Roman Polanski

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A vita nem a körül zajlik, hogy az erkölcsi felfogásunk alapján elitélendö e egy kiskoru gyekkel valo nemi kapcsolat hanem az igazságszolgáltatásnak az utja Polanski esetében.
-
A nemrég elhunyt Thony Curtis egyik felesége (a 6-bol) a házasságkötésnél 16 éves volt, természetesen "szülöi beleegyezéssel".
-
Jemenben a gyerekek 15 éves kortol kapják meg a "váláshoz valo jogot", Házasodni már ovodás kortol lehet.
Marie Antoinette 14 éves korában lett XVI. Ludwig felesége de a guillotin alá nem ezért került.
-
A kiskoru Nodschud Ali Jemenböl azáltal lett világhirü 9 évesen, mert sikerült neki a biroság elött kiharcolnia egy válást a 30 évvel idösebb férjétöl.
-
cn_jemen_DW_Politik_548670p.jpg

-
Alig egy éve, hogy egy 9 éves brazil kislányt, az édesanyját és a terhességet megszakito orvost exkommunikálta a keresztény katholikus egyázbol a helyi püspök "gyilkosság" vádja miatt. A kislányt teherbe ejtö mostohapát nem sulytotta az egyházi jog "Every sperm is sacred".
-
Már régota gondolkodom azon, hogy miért kellett IV. Heinrichnek Canossa-ba zarándokolnia csuszva mászva mig visszavették öt az egyház keblére és egy Hitlert még megsem fenyegettek a kiközösitéssel hanem pápai álldással és hálaado istentiszteletekkel ajnározták az ellene elkövetett sikertelen merénylet után. Na de ez egy másik történet.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Elgondolkodtato, hogy a Polanski eset az "Amerikai-Schweizi konfliktus" lerendezése ota elcsendesedett.
-
Polanski nem elöször járt Schweizban az elmult 30 év alatt ezért meglepö, hogy a letartoztatása pont arra az idöre és arra az idöszakra korlátozodik amikor az USA Schweiztol a Guantánamo-fogjok titkos bankkontoinak a listáját szerette volna megkapni.
-
http://www.zeit.de/2010/29/Freilassung-Polanski
-
Akit komolyan érdekel a fiatalkoruakon elkövetett eröszakos esetek és a vele járo következmények, az álldozatok és tettesek sorsa annak ez az eset nem tünik karakterisztikusnak.
-
A kérdés számomra mint minden büncselekménynél: "Hogyan tovább? Hogyan lehet a kizökkent világot helyreállitani? Mennyire és hogyan lehet valamit jovátenni? Belátja e a tettes a hibáját és mimodon képes elkerülni ezt a jövöben? A helyes válasz biztos nem a Bibliában vagy a Koránban elöirt megkövezés.
-
Egy érdekes statisztika. Németországban a fiatalkoru hölgyek 8-15%-a esik szexualis eröszak áldozatául.
-
A tettes az esetek 66%-ában egy ismerös.
Az esetek 82%-ban a környéken lako.
A tett szinhelyének a valoszinüsége 56%-ban a tettes vagy az álldozat lakása.
A tettes az esetek 90%-ban egy "normalis" férfi.
Az eröszakos cselekedet az esetek 82%-ban elöre kivolt tervezve.
A tettes az esetek 85%-ában a nemi aktuson kivül plusz eröszakot használ.
-
Emberek ellen elkövetett büntetteket nem lehet méricskélni, a törvénynek mégis ez a feladata. Polanski esetét egy csomo jogi bizonytalanság veszi körül, nem tisztázott, hogy mi volt a biroság álltal kiszabott büntetés, mi lett belölle letöltve mi nem. Sajnos nincs álltalánosan elfogadott jogi törvény, de ha az álldozat több mint 30 év után ugy beszél, hogy "A mediák és a jogrendszer több kárt okozott nekem mint Polanski" akkor a 30 éve tarto "kisöprüzést" egy jogos és letöltött büntetésként fogadhatjuk el.
-
Nem tudom hogyan interpretáljam az idöjárásjelentést amit az elöttem hozzászolo tett be, nekem az TV-hiradobol ismerös idöjárás-térkép jut az eszembe. A kis házak az iskolák és intézmények heyét mutatja az országban ahol a legismertebb megrontásos esetek történtek az elmult évtizedekben. Talán ha Polanski a gyontatoszékben és nem a biroság elött bánta volna be meg a tettét akkor nem kavarna fel ma anyi vizet.
-
1603_grafik_kindesmissbrauch_420_maxpane_240_180.jpg
 

L-né

Állandó Tag
Állandó Tag
Azért ha az én lányomról lett volna szó, nem biztos, hogy belenyugodnék az elévülési időnek...Gondolom ezzel te is így vagy. Nem a pénztárcádat lopta el...
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kell elévülési idönek lenni, mégpedig az egyik naprol a másikra, mert különben bezárnának a templomok.
-
photo_1268063356305-4-0.jpg

-
Megemlékezö-szentmisét tartott Berlinben a keresztény katholikus egyház a képviselöi álltal elkövetett több mint 1000 sexualis eröszak álldozataira gondolva. Kérték az Istenek és a hivök bocsánatát. Letartoztatásrol nem volt szo. A böntetést a legtöbb pater ugyis megkapta azáltal, hogy az egyik parokiárol a másikra lettek áthelyezve.
-
Erdekes, hogy az "engedelmes" gyerekek között több az álldozat.
-
catholicpedophilia79884.jpg

 

randris

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem igazán vagyok tisztában az ügy részleteivel, de nekem úgy rémlik, Polanski is meg volt lepve, mikor kiderült a lány kora.
 
Az illető hölgy (mert most már az, két gyerekkel és egyik sem a Romantól van) mosolyogva nyilatkozta a riportereknek az ügy kapcsán, hogy egyáltalán nem neheztel a filmrendezőre és nem ért egyet az ítélettel (?). Persze ez nem mossa tisztára Romant és nem azt jelenti, hogy helyeselném amit tett, csupán az említett "sebeket" kérdőjelezi meg.
Ha az áldozat képes volt továbblépni és boldog életet teremteni magának, akkor a világ többi része, akik személyesen nem érintettek a kérdésben, miért akarja máglyán elégetni Polanskit? Mert a gyűlöletnek mindig győznie kell?
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
A megerőszakolás nem elévülő büntett, börtönbe vele.
Kedves JohnAnthony3

-
Egy nagy különbbség van "megeröszakolás" és a "fiatalkoruakat védö törvény megszegése" között.
-
Erdemes megnézni, hány éves kortol köthetnek házasságot az emberek különbözö országokban.
-
Madagaszkár (14),
Kanada* (14),
Délafrika (12),
Paraguay (14),
USA New-Hampshire* (13), New York* (14), Texas* (14),
Venezuela* (14),
Afganisztan (14),
Oroszország* (14),
Iran (13), Syrien (13),
Tanzania (12),
Brazilien* (12),
Sri Lanka* (12),
-
* = engedéllye. A táblázat friss, a 21. századbol. Polanski esete majd 40 évvel ezelött történt.
-
Vagy idézzünk egy magát "Evangelikus Allianznak" nevezö Izlamkérdésekkel foglalkozo Intézet oldalárol ami Nemetország, Ausztria és a Schweiz területén élö mohamedán szervezeteket ölel fel.
-
"Marokkanischer Gelehrter befürwortet 9 Jahre als Mindesheiratsalter für Mädchen", ami anyit jelent, hogy vallásos szervezetek azt propagálják, hogy az "Izlam legigazabb és legauthentikusabb forrása megengedi" kilenc éves kortol a házaságot. "ha a lány képes egy férfivel közösülni".
-
Polanski nem eröszakolt meg senkit, söt "liliomtiprás" sem vethetö fel neki.
Polanski egyszerüen átlépte a korunk normáit amit nem véletlenül tartunk helytelennek.
-
Egy börtönbüntetésnek csak akkor van értelme ha valami kijön belölle. A tettéért élete végéig megvan bélyegezve függetlenül attol, hogy állami költségen egy börtönben üll vagy a saját munkájával megfizetett villában.
-
Ez nem volt kavaliersdelikt, de a rationalitás megköveteli töllünk, hogy mértékletesek legyünk.
-
Aki Polanski bezárását egy "megoldásnak" tekinti annak automatikusan követelnie kell a szerzetesházak, katholikus internatusok bezárását is.
-
A német Jezsuita internatusok most fizetnek egy fél millio eurot a 205 névszerint ismertévált pädophil álldozatnak. A ministránsokat érte psychologiai sérülés, amit a kolostor egy sötét sarkában átélt defloreálás váltott ki, sulyosabb következményekkel járt mint amit a pubertalo lány átéllt a wellnissbadban ahova önként szállt be.
-
A lány egy teljesen normális életet él mig a gyontatoszék álldozatai az égész életükben szenvednek az emlékek terhe alatt. Képzeld el, hogy elöször bebeszélik neked apro gyereknek, hogy van egy "Isten" aki téged még a WC-ben is ellenöriz, a szexualitás az egy bün amiért a halálodon tul megleszel büntetve, aztán jön az "Isten szolgája" és gyertyafénynél kigombolja a gatyáját.
-
paedo4.jpg
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
... és egy Hitlert még megsem fenyegettek a kiközösitéssel hanem pápai álldással és hálaado istentiszteletekkel ajnározták az ellene elkövetett sikertelen merénylet után. Na de ez egy másik történet.
Igen, ez egy más történet. Mégis belekevered. Miért is?

...Aki Polanski bezárását egy "megoldásnak" tekinti annak automatikusan követelnie kell a szerzetesházak, katholikus internatusok bezárását is...
Nem túl meredek ez szaltó? Megy a propaganda látom. Csak emélkeztető: ez nem a "Világ kereszténygyűlölői egyesüljetek" nevű topic, hanem Roman Polanskival foglalkozik.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves FagyisSzent
-
Polanski személyisége ebben a topikban nagyon levan redukálva egy eseményre. Az esemény pedig jocskán elvan torzitva.
-
Ha propagandárol beszélsz akkor látogassad meg az "En Papom" cimü magyar internetoldalt amit akkor nyitott meg valaki amikor nyilvánosságra kerültek az europai pedofil papok tettei. Amikor kénytelen volt egy püspök (elsö eset a világtörténelemben) visszalépni a hivatalábol. Ezzen az oldalal kivánták "felpolirozni" a megcsorbult képet.
-
Itt nem csak Polanskirol van szo hanem arrol, hogy hogyan védhetjük meg a fiatalokat attol, hogy tekintélynek számito felnöttek (megcsodált filmrendezök vagy bizalmat élvezö Papok) öket ne használják ki szexualisan.
-
Ha pedig mégis csak megtörténik ilyesmi (nem lehet mindenkit elöre leülltetni) akkor hogyan járjon el a törvény.
-
Az egyház eddigi praxisa az volt, hogy megprobálták "diszkreten" intern elintézni a dolgot, a papot áthelyezték egy másik helyre. A probléma nem oldodott meg, ez csak "friss hushoz" juttatta a tettest. Az egyház nem lehet állam az államban. Néhány honapja van egy rendelet, hogy minden esetet jelenteni kell az államügyésznek. Az ördög tudja hány esetet oldott meg a "szentatya" ezidáig "intern".
-
A Pápa az egyetlen ember a világon akit nem lehet biroság elé állitani. Ezt kikell egyszer hangosan mondani. Ilyen privilegiummal csak a vörös kereszt rendelkezik. (Nem a vöröskereszt alkalmazottja hanem maga a szervezet. Az egyháznak olyan jogai vannak mint a vöröskeresztnek. Mivel a Pápa "megtestesiti" az egyházat ezért a Pápa nem állithato biroság elé.)
-
Képzeljük el, hogy mi lenne ha Polanski lenne a Pápa?
 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Ernoe!

Egy pár észrevétel.

...Polanski személyisége ebben a topikban nagyon levan redukálva egy eseményre. Az esemény pedig jocskán elvan torzitva.
Teljesen igazad van. Polanski rendezői nagysága háttérbe szorul ebben a topicban, bár mintha te sem igazán erről akarnál irni. Hadd emlékeztesselek a topicinditó beirásra: "Hat ezt is megertuk, 31 ev utan letartoztattak a zsido szarmazasu filmrendezot egy 13 eves lany megeroszakolasa miatt.". Gyanitom, ez lehet az oka annak, hogy az egy eseményről beszélnek az emberek és nem Rajmund Roman Liebling hallhatatatlan filmalkotásairól. Hogy az egy esemény mennyire van eltorzitva azt én nem tudom. Nem voltam ott (hálistennek), igy mindenről csak sokadik kézből tudok. Akárcsak, szerintem, te is.

...Ha propagandárol beszélsz akkor látogassad meg az ...
Ismétlem, ez nem a megfelelő topic. Ha a papok nemi életéről akarsz mindenáron csevegni, nyiss neki egy külön topicot. Biztos nagyon népszerű lesz. Sokan szeretnek ezzel behatóbban foglalkozn manapsági.

...Itt nem csak Polanskirol van szo hanem arrol, hogy hogyan védhetjük meg a fiatalokat attol, hogy tekintélynek számito felnöttek (megcsodált filmrendezök vagy bizalmat élvezö Papok) öket ne használják ki szexualisan.
Ebben megint teljesen igazad van. Kritikusan fontos, hogy gyermekeinket ne pont azok tegyék tönkre, akik arra hivatottak, hogy nekik utat mutassanak. Persze itt megint nemcsak papokról kellene szót ejteni, hanem minden olyan pozicióról, ami a gyermek felett autoritást képvisel. Kezdve a szülőkkel, tanárokkal.

...Ha pedig mégis csak megtörténik ilyesmi (nem lehet mindenkit elöre leülltetni) akkor hogyan járjon el a törvény.
Úgy, hogy tényt tár fel a biróság, nem pedig felül a propaganda-gépezetnek. Az itélethozatal pedig nem kell(ene), hogy politikai-ideológiai befolyás alá essen, mint ez esetben.

...Az egyház eddigi praxisa...
Polanski nem pap. Nem a megfelelő topic. Lásd feljebb.

...A Pápa az egyetlen ember a világon akit nem lehet biroság elé állitani...
OFF! De annyit hadd tegyek hozzá, hogy minden egyes diplomatának van ilyen joga, mindaddig, amig mentelmi jogát fel nem függesztik.
 

Ernoe

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves FagyisSzent
-
Egy politikus immunitását elveheti a parlamant, egy bizottság elött valo kihallgatáshoz még ez sem kell.
De nincs egyetlen egy törvény sem aminek alapján a Pápát felelöségre lehetne vonni vagy kihallgatni.
-
En ezt egy kicsit furcsának tartom, hogy létezik közöttünk valaki aki a törvények felett áll, holott épp olyan esendö ember mint te vagy én. Ezt bizonyitja, hogy 17 évesen a Magyar-Osztrák határ aláaknázásában vett részt lelkesen. Ahogy irja az emlékirataiban, "A Papiszemináriumba valo beiratkozás, automatikusan össze volt kötve a Hittler-Jugend organisatioba valo belépéssel." Mit tarsak olyanrol aki nem tudott ellenállni egy klerikális karriere kecsegtetésének és belement ebbe a "quasi automatikus Mitgliedschaft-ba".
Nem voltam ott (hálistennek), igy mindenről csak sokadik kézből tudok. Akárcsak, szerintem, te is."
Elhiszem, hogy nem voltál Polanski fürdöszobájába de nehezen hiszem el , hogy ne találkoztál volna "furcsa" jelenségekkel cölibátusban szenvedö környezetben, ahol látszolag jol kiismered magadat.
-
A dolgok természete, hogy összehasonlitásokkal élünk. Polanski "álldozata" az aki a legjobban megtudja itélni, hogymi történt ott 40 évvel ezelött.
-
A katholikus egyház berkeiben elkölvetett szexualis visszaélések álldozatai sajnos nem emésztették meg a rajtuk elkölvetett eröszakot, mégis a tettesek nem vonhatok felelöségre mert a jog számára a "dolog elévült".
Persze itt megint nemcsak papokról kellene szót ejteni, hanem minden olyan pozicióról, ami a gyermek felett autoritást képvisel. Kezdve a szülőkkel, tanárokkal.
Természetesen, végülis mi felnöttek vagyunk a hibásak ha szexualkisan kiéhezett, cölibátusban szenvedö lények karjaiba hajtjuk a gyerekeinket azáltal, hogy keresztvizet öntünk a fejükre, megfélemitjük öket egy "mindent láto" tulvilági lénnyel. Az "Isten ugyan mindent lát" de mégis személyesen kell elmondani a "tisztelendöurnak" egy sötét fülkében, hogy hányszor maszturbáltál. Nem csoda ha nem jön ki belölle semmi jo.
Úgy, hogy tényt tár fel a biróság, nem pedig felül a propaganda-gépezetnek. Az itélethozatal pedig nem kell(ene), hogy politikai-ideológiai befolyás alá essen, mint ez esetben.
Gondolom ha az elmult evek több tizezerre rugo birosági itéletét megnézed ott elég ténnyel találkozol.
-
Mutass nekem egy esetet a kolostorok falai mögül amelyik négy évtizede olyan alaposan lett volna tárgyalva nyilvánosan mint a Polanski esete!
-
Csak ne mond, hogy Polanski tette a "szörnyüségében" felülmulta volna a felszentelt kezekkel elkövetett cselekedeteket.
 

PEva08

Állandó Tag
Állandó Tag
Ernoe utolsó mondata nagyon üt, és nagyon igaz... Sokan sokféle gaztetteket követtek el anno, melyeknek csak a történelem a tanúja...
 

domart

Állandó Tag
Állandó Tag
A legtöbb gazdag barom már nem is tudja mit csináljon a hatalmával és a pénzével!!Én betenném egy amerikai "kemény" börtönbe ahol vele csinálják ugyanazt csak minden nap!!!!
 

blacker24

Állandó Tag
Állandó Tag
Szerintem most már nehéz megállapítani hogy mi történt. Annak idején kellett volna az egészet kinyomozni, nem most.
 
Oldal tetejére