Ha emlékszel ezekre, akkor már "öreg" vagy...

Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Bocsánatkérés mindazösszes pajtástól, tegnap este közbejött nekem valami és vihartempóban hagytam el stabil táborhelyemet itten a gép előtt.
Aranyosak vagytok kedves pajtások valahányan, köszönöm, hogy segítettettetek fotó dolgában. Büszke vagyok arra, hogy ilyen ügyes pajtásokkal lehetek egy őrsben!
14.gif

Borellának meg szurk, sok-sok szurk. Reméljük kevés macerával ússza meg a ma reggeli orvosi izét.
2264.gif
Én is büszke vagyok a csapatra!:p
Köszönöm neked is B.P. pajtás, aranyos vagy, de jól elizéltem a dolgot, 2 órát utaztam Kerepestarcsára, minden elment az orrom előtt, a HÉV fél óránként jár, ami azért elég vidéki tempó, főleg, ha kihúz az orrom elől, aztán kevés idő maradt a rendelésből és küldözgettek le-föl a papírokkal, végül a vizsgálatot végző orvos nem ért rá, nagyon sok volt a beteg és kaptam új időpontot. (Persze ha nem emlékezem itt hajnalig, talán korábban sikerült volna kiveckelődnöm és befurakodni a beteg-népsürűség közé:(. Ki tudja, nem baj, majd megyek ismét.)
 
Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Orion 8 a dalocskát meg ííígyen énekeltük "Felszált az orion 8 benne Meklén a parancsnok Hasszó a gépháznál Ádám a kilövő állásnál Helga ideges Tamara és Márió szerelmes. Zúgják a harangok jönnek a piszkos varangyok."
Érdekes Olga nekem kimaradt vagy a dalból maradt ki :lol: vagy a Helga lenne Olga? Lehet eltorzult a dalocska. Emlékszem hogy néztük a sorozatot szombatonként adták ha a memóriám jól működik.
A Gyökerek című filmre ki emlékszik a Kizire a rabszolgalányra? Azt a filmet mégegyszer megnézném.;) Atyaisten akkor én most öreg vagyok?:lol:
Isaura is jó sorozat volt meg előtte az Onidin család is.;)

Santane, jókat hoztál az utolsó kettőt biztos láttam.

Ezt pedig hálából hoztam nektek a tegnapiért. A dal az szilveszteri átírat, de olyan jó volt nekem is nézni ezeket a kedves ismerősöket;)

Annyi arc ismerős
<OBJECT height=344 width=425>
&ampnbsp
&ampnbsp
<embed src="http://www.youtube.com/v/evTBswM7WdA&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></OBJECT>
Télleg a Meklén meg a Helga! Bocs, igazad van, én voltam felületes, nem Olga, Helga, tuttam, hogy valami nem stimmel:)!
Jaj meg a Márió, nahát!
És a varangyok!
Én a Gyökereket nem nagyon néztem, de emlékszem, az egész ország Kuntakintézett:mrgreen:
És köszi a dalt Elke, ebben Zsuzsika is dalol vidáman!
 
Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Santane szép munkát végeztél, jó hogy összegyűjtötted a témába vágó videókat, legalább itt együtt van mind...
 
Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugróiskola?
Nahát! ez még fogyinak is jó volna! Emlékeztek még a szabályaira? Még ma is játszák. :)

Az alapszabályok csaknem minden változatban azonosak. A játékosnak van egy kavicsa, vagy cserépdarabja, ezt az els&otilde; mez&otilde;be dobja, fél lábon utánaugrik, lehajol érte, kidobja az ábrából, és maga is utána ugrik. Most a kettes mez&otilde;re dob, fél lábon mez&otilde;nként utánaugrik, ismét kidobja, s így folytatódik ez tovább. Az X-szel jelölt mez&otilde; a “pokol”, ide sem dobni, sem ugrani nem szabad. A négyes és ötösre dobott k&otilde; után ugorva a játékos ezekben a mez&otilde;kben mindkét lábát leteheti; a hatos után terpeszben állva hátrafelé vissza kell ugrani az el&otilde;z&otilde;ekre, tehát egyik láb a négyesen, a másik az ötösön, ott még mindig terpeszben meg kell fordulni és a poklot átugorva most már k&otilde; nélkül vissza kell ugrálni az egyeshez, majd az ábrán kívülre. Hibázik a játékos, ha a követ vonalra, vagy nem a megfelel&otilde; mez&otilde;re dobja, illetve, ha nem pontosan a kívánt mez&otilde;rbe lép. Így ezt a menetet elvesztette, és partnere következik.
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]A játék nehezíthet&otilde;, ha az els&otilde; kör után keresztbe tett lábbal vagy guggolva kell végigugrálni az ábrán.[/SIZE][/FONT]

es905080k.jpg

Borella! lemaradtam valahogy erről elnézést! Dokinál voltál? Remélem minden rendben van! kiss
 
Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Santane szép munkát végeztél, jó hogy összegyűjtötted a témába vágó videókat, legalább itt együtt van mind...

Köszönöm! Valamit keresnem kellett a neten, erre ezekbe botlottam. Úgy látszik a kereső szavaim is már automatikusan erről szólnak, még ha nem is a "múltamat" keresem! ;):D
 
Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugróiskola?
Nahát! ez még fogyinak is jó volna! Emlékeztek még a szabályaira? Még ma is játszák. :)

Az alapszabályok csaknem minden változatban azonosak. A játékosnak van egy kavicsa, vagy cserépdarabja, ezt az elsõ mezõbe dobja, fél lábon utánaugrik, lehajol érte, kidobja az ábrából, és maga is utána ugrik. Most a kettes mezõre dob, fél lábon mezõnként utánaugrik, ismét kidobja, s így folytatódik ez tovább. Az X-szel jelölt mezõ a “pokol”, ide sem dobni, sem ugrani nem szabad. A négyes és ötösre dobott kõ után ugorva a játékos ezekben a mezõkben mindkét lábát leteheti; a hatos után terpeszben állva hátrafelé vissza kell ugrani az elõzõekre, tehát egyik láb a négyesen, a másik az ötösön, ott még mindig terpeszben meg kell fordulni és a poklot átugorva most már kõ nélkül vissza kell ugrálni az egyeshez, majd az ábrán kívülre. Hibázik a játékos, ha a követ vonalra, vagy nem a megfelelõ mezõre dobja, illetve, ha nem pontosan a kívánt mezõrbe lép. Így ezt a menetet elvesztette, és partnere következik.
[FONT=Arial,Helvetica][SIZE=-1]A játék nehezíthetõ, ha az elsõ kör után keresztbe tett lábbal vagy guggolva kell végigugrálni az ábrán.[/SIZE][/FONT]

es905080k.jpg

Borella! lemaradtam valahogy erről elnézést! Dokinál voltál? Remélem minden rendben van! kiss
Döbbenet, zseni vagy Santane, honnan tudod a szabályokat?
A memóriám mennyire felületes:(, még arra sem emlékeztem pontosan, hogy a dupla mező nem csak az elején, hanem az ábra végén is van! Milyen jó, mikor tisztázzuk a múltat, ugye?;) (Bár meg mernék esküdni, hogy csak egy dupla mező volt az ábrában...)
Santane, kedves tőled, köszönöm neked is, egyelőre minden rendben, főleg míg ki nem derül az ellenkezője, ami most kicsit odázódik... Kétszer műtötték az arcomat fülközelben, kis csomókat szedtek ki arcideg-veszélyes környezetben, nem volt rosszindulatú, de most 17 év után kiújulásra utaló apró jel jelentkezett... Majd meglátjuk.
 
romesz

Állandó Tag
Állandó Tag
Na, hát én már annyit rötyögtem ezeken a vidaókon! :mrgreen:
<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/7qXU1-KAeHU&hl=en&fs=1"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/7qXU1-KAeHU&hl=en&fs=1" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>​

Nekem mar az is nosztalgia, ha latom a varost esoben. Evek ota nem lattam esot esni. De jo lenne egy jot setalni, borig azva.
 
romesz

Állandó Tag
Állandó Tag
Döbbenet, zseni vagy Santane, honnan tudod a szabályokat?
A memóriám mennyire felületes:(, még arra sem emlékeztem pontosan, hogy a dupla mező nem csak az elején, hanem az ábra végén is van! Milyen jó, mikor tisztázzuk a múltat, ugye?;) (Bár meg mernék esküdni, hogy csak egy dupla mező volt az ábrában...)
Santane, kedves tőled, köszönöm neked is, egyelőre minden rendben, főleg míg ki nem derül az ellenkezője, ami most kicsit odázódik... Kétszer műtötték az arcomat fülközelben, kis csomókat szedtek ki arcideg-veszélyes környezetben, nem volt rosszindulatú, de most 17 év után kiújulásra utaló apró jel jelentkezett... Majd meglátjuk.

Mi ugy jatszottuk az ugroiskolat, hogy abba a kockaba nem volt szabad beugrani amelyikben a cserepunk volt es minden alkalommal vegig kellett ugralni oda-vissza. Tehat bedobtuk a kavicsot elkezdtunk ugralni, atugorva a kavicsos kockat, vissza fele felvettuk a kavicsot es vegig ugraltuk a jatekot. Vonalra lepni sem volt szabad. Minden fordulo utan eggyel tavolabb kellett dobni a kavicsot.
 
Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem mar az is nosztalgia, ha latom a a varost esoben. Evek ota nem lattam esto esni. De jo lenne egy jot setelni, borig azva
"A közhangulat erejével kényszerítik a szemetelőt jobb belátásra!"
Pajtások, ezt remek volt hallani! A kommentár micsoda felháborodást fejezett ki az eldobott szemét, csikkek miatt! Jaj de kéne ma egy ilyen film, éjjel-nappal vetíteni reklámok helyett!!!!!
És hol van ma ez a közhangulat, mikor mostanság zsigerileg mindenki csak eldob, és amit és amennyit, ahhoz képest az akkori csikk és papír smafu volt...
 
Pontosan es mar akkor is mindenki azt mondta, hogy sok a szemetelo. Ahogy halad elore az emberi szabadsag ugy lesz szemetesebb minden. Talan szervezni kellene szemet gyujto mozgalmat.
 
Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Döbbenet, zseni vagy Santane, honnan tudod a szabályokat?
A memóriám mennyire felületes:(, még arra sem emlékeztem pontosan, hogy a dupla mező nem csak az elején, hanem az ábra végén is van! Milyen jó, mikor tisztázzuk a múltat, ugye?;) (Bár meg mernék esküdni, hogy csak egy dupla mező volt az ábrában...)
Santane, kedves tőled, köszönöm neked is, egyelőre minden rendben, főleg míg ki nem derül az ellenkezője, ami most kicsit odázódik... Kétszer műtötték az arcomat fülközelben, kis csomókat szedtek ki arcideg-veszélyes környezetben, nem volt rosszindulatú, de most 17 év után kiújulásra utaló apró jel jelentkezett... Majd meglátjuk.

A google mindent kidob - a szabályokat is :D

Nahát! amúgy döbbenet! Egyik barátunknak is most műtötték meg az arcát ugyanezzel, ugyanott!
Nagyon remélem, hogy nem kell megint megműteni. Viszont azért az a lényeg, hogy nem rosszindulatú! kiss
Drukkolok!
 
Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Pontosan es mar akkor is mindenki azt mondta, hogy sok a szemetelo. Ahogy halad elore az emberi szabadsag ugy lesz szemetesebb minden. Talan szervezni kellene szemet gyujto mozgalmat.

Kedves Romesz pajtás!
Szemétgyűjtő mozgalom van! Én is állandóan szemetet szedtem az iskolával, a gyerekeim is.
Van nálunk egy kis erdő Budapesten, ahol lakunk, mindig ott szedik a szemetet a diákok. De a szemét csak gyűlik és gyűlik. Belefulladunk a szemétbe.
 
Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Mi ugy jatszottuk az ugroiskolat, hogy abba a kockaba nem volt szabad beugrani amelyikben a cserepunk volt es minden alkalommal vegig kellett ugralni oda-vissza. Tehat bedobtuk a kavicsot elkezdtunk ugralni, atugorva a kavicsos kockat, vissza fele felvettuk a kavicsot es vegig ugraltuk a jatekot. Vonalra lepni sem volt szabad. Minden fordulo utan eggyel tavolabb kellett dobni a kavicsot.

Jaj, tényleg! Mi is így játszottuk! Visszafelé kellett felvenni a kavicsunkat! Bingó! tényleg! :)
 
Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Hírtelen eltűnt itt lent mindenki a jelenlegi látogatók közül, gondoltam megnézem, hogy a CH hülyéskedik velem, vagy "netgyengülésem" van már megint? Így gyorsan megnéztem, hogy pl. Romesz pajtárs hol járkál, tényleg kilépett-e? Erre mit látok a profiljánál??? Hát arany édi cicusmicust! Tüneményes! Imádom a macskákat, így Romesz pajtárs előttem "pajtás-pajtássá" lépett elő!
74.GIF
 
Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem mar az is nosztalgia, ha latom a varost esoben. Evek ota nem lattam esot esni. De jo lenne egy jot setalni, borig azva.

Drága gyöngyvirágszáltubarozsácskája! Hát hun lakol te?
Gyere át egy kicsit Írországba úgy megunod az esőt, hogy örömmel mész vissza a "helyedre"!
Itt bármikor bőrig ázhatsz! Még kertészkedni is esőben szoktam. Mit nekem már! Hozzászoktam! :D

69.gif

Borella

Állandó Tag
Állandó Tag
Hírtelen eltűnt itt lent mindenki a jelenlegi látogatók közül, gondoltam megnézem, hogy a CH hülyéskedik velem, vagy "netgyengülésem" van már megint? Így gyorsan megnéztem, hogy pl. Romesz pajtárs hol járkál, tényleg kilépett-e? Erre mit látok a profiljánál??? Hát arany édi cicusmicust! Tüneményes! Imádom a macskákat, így Romesz pajtárs előttem "pajtás-pajtássá" lépett elő!
74.GIF

Igenigen, cic-mic cic, ciccek, macskok, puszicicák...
Pár kép az én kis imádottamról (neve Corleone:-D).

Igen a szemét megőrjít, borzalmasan néz ki minden, a főváros végképp.
Már van is mozgalom, de a szemét győzedelmeskedik mindig szégyenszemre.:(
Köszönöm a drukkot drága Santane!kiss
 
b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Szervusztok Pajtások!
Mindent elolvastam, minden videot megnéztem, andalodtam, szeretlek benneteket, de mostan megyek ágyba, mert itt, mindjárt, standapityere elalszom.
Borella, neked szurk, szurk, szurk... nem lesz semmi baj, csak macera lesz, meg kellemetlenség. De baj, az nem. kiss

Általános jóccakát minden pajtásnak, aktívnak és csak olvasónak is.
 
Santane

Állandó Tag
Állandó Tag
Igenigen, cic-mic cic, ciccek, macskok, puszicicák...
Pár kép az én kis imádottamról (neve Corleone:-D).

Igen a szemét megőrjít, borzalmasan néz ki minden, a főváros végképp.
Már van is mozgalom, de a szemét győzedelmeskedik mindig szégyenszemre.:(
Köszönöm a drukkot drága Santane!kiss

jaj, jajajjajaajjjjjjjjjjjjjjj de édes cicamica!
Jól bucizd meg helyettem is! kisskisskiss
 
Oldal tetejére