Magyarország

Viewing only articles categorized with "Magyarország".

naray-678x381.jpg
Náray Tamás népszerű adásait eltüntették az internetről. Konkrétan leszedték az online elérhető helyekről. A népszerű divattervezőnek megindokolta a csatorna, hogy miért tettek ilyet. Szó szerint idézzük a művész Facebook-kiírásának egy idevonatkozó részletét;

“Írtak az atv-től KRIZSHOW ügyben és felhatalmaztak, hogy megosszam, amit közöltek. Nem szó szerint, de a lényeg: a kábelszolgáltatók (upc, digi, telekom, stb) kérésére (!!!) levették az összes szórakoztató jellegű showt, mert ha online ingyenesen elérhető, nem veszik meg a...
crop?height=300&key=fd92ebbc52fc43fb98f69e50e7893c13&url=https%3A%2F%2Fmagyarhang.org%2Fwp-content%2Fuploads%2F2018%2F08%2FFAR_7697.jpg&width=636
Akár pártalapításig is eljuthatnak azok a jól ismert értelmiségiek, akik Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, a Fidesz volt minisztere hívószavára összegyűltek csütörtökön az Európa Tanács budai épületében.

A Magyarország az Európai Unióban című konferencián kiderült, hogy a végtelenül lebutított közbeszéd és megosztásra építő gyűlöletpolitika helyett értelmes és valódi vitát, egyszerre nemzeti és nyugatias orientációt akar az az értelmiségi csoportosulás, amely néhány hónapon belül a politikai fellépést...
28118765_6afe746f8b065f2bc052ab66bcc44989_wm.jpg
A magyar kriminalisztika történetében egyedülálló esetnek nevezte a rendőrség, hogy egy bűnmegelőzési egyesület árulta a drogot a Balaton partján az elmúlt 6-7 évben - számolt be a 24.hu egy hosszabb cikkben.

Azóta a 24.hu megtudta, hogy a civil szervezetet a balatonszemesi polgármester veje vezeti, az önkormányzat pedig rendszeresen támogatta, sőt a kábítószer...
27544079_2112843_f061d7db79dadd469b6dc20e2362d051_wm.jpg
Magyarország Kormánya nevében a Pénzügyminisztérium benyújtotta a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására vonatkozó hitelkérelmet a Kínai Eximbank részére – derül ki a minisztérium közleményéből. Az elbírálást követően kerülhet sor a hitelszerződés aláírására, így a tervezési és engedélyezési munkálatokkal elindulhat a beruházás kivitelezése.

A projektről szóló nemzetközi megállapodás szerint a beruházás 85 százalékát hitelből, a fennmaradó 15 százalékot saját forrásból, önrész biztosításával...
lakcimkartya_fit_800x10000.jpg
Egy egész csoport segített külföldieknek hamis magyar lakcímhez jutni, két polgármester is részt vett benne.

Vádat emeltek tizenhat emberrel szemben, akik 2012–2015 között külföldi lakóhelyű, honosított magyar állampolgárok valótlan lakcímbejelentéseiben vettek részt Csongrád megye két településén – tájékoztatta a megyei főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Serfőző Katalin közölte, a terhelteket 59 rendbeli közokirat-hamisítás bűntettével vádolják.

A vád szerint 2012 és 2015 között román és szerb...
„Kálmán Olga a DK főpolgármester-jelöltje”- közölte Facebook-oldalán Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője, egy időben azzal, hogy sajtótájékoztatót tartott Dobrev Klára és Kálmán Olga.

Az eseményen a párt EP-képviselője közölte, hogy Kálmán Olga „az elmúlt években bebizonyította, hogy megalkuvások nélkül és kőkeményen küzd” Orbán Viktor rendszere és az „őt kiszolgáló” Tarlós Istvánnal szemben. Ezért szerinte ő lehet az, aki nem megosztja, hanem egyesíti azokat a szavazókat Budapesten, akik változást szeretnének. Hozzátette:...
Mihalyi2_fit_800x10000.jpg
Varga Mihály pénzügyminiszter a csütörtöki a Kormányinfón jelentette be az Orbán-kormány gazdasági akciótervét. Mihályi Péter közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, a Közép-Európai Egyetem vendégprofesszora szerint ez egyúttal a társadalombiztosítás végét is jelenti.

A közgazdász az...
A Világgazdaságnak adott interjút Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke (ÁSZ), aki szerint a mostani helyzetben a kormányzatnak meg kellene fontolnia, hogy a saját maga tartalékolásán túl a lakossági megtakarítások előmozdításában is konkrét lépéseket tegyen.

A kormányzat tehetne egy ajánlatot a foglalkoztatónak, hogy a következő évek bértárgyalásainál nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás...
anita.jpg
Ahogy a napokban megírtuk Novák Katalin államtitkár asszony csúnyán leszólta a gyermeket egyedül vállaló magyar nőket.

“Ha valaki egyedülállóként, pár nélkül azt hiszi, hogy neki joga van gyermekhez és ezt kivívja magának, megfosztja a gyermeket attól, hogy édesanyja és édesapja legyen.

Elmondta, hogy hazánkban a fiatalok egyszerűen buták ahhoz, hogy normális párt tudjanak maguknak választani.
Önmagukról sem képesek gondoskodni, nemhogy gyermekükről.
Ennek ellenére felelőtlen döntéseket hoznak a nők,...
f2000.jpg
Nyílt levelet írt az MSZP EP-képviselője. A politikus mozgalmat indít, azt mondja, ha a pártnak szüksége van rá, elnökévé választja.

Az MSZP hét végén tartotta választmányi ülését, melyen többek között arról döntöttek, hogy fenntartják az EP-lista sorrendjét, így az egy megszerzett mandátummal Ujhelyi István mehet az EP-be. Tóth Bertalan, a párt elnöke pedig...