CanadaHun - Kanadai Magyarok Fóruma

Íme a milliárdosok, akiknek sokat köszönhetnek az internetezők és a mobilozók

  • 2,982
  • 2
Számos milliárdost adott a világnak a Szilícium-Völgy, a Microsoft egykori alapítója, Bill Gates például már évek óta dobogós a világ leggazdagabb embereinek a listáján.

Bár ő már tevékenyen nem vesz részt a vállalat irányításában, sok nagy technológiai vállalat van, amelynél az alapító nem engedte ki a kezéből az irányítást és a mai napig vezérigazgatóként vezeti a cégét. A Wealth-X összegyűjtötte a világ 50 leggazdagabb emberét, amelyek közül azokat a technológiai vezetőket válogattuk ki, akik a mai napig irányítják a cégüket.

Lei Jun

A sikeres kínai okostelefon-gyártó, a Xiaomi egykori alapítója tölti be most a vezérigazgatói posztot a cégnél. A vállalat az alapítástól számított három éven belül a világ negyedik legnagyobb okostelefon-gyártója lett az értékesített készülékek volumenét tekintve. A Xiaomi nem tőzsdei cég, de az egyik legértékesebb startupként tartják számon, közel 50 milliárd dollárt érhet. Lei Jun vagyona így 14,4 milliárd...

Magyarok vezetik az USA toplistáját az illegálisan maradó külföldiekről

  • 3,211
  • 5
Legnagyobb arányban a magyar utasok maradnak kint az USA-ban a megengedettnél tovább, legalábbis a vízummentességet élvező országok lakosai közül – derült ki egy új bevándorlási jelentésből, amelyet az amerikai Belbiztonsági Minisztérium készített.

Papírjai alapján közel 76 ezer magyar utasnak kellett elhagynia az USA-t 2014 és 2015 ősze között, de 356-an ezt csak a kint tartózkodás határidejének lejárta után tették meg, 1860 esetben pedig a hatóságnak semmilyen információja nem volt arról, hogy az utas valóban elhagyta-e az országot – derült ki az amerikai Belbiztonsági Minisztérium összesítéséből.

image.aspx

Fotó: dhs.gov

Az időtúllépések aránya a magyarok esetében volt a legmagasabb a vízummentességet élvező országok közül, utánunk a...

Menekültintegráció másként

  • 32,336
  • 414
Kanada 35 ezer szíriai menekült befogadását és integrációját vállalta, és a folyamatot meg is kezdte. Az ország hozzáállása magának az EU-nak is sok tanulságot jelenthet, de a mereven elzárkózó visegrádi országok is elgondolkodhatnának a megvalósítás mikéntjén.

Miközben az EU – tagállami és gyakorlati szinten – egyre inkább elutasítja a közel-keleti menekültek befogadását, van egy hely, ahol józanul, eredményesen és nem mellesleg nagyobb feszültségek nélkül zajlik a menekültek mentése és integrálása.

Pedig a sivatagos Szíriához vagy Irakhoz képest nem is lehetne különbözőbb klímájú országot elképzelni, mint a hűvös Kanadát, amelynek egy csapásra világhírűvé lett miniszterelnöke, Justin "Mert 2015 van" Trudeau nemcsak médiamágnesnek használta a szír menekülteket befogadó szavait, hanem – forrásokat nem kímélve –...

Ha Szaúd-Arábiába mész és nő vagy, nem teheted be a lábad a Starbucksba

  • 5,129
  • 24
A kávézólánc szerint „a helyi szokásoknak” felelnek meg azzal, hogy eleget tesznek a nemi egyenlőséget sárba tipró előírásoknak.

Alaposan meglepődhettek azok a szaúdi nők, akik a rijádi Starbucksba mentek volna kávézni: az ajtón egy plakát fogadta őket, amin az állt, hogy legyenek szívesek a sofőrjüket beküldeni rendelni maguk helyett. Az mondjuk eléggé alapvető, hogy egy Starbucksba járó rijádi nőnek van sofőrje, ugyanis Szaúd-Arábiában az autóvezetéstől is el vannak tiltva a nők, a kávézóból való kitiltás viszont különösen kivágta a biztosítékot, és sokan bírálják a nemzetközi láncot, amiért bevezette a diszkriminatív intézkedést.

Persze a Starbucks nem önszántából döntött így: a kávézóba a vallásrendőrség szállt ki, és megállapították, hogy lebontották azt a falat, amely a férfiakat a nőktől választja el. Ilyen fal az összes vendéglátóhelyen van, de sokszor előfordult már, hogy ledöntötték a paravánokat a vendégek, akik nem érezték annyira magukénak a hatalom által...

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,661
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére