Magyar segélyvonal a haiti károsultaknak

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

carly

Állandó Tag
Állandó Tag
Magyarországon is elindult egy segélyvonal, amellyel a haiti mentési munkálatokat lehet támogatni. A megadott telefonszám a Pannon, a T-Mobile és a T-Home, valamint a Vodafone hálózatából működik. A támogatók vagy felhívják a 1749-es számot, vagy ugyanerre a számra elküldik sms-ben a „HAITI” szót.

Az ügyfelek 200 forintot adományoznak az ENSZ Gyermekalapjának, az UNICEF-nek, amit a szervezet többek között a családok súlyos ivóvízproblémájának megoldására használ fel. Az UNICEF minden hívás és sms díjából 100 darab vízfertőtlenítő tablettát tud venni, ami 400 liter tiszta ivóvizet jelent a földrengés gyermekáldozatai számára. Az összegből emellett az UNICEF takarókat, élelmiszert, gyógyszereket is biztosíthat a bajba jutott családoknak.

Az UNICEF a beérkező adományok teljes összegét megkapja; a távközlési cégek semmilyen külön díjat nem számolnak fel az sms-ek és hívások után.

Index.hu
 

mhajni

Állandó Tag
Állandó Tag
Kösz'. Kipróbáltam, tényleg.
A 1749-s számmal mobiltelefonon 400 liter ivóvizhez juttattam Haiti szomjazóit.
Remélem, ha már elég lesz a víz, kenyeret is adnak nekik.
 

Ze0804

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is hívtam már 4-szer. Szerintem mindenki megtehetné, hogy felhívja. Ez nem nagy összeg, de jelentős segítség.
 

cseda

Állandó Tag
Állandó Tag
Minden esetben szép gesztusnak tartom,ha valaki segít egy bajba jutott embertársán,legfőképp,ha az történetesen egy,vagy mint ebben az esetben sok gyermek. Én is megtettem ezt sok esetben,és jelen esetben is. Viszont felteszek egy kérdést. Miért van az ha esetleg nekünk magyaroknak van bármilyen nyűgünk akkor nemhogy a fél világ,de a szomszédaink sem segítenek,mi viszont rögtön bárkinek,bárhová. Tehát a kérdésem; Szerintetek miért van így? Esetleg rosszul látom?
 

majszoló

Állandó Tag
Állandó Tag
azért itt Magyarországon hála az égnek nem szoktak ilyen mértékű katasztrófák lenni, az árvízkor ha jól tudom voltak támogatások, bár nem tudom ,határon túlról jöttek-e
 

capitany

Állandó Tag
Állandó Tag
komolyan elhiszem, hogy óriási nagy katasztrófa történt. De teszem én fel a kérdést, hogy Magyarországra ki jön segíteni ha bármi baj van? pl. anno a Tiszai cián szennyezés? vagy árvizek?
 

Spanky

Állandó Tag
Állandó Tag
komolyan elhiszem, hogy óriási nagy katasztrófa történt. De teszem én fel a kérdést, hogy Magyarországra ki jön segíteni ha bármi baj van? pl. anno a Tiszai cián szennyezés? vagy árvizek?

Hanyan vesztettek eletuket Magyarorszagon a tiszai cian szenyezesnel vagy az arvizeknel?

Avval egyutt remelem, hogy Magyarorszagot soha ne erje olyan katasztrofa mint Haiti-t.
 

andy017

Állandó Tag
Állandó Tag
Én egyetértek capitannyal, hogy a magyarok mindenkinek segítenek, de, amikor a magyarok szarban vannak, akkor senki sem foglalkozik velünk. Itt is sokan vannak, akiknek szükségük lenne a segítségre.
Persze 2-szer én is felhívtam a segélyvolnalat.
 

mayky75

Állandó Tag
Állandó Tag
most rajtunk a sor segítség kellene van itthon is árvíz bőven pénz nincs mi már annyi országnak segíttetünk "most" nekünk ki?
 

Lilics

Állandó Tag
Állandó Tag
andynak sajnos igaza van. velünk soha nem foglalkozik senki, belőlünk csak élősködnek és ez nagyon szomorú.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére