CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Ingyenes nyelvtanfolyamokat indít az állam

  • 6,018
  • 57
Elsősorban a kis- és középvállalkozóknak (kkv) indít ingyenes, 300 órás nyelvtanfolyamokat az NGM, jelentette be Odrobina László szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár az M1-en az MTI híradása szerint.

Az új képzésekre azonban bárki, életkortól függetlenül jelentkezhet.

Az egyéves képzésen 300 órában idegen nyelvet, 150 órában informatikát és egyéb ismereteket is oktatnak. Az esti tagozatos képzés végén a résztvevők OKJ-vizsgát tehetnek, de ez nem lesz kötelező, és aki nem vizsgázik le, annak sem kell fizetnie semmit.

A képzéssel azért a kkv-okat célozzák meg, mert ennek a szektornak komoly növekedési gátat szab, hogy a vállalkozások vezetői kevésbé beszélnek nyelveket és értenek az informatikához.

Az érkeklődők országszerte mintegy 700, állami fenntartású szakközépiskolákban jelentkezhetnek a képzésre. Az NGM idén 10 ezer jelentkezőre számít, de remélik, hogy a következő években egyre többen vesznek majd részt rajta.

angol.jpg

Egy magyar faluról beszél egész Ukrajna

  • 2,238
  • 5
A kárpátaljai Nagydobronnyal van tele az ukrán média. A település 15 kilométerre van a záhonyi határátkelőhelytől, csak magyarok lakják, akik meguntak várni az ukrán államra, és a "segíts magadon"-elv alapján nekiálltak leaszfaltozni a falu útjait. Olyan útszakaszokat tettek rendbe önerőből, saját és magyarországi pénzekből, amiket vagy soha, vagy legutoljára 50 évvel ezelőtt aszfaltoztak.

Az egész projektet a Nagydobrony Régió Megújulásáért civil szervezet indította be még augusztusban, amihez a magyarországi Magyar Kistelepülések Megújulásáért civil közösség 3 millió forint támogatást adott.

A feltételek között szerepelt az, hogy a pénzeket csak anyagköltségre lehet fordítani, mindennek teljesen nyilvánosnak kell lennie...

A belga külügyminiszter beszólt az 56-os brüsszeli magyar filmfesztiválon

  • 7,202
  • 70
Néha hasznos kinyitni a határokat és beengedni a menekülteket – üzente Didier Reynders belga külügyminiszter a magyar kormánynak az 56-os forradalomnak szentelt brüsszeli filmfesztiválon.


Hétnapos filmfesztivállal ünneplik Brüsszelben az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulóját. A magyar nagykövetség kulturális szolgálata kilenc filmet mutat be: sorra kerül többek között Goda Krisztina Szabadság, szerelem, Gothár Péter Megáll az idő és Bereményi Géza Eldorádó című filmje.

Didier Reynders belga külügyminiszter tartott beszédet a szerdai nyitóünnepségen. Megdicsérte a magyar filmgyártást: megjegyezte, hogy az már szinte a minőség garanciája, ha abból az országból érkezik egy film, amelyik a Saul fiát adta a közönségnek.

Megemlékezett arról a mintegy hatezer magyar menekültről is, akik 1956 októbere után Belgiumban találtak új otthont. Azt mondta: a...

Nobel-díjas közgazdász oldhatja meg a menekültproblémát

  • 2,805
  • 19
Alvin E. Roth napjaink egyik legnagyobb hatású közgazdásza. A Nobel-díjas kutató munkássága nemcsak tízezreknek segített bekerülni a megfelelő egyetemre vagy megkapni a legjobb munkahelyeket, de több ezer ember életét is megmentette az általa kidolgozott elmélet. A párosítási problémákra kidolgozott algoritmusok jelenthetik a megoldást az Európába áramló menekültek megfelelő elosztására is.

Alvin E. Roth a Rajk László Szakkollégium meghívására érkezett Budapestre, mert ő kapta idén a kollégium diákjai által odaítélt Neumann-díjat. A Stanford professzora a díjat az MTA zsúfolásig telt dísztermében vette át.

A pénz jelenléte általában megkönnyíti a cserét: nem számít ki az eladó és ki a vevő, az adásvételhez szükséges legtöbb információt az árak közvetítik. A piacok azonban különböznek egymástól, és olyan helyzet van, amikor nem csak az eladó vagy a vásárló személye fontos, de pénz használatára sem kerülhet sor. Ráadásul a piacok emberi alkotások: változnak, fejlődnek, és...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,917
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére