CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Hosszú Katinka lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást

  • 9,015
  • 70
Nem érti, hogy az Úszó Szövetség elnöke miért nyilatkozza azt, hogy javult a viszonyok, miközben csak rosszabbodott.

Nemrég írtunk róla, hogy Gyárfás Tamás szerint a Magyar Úszó Szövetség és Hosszú Katinka közötti viszony (a teljes vitát itt követheti végig) most csendes. Az úszónő egy terjedelmes Facebook-bejegyzésben, nyílt levél formájában mondta el, hogy ez egyáltalán nincs így.

A Szövetséggel való viszonyom továbbra is változatlan. Gyárfás Tamás volt az első, aki 2008-ban azt mondta, hagyjam abba az úszást és vonuljak vissza. Ha rajta múlik, Magyarország a riói olimpiáról 3 arany- és egy ezüstéremmel kevesebbel tért volna haza

– írta a többi közt Hosszú.

Az úszónő azzal folytatta, hogy a felkészülési lehetőség rosszak, ő például 0 fokban...

Külföldön élő magyarok, figyelem!

  • 5,476
  • 25
A Bíróság ítélete szerint ha a rendőrség törvénytelenül körözést ad ki ellened mert külföldön élsz, majd ezért 15 hónapot töltesz előzetes letartóztatásban mire kiderül, hogy eleve ártatlan voltál (pl. egy rosszakaród bármi miatt feljelent, nem ritka az ilyen), akkor nem jár neked kártérítés a börtönben töltött 15 hónapodért.

Hogy miért? Mert külföldön éltél. Pont. Ma, a XXI. században aBíróság szerint egy külföldön élő ártatlan ember „szökésben van”.

Nekem már az is értelmezhetetlen, hogy hogyan lehet egy ártatlan ember szökésben, de lépjünk túl ezen picit. Mutatom a konkrét ügyet és néhány scannelt idézetet az ítéletből, mert ha nem a saját szememmel látnám, én sem hinném el.

Adott egy 67 éves nyugdíjas nő, akit – mivel ahogy később kiderült a XX. kerületi rendőrkapitányságon Zs. Erzsébet százados kb. 35 számot rosszul adott össze (!) – 2009-ben sikkasztással gyanúsítottak meg. A hölgy egyébként akkor már nem Magyarországon, hanem külföldön élt. Legálisan, bejelentett...

Új pajzsot kap a 30 éve felrobbant csernobili atomerőmű

  • 6,055
  • 45
A hatalmas szerkezet megalkotása 1,6 milliárd dollárba került.

A betonból és acélból készült hatalmas páncél 275 méter széles és 108 méter magas, és a tervek szerint teljesen be fogja fedni az 1986-ban felrobbant erőmű romjait.

Szakértők azt remélik a konstrukciótól, hogy a következő századik felfogja az erőműből származó sugárzást. Az építkezés 1,6 milliárd dollárba került.

Érdekesség, hogy a pajzsot 5 napba telik majd a helyére illeszteni, a sugárzás mértéke miatt ugyanis az erőműtől távol épült fel.

chernobil.jpg

Kanada készen áll, hogy hozzájuk csatoljanak néhány amerikai államot

  • 5,435
  • 27
Donald Trump elnökké választásán olyan sok amerikai megrettent, hogy összeomlott a kanadai bevándorlási hivatal honlapja. A kanadai Twitterezők láthatóan befogadók lennének a politikai menekültekkel.

Elméletileg nincs akadálya, hogy amerikai államok kiváljanak a föderális országból (bár legutóbb is mi lett belőle, mikor megpróbálták). Bizarrnak hangzik az ötlet, de felkapott téma lett, a kanadaiak és az érintett amerikaiak is komolyan gondolják.

Clinton toronymagasan megnyerte magának a nyugati partot – ezekből az államokból (Kalifornia, Nevada, Oregon és Washington) mennének a legtöbben Kanadába. Ezen a térképen ugyanakkor a szintén „liberális” az észak-keleti államok (New York, Massachusetts meg a reszli) is Kanadához kerülnének:

Brexit után szabadon: a #Calexit hashtaget használva gyűlnek a posztok bizonyos államok kiválásáról. Ez a felhasználó azt írja, hogy szívesen látná az amerikaiakat...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,660
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére