Pszichotronika

O

oliyboty

Vendég
Beavatáson itt azt értette Lucas, hogy ha minden ott tanult dolgot elmondanánk mindenkinek, akkor ezt lehet negatívra is használni, mármint a gyógyulást, és ezt szeretnénk elkerülni, hiszen nem az a cél, hogy minél több negatív ember lehessen, mert van abból elég :) hanem az, hogy tényleg bárki megtanulhatja, csak inkább egy olyan valakitől aki ért hozzá, és rendesen elmondja, és segít. Mert rengeteg olyan tanító van aki csak a rosszra használja tudását, és ezzel növeli tanítványainak körét. Nem akarunk mi senkit sem bántani, csak azért hívtuk fel erre a figyelmet, mert nekünk is elmondták az órákon, hogy ez egy nagyon fontos dolog. Mondok egy példát: mondjuk 100 diákból csak 10-20 fogja jóra fordítani ezt az egészet, és tud is gyógyítani, de nagyon remélem, hogy ez a szám egyre jobban növekedni fog, és sok gyógyító lesz akik segítenek az embereknek. ;)

Én ezt értem...:p Viszont, úgy gondolom, ha valaki negativitásra használja fel a tudását:
1) 10x vissza fogja kapni
2) engedélyt nem fog kapni, hogy szellem gyógyítóként tevékenykedjen

Azért ott "fenn" sem hülyék, hogy mindenkinek adnak engedélyt arra, hogy szellemi gyógyítóként dolgozhasson, továbbá, a tudása is korlátozva lesz ilyen szempontból.

Mindenki megkapja méltó büntetését tetteiért, cselekedeteiért...:rolleyes:
 
angelvictory

Állandó Tag
Állandó Tag
Teljes mértékben egyet értek :)!!!!
Köszi! :) ezt szeretném, hogy elkerülje sok ember, bár tudom és ezzel is tisztában vagyok, hogy vannak olyanok akiknek ezt is meg kell élniük, hiszen a hibáinkból tanulunk.

Én ezt értem...:p Viszont, úgy gondolom, ha valaki negativitásra használja fel a tudását:
1) 10x vissza fogja kapni
2) engedélyt nem fog kapni, hogy szellem gyógyítóként tevékenykedjen

Azért ott "fenn" sem hülyék, hogy mindenkinek adnak engedélyt arra, hogy szellemi gyógyítóként dolgozhasson, továbbá, a tudása is korlátozva lesz ilyen szempontból.

Mindenki megkapja méltó büntetését tetteiért, cselekedeteiért...:rolleyes:
 
Lucas63

Állandó Tag
Állandó Tag
Tisztelt Hölgyek/Urak!
Köszönöm a hozzászólásokat! Mielőtt válaszolnák elmesélek egy 4 évvel ezelőtti esetet....
Fizikai és szellemi tűrőképességem határán voltam magánéleti és munkahelyi stresszhatásokból eredően. Ültem a fotelben és egyszer mintha valami láthatatlan erő irányította volna a kezeim felvettem egy kéztartást. Olyan érzésem volt, mintha mindig is tudtam volna, hogy ezt kell alkalmazni, pedig a tudatos elmém nem tudta értelmezni. A hatása nem maradt el, erőt nyertem és kb. 2 hét alatt újra a TOP-on voltam... Egy év múlva a neten böngészve találtam meg a következő helyen a magyarázatot a "gyógyító" kéztartásra. link: (...)Ekkor tudatosult bennem, hogy egy ősi technika egyik elemét használtam korábban. Valóban a tudás bennünk van, de különböző élethelyzetek, események, esetleg mesterek aktiválhatják, ha szükséges. Mai napig is csak sejtem, hogy az ŐrAngyalom, szellemi vezetőm segíthetett a kritikus pillanatban.....
A fenti előzmények tükrében a "beavatásról".....
Valóban nem azt jelenti, hogy aki az oktatáson jelen van az már gyógyítóvá is válik. Egy szakács tanfolyamot elvégzett sem biztos, hogy tud jól főzni...
A "beavatás" egy külső segítséget jelent, mely aktiválhatja a meglévő tudást. Természetesen mindig vannak "önjelölt" résztvevők, akik szeretnének gyógyítan. Nem részletezném most a céljaikat amiért erre vállalkoznának. Vili tanfolyamán az első nap már meditációban a mester segítségével "teremtettünk". Ezt mindenki másként tapasztalta meg, és vonta le a tanulságokat. Ezt nevezném "beavatásnak"... A második nap. ill az azt követő foglalkozáson már sokan meg sem jelentek. Nos ők voltak az "önjelölt" kategória. Valószínűleg a kíváncsiság és egyéb más cél vezérelte őket, de "érezték", hogy ez nem az Ő útjuk.
Miért is lehet veszélyes a technika nyílt publikálása?
A technikai részletek ismeretében a bárki próbálkozhat a szellemi erők elérésében. Sok entitás veszi körül 3 D -s világunkat melyeknek célja a megtévesztés is lehet. Segítségükkel olyan eseményeket indíthat - tudatlanul is - valaki melyek árthatnak másoknak.

Szívesen fogadom bárki véleményét észrevételét.
Nem célom a "kioktatás", írtam is a hsz.-ben, hogy a véleményemet publikálom. Nem célom továbbá vitát sem generálni. Írja le mindenki a saját véleményét, ezt nem veszem kioktatásnak, más se vegye annak az én véleményemet.

Szép estét és hetet mindenkinek!
 
Lucas63

Állandó Tag
Állandó Tag
oliyboty írta:

Én ezt értem...:razz: Viszont, úgy gondolom, ha valaki negativitásra használja fel a tudását:
1) 10x vissza fogja kapni
2) engedélyt nem fog kapni, hogy szellem gyógyítóként tevékenykedjen

Azért ott "fenn" sem hülyék, hogy mindenkinek adnak engedélyt arra, hogy szellemi gyógyítóként dolgozhasson, továbbá, a tudása is korlátozva lesz ilyen szempontból.

Mindenki megkapja méltó büntetését tetteiért, cselekedeteiért...:rolleyes: ""

Szép gondolatok, egyet is értek vel, de úgy gondolom ezek mélyebb értelmezése messze vezethet...
Jó-rossz, pozitív-negatív, fény-sötét...... ezek mind szavak melyeket itt használunk a 3. dimenzióban.
Egyszerű példa: egy vak embernek mit jelenthet a "fény-sötét" szavak?
Tudom ez filozofálás... de kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Magam részéről úgy gondolom mondhatom neki, hogy a sötét, az a fény hiánya, nem tudja érzékelni a különbséget, axiómaként elfogadja.

Hasonlatos téma lenne - erre lehetne nyitni egy topikot is - az érzékelés és az elme kapcsolata...
Mondjuk mutatsz egy parabola antennát egy amazonai őserdei a civiláziótól elzárt törzs tagjának, és egy fejlett ország polgárának. Mit fognak mondani?
Mindketten ugyanazon fizikai tárgy képét fogják "látni" az elméjükbe, de ezt szavakra fordítva már különbözően fogják kifejezni..... A képből-szavak és fordítva konverzió egy tanult folyamat, melyet az elme fejlődésünk során tanul meg (anyanyelv) ...
Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a különböző tanítások "helyesek" lehetnek, ez csak nézőpont és a tanulás függvénye. Mindenki egy képi forrásból merít (világunk) ezt nevezhetjük tapasztalásnak, viszont az értelmezése, szavakra fordítása már lehet eltérő.... Nem is folytatom...
 
Szia!

Én is pszichotronikát tanulok,és nem soká vizsgázok is belőle.
Pár ismerősnek segítettem is a gyógyulásban.Csak azt nem értem,hogy sokan el végezzük e módszert,de mégis csak kb.
300-an csinálják e gyógyítást.Szerinted ez miért lehet,hogy több ezer jelentkezőből csak ilyen kevés viszi tovább e tanítást?
Én Csontos Vilmos tanítását tanultam meg.Nagy szeretettel és
oda adással próbálom csinálni,de úgy érzem ennyi idő a tanításra nem elég.Gyorsan le adták az anyagot.Alig gyógyítottunk az órákon,
még szerencse,hogy közelemben van 1 tanárnő /aki a tanítóit is el végezte/ sokat segít,és fel készít majd a vizsgára!

Több kérdésem lesz majd,de ezeket később teszem fel.
Köszi a választ.
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!

Engem is nagyon erdekel a pszichotronika.Az en kerdesem az az lenne hogy mivel en kulfoldon tartozkodom es nincs modomban eljutni egy tanfolyamra.Meg lehet-e tanulni ezt skype-n keresztul?Az az letezik e "tav-oktatas" belole? :)
Koszonom
Kellemes Napot mindenkinek :)
 
Távoktatást még nem hallottam efelől... szerintem elég nehéz lenne így megtanulnod. Nincs ott a közeledben valaki aki ezzel foglalkozik? Mert az az igazi ha valakitől meg tudnád tanulni, de nem távoktatásban.

Üdv: Angelvictory
 
angelvictory

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!

Én is pszichotronikát tanulok,és nem soká vizsgázok is belőle.
Pár ismerősnek segítettem is a gyógyulásban.Csak azt nem értem,hogy sokan el végezzük e módszert,de mégis csak kb.
300-an csinálják e gyógyítást.Szerinted ez miért lehet,hogy több ezer jelentkezőből csak ilyen kevés viszi tovább e tanítást?
Én Csontos Vilmos tanítását tanultam meg.Nagy szeretettel és
oda adással próbálom csinálni,de úgy érzem ennyi idő a tanításra nem elég.Gyorsan le adták az anyagot.Alig gyógyítottunk az órákon,
még szerencse,hogy közelemben van 1 tanárnő /aki a tanítóit is el végezte/ sokat segít,és fel készít majd a vizsgára!

Több kérdésem lesz majd,de ezeket később teszem fel.
Köszi a választ.

Szia Kata!
Valószínűleg azért, mert nem mindenki a jóra használja a gyógyítást, és sajnos ezért nem működik a módszer sem. Ha tényleg szeretettel csinálod és odaadással, akkor működik és akkor tudsz gyógyítani is. Sokat kell egyébként gyakorolni, mire jó gyógyító lesz valakiből. Én is folyamatosan tanulok a kezelések alatt :)
 
Csikk

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Magyarlac!

köszönöm a válaszodat!
Budapesten lakom a Moszkva tér környékén...

Csikk
 
Csikk

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kriszmisz!

Köszönöm a válaszodat!
Élnék is akkor a lehetőseggel :)
Milyen sürün indulnak 1es tanfolyamok?
Van különbseg egyes tanarok között?Pl anyag,tudás átadása...
...vagy Csontos Vilmos"jobb",mint a többiek?
Budapesten lakom a Moszkva tér környékén...

Csikk
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Aham,oke koszonom.Csak abbol jott az otlet mert nem olyan regen be volt gyulladva a jobb fulem.Eppen meditaltam es kersetem a megoldast.Teljesen ellazultam a meditalas alatt es olyan hevesen ereztem az energiat ahogy fejteton es a 3.szemnel majd a jobbtenyeremnel.Es akkor jott egy "kosza gondolat" ahogy ilyenkor szokott,hogy tegyen a jobbtenyeremet a jobb fulemre.Es akkor egy erosebb pontnyomast ereztem a tenyercsakramnal,ami olyan volt mintha tekeredne mint egy spiral.Aztan elkezdett luktetni erosen a fulem es ereztem hogy a melegseg vegig megy a hallojaratomon.Ezt kabe 10 percig csinaltam.Meditacio utan mar nem ereztem a fulemben azt a nyomast amit elotte mar egyre erosebben ereztem.Masnap ujra megcsinaltam ugyan ezt a meditaciom alatt.Es masnapra abszolut teljes mertekben elmult,meggyogyult a fulem.
Ja es az elejen azt nem is mondtasm hogy annyira be volt dagadva a fulem hogy a kiskormomet sem tudtam szinte beledugni a fulemben!
Ebbol kiindulva jott az otlet a pszichotronika utan.
Olvastam mar rengeteget az energiagyogyaszatrol,de nekem mindig az volt a fejembe hogy azert kellenek ezek a tanfolyamok hogy valami beavatast ad a vezeto.De az en peldam ezt cafolta.
Most azon vagyok hogy sok tanulni valot szerezzek be a pszichotronikarol.
Egyaltalan letezhet valami fajta "tankonyv'?
 
Szia! :)
Ez nagyon jó! Ügyes vagy!
Főleg úgy, hogy meg tudtad magadat gyógyítani, ez nem igazán jellemző, legalábbis én úgy tapasztaltam, hogy aki ezzel foglalkozik, másokat tud gyógyítani, de magát már nem igazán, vagy nem annyira. Örülök, hogy sikerült! :)
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap "veletlenul" raakadtam Tihanyi Tamas videokra a YouTube-on.Mivel a szellemgyogyaszat van a fejemben igen rendesen csak az ilyen dolgokat huzzok most magamhoz.Szoval lattam a gyogyitasait es volt koztuk egy felvetel amikor Vago Istvannal tettek ossze.Hat nagyon nagyot csalodtam Vago Istvanban amit ott muvelt.Eddig en egy ertelmes nyitott muvelt es intelligens embernek tartottam,de a felvetel utan ez teljesen eloszlott.Egy abszolut materialista ember.Ha valaki kivancsi asszem Tihanyi Yamas vs. Vago Istvan ezt kell beutni a youtube keresobe.
Kellemes Napot
 
Kíváncsiságból megnéztem a videót.... háááát kb. két percet bírtam, és ki is léptem, mert eddig is tudtam Vágóról, hogy materialista de, hogy ennyire idegesítő és szemét módon viselkedjen? Csak azért ment oda, hogy leégesse a másik embert.
Egyébként meg az a véleményem, hogy aki szerepel tv-ben, és mutogatja magát, az meg is érdemli, ha bevonz egy ilyen embert mint Vágó... nem veszi észre, de ezt is egy figyelmeztetésnek kapta, hogy nem szerepelni kellene... Budapest tv... meg hasonlók... hanem csinálni amit kell.. ;)
 
V.T.

Állandó Tag
Állandó Tag
Valaki hallot mar Dr Gajdos Istvanrol?O is pszichotronikaval foglalkozik.A Nimrud Szabadegyetemen tanar(oktato).Ugy nezki osszetudtuk vele egyeztetni amit szeretnenk.Itt van egy kisebb kozosseg akiket az ilyesfajta dolgok erdekelnek es feltudtuk venni a kapcsolatot Gajdos Urral es ugynezki hogy tartani fog nekunk a skype-n keresztul egy tanfolyamat!Mar nagyon varom.
 
Lucas63

Állandó Tag
Állandó Tag
Tegnap "veletlenul" raakadtam Tihanyi Tamas videokra a YouTube-on.Mivel a szellemgyogyaszat van a fejemben igen rendesen csak az ilyen dolgokat huzzok most magamhoz.Szoval lattam a gyogyitasait es volt koztuk egy felvetel amikor Vago Istvannal tettek ossze.Hat nagyon nagyot csalodtam Vago Istvanban amit ott muvelt.Eddig en egy ertelmes nyitott muvelt es intelligens embernek tartottam,de a felvetel utan ez teljesen eloszlott.Egy abszolut materialista ember.Ha valaki kivancsi asszem Tihanyi Yamas vs. Vago Istvan ezt kell beutni a youtube keresobe.
Kellemes Napot

Kedves V T!
Meg fogod tapasztalni:"Véletlenek nincsennek" :)
Hajdú Péter Frizbi műsoroának vendége volt Tihanyi Tamás és Vágó István.
Vágó Istvánról: Magyar Szkeptikus Társaság elnöke (legalábbis 2007.-ben az volt). A "Kiválasztott" c. műsor idején a TV2 fórumán reagáltam 1-2 hsz.-re.... Valóban intelligens és művetl ember, ezt mindenki láthatta az évek során a tv.-ben. Világnézetéből és a "szkeptikuságból" fakadóan nem tud másként viselkedni. Magam részéről nem akarom (meg/el)ítélni, elfogadom, neki ez a küldetése/útja.
Tihanyi Tamás: Korábban nem ismertem, de a felvételt látva vegyes érzelmek kavarogtam bennem.... A szenzibylt nem adom más kezébe, mert akkor már az energiáimra hangolt eszköz nem fog megfelelően működni. Nem szeretnék részletekbe menően leírni mident, meg nem is tehetem. Az élettelen dolgokra csak egyszer lehet "áldást" kérni, az élőkre többször. A szenzibylt egyszer beavatom és kérek rá áldást, ezt követően tudom megfelelően használni. Ha más személy kezébe kerül akkor már többé nem fog megbízhatóan működik a méréseknél.... Nekem az jött le, hogy Tihanyi próbál "konyhanyelven" beszélni az alkalmazott módszeréről, viszont ez miatt kerül időnként ellentmondásba, ill. olyan kifejezésket használ, melybe Vágó könnyedén bele tud kötni.
Korábban már írtam itt a fórumon is:"Van HIT-em, de nem vagyok vallásos". Tihanyi kijelenti, hogy vallásos és jár templomba is... A vallásnak természetesen része a hit, ennek ugye vannak különböző fokozatai is.... Nem szeretnék senkit megsérteni a "hit"-e miatt, ezért nem írom le a véleményem. Mindenki magában tegye fel a kérdést, hogy mi lehet a különbség a hit és a vallásos hit között?
A 3. rész kb. 6:40 -től Hajdú Péter a szabad akaratról beszél, ez szép volt Tőlle :)
 
Lucas63

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia!
Kíváncsiságból megnéztem a videót.... háááát kb. két percet bírtam, és ki is léptem, mert eddig is tudtam Vágóról, hogy materialista de, hogy ennyire idegesítő és szemét módon viselkedjen? Csak azért ment oda, hogy leégesse a másik embert.
Egyébként meg az a véleményem, hogy aki szerepel tv-ben, és mutogatja magát, az meg is érdemli, ha bevonz egy ilyen embert mint Vágó... nem veszi észre, de ezt is egy figyelmeztetésnek kapta, hogy nem szerepelni kellene... Budapest tv... meg hasonlók... hanem csinálni amit kell.. ;)

Kedves Angelvitory!

Teljes mértékben egyetértek Veled!
A képességet és a tudást nem azért kapta valaki, hogy "cirkuszi mutatványokra" és saját anyagi hasznára használja fel. Valóban elég komoly figyelmeztetés volt ez Tihanyi úr számára :)
Nyugodtan nézd végig a videókat (1.-3 rész), nagyon tanulságos... A szkeptikusoknak egyik nagy küldetésük, hogy a "sarlatánoktól" megvédjék szegény hiszékeny embereket, és ezt ők nagyon is komolyan veszik.
Pár éve volt egy ezoterikus fórumom, ahol a tagok között volt egyetlen szkeptikusn (Vágó csapatából). Mint amikor a róka betéved a tyúkok közé az udvarba..... Az ezoterikusok reklamáltak és fel voltak háborodva, a szkeptikusunk pedig szó szerint vadászott minde egyes szóra és mondatra, melyet ugye neki helyre kellett tennie. Több hét eltelt amikor tudott a két tábor egymással "normális" módon kommunikálni. Teljesen sosem tudták egymást elfogadni, de már meghallgatták egymást és nem akartak mindenképpen ellentmondani egymásak. Én próbáltam középen maradni és közvetíteni... nekem is tanulságos volt a helyzet.
Szép napot és hetet mindenkinek!
 
Megnézem mindenképp :) és nagyon köszönöm! :)
 
Oldal tetejére