Léleknek és szellemnek ünnep volt Bródy János koncertje az Arénában. Tizenkétezer ember szomjazott a dalra, a dalból meríthető összetartozásra, hitre, emberségre.
A mi örök Tinédzserünk megírta a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket. Megmutatta, hogy nem csak a ma már selymesnek látszó hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek léteznek, hogy a dalban van vigasz, ha akad még bennünk önirónia. És a hazát, amit akarnak tőlünk venni, nagyon szeretjük, csak a mellünket nem döngetjük közben.
Ez a három órás koncert kevésbé volt személyes, átlengte a Magyarországért érzett aggodalom, hogy dolgaink nem mehetnek így, és egyszer legyen újra Magyar Köztársaság. Így lett a Micimackó közös éneklése afféle nemzeti konzultáció és a fájdalom, hogy miért hagytuk, hogy így legyen, és hogy lássuk be: ezek ugyanazok.
Remek választás volt, hogy csupa fiatal, és kiváló zenész alkotta az együttest, a Virtuózok Kamarazenekar által újra hangszerelt kompozíciók is...