Mai Párválasztás Magyarországon ( is )

Kora829

Állandó Tag
Állandó Tag
Úgy hiszem, igazuk van azoknak, akik a kapcsolatok hátterében financiális érdekeket látnak. A másik emberben csak a jövőbeli megélhetést látják, és azokat a lehetőségeket, amelyekkel önmaguknak szereznek élvezeteket. Illetve az emberek egy része nem törekszik tartós kapcsolatra, és ezzel mentik fel magukat az "örökös alkalmazkodás" alól. A karrier, és a gazdagság jelenti a legnagyobb boldogságot, pedig mindnyájan tudjuk, hogy a pénz nem boldogít! Mindenki keresi az önmaga számára legmegfelelőbb, legtökéletesebb társat, de sajnos tökéletes partner nem létezik. Amikor két ember összeházasodik, egymásnak szerelmet ígérnek jóban, rosszban, boldogságban, és boldogtalanságban egyaránt. De vajon meddig tart a megértő korszak, amíg mindent elnézünk a társunknak? Mennyi ideig bírja az ember elviselni a problémák áradatát?
 

Lacihu

Állandó Tag
Állandó Tag
Engem nem anyagiak vezéreltek, inkább romantikus alkat vagyok, a párom úgyszintén.

Ja igen! Az eltelt évek száma alapján úgy tűnik bevált.
 

Krisztina13

Állandó Tag
Állandó Tag
:) Én rózsaszín ködben nőttem fel és vagyok olyan szerencsés, hogy csodálatos családban, szülőkkel rendelkezhetem. Ezért igenis hiszek az örök szerelemben! (szüleim mai napig kézenfogva járnak és mint a tinik úgy viselkednek néha...)
Én egy nyelvtanfolyamon ismerkedtem meg párommal, de szerintem ha olyan helyekre járunk, ami minket kikapcsol és örömmel csináljuk, akkor ott könnyen összakadhatunk hasonló érdeklődésű emberekkel. Ez lehet tanfolyam, sport, internet, játék...
Szerintem az a fontos, hogy az alapelvek és gondolkodásmód hasonló legyen két ember között. Ha pénzes pasinak buta Barbie-baba kell és viszont, akkor ők egymáshoz valók. Ha valaki finánciális alapon választ párt, akkor megérdemli - valamit valamiért! Mindenki maga sorsának kovácsa.
Én személy szerint nem szeretnék olyan nő lenni, akinek ki lehet húzni a lába alól a talajt, mert éppen valaki megunt, és nem tudok egyedül mit kezdeni életemmel, ezért törekszem arra, hogy egyedül is talpon maradjak, ha úgy adódik. ( Na jó, igenis kicsit karrierista vagyok. :) )
De gyanús az is, ha egy velem egykorú férfi még semmit nem tudott letenni az asztalra (pl nekem kell eltartani...) Azt szoktam mondani, hogy én soha nem várok el többet, mint amit adni tudok... És ez nem csak az anyagiakra vonatkozik!
 

sly0107

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha tényleg anyagias párválasztás jellemző, úgy tűnik hamarosan mindenki pár nélkül marad, vagy nagyon rossz kapcsolatok vannak kilátásban. Kinek lesz pénze a jövőben?
 

Christyne

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha ez így megy tovább, akkor elfogy a magyar ember (Magyarországon). De szerintem sok esetben nem csak magyarokról beszélhetünk, hanem a világ összes emberéről.
Sajnos a magyarországi statisztika egyre rosszabb évről évre. Egyre kevésbé tiszteli az egyik nem a másikat, vagyis a férfi a nőt, a nő a férfit. Egyre elterjedtebb a divathóbort (bár nem éppen idevágó téma, de pl. a leszbik csak azért leszbik többségben, mert ez a divat).
Férfi és a női kapcsolat már nem igazán hasonlít a század eleji kapcsolatokra. Legalább ott még jelen volt a tiszteletadás, az udvariasság, voltak különböző hagyományok. Igaz, már a XXI. századra változott nagyon a világ, de szerintem ez nem éppen ok arra, hogy az egyik ember keresztül gázoljon a másik életén, érzelmén, gondolkodásán.
Sajna a pasik többsége (túlnyomórészt különböző társkereső oldalakon vannak regizve) olyan lányokat, nőket keresnek, akik külsőleg szemrevalóak, akiket meg tudnak mutatni a baráti társaságukban büszkeség képpen, hogy "huh, nézzétek, milyen jó csajom van", aztán meg 1-2 ágyjelenet és máris dobják. Tárgyként, rongyként bánnak velük. Szinte szolgájukká teszik. Persze fordított esetben is létezik ilyen. A nők, akik inkább pénzes pasikra hajtanak, ott a pénz dominál leginkább, és hamis illúziókba ringatják magukat és másokat is. Jó nő, jó pasi, jó élet, luxus, stb. stb. stb. Manapság már ilyen az élet. Cest' la vie - élj a mának!
 

megapowa

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönhetjük mindezt a médiának. A pasik többsége azért van fenn társkeresőn mert annyira teszetosza mulyák hogy nem mernek odamenni egy lányhoz és online keresik a megoldást. Többek között ez is róható fel a túlzott alkohol fogyasztásnak a szórakozó helyen. "azért iszok mert könnyebben merek kezdeményezni" Itthon csak nézni kell és figyelni. Rakás pasi áll üll a fal mellet sörrel a kezében és szó szerint pásztázza a "terepet". És ennyi. Az 1-2 ágyjelenet es részhez hozzátenném nem csak a pasik csinálják ezt. Nehogy azt hidd a nők ilyen szentek...
 

Pillelany

Új tag
Az anyagias párválasztásról annyit, hogy ne árt, ha a kedves nem nyomorog, hiszen a pénz hiánya megkeseríti a szerelmet, a kapcsolatot. Pénz nélkül nem lehet prgramokat szervezni, még egy erdei kiránduláshoz is kell benzin, hogy eljussunk odáig...
 

John66

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a téma érdekes, főleg a mai túlhajszolt világban.Nem könnyű, de apu mindig azt mondja, megtalálja minden zsák a foltját:)
 

Szabó Kata

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes és nehéz.
Mert ha szeretnél megélni, és olyan párt, akinek nincsenek megélhetési gondjai, legalább munkahelye van; akkor sokan azt mondják rád, hogy "anyagias" vagy. Pedit te csak megélni szeretnél.

Szerintem még az érdekes, hogy ma sok nő dolgozik, a férfiak pedig otthon vannak. Egyre több apuka megy GYESre, mert az anyának biztos munkahelye van.
 

kótyag

Állandó Tag
Állandó Tag
Párválasztás -sorsválasztás segítünk-e gyermekeinknek?

A szex tilos, az abortusz szabad 16 alatt

Készült egy kisfilm a felelősségteljes életre buzdító A-HA kampánysorozat keretén belül, ami arra hívja fel a 16 éven aluli lányok figyelmét, hogy a nem kívánt terhesség egy életre tönkretehet bárkit, éppen ezért fontos tudnunk, mikor, kivel és milyen óvintézkedések mellett hódolunk a testiség örömeinek. A gond csak az, hogy ez a kisfilm az ORTT szerint pont a fiatal lányokhoz nem juthat el…
nagyítás
2008-ban Magyarországon 44089 abortuszt végeztek, ebből 5363-at 19 éven aluli lányon, ebből 180-at 14 éven aluli gyereken...

Sápadt, ijedt nyolcadikosforma lány rebegi rémülten a képernyőn, hogy lefeküdt a barátjával és teherbe esett. „Most mi lesz?” - kérdezi kétségbeesetten, majd a kamera lassan megvilágítja a nőgyógyászati széket és az infúziót, egy abortusz kellékeit. A történet itt véget ér, nincsenek sokkoló, véres jelenetek vagy erotikát sejtető képsorok - a néhány másodperces kisfilm semmivel sem durvább, mint egy kimondottan tiniknek készült sorozat hasonló epizódja. Csak míg Aaron Spelling - a Hetedik mennyország, a Beverly Hills 90210 és a Bűbájos boszorkák rendezője - az Atlanti-óceán túlsó partján komoly állami támogatást zsebelt be a fiatalokat sújtó hétköznapi problémák bemutatásáért, addig Magyarországon az ilyesfajta kényes ügyek képernyős ábrázolása fiatalkorúak számára „nem ajánlott”.

Az Országos Rádió és Televízió Testület médiatörvénye szerint a sokkoló, erőszakos, szexualitást bemutató képsorok csak este 9 után sugározhatóak, és véleményük szerint ez a kisfilm ebbe a kategóriába tartozik - tehát „16 éven aluli nézők számára nem ajánlott”. Mivel a médiatörvényt megszegő tévécsatornák több milliós büntetésre számíthatnak, a két kereskedelmi csatorna egyelőre egyáltalán nem meri sugározni a Szülészeti-Nőgyógyászati Prevenciós Tudományos Társaság megbízásából készült A-HA reklámfilmet. És bár a bársonyszékben ülő médiamogulok csípőből elutasítják a szabályzat felülvizsgálását, muszáj megjegyeznünk, hogy a dolog már csak azért is abszurd, mert csak Magyarországon évente több mint 5 ezer kiskorú lány kerül hasonló helyzetbe a nőgyógyászati székben… csak ők a valóságban, nem „játékiból”, egy forgatás kedvéért.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
NAgyon fontos a felvilagositas iskola , a szulo.
Mert ezek a gyerekek csinaljak az ujabb gyerekeket, amire a kora a helyzete semmilyen targyi feltetele nincs meg.
Lehet elrettento kepsorok,de a sok 13,14,15,16 eveseknek ha csak 1% hisz jobban a szemenek a kepsoroknak mint a szuloknek vagy a tanarnak mar megerte.HAtasosabb latni mi is var ra ha nem vedekezik igy a legnagyobb szerelem sem fogja a kepsorokat kitorolni emlekezetebol.
Rojtosra beszeltem a szam ano teenager gyerekeimnek , mar nagykorukent mondtak,lehet nem lesz unokam mert ugy elremisztettem oket, hogy eszukbe se jot gyereket vallalni.

Azert a felnottkorba erve mar megalapozott hazassagban rendezett korulmenyek kozott megerkezett az elso unokam.
 

h2ox

Állandó Tag
Állandó Tag
<HR style="COLOR: #d1d1e1" SIZE=1> <!-- / icon and title --><!-- message -->
Az igazság túlnyomó részben az, hogy a nők nagy többsége azt hiszi, a férfiak a pénzükkel akarják megvenni őket, a férfiak többsége pedig arról van meggyőződve, hogy szinte minden nő pénzes pasira hajt. Kétségtelen, hogy ez ma már jelentős részben meghatározó elemként van jelen a párkapcsolatokban. De abszólút nem igaz mindenkire, sőt megkockáztatnám, hogy az ellenkező - nem anyagias - párválasztási szándék többségben van előbbivel szemben. Csak hát mindenhol ezt hangoztatják, és így sajnos beépül az emberek tudatába. Pedig, ha a jót árasztanánk, akkor az terjedne. Ezért tenni kell próbálni !
A világ nagy részén mindent pénzben mérnek. Határozott értéke van a kisujjadnak, bal lábadnak, életednek (csak kérdezd meg a biztosítód) stb. Tehát a sok pénz az jó dolog mert a sok pénz érték. Ennek a gondolkodásnak logikus következménye, hogy egy kapcsolatban is megjelenik a pénz (persze ha valaki fizet valakinek az már görbeség (Curve). De ha nem fizet is, ma verik a fejekbe, hogy akkor érzed jól magad, ha X termék a birtokodban van, s az X termékek pénzbe kerülnek. Tehát az ha pénzes a társad te jól kell, hogy érezd magad mert sok X terméket megkapsz. ha pénzed van akkor te jó vagy mert a társadnak sok X terméket megadhatsz. Szóval nem csoda, hogy a pénz a párkapcsolatok nagy részében jelentős szereppel bír.
 

kótyag

Állandó Tag
Állandó Tag
Meg kell adni a gyermekeinknek a választás lehetőségét és ez csak akkor lehetséges ha lelkileg is felkészültek a párkapcsolatra, és a gyermekvállalásra, ez az út vezet szerintem oda amit vágyunk elérni ez a BOLDOGSÁG.
De kik azok akik boldogok? (Most és mindörökké...... (Ide élet-bölcsességeket másoltam be..))

Boldogok,
akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza,
mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok,
akik nevetni tudnak önmagukon,
mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok,
akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól,
mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Boldogok,
akik észreveszik egy diófában a bölcsőt,
az asztalt és a koporsót,
és mindháromban a diófát,
mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

Boldogok,
akik lenni is tudnak, nemcsak tenni,
mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak.
Leborulók és nem kiborulók többé.

Boldogok,
akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel
és örömmel indulnak útjukra.

Boldogok,
akik tudnak elhallgatni és meghallgatni,
mert sok barátot kapnak ajándékba
és nem lesznek magányosak.

Boldogok,
akik figyelnek mások hívására anélkül,
hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat,
mert ők az öröm magvetői.

Boldogok,
akik komolyan tudják venni a kis dolgokat
és békésen a nagy eseményeket,
mert messzire jutnak az életben.

Boldogok,
akik megbecsülik a mosolyt
és elfelejtik a fintort,
mert útjuk napfényes lesz.

Boldogok,
akik jóindulattal értelmezik mások botlásait,
akkor is, ha naivnak tartják őket,
mert ez a szeretet ára.

Boldogok,
akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak,
ha megbántják őket, és szelíden szólnak,
mert Jézus nyomában járnak.

Boldogok,
akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit,
mert életesebb lesz az életük.
 

h2ox

Állandó Tag
Állandó Tag
"Épp ezért a párválasztásbeli problémák szerintem mind-mind az elkorcsosult emberi magatartásformákban gyökereznek."

Szerintem nem csak a párválasztás, hanem ez egyéb problémáink 90% is abban gyökerezik, hogy a pénz a mérték, a pénz a cél. Pedig a pénz csak egy korlátozottan használható eszköz. A rossz zsinórmérték miatt romlik el sok minden.
 

kótyag

Állandó Tag
Állandó Tag
Nahát milyen figyelmetlen vagyok csak nézem 5 óra 17-kor dehogyis küldtem én hsz.-t, hát persze nálatok ugye hajnal van? :XD
 

h2ox

Állandó Tag
Állandó Tag
"emberek nem vállalják fel magukat a neten, pedig itt aztán tényleg semmi negatív nem történhet velük valójában"
Pont a párkeresés az a terület, ahol ha valaki csal másnak mutatja magát azzal igen sok negatívumot tud azoknak okozni akik elhiszik. - szerinte
 
Oldal tetejére