Látcső /Beszélgetés színházról, filmről, kultúráról/

Galaglar

Állandó Tag
Állandó Tag
A könyvnek nem kell bedőlni. Én egyházi felsőoktatási intézményben tanultam és tüzetesen átnéztem a forrásokat, de a könyv valóságalapja kb. 3%! (egy történet köré szőtt képzelet) a többi mind mese habbal. Voltam Párizsban és felkerestem a állítólagos Rózsavonalon elhelyezkedő Saint Sulpice templomot (ami természetesen létezik, de nem úgy néz ki belülről, ahogy a filmben láthatod), láttam a padlón a mintás rézből készült rácsokat, és beszéltem is személyesen a templom plébánosával, de elmondta ő is, hogy az égvilágon semmi valóságalapja nincs annak, amit a könyv ír erről. Végigvezetett a plébános a templomon és a sekrestyében is mindent megmutatott, amit látni szerettem volna. Még a templom múzeumának rejtett zugait is végignézhettem, de konkrét bizonyítékokat sehol sem találtam/láttam ezzel kapcsolatban. A titokzatos svájci megőrző helyét is felkerestem Párizsban, de helyette egy nagy semmi van, vagyis taták és mamák hajlékai vannak ott.
Szóval szép és jó próbálkozás, de én személy szerint annyira se tartom, mint egy szép magyar népmesét! :eek::eek::eek:
 
Sylwee21

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia,
Azért jó elkalandozni a gondolattal, hogy "miért is ne":) végülis minden legendának van valami alapja;)
(Picit elvetted a kedvem Párizstól:D épp idén nyáron készülök oda, és én is felszerettem volna keresni a filmbe szereplő helyszíneket)
De nagy port kavart amikor a könyv és a film napvilágot látott..(csak úgy mint,az angyalok és démonok).

A könyvnek nem kell bedőlni. Én egyházi felsőoktatási intézményben tanultam és tüzetesen átnéztem a forrásokat, de a könyv valóságalapja kb. 3%! (egy történet köré szőtt képzelet) a többi mind mese habbal. Voltam Párizsban és felkerestem a állítólagos Rózsavonalon elhelyezkedő Saint Sulpice templomot (ami természetesen létezik, de nem úgy néz ki belülről, ahogy a filmben láthatod), láttam a padlón a mintás rézből készült rácsokat, és beszéltem is személyesen a templom plébánosával, de elmondta ő is, hogy az égvilágon semmi valóságalapja nincs annak, amit a könyv ír erről. Végigvezetett a plébános a templomon és a sekrestyében is mindent megmutatott, amit látni szerettem volna. Még a templom múzeumának rejtett zugait is végignézhettem, de konkrét bizonyítékokat sehol sem találtam/láttam ezzel kapcsolatban. A titokzatos svájci megőrző helyét is felkerestem Párizsban, de helyette egy nagy semmi van, vagyis taták és mamák hajlékai vannak ott.
Szóval szép és jó próbálkozás, de én személy szerint annyira se tartom, mint egy szép magyar népmesét! :eek::eek::eek:
 
Parr

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem meg nagyon jo mu.
Eloszor a konyvet olvastam el, aztán láttam a filmet is. szerintem a film szerintem jobb mint a konyv - tovább van fejlesztve egy kicsit.
- és a fo kérdés az hogy : miért ne lehetne benne tobb mint x százalék igazság?
- ha nem lenne benne semmi, akkor nem is torodne vele az egyház.
mindenesetre mindenképpen egy jo konyv, mert egy kicsit elgondolkodtathatja az embert.
 
Solid80

Új tag
Anthony Shaffer Ördöglakatjával kapcsolatban tud esetleg valaki valami véleményt? Érdemes megnézni? A könyvet sajnos nem olvastam (ezért is kérdem), de legjobb
tudomásom szerint január 14.-étől lesz színházban Gálvölgyivel és Nagy Sándorral...
 
arabella

szia! csináltak belöle anno egy filmet is, meg egy remake-et is, amiben Jude Law és Michael Caine játszották a föszerepeket (Sleuth a címe). Nekem az a film elég unalmas volt, viszont színházban tuti megnézném, már csak Gálvölgyi miatt is. Nemrég volt a tv-ben a Hogy volt Gálvölgyiröl abban sokat beszéltek a darabról. Itt megnézheted.
 
Oldal tetejére