Reincarnacio

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
A következő gondolatsor az én véleményem nem állítom, hogy az egyeteln lehetőség, de szerintem érdemes rajta elgondolkozni.

Sok vélemény,"tapasztalatból" származó meggyöződés, könyvekből tanult elmélet "csatája" zajlik ezeken az oldalakon. Ami nem rossz dolog, sőt a megértés egyik eszköze.
A következő gondolatomért többen nem fognak szeretni, de a lényegemen ez nem változtat. Én kedvellek, mert a saját meglátásom szerint sok "igazság" van abban, amit leírtál.
Sokan a fent említett okokból kiindulva meg vannak győződve a maguk igazáról és néha még kicsit lekezelően (akinek nem inge...) kioktatják a többieket. Ezen gondolkozunk el.

Mit tudunk a tudat és a eleme működéséről?
Mi az amit valóságként, igazságként tudunk értelmezni?
Miért annyira más a meglátás még hasonló események megélése esetén is?
Miért van az, hogy a több látó ugyanazt az eseményt számos formában írja le?
Miért van az, hogy a halálból visszatért emberek, bár nagyon hasonló mégis más magyarázatokkal térnekvissza?
Miért van az, hogy a "csatornázás" során hasonló de más válaszok születnek?

Ezek a kérdések csak töredéke, azoknak amik felmerülhetnek ezen témakör kapcsán.

Nézzünk egy lehetséges magyarázatott, de nem az "egyetlent"!

Szerintem ehhez a gondolatkörhöz hívjuk segítségül az analógiák tanát.

Amiben sokan egyetértenek és a tudomány mai álláspontja is egyre inkább ezt támasztja alá:
Minden energia, minden egy energiamezzőben létezik, minden ezáltal mindennel kapcsolatban van.
Amikor két energiamezző találkozik, bizonyos hullámok visszaverődnek, más részei erősítik egymást, netán kioltják. Ez nagyon sok tényezőtől függ.

Ha energiából állunk, akkor van egy rezgésszintünk. Ez egyénenként más és más.
Minnél magasabb ez a rezgésszint, annál több információ tud torzulás mentessen megjelenni rajta.
Ha ebben az elméletkörben gondolkozunk, akkor a fentebb említett különbségek már nem is számottevőek.
Nem nehéz belátni, hogy a hétköznapi világban történő eseményeket is minden ki a saját szintjének megfelelően értelmezi.
Szerintem ez a tudatra vagy lélekre is igaz.
A tudat fejlődése álltal emelkedig a rezgésszintje és egyre több információt tud helyesen értelmezni.
Hogyan lehet, kisebb rezgésszintről az IGAZSÁG felé közeledni?
A mintavételezés növelésével és az eredmények összehasonlításával.
Egy kedves barátom itt a fórumon azt mondta nekem, hogy "szerintem sokan rendelkeznek az igazság egy darabjával és ezt kellene összerakni". Bár ő teljesen más elméleti körből kiindulva látja így, az én véleményem is ez.
Tehát minnél több látásmódból adodó eredményt nézünk végig és keressük a hasonlóságokat, következtetéseket annál több a lehetőség a "helyes" válasz létrejöttének.
És ez a fajta nyitott keresés, tapasztalás egyfajta fejlődés tehát rezgésszint emelkedés.
Most majd többen azt gondolják, hogy ez túl logikai megközelítés és azért hibás, mert a valóságot az érzéseinken keresztül kell megtalálni. Lehet, de szerintem az érzés is csak egy bizonyos energiaszintű szint rezgés, és a tudat ebből is csak a saját szintjén tud értelmezni.
Szerintem a logikát és az érzéseket együtt használva kell elemezni.

Szeretjük azt hinni, hogy tudjuk az igazságot, mi látjuk jól mert ez egyfajta biztonságot ad.
Éppen ezért a fentebb leírt gondolatok lehetnek tévesek is!

Első nagy levegővételre ez a gondolatkör alapja, amit ha van kedvetek kipróbálhatnánk.

Szia!
Nagyon sok mindenben egyetértünk, hisz minden fényből, energiából, rezgésekből áll.

A tudat és az elme működéséről nagyon keveset tudunk. Talán csak annyit tennék hozzá, hogy minden gondolat az univerzumból ered, az agy csak tovább gondolja azt.Ezt így nehéz elfogadni, de nyilván volt már rá példa nem egy kedves olvasónál, hogy "valami beugrott", egy másodpercig sem gondolkodott rajta, és ez volt a helyes megoldás. Viszont, ha elkezd agyalni, és több teória is felmerül, az illető rájön, hogy az, ami az univerzumból "érkezett", az lett volna a jó megoldás.
Valóság-igazság: mind illúzió.
Képzeljünk el egy férfit. Ezt a férfit a gyerek úgy látja, hogy ő az apukám, a feleség, hogy ő a párom, a rendőr a potenciális bűnözőt látja benne.
Lent ültem a parkban, olvastam. Egy 7 év körüli kislány egy kölyök németjuhásszal játszott. Egy vele egykorú kislány ordítva rohant a szüleihez, annyira félt tőle. Távolabb 20 éve körüli fiatalok azon tanakodtak, hogyan kéne ellopni. Az arra járó sintér majdnem elvitte a kutyust, de az apuka lebeszélte a dologról.
Nincs két olyan ember, aki ugyanazt látja egy tárgyban, vagy egy élőlényben, még akkor sem, ha egymás mellett állnak.

Halálközeli élmények:
A műtőben egyes páciensek ébredés után megmondják, ki mit mondott, hol állt, miyen leltári szám volt a műtőlámpa tetején.
Balesetkor a páciens elveszti a fél lábát, ott lebeg "saját maga felett", úgy érzi nem fáj semmije, nem érti, miért van a lába 2 méterrel odébb, hisz ebben az állapotban tudja és látja, hogy mindkettő a helyén van.
Léteznek élmények, amelyek arra utalnak, hogy az ébrenlétből az álomba való átmenet nem más, mint egy magasabb kozmikus szférára való behangolódás.Mivel az agy nem képes gondolatokat létrehozni, így álmokat sem. A belső látáshoz, halláshoz belső fényre van szükségünk.Álmunkban nem látunk, s mégis milyen valósághű tud lenni egy egy álomkép, sőt, időnként elbeszélgetünk álmunban valakivel. Beethoven orvosi szempontól teljesen süketen írta meg a IX-ik szimfóniáját. Michelangelo rátette a kezét egy kőtömbre, becsukta a szemét, és tudta, hogy ez a kőtömb milyen szobrot rejt magában.Van egy érdekes eset, amikor az ember teljes amnéziát él át, teljesen normális gondolkodásmód mellett. Emberünknek azonnal el kell mennie bevásárolni, de lerobbant a kocsija, kölcsönkéri a szomszédjától, beáll a másik 300 autó közé, kijön a bevásárlóközpontból, és ekkor jön a meglepi: tudja, hogy az autó ezüst színű, milyen márkájú, de a rendszámát nem nézte meg, s még azt sem, hová parkolt. Így aztán már csak kb.70 autó marad, ami közül ki kellene választania, melyikkel is jött?
Reinkarnáció:
Angliában (tévében láttam) egy 4 éves kisfiú mindig ugyanazt rajzolta. Fehér, szintes házat a tengerparton, világítótoronnyal, és felsorolta kikkel élt ott. Az anya egy év után rászánta magát, hogy utánanéznek a dolognak. Találtak is segítséget, és ha jól emlékszem, valahol Izland területén megtalálták a házat, a tengert, a világítótornyot. A gyerek bement a házba, minden helyiséget végigjárt, s csak annyit mondott: már nem olyan, mint mikor itt laktam.Akkor nem volt kerítés. Másak voltak a bútorok. Itt volt egy kemence. ( Mondanom sem kell, a gyerek nagyot csalódott).Az ezzel foglalkozó szakember a gyerek által felsorolt egykori lakók neveinek nagy részét megtalálta a helyi könyvtárban, egy halotti bejegyzésekkel teli könyvben.Nem mindenkit, de eleget ahhoz, hogy meggyőzze magát: igen, ez a 4 éves gyermek valamikor itt lakott (erre már nem emlékszem), azon a néven, és több olyan nevet is talát, akit a kisfiú emlegetett.

Az univerzum egy csodálatos dolog.Minden embernek megadja a lehetőséget, hogy a saját igazát tartsa az egyetlen igazságnak. Egyetlen dologról akár 6 milliárdan is képesek vagyunk másként gondolkodni, és a legtöben el is hiszik: az én teóriám az igaz. Nincs egyetemes igazság. Még nincs. Talén még van időnk, hogy egyre többen ugyanúgy vélekedjünk. Ez aztán a tökéletes illúzió! Hatmilliárd világkép a Földön.
S az sem biztos, hogy amit most leírtam, mindez igaz.Én is csak egy vagyok a 6 milliárdból. Nem szándékos a félrevezetés, csak más rezgésszinten élek.
Szeretettel: Swen
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Swenson !
De azért az univerzumból eredő gondolat, AZ Igazság ?
Mert ha igen, akkor hitem,szerint az Igével,/szó, dolog, gondolat/ tudom azonosítani, aki köztudottan Jézusban lett testté. Ő ezért mondta hogy Ő az igazság.
Ennek ellenére a Biblia azt írja ,hogy" tükör által látunk homályosan."
És egy gyönyörű képben szintén ilyesmiről lehet szó:
" Népedet viszont angyalok eledelével tápláltad,és fáradtság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égből,amely minden gyönyörűséggel teljes,és minden íz teljessége,mert ajándékod megmutatta édességedet gyermekeid iránt,úgyhogy az mindenki kívánságának megfelelt...."/Bölcsesség könyve 16,20-
Talán ez lehet Isten türelmes alkalmazkodása,a felnövekvő ember iránt./rezgésszintjének megfelelően-másképp mondván/
 
Csillagözön

Kedves steve3 !

Ez sem ilyen egyszerű. Lehet, hogy az igazság mégis annyiféle, ahányan vagyunk ?

"....Hórusz története nagy vonalakban az alábbi:
December 25-én születik, Ízisz-Meri, a szűz gyermekeként. Ezt egy keleti csillag
egyiptom1_maxi.jpg

felragyogása kísérte, amit három király követ, hogy meglelje és magasztalja a megváltót. 12 évesen tanítónak áll, 30 évesen kereszteli meg Anup.
Hórusznak 12 követője volt, akik vele utaztak.
Csodákat vitt véghez: gyógyított és vízen járt. Hívták Igaznak, Fénynek, Jó Juhásznak, Isten Bárányának, satöbbi.

Typhon árulása után keresztre feszítik, majd három nap után feltámad.

Hórusz története, eredeti vagy sem, a világ számos táján megjelenik,
hiszen sok istenségnél figyelhetők meg ugyanezek a mitológiai jegyek.

Attis, aki a szűz Nana gyermekeként látta meg a világot december 25-én,
megfeszítették, sírba rakták, 3 nap után feltámadt.

Krisna, Indiából.A szűz Devaki gyermeke, jövetelét a keleti csillag jelezte.
Csodákat vitt végbe tanítványaival, halála után feltámadt.

Dionüszosz, Görögországból. Egy szűz gyermeke, december 25-én született.
Vándor tanító, csodákat vitt végbe, például a vizet borrá változtatta.
Úgy utaltak rá, mint a királyok királya, Isten egyszülött fia, Alfa és Omega, stb.
És halála után szintén feltámadt.

tn_aid825_20080802140903_564.jpeg

A perzsa Mitra, szűztől való, szintén december 25-i születésű. 12 tanítványa van, csodatevő. Halála után három nappal feltámad. Úgy is említik, mint az Igaz, a Fény.

Érdekes módon Mitrát vasárnaponként dicsőítették.
Tény: számos megváltó van különböző időszakokból, a világ minden tájáról,
melyek ezen általános jellemzőkkel bírnak.

A kérdés az, hogy miért ezek a jellemzők, miért a szűz, a december 25,
a 3 napos halál, a feltámadás, miért a
12 tanítvány, vagy követő.

Nézzük meg a legutolsó messiás esetét. Jézus Krisztus Betlehemben született,
december 25-én, Szűz Máriától.
Keleti csillag jelezte jövetelét, amit három király követett, hogy megleljék és dicsőítsék az új megváltót.
12 évesen tanító, 30 évesen kereszteli meg János; munkássága itt kezdődik.
Jézusnak 12 tanítványával utazik, csodákat visz végbe, úgy mint meggyógyítja a beteget, vízen jár, feltámasztja a halottat. Egyéb elnevezései: királyok királya,
Isten gyermeke, a világ fénye, Alfa és Omega, Isten Báránya, és így tovább.
30 ezüstért elárulja őt Júdás, keresztre feszítik,meghal, három napra rá feltámad,
és a mennybe megy......"

"....... Számos történetíró élt a Mediterrániumban Jézus élete idején. Hányan okumentáltak róla? Egyikük sem.
Ugyanakkor, hogy igazságosak legyünk, említsük meg, hogy Jézus védelmezői már utaltak ennek ellenkezőjére is. Négy történészt szoktak említeni, hogy igazolják Jézus létezését.
Az első három az ifjabb Pliny, Suetonius és Tacitus.Ők csak néhány mondatot szentelnek neki, de csak Krisztusként hivatkoznak rá, ami nem egy név, hanem egy cím. Jelentése: a Felkent.
A negyediket Josephus-nak hívták, és munkásságáról már több száz éve
bebizonyosodott, hogy hamisítvány....."

Lehet, hogy a beidézett szöveg sem úgy igaz, ahogy le van írva,
de ki mondja meg, hogy mi a teljes igazság ?

sirkan49

Kitiltott (BANned)

Azt hiszem,az idézeted eleje lemaradt :D

"Jézus nem létezett, a Biblia hazugság....

Ez a Zeitgeist c. film egyik állítása. Ebben azt állítják - ami sokunknak és persze egyre többünknek nem újdonság - hogy a keresztény vallás teljes egészében egy nagy átverés. Ez sajnos a megdöbbentő igazság.

A film egy az egyben bebizonyítja, hogy a kereszténység egy összeollózott, összehazudott vallás, annak ellenére hogy egyes ezt alátámasztó tényeket már elferdítettek történelem hamisítással és így némelyik valótlannak hat. A lényege ettől viszont változatlan....."
 
pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hiszem,az idézeted eleje lemaradt :D

"Jézus nem létezett, a Biblia hazugság....

Ez a Zeitgeist c. film egyik állítása. Ebben azt állítják - ami sokunknak és persze egyre többünknek nem újdonság - hogy a keresztény vallás teljes egészében egy nagy átverés. Ez sajnos a megdöbbentő igazság.

A film egy az egyben bebizonyítja, hogy a kereszténység egy összeollózott, összehazudott vallás, annak ellenére hogy egyes ezt alátámasztó tényeket már elferdítettek történelem hamisítással és így némelyik valótlannak hat. A lényege ettől viszont változatlan....."

swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Swenson !
De azért az univerzumból eredő gondolat, AZ Igazság ?
Mert ha igen, akkor hitem,szerint az Igével,/szó, dolog, gondolat/ tudom azonosítani, aki köztudottan Jézusban lett testté. Ő ezért mondta hogy Ő az igazság.
Ennek ellenére a Biblia azt írja ,hogy" tükör által látunk homályosan."
És egy gyönyörű képben szintén ilyesmiről lehet szó:
" Népedet viszont angyalok eledelével tápláltad,és fáradtság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égből,amely minden gyönyörűséggel teljes,és minden íz teljessége,mert ajándékod megmutatta édességedet gyermekeid iránt,úgyhogy az mindenki kívánságának megfelelt...."/Bölcsesség könyve 16,20-
Talán ez lehet Isten türelmes alkalmazkodása,a felnövekvő ember iránt./rezgésszintjének megfelelően-másképp mondván/

Szia!
Nem emlékszem, hogy azt állítottam volna, hogy az én én igazságom az egyetlen IGAZSÁG.
Az agy csak elektromágneses hullámokat és hőt képes fejleszteni, a szerveink működését koordinálni, de gondolatot létrehozni nem. Az már más dolog, hogy a kapott információt képesek vagyunk továbbgondolni, de nem az agy teremti őket.
Anya ez én januárjában meghalt. A szürkeállományának jelentős része elpusztult. A kórteremben feküdt bénán, és folyton a kiskutyáját emlegette, hogy látta a folyosón, miért nem megy be hozzá?Állandóan a kutyával volt elfoglalva. A kutya valamilyen fertőzés miatt elpusztult. Megegyeztünk, hogy nem mondjuk meg neki. A kutya halála után anya soha többé nem emlegette a kedvencét.
Honnan tudta?
Míg az agy elektromos hullámait, a test hőmérsékletét lehet mérni (EEG stb), addig a gondolatokat soha.
Megkérdezet a párodat: szeretsz? Persze- jön a válasz- szeretlek. Milyen jó is lenne egy lázmérőhöz hasonló alkalmatosság, amivel mérhetnénk, hogy igazat mond-e, és mennyire szeret!
Miért nem tudjuk elfogadni azt, ami nem mérhető?
Az idő sem mérhető, az is relatív fogalom. Reggel bemegyek a munkahelyre, 7 óra helyett átállítom az ótát 17 órára, mit érek vele? Hiába a téli és nyári időszámítás, maga az idő fütyül rá.
Az idő....honnan is számítjuk? az idő mindig is volt, van és lesz. Lényegében ami igazás fontos: A MOST, mert ezebben a pillanatban az időt nézve, a létezést a teret nézve ez az egyetlen igazság( számomra).Én most itt vagyok, és ezen semmi sem változtathat.

Hm. Milyen kétségbeeséssel kutatjuk a külső energiaforrásokat, és nem vesszük észre, nem érezzük, milyen hatalmas energiaforrás van bennünk!
Annyi mindenre képes lenne az ember, ha nem kötődne ennyire az anyagi világhoz, mások véleményéhez, írásaihoz.
S most sem állítom, hogy ez az én igazságom az egyetemes igazság. Nem. Csak az enyém. Talán fél év múlva másként vélekedek.Életem során tapasztalok. A saját bőrömön tapasztalom meg a mostani saját igazságomat. Ez később már emlék lesz, a jövőt még nem ismerem. Nem tudom később hogyan fogok erről a levélről vélekedni.
Szeretettel: Swen
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Csillagözön!

Ezek az anyagok megerősítettek abban, hogy egy Igazság létezik,nála változás árnyéka sincs.Hiszem hogy minden ember szívében ott van a Krisztus,az ő története zajlik az életünkben. Ami az evangéliumokban le van írva.
Angelus Silésius írta le például, hogy hiába született meg Jézus betlehemben ha a te szívedben még nem.
Vagy tudjuk hogy a bűn ellensége, gyilkosa a szellemnek.Ebből érthető hogy a mi bűneink juttatták keresztre Jézus Krisztust.
Sokféleképpen lehetne elmélkedni arról, hogy a biblia miképp szól a mi
életünkről.
Én nem ellenségetek szeretnék lenni ,koncepciós per formájában beszélgetni,hanem inkább veletek együtt felismerni az igazságot ,vagy azok töredékeit.És megosztani azt amit kaptam. Tehát én úgy látom,hogy az isteni szikra,Krisztus minden ember szívében,ott van,és Ő az Igazság.Buddhát is ő tanította,amelyet ő
önmagához mérten átvett.És sorolhatnám az igaz emberket akik a szívükben lakó Krisztustól tanultak,többet vagy kevesebbet.
Az is világos lehet előttünk hogy a legnagyobb emberi tett az önmagunk odaáldozása felebarátunkért.Ennél többet nem lehet adni.
A biblia Isten tettéről is szól, amely kijelenti hogy Isten szeretet,és hogy ő helyettünk áldozta fel magát emberré lételében.Ennek bűneltörlő ,karmaeltörlő hatása van,mind a mai napig.Istentől bennünket a rossz karma, a bűn következményei választanak el.
Aki bűneit szívből megbánva Istenhez fordul bocsánatért,az Krisztus tettéért /aki minden ember szívében jelen van/ megkapja.Én is átéltem, és Te is megkaphatod, ha hiszel. Úgy is érthetjük hogy szívünk betlehemében megszületett Jézus,ahol állatok is vannak mint pl. a mi egónk ,vagy testi természetünk/az egy nagy marha/
Hamvas B. így ír az újszövetségről:" mert amit ez a könyv mond az minden ember szívébe írt szent jel."

Kérdés: szükségünk van-e Isten irgalmas bűnbocsánatára?
Erre szabadon ,mi fogunk válaszolni.
Mert indiában nagyon sok ember ezt keresi a Gangeszben mártózva...Még életünkben megkaphatjuk,ami egy nagy ajándék.Főleg azért mert Istennel való közösség is jár vele...
Aki kér kap.Ez bátor ígéret. Te mit szeretnél kérni?

A bizonyítékot az Újszövetség felől pedig nem a történetírók,vagy a történelem adja, hanem a szívben lakó Krisztus, Isteni szellem.
Leírt dolog hogy bízonyságot tenni csak Ő tud.Olvasom a szöveget,mérlegelek,és ha az igazságot keresem a Szent Szellem érzést ad a szívembe ami szokatlanul erős,kétségeimet elsöpri. Azok felszívódnak.Meditációban is ilyen erőről volt szó,amely megragad.
Szerintem óvatosnak kell lenni, vágyódni,kérni azt hogy Isten ereje ragadjon meg bennünket.Keresztények is gyakorolják a meditációt,amit szemlélődésnek hívunk.
Avilai Szt.Teréz írta hogy az elmélkedés olyan mint amikor mi hordjuk tel vízzel a medencét, a szemlélődés pedig olyan hogy magától töltődik fel./belső forrásból/
Egyébként köszönöm hogy eddig is levelezhettem veletek!
 
Toth Bandi

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hiszem,az idézeted eleje lemaradt :D

"Jézus nem létezett, a Biblia hazugság....

Ez a Zeitgeist c. film egyik állítása. Ebben azt állítják - ami sokunknak és persze egyre többünknek nem újdonság - hogy a keresztény vallás teljes egészében egy nagy átverés. Ez sajnos a megdöbbentő igazság.

A film egy az egyben bebizonyítja, hogy a kereszténység egy összeollózott, összehazudott vallás, annak ellenére hogy egyes ezt alátámasztó tényeket már elferdítettek történelem hamisítással és így némelyik valótlannak hat. A lényege ettől viszont változatlan....."

Ami létezett az van!
 
Kedves Swen!

Félreértés történt nem akartam állítani hogy a te igazságod az egyedüli igazság,lehet hogy felületesen fejeztem ki magam,bocsáss meg kérlek.
Hanem csak arra akartam rákérdezni, hogy az univerzumból jövő gondolatok azok igazak-e?Hogy nem ez-é a mennyei szó?Amit szintünknek megfelelően annyiféle differenciával értünk ahányan vagyunk
Azt pedig nagyon sajnálom, hogy elvesztetted édesanyádat!
Szeretettel.steve3
 
swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt hiszem,az idézeted eleje lemaradt :D

"Jézus nem létezett, a Biblia hazugság....

Ez a Zeitgeist c. film egyik állítása. Ebben azt állítják - ami sokunknak és persze egyre többünknek nem újdonság - hogy a keresztény vallás teljes egészében egy nagy átverés. Ez sajnos a megdöbbentő igazság.

A film egy az egyben bebizonyítja, hogy a kereszténység egy összeollózott, összehazudott vallás, annak ellenére hogy egyes ezt alátámasztó tényeket már elferdítettek történelem hamisítással és így némelyik valótlannak hat. A lényege ettől viszont változatlan....."

Jézus létezett-e vagy sem? Nem tudom. Azt viszont igen, hogy a Bibliával nagyon nem stimmel valami.
Háromszor álltam neki elolvasni: ne tedd ezt, ne tedd azt, mert ez, vagy az történik veled. Aztán néztem a Spektrum tv-t, ahol a Bibliáról szóló műsorokat hol így magyarázták, hol úgy. Ami betette a kiskaput: elmentem egy misére. A pap torka szakadtából üvöltötte, hogy a pokolra kerültök, tűzön égtek meg. Ótejóég. Akár egy horrorcselekmény kellős közepe. A hab a tortán: 1998-ban kiadtak egy DVD-t azzal a címmel: "Ami a Bibliából kimaradt" Hogy is van ez???
Hiszem, hogy létezik egy magasabb rendű valaki/valami, nevezhetjük Istennek, Jézusnak, tehát nem vagyok ateista, ebben hiszek. Ám azt már tudom, hogy a Bibliát el nem olvasom.
Ezért el lehet ítélni, nem zavar különösképpen. Ennyi nekem ebből elég volt.
Hanem mikor olyan kérdéseket olvasok, hogy Isten miért hagyja, hogy háború legyen, hogy tinik akasszák fel magukat, stb. Nos, ha Isten teremtette a világot, nyilván nem ő adta a tanácsot, hogy gyártsatok atombombát, romboljátok a környezetet, nem ő adja a fiatalkorú kezébe a kötelet.
Mi emberek rongáljuk a Földet, méghozzá a lehető legintenzívebb erővel, mi öljük egymást, ennek csak mi vagyunk az okai.
Vannak emberek, akik a mellékhelyiségbe is autóval mennek. Csak egyetlen hétig próbálna meg gyalog járni: talán lefogyna, lenne némi fizikuma, nem ütné el a babakocsit toló anyukát, stb. Nincs az az autó, amiért a bringámat elcserélném, még akkor sem, ha szakad az eső, vagy túl meleg van. Én sem vagyok szent, én is rongálom a környezetet, dobtam már el életemben csokis papírt, átázott papírzsepit, most is pocsékolom az áramot, holott aludnom kellene, de nem vágtam ki egyetlen fát sem, van ugyan jogsim, de már több mint tíz éve lejárt anélkül, hogy használtam volna, stb. Úgyhogy ne hibáztassunk másokat, sem Istent. Ez nem az ő sara, hanem a miénk. (Akinek nem inge....)
Szeretettel: Swen
Jó éjszakát!
 
Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Jézus én véleményem szerint létezett, és végig tanította az életét míg ki nem végezték érte. Ha figyeltek, és próbáltok úgy élni, hogy az életetek pozitív legyen, akkor benneteket is megtámadnak. Én tapasztaltam. Arról Jézus nem tehet, hogy amilyen példát mutatott nem követik az emberek, és vallást alapítottak az ő tanítasai alapján, ami államhatalom lett. Ő a szelídséget, a megbocsájtást, a segítést, a szeretetet tanította, ugyan azt, amit ő folytatott amíg itt élt közöttünk a földi világi síkon. Kiforgatták a szavait, kivágtak a tanításaiból a könyveiből. Golndolom, hogy másnak is feltűnt, hogy Jézus sokkal közelebb élt korban, időben, mint az Ószövetség. Mégis sokkal nagyobb terjedelmű a Bibliában az Ószövetség, mint az Újszövetség. Pedig annak kellene nagyobb terjedelműnek lenni, mikor ezek a történések sokkal közelebbi időben zajlottak le a mi életünkhöz képest. Sokszor megfordult bennem, hogy de jó lenne, ha úgy bele lehetne nézni abba a történelmi időben, mint a tv-ben, és megnézni, hogy Jézus ideje valójában miként is zajlott. Mik voltak a valódi teljes terjedelmű tanításai. Mit tanított a tanítványainak, hogyan gyógyította a beteg elesett embereket. Ezeket a módszereket mikor átadta a tanítványainak, azok tudták-e úgy csinálni mint Ő. És ha tudták, akkor miért ment a süllyesztőbe. Mai papok miért nem tudnak betegeket gyógyítani, megszáló szellemeket kiűzni az emberekből.
Én csak egy utat látok, hogy a pozitív útra kell térni, és akkor nagy valószínűséggel meg lehet közelíteni azt az utat, amit Jézus kijelölt számunkra.
Legyen csodásan gyönyörű, jókedvű napotok, és hétvégétek.
Sok szeretettel Erzsi.
 
Csillagözön

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Csillagözön!

Ezek az anyagok megerősítettek abban, hogy egy Igazság létezik,nála változás árnyéka sincs.Hiszem hogy minden ember szívében ott van a Krisztus,az ő története zajlik az életünkben. Ami az evangéliumokban le van írva.
Angelus Silésius írta le például, hogy hiába született meg Jézus betlehemben ha a te szívedben még nem.
Vagy tudjuk hogy a bűn ellensége, gyilkosa a szellemnek.Ebből érthető hogy a mi bűneink juttatták keresztre Jézus Krisztust.
Sokféleképpen lehetne elmélkedni arról, hogy a biblia miképp szól a mi
életünkről.
Én nem ellenségetek szeretnék lenni ,koncepciós per formájában beszélgetni,hanem inkább veletek együtt felismerni az igazságot ,vagy azok töredékeit.És megosztani azt amit kaptam. Tehát én úgy látom,hogy az isteni szikra,Krisztus minden ember szívében,ott van,és Ő az Igazság.Buddhát is ő tanította,amelyet ő
önmagához mérten átvett.És sorolhatnám az igaz emberket akik a szívükben lakó Krisztustól tanultak,többet vagy kevesebbet.
Az is világos lehet előttünk hogy a legnagyobb emberi tett az önmagunk odaáldozása felebarátunkért.Ennél többet nem lehet adni.
A biblia Isten tettéről is szól, amely kijelenti hogy Isten szeretet,és hogy ő helyettünk áldozta fel magát emberré lételében.Ennek bűneltörlő ,karmaeltörlő hatása van,mind a mai napig.Istentől bennünket a rossz karma, a bűn következményei választanak el.
Aki bűneit szívből megbánva Istenhez fordul bocsánatért,az Krisztus tettéért /aki minden ember szívében jelen van/ megkapja.Én is átéltem, és Te is megkaphatod, ha hiszel. Úgy is érthetjük hogy szívünk betlehemében megszületett Jézus,ahol állatok is vannak mint pl. a mi egónk ,vagy testi természetünk/az egy nagy marha/
Hamvas B. így ír az újszövetségről:" mert amit ez a könyv mond az minden ember szívébe írt szent jel."

Kérdés: szükségünk van-e Isten irgalmas bűnbocsánatára?
Erre szabadon ,mi fogunk válaszolni.
Mert indiában nagyon sok ember ezt keresi a Gangeszben mártózva...Még életünkben megkaphatjuk,ami egy nagy ajándék.Főleg azért mert Istennel való közösség is jár vele...
Aki kér kap.Ez bátor ígéret. Te mit szeretnél kérni?

A bizonyítékot az Újszövetség felől pedig nem a történetírók,vagy a történelem adja, hanem a szívben lakó Krisztus, Isteni szellem.
Leírt dolog hogy bízonyságot tenni csak Ő tud.Olvasom a szöveget,mérlegelek,és ha az igazságot keresem a Szent Szellem érzést ad a szívembe ami szokatlanul erős,kétségeimet elsöpri. Azok felszívódnak.Meditációban is ilyen erőről volt szó,amely megragad.
Szerintem óvatosnak kell lenni, vágyódni,kérni azt hogy Isten ereje ragadjon meg bennünket.Keresztények is gyakorolják a meditációt,amit szemlélődésnek hívunk.
Avilai Szt.Teréz írta hogy az elmélkedés olyan mint amikor mi hordjuk tel vízzel a medencét, a szemlélődés pedig olyan hogy magától töltődik fel./belső forrásból/
Egyébként köszönöm hogy eddig is levelezhettem veletek!

Kedvews steve3 !

Amiket leírtál, azokkal nehéz, de nem is akarok vitatkozni.

Valahol ott látom a "meg nem értéseket", hogy az ember, mivel olyan esendő, a "szent szövegekkel", nem akar, sok esetben nem is mer vitatkozni.

Nagyon sokszor keveri az ugynevezett racionalitást az elvont dolgokkal, fogalmakkal.

Az egyik pillanatban esetleg felteszi a kérdést, melyet a szeme elé tolnak, hogy Isten ezért, meg ezért, hogy lehetett olyan, miért engedte ezt meg ezt, stb., a másik pillanatban elolvassa Jézus valamely intelmét, meglát egy jelenetet egy történelmi, vagy un. dokumentum filmben - és elérzékenyül, meghatódik, bekönnyesedik a szeme. És Jézust a sajátjának érzi.

Tulajdonképpen nagyon egyetértek

swenson-nal, mikor azt írja : "..... Hiszem, hogy létezik egy magasabb rendű valaki/valami, nevezhetjük Istennek, Jézusnak, tehát nem vagyok ateista, ebben hiszek........"

Nem akarom citálni a különböző eseményeket, jeleneteket az Ószövetségből, de tényleg nagyon sok a nagyon is megkérdőjelezhető Isten-i cselekedet, olyan, melyeket ha mi követnénk el, akkor nem csak a bíróság, a társadalom, hanem a saját lelkiismeretünk is elitélne.

Azt hiszem, sok ember számára ezek a teljesen érthetetlen dolgok.

Valamelyik nap volt egy film az egyik csatornán Szent Johannáról.

Köztudott, hogy feltétel nélküli Isten szeretetének "köszönhetően"
a katolikus egyház 19 !!!! évesen máglyahalálra itélte és végezte ki. Ez csak egy eset azok közül a milliók közül, melyet a ma is uralkodó keresztény egyház az évszázadok során elkövetett.

Ettől függetlenül szerte a világban rendre megtelnek a templomok, pedig ez az egyház ugyanaz az egyház.

Bárhová nézünk, a világ tele ellentmondással.

És ki mondja meg, hogy mi a teljes igazság ? Ha egyáltalán, létezik......

D

dolphin3

Vendég
Hát ,igen ez is egy megközelítés:D

A sikeres embert megkerdeztek, hogy mi a sikerenek a titka. A valasz:
- A helyes döntes!
- Es mi alapjan hozott helyes dönteseket?
- A tapasztalat alapjan.
- Es hogyan szerezte a tapasztalatait?
- Rossz dönteseket hozva. (anonim)
 
steve3

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Csillagözön !

Valóban elszomorítóak az egyház bűnei. Azt gondolom ,hogy leginkább olyan emberek tehették, akik evilág fejedelmére hallgattak,és nem a Szent szellem csendes hangjára.
Báránybőrbe bújt farkasok.Hatalmi harcok,világi hatalommal szövetkezés, gyilkos zsidógyűlölet,
eretnekek,boszorkányok kivégzése, kínzása...Sok gonoszság.És gyengeség is persze.

Lenne miért komoly bűnbánatot tartani az egyháznak/egyházaknak/ hogy ilyen "keresztényeket" megtűrtek.
Basilea Schlink és közössége pl megtették ,hogy elődök bűnei miatt megbánást tanúsítottak,Jeruzsálemben.

Ehhez kapcsolódva említeném meg ,hogy ezért is tetszik nekem" A legyetek jók ha tudtok "c. film.Megmutatja hogy a látható világból-egyházból ki tartozik Krisztushoz, és ki az aki csak a látszat ruháját hordja.
Előttem levő példák a keresztény világból pl.: így Néri Szent Fülöp, Keresztes Szt. János,Bosco Szt.János, Edith Stein, M.Kolbe,Eckhart,Suso,Tauler,Avilai Szt. Teréz,Chambers ,Spurgeon,Eiichorn, Kempis Tamás,......és még nem tudom.Én őnáluk láttam meg Isten szeretetét.
Az igazsággal -főleg a teljes igazággal- kapcsolatban, pedig valóban el kell ismerni szegénységünket.Koldus szegénységünket.
Valamihez viszonyítva az ember azért értékel,gondolkodik.
Lelkiismeret, vagy" nekem mi jó és a másiknak is azt kéne adnom.."alapján.

De aki fontos kérdéseket illetően már felismerte vakságát,vagy koldusszegénységét, az már megalázta magát az igazságban, és az már tud kérni.Sőt könyörögni..És az kapni fog az üres kezébe
Az öntelt önmagát is becsapó ember, azt mondja hogy ő mindent jól lát, ő gazdag ismeretben,nem kínozzák az élet kérdései.
Ezért mondta Jézus a körülötte álló öntelt embereknek,: "..ha vakok volnátok nem lenne bűnötök, mivel azonban most azt mondjátok ,látunk:megmarad bűnötök."Ján 9 ,41
Én úgy hiszem kell hogy, kapjunk igazságot, mindig többet, ha szeretetben szeretnénk élni.Azt hiszem a jobbulási szándék /is/ feltétel...
 
swenson

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Lenne néhány kérdésem.
Oké, Isten megteremtettte Évát és Ádámot (most a kígyót szerintem hagyjuk ki a dologból, akkor még nem ilyen világot éltek, akik éltek). Adva van két ellenkező nemű ember. Hogyan lett ezekből 6 millió lélek, ember, akiknek más a bőrszínük, a genetikájuk, stb.

Más:
Még léteznek olyan hitek, amik elimerik, hogy mindekinek és mindennek megvan a saját Istene: a vázának, a tűznek, az edénynek stb. Legyen, ezzel semmi bajom,legalább az ember ha a feleség felbosszatja, nem vágja a vázát a falhoz.

Hanem valamelyik nap becsöngetett hozzánk egy hölgy, egy úrral, hogy ők nem téríteni jöttek, de azért ezt a bibliát fogadjuk el, és 5 nap múlva jönnek, és kikérik a véleményünket. Én éppen palacsintát sütöttem, a párom vette át a könyvet, s már mondtam is neki, ezek Jehova tanúi.
Akiknek már volt szerencséjük hozzájuk, sejtik mik a tanaik.
Engem az ő tanításaik nagyon ki tudnak hozni a sodromból.
Talán pont azért mert több mint 20 éve az egészségügyben dolgozom, és nem fér a fejembe, hogy míg mi eü.dolgozók életeket mentünk (nem mindig sikerül, sajna), ők meg azt vallják, inkább haljon meg a saját gyermeke, mert ez Isten akarata.
Az a szerencsétlen ember, aki 10 évig művese kezelésen van minden második nap, felkerül a donorlistára, és még mindig türelmesen vár 10-15 évet, hogy vesét kapjon, és képes mosolyogni, mikor végre megszólal a telefon, majd kiugrik a bőréből, hogy kapott egy esélyt......ez a vallás mindezt tiltja. Mondja már meg nekem valaki, hogy melyik vallás az elfogadott? Hogyan lehet úgy élni, hogy megmenthető lenne valaki, de nem kaphat vért, szerveket, így esélyt sem, és mindezt Isten nevében.
Hát hány Isten létezik? Miért házalnak ezek a (bocs, de ez most ki fog csúszni), sötét, középkori vagy őskori gondolkodású emberek, akik mindent Isten nevében tesznek? Esetleg nekik van igazuk? Hagyni kellene sorsukra a betegeket? S majd a sors, Isten, magasabb rendű valaki/valami eldönti ki mikor menjen el? Akkor most mi eü.dolgozók hibázunk? Én hibázok, amikor sírva jön be a 60 éves lábszárfekélyes férfibeteg, akiből legalább 40 légylárvát szedek ki, amik az eleven húsát is eszik, s megnyugodva, fájdalom nélkül megy ki az ajtón?

Tudom: nem kell mindenkit mindenáron tovább éltetni. A többszörös áttétes daganatos beteg, ha nem akar több kezelést, tiszteletben tartom, mert az iszonyú fájdalmát valóban ne hosszabítsuk meg. Ő is tudja mi lesz a vége, mi is, s ha másban nem is tudok segíteni, míg él, míg eszméleténél van, megnyugtatom, mennyivel jobb világba kerül majd. Megnyugszik elfogadja, és békésen tud elmenni. Félelem nélkül.

Ám egy fiatal teremtés, akit két tasak vér (ennek is van kockázata, mint mindennek), megmenthené az életét, de még csak esélyt sem kap rá - na ezt nem tudom elfogadni.
S tényleg tanácstalan vagyok, hogy az ő nézeteik a valósak, vagy a keresztény nézet? Lehet, hogy a betegek iránti szeretet, a tenni akarás csinál hályogot a szememre, és ezért bosszant ennyire a Jehova nézet?
Valaki megmondhatná. Csak kíváncsiságból. Ugyanis a nézetem ebben az esetben soha nem fog megváltozni.
Köszönöm.
Szeretettel: Swen

Bevallom őszintén, mikor becsengettek, és már akkor tudtam kik ezek, olyan jó forró volt a palacsintasütőm, s olyan dolgokat lehetett volna vele csinálni........csakhogy a büntetés nem az én feladatom. Azért most az egyszer kicsit sajnáltam. Bennem is bújkál a kisördög, de hát emberből vagyok, meg ugyan nem tettem, de olyan jól esett elképzelni a szitut.....hű, de gonosz vagyok. Hátha odaát azért megbocsájtják, miután az orromra koppintottak.:((
 
Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Nem vagyok az említett egyház híve és semelyik más egyházé sem, de van abban egy-két átgondolandó pont, amit vallanak.
Hidd el, mi emberek nagyon rossz úton járunk, ha valóban az a cél, hogy meghosszabbítsuk az életünket. Művese, műszív, műorr, műmell, ki tudja, talán 100 év sem kell és lesznek olyanok, akiken már több lesz a mű, mint a saját. Persze csak akkor, ha a "leszületés" pillanatában valamelyik gazdagabb országba sikerül lepottyanni.

Ha épp Banglades van alattad, akkor ráfáztál. Lehet, hogy nem éred meg az 1 éves kort sem, mert éhen halsz, nem kell izgulni, hogy megérkezik-e időben a vese, vagy máj, vagy szív. Bár van már ahol élő emberek is eladják a szerveiket a jobb módú országok polgárainak...

Az egészségügy istent játszik irdatlan mennyiségű pénzt magába temetve és az emberek egyre betegebbek. Nincs ez így jól.

Egyébként is az egész küzdelem a sors ellen mit ér? Ezt olyan topikban, ahol oldalanként egyszer megjelenik a szó, hogy "karma" és aminek a címe "reinkarnáció" talán nem is kell magyarázni.
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem hagyni kell,hogy mindenki olyan hitet valljon,amilyet szeretne,addig a pontig,mig ezzel nem okoz kárt embertársainak.
Tudom vannak a házaló Jehovisták,rendben,elmondják 1-2 szóban,és mennek tovább,kibirom,mert tudom nekik ez okoz örömet...

Viszont,ha erőszakosak,úgy tisztességgel,finoman elküldöm őket,és pont.Nem agyalok tovább rajta.még ha nem egyezik a véleményünk -akkor sem.Tudnunk kell azt,hogy nem vagyunk egyformák,ezért látunk mindent,vagy sok mindent másképp.

Itt van pl:az egészségügy,ahol Istent játszanak,hogy a Kyra szavaival éljek,ez igaz egyrészt.Ők a tanultakat adják tovább,gyógyitanak,amig a "tudásuk tart",de addig mindent megtesznek (a lelkiismeretesek!),aztán széttárt karokkal tényeket közölnek,és passz,nekik itt véget ért.

És szerencsére itt nem mindig van vége!

Itt lépnek,illetve léphetnek képbe azok a "más",Intelligensebb erők,ami képes a tudománnyal szembeszállni.
Ez az erő mindenki számára elérhető,csak hagyni kell,hogy "megmutassa magát",no nem az érzékszerveinkkel,hanem ott belül,a szivünkkel..ha csöndben figyelünk rá,akkor érezzük...
Ennek önmagában gyógyitó hatása van önmagunkra,és mindenki másra..

Hidd el kedves Swenson,vagy ne hidd,csak próbáld ki..
és akkor soha többé nem jutnak eszedbe azok a gondolatok a forró palacsintasütőről...
szeretettel:Éva
 
Oldal tetejére