Mit álmodtál? - Gyere meséld el!

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

dreamaya

Kitiltott (BANned)

Nagyon különleges szinkronizáció füzérről és az elmék önkéntelen hálózatba szerveződéséről szeretnék írni Nektek, melyben 1 álom is szerepet kap.
Ennek az ad jelentőséget, hogy 2 nevezetes nap mezsgyéjén járunk.

:confused:

Az első protonok kilövésével megkezdte működését a genfi Európai Részecskefizikai Kutatóközpont (CERN) szupergyorsítója, az úgynevezett nagy hadronütköztető gyűrű (LHC - Large Hadron Collider) szerdán.

Lyn Evans projektvezető adta ki az utasítást a svájci-francia határvidéken húzódó 27 km hosszú, 3,8 milliárd dolláros beruházással épített gyorsító indítására. A világ legnagyobb ilyen jellegű berendezésének segítségével a kutatók olyan alapvető kérdésekre keresik a választ, mint például hogy a világ keletkezésekor az első milliomod másodperc előtti időben létező anyagnak milyen volt a sűrűsége, hőmérséklete, s egyéb tulajdonságai.

A gyorsító beindítása előtt megjelentek olyan vélemények, miszerint az LHC-ban végbemenő lehetséges folyamatokat a tudósok rosszul mérték fel, és a működés során keletkező fekete lyukak egyszerűen beszippanthatják a bolygót, vagy a fellépő sugárzás vet véget a földi életnek. Tudósok számos tanulmányban cáfolták a rémhíreket, többek között azzal, hogy bár az ütköztetések során valóban jöhetnek létre apró fekete lyukak, ám ezek mérete annyira parányi lesz, hogy a másodperc törtrésze alatt felszívódnak.

A világvége-várók figyelmét arra is felhívták: a Föld légkörének felső rétegeiben a kozmikus sugárzás nagyjából egymillió LHC-kísérletnyi ütközést produkált már nagy energiájú és sebességű elemi részecskék között, mégis egyben van még a bolygó. Sőt, az LHC kísérleteinél a fekete lyuk létrejöttének elméleti esélye valójában kisebb, mint a kisebb energiájú részecskékkel dolgozó New York-i Relativistic Heavy Ion Collider kutatóközpont részecskegyorsítójában, ami már 8 éve működik katasztrófa nélkül.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az apokalipszis bekövetkezésének nem most van a legnagyobb esélye, egyelőre ugyanis a gyorsítóba lőtt nyalábokat csak keringetik, és nem ütköztetik egymással. Ha a baj mégis megtörténne, arról technikai okok miatt nem tudósítunk; van viszont egy internetes oldal, ami rövid választ ad a kérdésre, miszerint a Nagy Hadronütköztető megsemmisítette már a világot?

http://hasthelargehadroncolliderdestroyedtheworldyet.com/


:confused: :confused:

Szeptember 11. kapcsán sokféle összeesküvés-elmélet született. Ezek nagy része viszonylag könnyen cáfolható, a World Trade Center ikertornyainak összedőlésével kapcsolatban azonban napjainkban is komoly szakmai vita zajlik. Összedőlhettek-e csupán a repülők becsapódásától az ikertornyok és a WTC 7 toronyház, netán az épületben előre elhelyezett robbanóanyaggal, irányítottan rombolták le az épületeket?
<!-- eTarget ContextAd Start -->
 

dreamaya

Kitiltott (BANned)
Az egész azzal kezdődött, hogy Mira feltett 1 cikket Tunguzkáról a rejtélyes topikba, ami valójában Tesla esetleges szerepét taglalja a különleges esemény bekövetkezésében.
Ebből részlet:

"Azonban Tesla – a váltóáram neves propagálója, aki ezzel tulajdonképpen legyőzte Edisont is – ekkor valami rendkívülin dolgozott. Úgy gondolta, hogy lehetőség van energiatovábbításra a levegőn keresztül a Föld egyik pontjáról a másikra, szinte ugrásszerűen. Ebből a célból jelentős összegeket hajtott fel szponzoraitól, és egy monumentális „adót” épített Long Island-i telepén. 1908-ban ezt írta:
Amikor a jövő háborújáról beszélek, ezen azt értem, hogy az elektromos hullámok közvetlen felhasználásán kell alapulnia, repülő szerkezetek vagy más pusztító eszközök alkalmazása nélkül... Ez nem álom. Már most fel lehet építeni egy olyan vezeték nélküli erőművet, amelynek a segítségével a világ bármely pontját lakhatatlanná lehetne tenni anélkül, hogy a környező részekben bármilyen kárt okoznánk."
Forrás:
http://szkeptikus.blog.hu/2008/06/30/tunguzka_ma_100_eve

A téma engem is nagyon érdekel és magam nagyon hajlok afelé, hogy akár ez is igaz lehet, ezért bemásoltam ide pár cikket erről:
http://www.canadahun.com/forum/showthread.php?t=9850&pp=10&page=210

Csillagvirág pedig ezzel összefüggésben álmodott :confused:

De ez semmi: mindezt követően ilyen nagy jelentőségű energetikai intermezzo következett be tegnap Svájcban :shock:


Ha az érintettek hozzájárulnak - Csillagvirág beírta ugyan ide az álmát, de törölte; én viszont minden álmot rögtön doksiba mentek, mert így nem vagyok nethez kötve az álomfejtésnél és ezt az álmot a Mesteremmel párhuzamosan elemeztem - akkor felteszem ide ezt a blokkot.
Hallatlanul izgalmas :o

Mivel a Svájcban történő események mind a világképünket, mind a világ folyását: tehát ÁlomÉletünket is befolyásol(hat)ják: emiatt foglalkozom ezzel a témával itt :)
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes dolgokat írsz Dreamaya! Az 1871-es hsz-edben a szeptember 11-i események szándékosan lett összehozva Cernben működő részecskegyorsítóval?
 

dreamaya

Kitiltott (BANned)
Érdekes dolgokat írsz Dreamaya! Az 1871-es hsz-edben a szeptember 11-i események szándékosan lett összehozva Cernben működő részecskegyorsítóval?
Nem volt szándékos, de véletlen sem :cool:
Néha a bulvársajtó a legsokatmondóbb: emlékszem, hogy akkor 1 napilapban megjelent 1 cikk ábrákkal tűzdelve a tornyok statikai leírásáról.
Valami olyasmi szerepelt benne, hogy nem kotta szerint omlottak le...

Amiatt hoztam össze ösztönösen a 2 eseményt, mert hasonló lökéshullámot éreztem hirtelen mögötte :shock:

Nem néztem utána külön; szeptember 11-et nem is elemeztem.
Ez 1 véletlen véletlen :o

Most találtam 1 érdekes linket:
http://www.lucidumintervallum.com/1/wtc-al.html
kiss
 

dreamaya

Kitiltott (BANned)
CSILLAGVIRÁG ÁLMA

Valoszinuleg nagyon megihletett Tesla kiserlete.
Elenken elkepzeltem azt a varosi berhazat, aminek az alagsoraban villanyfeny mellett kiserletezik...es megrepednek a falak...
Talan ez az alom inditeka. En nem szereplek benne, inkabb csak latom, mint egy regenyiro a temajat, ami a szeme elott bontakozik ki. Jonnek a kepek.

Egy fiatal ferfi keszul valamire egy angol varos kopott berhazanak az alagsoraban. Ez a haz egy sotet folyo partjan epult, meredeken ra a folyopartra. Latom a betontoltesek kozott elfolyo sotet vizet, ami haz alapjait mossa. (Mar jartam hasonlo helyen almaimban, mindig tudom, hogy ez egy sotet angol varos, a 19.sz. elejen, talan London, es talan a Temze folyik el ilyen merdeken elottem De ezt csak az alom hangulata sugallja, a nevek nem jelennek meg a tudatomban.)

A fiatal ferfi kiserletezik, el fogja hagyni a testet, ugy tunik majd mintha meghalt volna.Rokonszenves ez a fiatal kiserletezo, aki olyasmivel kiserletezik, ami tullep minden hatart. Jo latni. Latom, hogy tevekenykedik.

Aztan latom a testet, ott fekszik a feher ingeben az ego villanyfenyben a szobaban. Elottem egy fiatal no arca jelenik meg.19.szazadi kalapot kerek kalapot visel. Szep szabalyos arca van. Feketevel kihuzva a szeme, nagyvilagi no.

Azt mondja nem O olte meg, O csak az elotte fekvo ket halott eleteert felelos. Es mar latom is az elotte fekvo ket halottat, valoban halottak. Ez a no gyilkolta meg oket. Arctalanok. Olyanok mint ket feher zsak, amik csak jelzik a "halott" tartalmat.

A fiatal no kozombos irantuk, es a tettevel szemben is. Vallalja oket valami lathatatlan szamonkero hatalom elott (almomban feltetelezem, hogy a rendorseg elott, de nem latom ennek a kepviselojet, csak azt hogy a fiatal no ra nez) es mintha egy vallraditassal elintezne: Megoltem. Na es?

En nem vagyok jelen az alomban, csak sorra megjelennek elottem ezek a kepek, erzekelem a szereplok tudatallapotat...

Aztan felebresztenek, nem fejezhetem be az almot...
 

dreamaya

Kitiltott (BANned)
CsillagVirág álmának megfejtéséhez több okból kértem a Mesterem segítségét.
:) Brilliáns tudása, pszichológiai tapasztalatai miatt.
:) :) CsillagVirág nevezetes ponthoz érkezett mind a spirituális fejlődésében, mind a mindennapi életében.
:) :) :) Éreztem, hogy az álomnak karmikus vonatkozásai is vannak.
:) :) :) :) A Maya Naptár szerint CsillagVirág galaktikus szignatúrája azonos az enyémmel - Vörös Mágneses Égenjáró - és ezért a radikálisabb hatás miatt optimálisabb hármunk energiája, ami nemcsak a harmonikus szinkronicitás csatornáját nyitja meg, hanem galaktikus kapu is egyben.

:) KÖSZÖNÖM SZÉPEN A MESTEREM SEGÍTSÉGÉT :)
 

dreamaya

Kitiltott (BANned)
MESTEREM ELEMZÉSE CSILLAGVIRÁG ÁLMÁRÓL

A kísérletező férfi nyilvánvalóan olyan szellemi magasságokba jutott, ami által uralja a belső energiáit, képes kizárni az ego-ját, annak a pillanatra koncentrált érdekeit, tehát felül tudott emelkedni önmagán és a téridő korlátokon. Rengeteget dolgozott önmagán, ami társadalmi értelemben törvényszerűen szinte csak hátrányokkal járt.

Ezzel szemben a nő jómódú, nem is szeretne ezen változtatni, ugyanakkor nagy hatással van rá ez a férfi. Neki viszont nagyon is működik a pillanatra koncentrált tudata, a jelenben akar tökéletesen érvényesülni, így a férfi rendkívüli hatása a legrosszabb formában érvényesül:
Ő is kísérletezni akar, de ennek érdekében nem vállal semmi olyan áldozatot, ami sérti az érdekeit. Ugyanakkor úgy csapódik le, hogy a halál bagatell dolog, lehet vele játszadozni, amit minden lelkiismereti probléma nélkül meg is tesz, hiszen a példakép is ezt teszi. Persze nem az önmaga életével kísérletezik, hanem másokéval.

Semmit nem ért az egészből, le akar valamit követni, ami fényévekre van még tőle, így ahelyett, hogy egy normális, átlagos, ha úgy tetszik: Istennek tetsző életet élt volna le, egy elvetemült gyilkos vált belőle. Ugyanakkor nem kap még sem ennek megfelelő büntetést, mert valójában nem tehet róla, így lehetőséget kap a javításra.

Ez eddig valószínűleg a múlt, tehát ez egy karmikus történet.

A jelen, illetve a folytatás így a bűn kijavításának a története:
Ez úgy nézhet ki, hogy a magas szintű hatás a továbbiakban is érvényesül, ott van valahol mélyen a tudattalanban.

Idő van rá adva, hogy elinduljon az a felkészülés, ami által már kész fogadni azokat az energiákat, amikhez így már hozzá kell jutnia önmagában, és ha nem is mint kiforrott tudást használva, hát mint közvetítő, akinek csak az ennek megfelelő játékszabályokat kell megtanulni.

Ez könnyebb feladat, és egyben az első lépést jelenti a tiszta kibontakozás útján.
Ezt azonban az egyén dönti el, szabad az akarata, de ha nem próbál javítani, akkor a múlt bűne a következő életben jelenik meg, mint súlyos következmény.
Ennek a lehetősége is ott van a tudattalanban, mint ősemlékezet, így egy nagyfokú, de akár öntudatlan nyitottság alakul ki olyan emberek, tanok felé, amik esetleg nem is lennének meg az érdeklődésben; sőt: esetleg rossz fényt is vetnek rá.
De így kerülhetnek be azok a szükséges tanok a tudattalanba, ami által végeredményben az átvett különlegesen magas szintű hatás, az így felszabadított energiák érvényesülnek a továbbiakban különböző szinteken - de már tisztán - és nem a múltban elkövetett elferdített, rosszul értelmezett tett következményei.
 

dreamaya

Kitiltott (BANned)
(Én kivételesen Rúnákkal fejtettem meg CsillagVirág álmát annak frenetikus energetikája miatt).

Ez az álom 1 bombasztikus egyesülésről szól.

Két szélsőséges, összebékíthetetlen viselkedési formát mutat be.
1. Én odaadom magam nektek, értetek ajándékba - sugallja a feltaláló viselkedése, aki ezért túl nagy kockázatot vállal.
2. Én ajándék vagyok számotokra; örüljetek, hogy köztetek lehetek; ezért azt teszek, amit akarok - üzeni az álombeli nő.

A személyiségek forgatónyomatékának irányultsága éppen ellentétes; mindkettő öntörvényű, szélsőértékes és a kereszteződés emiatt végzetes.

Az arctalan zsákszerű halottak pedig arra utalnak, hogy a motiváció, az ok, az indíték nem lesz majd megfogható.

Ez az álom pedig nem más, mint a tunguzkai rejtély megfejtése.

Igazából nincsen valódi fekete lyuk, csak szürke ("Ez a haz egy sotet folyo partjan epult"; "ez egy sotet angol varos").
A szürke lyukak párolognak- "Latom a betontoltesek kozott elfolyo sotet vizet, ami haz alapjait mossa" - és az Univerzumban kis szigetecskéket alkotnak.
Egyszercsak az egyik fogta magát és 1 véletlenszerűen képződő féreglyukon át - "A fiatal ferfi...el fogja hagyni a testet" - ellátogatott a Földre 1908. június 30-án.
Anyag és antianyag találkozott és így kő kövön nem maradt.
Aki nem hiszi, járjon utána vagy jövőre az olasz expedícióval utazzon el Tunguzkára.

Az üzenet:
"Bánj nagyon körültekintően a mágikus hatalmak ajándékával, amit az istenektől / a tudattalanodtól kaptál.
Használd saját javadra és mindenki javára.
Végül vedd figyelembe és tiszteld az ellentétek közötti alkímiai "nászt", ugyanakkor ismerd fel egységüket és különbözőségüket, és teremts belőle valami újat, amit csak Te vagy képes létrehozni".<!-- / message --><!-- sig -->
 

Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Draga jo Dreamaya! Nagyon koszonom az alomertelmezest, es a koncentralt figyelmet! Ajandek ez nekem! Priviben meg irok errol.
Szeretettel Csillagvirag
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma hajnalban azt álmodtam, hogy a szülőfalumban jártam. Hazafelé tartottam onnan busszal, és egy negyven évkörüli nő utazott a buszon velem tíz évkörüli két lányával. Volt nálam cukorka, amik külön-külön be voltak csomagolva. Mindegyiknek adtam belőle, amit kicsit mentegetőzve fogadtak el. Akkor odaért a busz, ahol gyerekkoromban egy utca front szélességben egy kis földszites iskola épület volt, és egy évig jártam bele iskolába ötödikes koromban, de akkor iskolai politechnikai kert volt. Meséltem a nőnek és a lányának, hogy nem volt nagy épület, a régi iskola, mint régen egy jómódú családi ház. Lehet, hogy az is volt, csak államosították? Mellette egy frissen épült katolikus gimnáziumot láttam álmomban, és harmadszor akartam leéretségizni benne. Még a rendes kerítése nem volt meg, csak drótból volt, és a bevezető lépcső sem volt meg, téglák voltak lerakva, nem lehetett még bemenni. Visszakerültem a buszra, és folytattam az utazást haza Gödöllőre. Tovább beszélgettünk, valamilyen árvízről. Sorba előjöttek a régi tárgyak, ételek, italok, amelyeket láttam is, mintha egy csónakban egyre gyűltek volna, mikről szó volt. Ruhák, eszközök, lámpák, sült csikék. Amit kétfelé szakítottam, de senki sem ette meg, a halom, kupac tetejére került. A végén már a buszt sem láttam, sem a nőt két lányával, csak a csónakot a nagy kupac dologgal, amit a végén csak egy nagy halom szemétnek láttam.
Erre ébredtem fel.
 

dreamaya

Kitiltott (BANned)
Ma hajnalban azt álmodtam, hogy Vatikánban három pápa volt. Egy hosszú lépcső vetett a pápai trónra, ahol három trónus volt. Az egyik pápa hasonlított a meghalt Jánospál pápára. Egy fiatal nő ment fel a lépcsőn, aki 1900-as évek divatja szerinti földig érő ruhát viselt, abroncs nélkül. Fátyol volt rajta, de nem menyasszonyi, és az arcát sem takarta. Fehér színű, vagy nagyon halványkék színű volt a ruha és a fátyol is. Kicsi ködszerű felhő vette körbe a lépcső tetején a pápai trónusokat. Mikor a nő felért, leakart borulni a pápa elé, de aki a Jánospálra hasonlított nem hagyta. Felemelte, és a trónusok mellett lévő karosszékek egyikébe ültette, de háttámlája nem volt. Sok széken ültek már, de maradt még üres is bőven. Ekkor felébredtem.
Ilyen álmom még soha nem volt. Pápát is csak a tv-ben láttam. Jó lenne tudni, hogy mit jelent ez az álmom.
Szia :)
Ez az álom a spirituális fejlődésedről szól.

Színről színre, fokról fokra - ld. lépcső - válhatunk egyre bölcsebbé.
Te kialakítottál magadnak 1 - feltehetően autodidakta, tehát önképzéses - módszert, ahogyan ezt szeretnéd elérni, de az álom kérdésessé teszi ennek a maradéktalan eredményességét.

1 pápa helyett 3 szerepel; a főpapnő figurája keverék elemeket hordoz magán és utal a nőpápaság zsákutca jellegére is.
Bár nem enged leborulásra és látszólag maga mellé emel a pápa: karosszéket kapsz csak.
Helyzeted bizonytalanságát - tehát, hogy nagyobb teret, hatalmat nyertél, magasabb lépcsőfokra jutottál, mint ami pillanatnyi szellemi fejlődési szinted szerint megillet - a karosszék támlanélkülisége fejezi ki.
A székek tömegesítése - tehát, hogy van több is és részben ki is töltik - szintén devalválja a székfoglaló örömét.

A mesterré váláshoz több út vezethet, de mindenki számára létezik 1 optimális testhezálló változat.
Szükség lehet ezen az úton 1 hierarchikus beavatási rendszerre vagy 1 mesterre.

A mester az valójában 1 erőtér.
Olyan, mint a só: az olaj és víz zavaros keverékét 2 tiszta fázisra választja szét.

Szeretettel dreamaya
 

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia :)
Ez az álom a spirituális fejlődésedről szól.

Színről színre, fokról fokra - ld. lépcső - válhatunk egyre bölcsebbé.
Te kialakítottál magadnak 1 - feltehetően autodidakta, tehát önképzéses - módszert, ahogyan ezt szeretnéd elérni, de az álom kérdésessé teszi ennek a maradéktalan eredményességét.

1 pápa helyett 3 szerepel; a főpapnő figurája keverék elemeket hordoz magán és utal a nőpápaság zsákutca jellegére is.
Bár nem enged leborulásra és látszólag maga mellé emel a pápa: karosszéket kapsz csak.
Helyzeted bizonytalanságát - tehát, hogy nagyobb teret, hatalmat nyertél, magasabb lépcsőfokra jutottál, mint ami pillanatnyi szellemi fejlődési szinted szerint megillet - a karosszék támlanélkülisége fejezi ki.
A székek tömegesítése - tehát, hogy van több is és részben ki is töltik - szintén devalválja a székfoglaló örömét.

A mesterré váláshoz több út vezethet, de mindenki számára létezik 1 optimális testhezálló változat.
Szükség lehet ezen az úton 1 hierarchikus beavatási rendszerre vagy 1 mesterre.

A mester az valójában 1 erőtér.
Olyan, mint a só: az olaj és víz zavaros keverékét 2 tiszta fázisra választja szét.

Szeretettel dreamaya

Köszönöm szépen az álom magyarázatot.
Sok szeretettel Erzsi.kiss
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére