerinted én könyvből tanulom a történelmet és azt is épp most? Ez egyre rosszabb...

Szembeköpje magát? Mire fel és milyen jogon sértegetsz te itt bárkit is? Mit képzelsz te, miféle emberek élnek itt? Megmondom - százszor edzettebbek és különbek, mint akik szép csendesen lefalcoltak a fenébe.
Kinek mi a kritikus. Egyébként - ez sem igaz.

Megjegyzés - nem ő volt, hanem egy tanársegéd, akitől egyszerűen lenyúlta a kutatását. Ezért nem tudott önállóan brillirozni és nem azért, mert épp itt volt. Ami pedig a munkások és parasztok országát illeti - a csendőr urambátyámék, papék és egyebek nagy bánatára emberszámba emelte az összes embert, tetszik odakintről, EhnőBátyám, vagy senem. Milyen szinten, milyen körülmények között, milyen minőségben, más kérdés. Ám ha ezt valaki, aki egyébként féllábú tehenek jogait is számonkéri, nem ismeri fel, azzal nincs miről beszélgetni.
Maradjunk csak szépen az utóbbinál - kiegészítve azzal az agylerablással, amit a művelt nyugat évtizedek óta nagyívűen folytat. Van millió példa, természetesen, de az téged nemigen érdekel.
Nem helyes szándék. Bár ahogy így itt leírod, itt minden gondolkodás minden fellegvára végveszélyben lenne. Nincs.
Ezt örömmel hallom, gondolom pár évtizedes aggodalom lehet már - csak elég rosszul szoktad kifejezni magad hozzá, mert nem ez szokott átjönni.
Már miért? Kimentek? Majd megjönnek, ha megunják - vagy maradnak hozzád hasonlóan odakünn.
Kezében tart kiket? Engem speciel nem. Egyébként mindez már megint hogy jön az előzőekhez? Illetve ... persze, hogy jön, hiszen bármikor bármit ide szoktál kanyarintani, akár van éppen értelme, akár nincs.

Nyugtázom amit irtál, elmondtad a véleményedet, ne nyujtsuk tovább a topikot.
-
Erdekes, hogy a 2014-es választási slogant "Megvédjük a magyar akácot és pálinkát" már elfelejtetted. Ahogy négy évvel ezelött is maffia-modra, felajánlotta Orbán, hogy megvéd benneteket ma is azt teszi egy állitolagos összeesküvés ellen.

Igazad van, Ernoe, tényleg nem kell nyújtani a dolgot.
(Bár nem értem, miért kellene nekem most épp a pálinkákra és az akácokra emlékeznem és főleg, hogy mi közöm nekem ahhoz, de szinte mindegy is.
Én eddig sem kértem sem védelmet, sem támadást, sem összeesküvést, sem annak felszámolását... Én élek egy országban, ami a hazám. Van benne nagyon sok kifogásolható és nagyon sok szerethető. Ám ez a hazám és itt élek. A magam módján teszem a dolgom és igyekszem élhetőbbé, normálisabbá tenni. Már, ahogy lehet a rengeteg és rengeteg féle önjelölt okos népboldogítótól. Ennyire egyszerű... )
 
Nekem nem volt elég, hogy a fejem felett döntsenek mások ezért élek egy másik országban.
A kettöt összehasonlitva az életem elsö része nem élet volt hanem "tulélélés".
Ne hagyjátok, hogy ez a kormány visszacsinálja amitöl 26 éve megszabadultatok.
 
Németországban is az emberek az osztrákokat fogják idővel követni. A nemzet érdekeinek védelme nem fasizmus, hanem hazaszeretet! Ma a liberálfasizmus egyre erősödik, és nagyon agresszív.Nemzetben és hazában kell gondolkodni, nem izmusokban vagy teljes szabadosságban.
 
Én élek egy országban, ami a hazám. Van benne nagyon sok kifogásolható és nagyon sok szerethető. Ám ez a hazám és itt élek. A magam módján teszem a dolgom és igyekszem élhetőbbé, normálisabbá tenni. Már, ahogy lehet a rengeteg és rengeteg féle önjelölt okos népboldogítótól. Ennyire egyszerű... )
Nem ennyire egyszerű.Ez a befelé-fordulók egyszerűsége.
Helyette elmondom egy szintén csak a maga dolgával törődő ember egyszer kiöntött szívét:
A haza fogalma erről beszélt
Nekem ez az ország nem hazám többé.
Ez csak élőhelyem,lakóhelyem.
Mert a haza az: Ahol az ember jól érzi magát, mert élhető és senki nem bántja.
Az élhető és bántja szavak értelmezése fontos.
a bántás itt megvan erősen.Minden téren.
Ezt a nagypolitika teszi amikor kiközösít rétegeket
A bántás megvan munkahelyi szinten is az is politikai bántás.
Beóvakodott a munkahelyekre.
Amikor elvesznek csatornákat, újságokat az is megrövidítés.(háborgatás, bántás)
Az élhető az megint bonyolult: ez már anyagi és politikai is egyben.
Sőt közbiztonsági
Aztán van még a magántulajdon biztonsági esetei Itt az sincs biztonságban
Senkitől.A politika is dönt időnként úgy elveszi.
 
Utoljára módosítva:
Németországban is az emberek az osztrákokat fogják idővel követni. A nemzet érdekeinek védelme nem fasizmus, hanem hazaszeretet! Ma a liberálfasizmus egyre erősödik, és nagyon agresszív.Nemzetben és hazában kell gondolkodni, nem izmusokban vagy teljes szabadosságban.
Nagyon belementél itt az izmusokba Valójában nem tudod mi mi
Egy sajátos általad értelmezés lehet.
És ismét lehet egymás fejéhez vágni műszavakat aninek jelentése se tisztázott
Hoztál egy új szót "liberálfasizmus" aminek ismét nem tisztázott jelentése
Kezdtem utána olvasni
Nem tisztázott alkalmatlan addig míg nem egyformán érti mindenki
Viszont a fasizmus szó sem leírható egyszerűen
Találtam rá valamit:

Olaszország, ahol a kormány huszonvalahány évig valóban fasisztának nevezte magát, természetesen különleges helyzetben volt, de még 1944-ben az angol George Orwell is teljesen értelmetlennek nevezte a fasiszta szót, és úgy vélte, „a viszonylag kevés fasiszta-szimpatizánstól eltekintve a legtöbb angol elfogadná az erőszakoskodó vadbarom kifejezést a fasiszta helyett”. Nem filozofikus de találó
Akkor most jössz a még újabb még leírhatatlanabb liberál-fasizmus szóval
Amire te gondolsz vagy divatos szóvá emelő újságírók se tudják mit jelent
Megint csak bélyegzés és dobálás lesz a vége.
 
Utoljára módosítva:
Merkel most újra nyerésben van.... Úgy tűnik Putyin ajándékot is hoz neki a meghívásért cserébe..
Bizony igaz a régi mondás az oroszok már a speizban vannak..
Tegnap tartotta esküvőjét az osztrák külügyér ahova Merkelhez tartva beugrott Vlagyimir Putyin is..

Karin Kneissl és Y. Putyin.jpeg

Ha a hét nyelven beszélő Karin Kneissl életrajzát nézzük akkor bizony van mit álmélkodnunk.. Egyébként az esküvő költségeit saját zsebből fedezte, beleértve a hatalmas biztonsági költségeket is...
 
Csuklok a menyasszony szépségétől
Az 53 évesen házasodó diplomata azért hívta meg az orosz elnököt, hogy ezzel is erősítse az orosz-osztrák kapcsolatokat.
Azért erre nem kell mérget venni.
Minden a reál-politika talaján fog maradni.
 
Utoljára módosítva:
Az esze első pillanatra nem látszik, s persze ebben én is konzervatív vagyok, mert zavar ha egy hölgy kapcsán először az eszére kell koncentrálni.. De Karin Kneisslnek csodálatos természetes kisugárzása van ami mindent felülír.. Lehet a képen ez nem jön át, de ne felejtsd el azt sem , bár a hölgyek korát udvariatlanság firtatni, de Karin elmúlt 53 éves...
 
Csuklok a menyasszony szépségétől

Azért erre nem kell mérget venni.
Minden a reál-politika talaján fog maradni.

Bocsánat de nem azért hívta meg, hisz ha egy kicsit tájékozódsz akkor Ausztriában nem ilyen egyszerű képletek vannak... Az hogy a magyar média ezt hogy tálalja az más kérdés. S ugyebár a hozzászólásod csak az első sor volt amikor arra reagáltam.. Nagyon rossz szokás nem új hozzászólást írni, hanem az előzőt kiegészíteni, mert így már nem biztos, hogy a következő hozzászólna...
S még júniusban hívta meg Putyint, s ez bizony Merkelnek szóló megjelenés nem Ausztriának, s nem a külügyminiszternek, hanem a volt tudósítónak szólt...
 
Minden szavad egy arany kivéve üzenet értelmezésed
Ez idézeten volt ugye?
Az 53 évesen házasodó diplomata azért hívta meg az orosz elnököt, hogy ezzel is erősítse az orosz-osztrák kapcsolatokat.
Tehát idézet, forrás megjelölés nélkül.
Következik belőle nem én írtam.
Én cáfoltam
És ez alá írtam én valami választ az idézetre
Ezt:
Tornando írta:
Azért erre nem kell mérget venni.
Minden a reál-politika talaján fog maradni.
 
Nagyon rossz szokás nem új hozzászólást írni,
Legyél türelmes és ne kapkodj.
Alkalmazkodj hozzá ismerd meg, szokásom.
Ha nem tudsz, ne idézz.
És különben is látszik minden amikor sajátodat felküldöd
Már tudod mit idéztél Együtt látszik.
Technikailag van lehetőséged törölni a sajátod
Ezek a sajátosságok.
Ha akarsz tudsz igazodni hozzá
Megoldható.
-------------------
Elhiszem hogy okoz kellemetlenséget a sietőknek.
Tanács: ne siessenek.Én se sietek.
Ha akarom 3 óráig is csinosítom
 
Karin Kneisslnek csodálatos természetes kisugárzása van ami mindent felülír
Nekem mindegy a vállalkozó vette nűül
Mindenképp mindegy nekem.Legyen jó politikus és jó külügyes
Valamit a legtisztességesebb újságíró legyen
És kapjanak jó mintát:Lázár és Szijjártó
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,799,971
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére