Ki kell írnom magamból, bár ez cseppet sem humoros, sőt...
Felettünk lakik a tömbházban egy család, ahol kisgyerek is van, sőt, ősztől már két gyermkesekké lettek.
Az általános gyerek zsivajjal meg vagyok szokva, az enyémekhez gyakran jöttek barátaik.
Ez a gyerkőc, akit tavaszi beköltözésünk óta naponta keservesen sírni hallok, sokszor fájdalommal felvisítva még - csak tippelek - max.óvodás korú, olyan 3 és 5 év közötti talán. Sokáig azt hittem, kisfiú.
Nem a futkosása zavar, sőt, amikor fejem felett labdáznak vele, még az is örömmel tölt el, pedig a falak papír vékonyak, (és az ordítozás miatt éjszakai műszakot nem mernék bevállalni) mert legalább nem bántják, ilyenkor nevetni is hallom.
Rendszeresen bántalmazzák.
Akár azzal, h hirtelen félbeszakítják foglalatosságában, akár siettetés kapcsán, akár pusztán az esti lefekvéssel.
Első körben rendszerint tiltakozik, panaszos hangon sírva fakad.
Következő lépés az, h valamilyen megtorlásban részesülhet, mert hirtelen, fájdalommal sír fel, magas hangon, sokszor sírása közben épp csak levegő után kapkod.
Harmadik fázis, mikor akkor sem hagyják békén, ha már ennyire sír, visítva próbál szabadulni, 'hagyjál már', v 'hagyj már békén' felkiáltásokkal. Ilyenkor már zokog.
Ha sír, ezt azzal próbálják fékezni szülei, h ráordítanak, "fogd már be" v "hallgass már el" v "hagyd már abba".
Volt alkalom, amikor az apa úgy vette rá a lefekvésre, h ilyen zokogás közepette belenyomhatta a fejét az ágyba v párnába, mert rövid időre tompán hallatszott a zokogás, majd a pár másodpercnyi lélegzetvétel alatt a gyermek részéről a 'hagyjál már' elhangzott, újra tompán folytatódott a sírás, mert az apa rákiabált, aludjál már, s ahogy elengedhette fejét, ismét teljes hangerőn sírt tovább....
Utolsó fázis, simán lehülyézi őket, zokogva.
Egyszer sem csíptem el olyan hangokat, h mesét olvastak volna neki, v mondókáznának...
Reggel, időnként készülődésnél az anya sürgeti, de ez is nyersnek hallatszik, amire sírással reagál.
Ilyenkor van, h megkérdezi az anya, 'miért bőgsz már megint?' Mire a gyermek:
- Mert kiabálsz velem!
Tovább sürgeti, és persze jön a "fogd már be" s a gyermek még egy kísérletet tesz:
- Szeretlek, anya!
De nem hat rá...
Sokszor szipogva botorkál az anyja után, ahogy leérnek a lépcsőházból...hosszan, amilyen hosszú a járda, szipogva kullog...ami érthető...
Ma a pici testvér nélkül jöttek velem szemben, anya és gyermeke.
Pár napja feltűnt, hosszú haja van a gyerkőcnek, a sapka alól kicsüng.
Ma köszönést követően megkérdeztem a lépcsőn utánuk fordulva, "Hogy hívják ezt a kis tündért?"
Válasz is érkezett az anyjától, de nem értettem, és ezért kértem, ismételje meg.
Mire a gyermek is megfordult, s Tőle már tisztán hallottam, h Natália.
Olyan szépen mondta ki a nevét, mintha iskolás lenne...
Elcsodálkoztam: "De szép neved van!"
Elmosolyodott a kislány is, anyja is.
Az én gyermekem, mikor ezeken kiborulok, rám szól, 'anya, semmi közöd hozzá, ez az ő ügyük'.
Igen, igaza van, csakhogy, akarom, nem akarom, engem is bevonnak, mert zeng a ház... s azt is tudom, jót nem tudok tenni velük, kívülről, hatni rájuk, még ha szólnék nekik, akkor sem.
Mindenki azt viszi tovább, ahogy gyermekként látta, ahogy vele működött... ritka, h képes felismerni a káros mintát, és azon lenni, h elkerülje, mikor saját családja lesz...
Az is biztos, h ez a kis Natália egy idő után hangtalanná válhat, mert a sírást sem adhatja ki igazán magából...
És arról nem beszélve, amit ő most tapasztal, h az erős lenyomja a gyengét...