Tévedéseim

Published by Istefan in the blog Istefan blogja. Megtekintés: 1148

images (4).jpg Tévedni emberi dolog, de még az angyalok is tévednek néha, gondolom ezért bukhatott le Lucifer is annak idején.

Bizonyára nincs is olyan ember, aki ne tévedett volna legalább kétszer életében, mert egyszer biztos tévedett, amikor kisgyerek korában azt hitte, hogy úgy a harminc éven felüli felnőttek már öregek.

Én is azt hittem, csak akkor jöttem rá tévedésemre, amikor átléptem a harmincas küszöböt, és nem láttam magam öregnek, sőt még a gyerekekre is szinte haragudtam, ha nem a „szia” szócskával üdvözöltek. Hiszen ott volt az a sok ötvenen felüli, akiknek kedvükre „kezét csókolhatták”!

Ekkor tévedtem másodszorra, mert képzeljétek, az idő múlásával ismét rájöttem, hogy tévhitben éltem, és ma már rájöttem, az ötven év nem sok, hiszen csak fele az ember életének!

Íme két tévedés, csak úgy kapásból, mert ezeken kívül voltak, sőt ma is vannak olyan dolgok, melyeket mint jóhiszemű ember teljesen tévesen értelmezek.

A jóhiszeműség

jellemezne egyelőre, igaz nem tudom meddig, mert nem mondhatnám, hogy manapság könnyű ebben az állapotban sokáig megmaradni. Ha jobban odafigyelek, talán tanulhattam volna Lucifer esetéből, akiről igaz nem tudni, jóhiszemű angyal volt-e, vagy nem, de mindenképp tévedett, amikor azt hitte, hogy szembeszállhat Istennel.

Mondhatnám ezt számításba se vettem, mert soha nem volt szándékomban Istennel szembeszállni. Sőt most még kisebb istenségek ellen se lázadoztam, csak épp szabadjára engedtem egy-két véleményt, azt gondolván, hogy a szó valójában szabad.

De nem is kell mondanom, hogy ismét tévedtem.

Régebb is volt szólásszabadság, csak bizonyos szavakat nem volt ajánlatos kimondani, ha nem akart az ember hűvösben csücsülni. Ma bármilyen szót ki lehet mondani, a gond csak az, hogy bizonyos szavak kiejtése után lefagyasszák az ember „softját”. Nem kell már a hidegre menni az óvatlanul kiejtett szavakért, hiszen ott a „Del” billentyű, amitől még a kimondatlan szó is úgy elvész mint az idő fogalma egy fekete lyuk közelében.:rolleyes:

Tévedtem hát, amikor elhittem, hogy a „kisistenek” hangos siránkozása, szívből jövő bánatból ered, mert rájöttem, nem a szomorúság hangjai azok, melyek a magyar szellemi élet hiánya miatt zengenek, hanem a képmutatás mögé bújtatott szorongás nyöszörgései.

Mert félnek e lények, nehogy a felettük uralkodó pénzt,és annak varázsát elveszítsék.

Én tévedtem, mert ember vagyok, de mi lesz velünk, ha az „istenek” is tévedni kezdenek?:confused:
nagymami2 és kágyula kedveli ezt.
  • kágyula
  • Istefan
Hozzászólnál? Jelentkezz be...