Rátkay Edit: Italra kellene
Tavasz közeledett. Egyre erősebben, és napról-napra hosszabb ideig sütött a nap. Egyre nagyobb szükségem volt a napfényre. A sötét, rövid téli nappalok, és a munkám minden energiámat elszívta. A metrón hazafelé tartva erős késztetést éreztem, hogy kiszálljak, és tegyek egy felszíni sétát. A Gyöngyösi útnál felszaladtam a napfényben úszó, nagy forgalmú útra. Leültem egy padra, s merengve bámultam az autók sokaságát, a fáradt arcú emberek rohanását. A zaj és piszok, valamint a közönyös emberek miatt nem szeretem a nagyvárost. Arra gondoltam, milyen jó lenne egy eldugott kis faluban sétálni, köszönni a szembejövőknek, kicsit elbeszélgetni vagy a madaraktól hangos erdőben sétálni, ahol a lassan zöldruhába öltözött fák koronáin áttöri magát a tavaszi napsugár. Álmodozásomat egy udvarias hang szakította félbe.
- Elnézést, lenne számomra egy pár forintja?
Lassan a hang irányába fordítottam fejemet. Egy mosolygós fiatalember állt mellettem, de mielőtt válaszolhattam volna, az ismeretlen folytatta.
- Italra kellene!
Olyan büszkén mondta, mintha ezzel megnövelné a remélt összeget.
Először azt hittem rosszul hallom és a kimerültség diktálja agyamban e szavakat.
- Óh! Csak egy kis piát szeretnék venni. Tudja, hogy van ez.
Mégis valóság, amit látok és hallok. Fáradságomat leküzdve kedvességet erőltetve válaszoltam.
- Elvből nem adok pénzt italra, de megmaradt a tízóraim. Ha azzal nem bántom meg, szívesen Önnek adom. Arra számítottam, hogy valami hasonló választ kapok, mint amit nem is oly régen egy húsos szendvics felajánlás során válaszul kaptam: „menjen maga a fenébe!”, pedig az a hajléktalan élelemért koldult. Közben előkotorásztam táskámból a kissé összenyomorított tízóraimat, s a legnagyobb meglepetésemre a fiatalember örömmel nyúlt érte. Miközben nagyot harapott a kenyérbe, mellém telepedett. Nem örültem padtársamnak, mert egyedül szerettem volna kesze-kusza gondolataimat rendezni. Ennek ellenére szóba elegyedtem az ápoltnak tűnő fiatalemberrel, akinek folyamatosan mosoly ült az arcán.
- Dolgozik valahol?
- Nem! - válaszolt teli szájjal. Leszázalékoltak, és nem tudok elhelyezkedni. Itt lakom nem messze egy munkásszálláson.
- Szeretne dolgozni? Azért kérdezem, mert egy százfős szociális foglalkoztató vezetője vagyok, és…
Nem tudtam befejezni mondandómat, mert a fiatalember, mintha bolha csípte volna meg, felugrott, a félig körberágott kenyeret letette a padra és izgatottan matatni kezdett a zsebében. Valamit dünnyögött közben, de azt, hogy mit, nem lehetett érteni. Egyre idegesebbé válva kotorászott, nem találta, amit keresett. Remegett a keze, szaporán pislogott, majd kicsit összeszedve magát dadogva mondta:
- Igen, igen! Akkor, akkor Ön tud nekem segíteni, mert nem értem mit ír az Önkormányzat. Csak azt értem, hogy tizenöt napon belül ötvenezer forintot vissza kell fizetnem… na, végre itt van, s izgatottan próbálta szétnyitni az apróra összehajtogatott papírt.
- Adja ide, s üljön vissza. Egy kis türelmet kérek, amíg az értesítést elolvasom. Nehezen haladtam az olvasással, mert a fiatalember csak mondta, mondta a sok összevisszaságot. Annyit azért megértettem belőle, hogy le volt százalékolva és egy év elteltével felülvizsgálaton vett részt. A felszólító írás arról tájékoztatta Józsefet, hogy jogtalanul vett fel ötvenezer forintot. A határozat egy felülvizsgálati keltezésre, és a leszázalékolás mértékére hivatkozott. Alacsonyabb osztályba sorolták, de a magasabbért járó összeget még folyósították, amit a fiatalember jogtalanul felvett.
- Így sajnos nem tudok segíteni. Szükségem lenne az első leszázalékolási határozatra.
- Az nincs nálam. És nincs pénzem. Nem tudom befizetni ezt az összeget. Pedig volt ám sok pénzem – mondta vigyorogva. Meghalt az apám, és örököltem. Bizony sok pénzt, s hú-juj-juj, mennyi barátom akadt hírtelen. Maga azt el se tudja képzelni. De amikor a pénz fenekére vertünk, mindegyik barátom eltűnt. Mint a villám. Tudja, jönnek és a másik pillanatban már nincsenek sehol. Én nem értem ezt a világot.
- S hogyan fogyott el a pénze? Talán elvették magától?
- Neeem! Hogy gondolhat ilyet? Ezek nem olyanok. Elittuk. Mindenki a vendégem volt. Pár napig nagyon boldog voltam. Olyan jó érzés, amikor hízelegnek, körbetáncolnak, király vagy. Széttárt karját átlendítette a padon, felnézett az égre, és látszott teljesen átéli azokat a számára jelentőséggel bíró szép napokat.
- Nos, én nem fogom se körbetáncolni, se hízelegni, de megpróbálok segíteni magának, ha úgy gondolja, hogy szüksége van erre. Felírom a telefonszámomat, hívjon, ha megvannak a papírok. Ha nem találja, kérjen hiteles másolatot. Jöjjön el, nézze meg, milyen helyen dolgozhatna, és ha Önnek megfelel, felveszem. Közben ezt a hivatalos részt is rendezzük. Magyarázatom közben arra figyeltem fel, hogy a szomszédos padról kézzel-lábbal hadonászik négy igen rosszkinézetű fiatalember.
- Azok az Ön ismerősei? – kérdeztem kicsit lehangolódva, mert szemmel láthatóan azok közül valók, akik pár forint reményében kihasználják, az ilyen jóhiszemű, kicsit értelmi akadállyal küzdő embert.
- Igen! Itt ismerkedtem meg velük az utcán. Ők a legújabb barátaim.
- Talán ők bíztatták magát, hogy pénzt kéregessen?
- Igen! Igen! Nagyon jó fejek. Jókat röhögünk, meg a csajok után kiabálunk, és ha lesz pénzünk, akkor este egy kicsit piálunk is.
- Ezt be kellene fejeznie! Menjen a munkásszállásra, és keresse meg a papírokat! Már csak kilenc napja van a befizetésig. Ha tévedtek az Önkormányzatnál, akkor fellebbezünk, ha jogos a követelés, befizetési haladékot kérünk. Munkába áll és abból kifizetheti a tartozást.
- Köszönöm - s kikapva kezemből a telefonszámot rejtő kis cetlit, s egy kengurumozgással átugrált a másik padhoz, ahol nagy örömujjongással fogadták.
- Na, sikerült? Mennyit adott a csaj?
A többit már nem hallottam, mert röhögve odébbálltak.
József hetekig nem jelentkezett. Telefonos jelentkezését mindennap vártam. Tudtam, hogy a fiatalember segítség nélkül nem jut ki ebből a gödörből, amelybe önmagát sodorta.
Két hét elteltével felkerestem azt a munkásszállást, amit József találkozásunk alkalmával említett. Sikerült az igazgatóval beszélnem, aki elmondta, hogy József alkoholos állapotban összetörte szobája berendezését, ezért azonnali hatállyal felmondtak neki.
Amilyen váratlan volt találkozásunk, olyan váratlan volt eltűnése.