A nap lepihen...
A felhő mögül kandikál a nap rám:
Incselkedik, kacsingatva kommunikál.
Meg- meglebbenti nagy udvarát,
Mint aki haragszik, mert nem várták.
Ejnye - ejnye! - mondja, és tovább áll.
Ne menj el! - kérlelem, ő picit megáll...
De tovább suhan tüzes szárnyán.
Nem vár, nem áll, nincs ideje, neki
Menni kell, és alig mutatta meg magát,
Máris elszalad, itt hagyván árnyát.
Árnyék csupán az egész világ nekem.
Én is erre, arra ingatom a fejem,
Nem jól van ez így, semmi sem
Működik, aminek kellene, minden,
Minden áll, és néz a nap után, velem.
Ő eltűnik csendesen, és e vég nélküli
Bús ceremónián ismét túl van, lepihen.
Pihenj hát te is le vele együtt, kedvesem.
(Dezső Ilona Anna)