Kedves Zoli,
végigolvastam a forumbeszélgetéseket, megnéztem kicsit a honlapotokat is, és gratula a csalàdhoz és a projekthez. Sztem mindenképp érdemes szàmolni a leirtakkal, akàrmi az igazsàg. Irtad, hogy meglepett, amit az indiàn veszélyrôl mondtak. Engem is meglepett anno. Ehhez azota meg lett két személyes anekdotàm
Egy itteni iskolatàrsam tavaly Maniwakiban töltött egy szezont. Légi ôrjàratos pilotaként dolgozott ott. Maniwaki igazàn nem eldugott terület ahhoz képest, ahova ti készültök; egész közel van Ottawàhoz, és Montrealhoz. De mégis vidék. Allitolag akkora szunyogok vannak ott nyàron, mint egy fél gyerektenyér
Az ottani indiànok, a sulitàrsam elmondàsa szerint ellenségesek voltak, angolul vàlaszoltak, ha franciàul kérdezték ôket, és franciàul, ha angolra vàltottak. Es akkor is inkàbb csak annyit mondtak, hogy "fehér vagy, ez a mi földünk, menj haza."
A màsik személyes sztorim szintén nem egy vészhelyzet volt: egyetlen egyszer làttam stoppost, amiota itt vagyok, egy negyvenes nô volt nemrég. Felvettem. Kiderült az indiàn szàrmazàsa. Kiderült, hogy mennyire kedves nô. Kiderült az is, hogy milyen ilyedten szàllt be a kocsiba, pedig egyedül voltam, és nô. Nem elôször talàlkoztam idegen kultùràval, de ilyen ijedséget, gyanakvàst és egy alap elutasitàst nem làttam még igazàbol senkinél. Olyan szép québec- i akcentusa volt viszont, hogy "nem hittem el". Ugy értem, olyan vàlasztékosan beszélt, mintha egy régi szépirodalmi regényt olvastam volna ôt hallgatva, és az itteniek gyakori vagànysàga, cowboysàga utàn elképesztô volt. Egyszerûen tapinthato volt, hogy "màs vilàg".
Ez most kicsit elvont sztori lett, de ilyen volt az a hölgy, és a beszélgetés vele. (Az elutasitàsa a beszélgetésünk alatt eltûnt, de ehhez alkalom kellett a beszélgetésre pl. A gesztikulàcioja alapjàn nem lehetett könnyû sorsa, és a története alapjàn, amennyit megismerhettem, szintén nem.)
Mindez azt jelenti csak, hogy a mai kanadai indiànok helyzete sokkal àrnyaltabb, sôt, inkàbb nehezebb, mint sem, mint azt egy utazo, vagy egy nem rég ota az orszàgban élô megérezhetné, és megérthetné. De okey, tényleg szàmit a bizalom is. De ti mégis csak csalàdosan fogtok kocsizni. Afrikàba sem vinném el a gyerekeimet olyan helyekre, ahol "lemegy az ember a térképrôl", és ott agresszionak lehetnek esetleg kitéve.
(Nekem Afrikàrol van több tapasztalatom. De ott sok orszàg van, sok a különbség, és én csak kettôben éltem.)
Ha mégis az autos megoldàst vàlasztjàtok, irtok majd utleiràsokat?
9. honapja élek Québec megyében, tehàt nem rég ota.
Megnéztem a facebook oldalt is (Balaton Csalàd), de nem lehet like-olni, csak ismerôsként lehet felvenni a kapcsolatot. De örömmel olvastam volna hireket az utatokrol.
Valami eszembe jutott most a témàval kapcsolatban: sztem érdemes utànanézni a kanadai etnikumok helyzetének egy Kanadàt kocsival àtszelô ùt elôtt. Sztem ilyenkor mindig jol jön, ha van valami képünk az ilyesmirôl.
.. engem ennyi idô alatt példàul nagyon érdekelni kezdett a kanadai indiànok élete napjainkban. Sosem érdekeltek az indiànos sztorik, gyerekként sem. Sok lökött hàborùzo banda, gondoltam (
). De amit itt eddig làttam, az egyszerûen tök màs, mint amire gondolhattam volna, és kivàncsi lettem. Gyengéim az elnyomottak, kb.
Vannak rendszeres bûnügyi esetek indiàn asszonyok ellen példàul. Ezek a nôk egyszerûen eltûnnek. Valamint indiànok is szoktak ellenségesek lenni, fehérekkel szemben. Hallgatolagosan az oda - vissza rasszizmus létezik tehàt itt is, de mindenhol màs és màs.
Kanada nagy: nem lehet egy kalap alà vonni mindent.
Biztositàs : több àllamot fogtok àtszelni, igy olyan biztosito fogja csak vàllalni a kocsit, aki nem csak egy àllamon belül véd. Per pill a "Desjardins" bank jut eszembe, mint a legtöbb fiokot fenntarto bank. De nem a legjobban fizet asszem. Ha jol értem az oldalukat, Nord- Ouest megyében kihelyezett kapcsolattartoik vannak (?) :
https://www.desjardins.com/ressourc...te-territoires-no-fr.pdf?resVer=1393509976000
A montreali konzulàtuson, és az ottawai nagykövetségen fognak tudni sztem nektek segiteni abban, hogy turistaként vehettek- e kocsit, és köthetô- e biztositàs. Nem tudom, de én ezen indulnék el. Ha szeretnéd, küldöm az elérhetôségeket. Ha megtalàlom a kanadai nagyobb bankok listàjàt, akiktôl kérhettek biztositàsi ajànlatot, azt is elküldöm, ha szeretnéd. Nem vagyok menô ilyesmiben, nekem is ùj minden, ezek jutottak eszembe.
Üdv., Hanna