kitalalt kozepkor II

Bihar

Kitiltott (BANned)
Éppen most olvasható a Múlt-kor történelmi portálon: az újgúroknál a manicheus vallás egykor államvallás volt. Ettől függetlenűl -ha valaki olvasta Paál Zoltán könyvét- tudható, hogy ebben is leírta egy rovó: az újgúrok államvallása egykor az uruki-mani hit volt. Ezt még Turu Domonkos is tapasztalta, aki Vajk István ill. Géza korában élt és 985 körűl 2 évet töltött Turfánban, az újgúrok kolostorában. Feldata volt az ősvallásunk ( ez az uruki-mani vallás szintén) tanulmányozása volt, mielőtt Róma vallására váltottak volna a magyarok fejedelmei..
Atilla unokahuga Deédes volt (Dédes) aki Ózd környékén letelepítette az úzokat (palócokat) még 440 körűl és nem is engedte elvándorolni őket. Nagyon sok község őrzi a palóc vezetők neveiz ma s -változatlanul- akik Dédes idejében találtak itt hazára. De Atilla harcaiból származó foglyok -később szabadok- nevei is megőrződtek: Center, Stoph, vagy Olaszliszka (Liszka özvegyét egy olasz fogoly vette feleségűl)..A rima szóval kezdődő települések (Rimaszombat, Rimamurány, Rimaszécs...)pedig arra utalnak: őket is ide telepíti Nekes és Dédes. Persze van itt Nekézseny és Dédes is..
Hogy miért nem ismert ez? Vajk idegen papjai nagyon szorgalmasan égették el a rovásírásos anyagokat, feljegyzéseket...pl Veszprémben minden füstölt, amikor Kopppány megölésekor iratokat is éegett Vecelin és a többi jóember.
 
Bihar

Kitiltott (BANned)
Hát igen vannak a középkorban kitalált dolgok bőven...
Lássunk egyet, mely a magyarokat érinti: az Árpádház kihalását-
Árpád fiai voltak: Laád (levente), Tarhos, Üllő és Jutas az első feleségétől, Abaciltól, a Nyék törzs fejedelmének lányától. Árpád második felesége Eperjes volt verecke kabar fejedelem lámnya. Tőle Zsolt (Solt) és három lány származott.
Ha részletesen megvizsgáljuk, akkor azt vehetjük észre, hogy az Árpádot követő fejedelem -Zsolt- fiai közűl Taksony következett a fejedelmek sorában ( a másik két fia: Csák és Botond volt) . Ha tovább vizsgálódunk, végűl az derűl ki, hogy ki mondható, a Zsolt ( megh.:955) család "megy tovább" a fejedelmek majd a királyok vonatkozásában, 1301.-ig. Ekkor következnek a trónon az Anjouk, akikben azért van árpádházi beütés..
Amennyiben a felsoroltakat leellenőríztük akkor látható: Róma vagyis a pápaság hazudott, nem halt ki 1301.-ben az Árpádház. Mert az Abaciltól származó négy fiúnak bizony jócskán voltak utódai. Árpád és 1301 között legalább 12 generációval lehet számolni. Ebben az esetben pedig -erre az időpontra- ha csak 2 fiús családokkal számolunk, akkor is 5-10 000 utódok száma. (!!)
Így tehát nyakoncsíphető a Pápaság-saját érdekében elkövetett- hazugsága és látható, hogy bőségesen volt Árpád utód még 1301-ben is és ma is biztosan közöttünk élnek.
Inkább az a többmint furcsa, hogy ma is az Árpádház kihalását oktatják..
Természetesen akkor még Álmosról nem is volt szó, sem a legidősebb fiáról Kurszánról, a középsőről Gyuláról, csak a legifjabbról.. Árpádról..
Az Arvisura tökéletesen igazoljja Róma hazudozását.
 
prominor

Állandó Tag

Ha már itt tartunk szerinted mi történt Géza testvéreivel ? S István miért Pétert választotta, ha ilyen nagy választék volt, vagy Aba Sámuelt miért nem övéi követték? Vak Béla ugyan miért is lett király? De ne menjünk ilyen messzire... Ha az orosz évkönyvek hazudnak a 6-10. századról tényleg hová is tüntek az oborok-avarok? Mert Tomka Péter állításai is rogyadoznak természettudományos megközelítésben.. De azt is be kell vallanom én nem leszek elég alkalmas vitapartner, mert engem igazán csak a középkor építészete érdekel, s történelme is csak ez okán.. Ehhez a témához csak az Illig jelenség miatt szóltam..
Nem vagyok elég jártas egyebekben..
Szép napot, s felkészültebb vitapartnert.....
 
Bihar

Kitiltott (BANned)
Ha így gondolod, akkor miért kérdezel? Hogy azután megintcsak kételyeidet fejezd ki?
Gézának (951-997) valóban volt testvére, egy lány és a korán meghalt Mihály...Istvánt a váci püspök is arra kérte (magyar volt kivételesen) , hogy mást válasszon, ne testvére fiát, Orseoló Pétert. Azonban ebben erősen befolyásolták őt a papok, ezért lett ez az alkalmatlan valaki a király utánna, zűrös időket teremtve..
Aba Sámuel a Kurszán-vonalat jelenti, tehát kivételt, azonkívűl ismerni érdemes azt a buta teóriáját -valamiféle ősközösségteremtésről- mellyel nagyon nem értett egyet a környezete. Ki az a nemes, aki földbírtokán zsellér akart lenni? Egyébként Vajk testvére volt a felesége. Piroska híres arbag volt. Trepanált is.
Vak Béla (1131-41) Álmos herceg fia volt. Előtte Kálmán fiai lettek a királyok, de II. István (1001-31) HALÁLA TÁN MÁR CSAK BORISZ FIA ÉLT KÁLMÁNNAK. BORISZ IS TRÓNKÖVETELŐ VOLT, AZONBAN ŐT NEM AKARTÁK SEMMIKÉPP A FŐURAK.Nem is itt élt. Kálmánnak az öccse különben Álmos. Idegennek tartották Boriszt, Eufémia (orosz mama) miatt is..
II. Béla később részeges lett, azonban szerencséjére Lam herceg jól vezette az országot míg élt. Biztosan tudod, Bélát -és apját- Kálmán vakíttatta meg. Ki is volt Lam, a kutyás herceg? Mintha a papok nem kedvelték volna...
Bár -állítod- olvastad a kohász könyvét...akkor a fentieket is ismered, meg az avarokat is...?
Az avarok hallattlanul nagy falat. Sokat vándorló és Ázsia több helyén -egyszerre, több törzsként is- élő ronkonnépeink. Ide a Turgáj avarok jöttek be. Turgaj helyét ismered, 568 előtt ott éltek. De pl az un Altáj avarok nem jöttek be ide. Maradtak a Balhas (Bolhás) tó fölött. Atilla maradékai is nagyon hívták őket ide. Namost.-így egyszerű- a Baján vezetésével bejött 9 avar törzsből 4 volt az avar, a többi honfoglaló rokonnépek törzseiből állt. Például kabarból. Alpár pedig 575.-ben érkezett hozzájuk, a Béla törzsből, hiába, nem bírta Telena nélkűl..Már a bejövetelük okait sem lehet röviden leírni, nemhogy regnálásukat és a Nagy Karcsi idején történteket. Pedig nagyon érdekes. Nekik különben bátjaik (papjaik neve) voltak, így tehát: Bátaszék, Száz-halom-báta..vagy tíz avar földvárat is megtaláltak már, főleg Tolnában. Aztán az avarok is hívják a Magyar Törzsszövetséget, 800 után, hogy jöjjenek ide. De ez utóbbi sem egyszerű, mit a mozgóteher vándorlása keltette igénybevétel a kereten..Szóval aki egyszerűsít: bejött Árpád Vereckén....ennyi, az egyben minősíti is magát. Az utolsó nagyfejedelmük Bős Arnó, IV. Csaba magyar fejedelem lányát vette felleségűl, Kesztet...Igen Keszthely róla...Bőst megölték Kalágéban (Klágenfurt) az utcán, merénylők, 795.-ben, ( Mainz). Ide a lánya esküvőjére ment..Márcsak az Arnókról lenne értelme beszélni...az Árpádok után a leghosszabb a családfájuk..
Az avarok idejéből egy kis izgalmas intermezzó: SAMÓ az első tót-szluvák király, a most összeáállított listájuk szerint, azaz a most (ki) költés alatt lévő történelmük királylistájában olvastam. . Samó bácsit pedig az avarok az albánságba küldik egykor, feladattal. Lepaktál Rómával és szláv papokkal az avarok ellen..és éppen egy nagyobb anyagot küld az avar titkokkal Rómába mikor elkapják...kivégzik. Hosszabban l. a kohász könyvében, mert itt olvastam. Namost ha elhiszed Samót, mit krált, akkor, egy költeményben hiszel. Ez az un királylista már elkészült, igazi csemege, ajánlom, mert nem Paál Z. készítette, így hiteles..
 
Bihar

Kitiltott (BANned)
Hát egen, gondolkodni kell az új teszten..Viszont: "aki jóembernek nem hisz, ellenséget gyűjt"--Temüdzsin (Dzsingisz) kán..
 
prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
A legkisebb királyfi csak a mesében is nyerő....

Azért tudhatóan nem egészen így volt, nem voltak annyian, egyszerűen nem éltek, az akkori rend szerint szóba sem jöhettek, vagy alkalmatlanok voltak a feladatra. Ha a Te gondolatmenetedet követnénk, akkor jó pár generációval Árpád előtt kéne kezdeni, vagy ha Darwin jól gondolja a majomnál.. S beláthatod ez nonszensz.. Nem lehet véletlen, hogy az a rend alakult ki a világ nagy részén, hogy a legidősebb fiú mindent visz a többi szerezze meg magának... (ezért voltak a trónviszályok is, mert ez nem mindig a legerősebb, a legrátermettebb volt) Ugye nem azt vitatom ki állította össze, meg jó-e, ez- e a leszármazás,
hanem a kor törvénye szerint ennek semmi jelentősége, s akárki akármit is állít, ezeréve nem is tudták volna nem alkalmazni a törvényt, vagyis aszerint és csak aszerint mentek a dolgok, s ehhez nem kell ismerni sem a pontos tényeket, hogy kijelenthessük...
 
Bihar

Kitiltott (BANned)
Árpád az első felesége halála (888) után is járt a Kárpátmedencében. Előtte dettó.
Amikor Abacil meghalt, akkor a sógornője akart hozzámenni, de már neki is voltak gyermekei. Árpád pedig nem akart háromféle gyermeket.
Így vette el a Kassán élő (Kassa ősi kabar település ie. 2800 ban alapították!! Nem fotos ebbe beleakadni..de lehet) Verecke kabar fejedelem lányát, Eperjest, akitől 892.-ben Zsolt fia született, később még három lánya is..
Ekkor már nagy fiai voltak Abaciltól a Nyék fejedelem lányától. Azonban Verecke azzal a kikötéssel adta hozzá a szép lányát, Eperjest, hogy ha fiuk születik, akkor ő legyen a fejedlem. Árpád ebbe belement. Árpád különben korosnak számított Eperjeshez képest, mert 848.-ban született.
A megállapodást Árpád fiai tudomásulvették, mindegyikőjüknek komoly beosztás is jutott, különösen Árpád pajzsraemelése (899) után. Ugyanis Árpád előtt -896-899 között- a bátyja, Kurszán volt a fejedelem.
Árpád első fia Laád volt, aki már 896.-ban megkapta a Nyékek fejedelemségét az apjától. Ugyanis ez Árpádot illette Abacil halála után.
Tarhos fia pedig az avar kincsek visszaszerzését vezette kezdetben..
Ilyen kis történeteket annak, aki olvasta az arvisurát ismernie kellene..vagy nem mondott igazat?
 
prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Talán jobb lenne olvasás után folytatni...

Lenne egy javaslatom tedd meg ha semmi mást, de legalább Dr Bakay Kornél : a históriai ámítás legújabb hazai trükkjei .. Megjegyzések a " Magyarország története" sorozat nyitó köteteihez 2009. cikkét elolvasod. Megtalálod az általad javasolt Tamana honlapon..
S onnan folytathatnánk, hátha könyebb lesz...
 
andorpapa

Állandó Tag
Állandó Tag
Keresőn keresztül jutottam el a fórumhoz, meglepő, hogy a történelem ennyire vita tárgya, szinte a jövőt illetően nagyobb az egyetértés.
 
prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Pedig itt is a jövőről van szó...

Keresőn keresztül jutottam el a fórumhoz, meglepő, hogy a történelem ennyire vita tárgya, szinte a jövőt illetően nagyobb az egyetértés.

Pedig itt is a jövőről van szó, csak vannak akik elfelejtik, ha felfelé akarunk menni, akkor is lefelé kell nézni, a lábunk elé, nehogy elbukjunk....
 
Bihar

Kitiltott (BANned)
Ma az országban már többféle történelemkönyv között is választhatnak az iskolákban. A habsburgi hazugsáok azonban lassan múlnak ki, soknak érdeke ezt fenntartani, mert a mai történészgeneráció nem mondhatja: eddig ostobaságokról szónokoltam, mégis fizetést kaptam és kinevetik Őkicsodáikat, továbbá nem lesz ekkor Corvin lánc sem, más plecsni sem... Inkább bevezették a "tudomány"..."történelemtudomány" stb kifejezéseket, mellyek igen alkalmasak a megtévesztésre. Így azután már van régészeti genetika is...mint a tudományok tudománya...Mert újban a genetikának mondják azt a tudományt, mellyel megtévesztenek többnyire, ugyanis ezt is értelmezni kell és ehhez kevesen értenek, azt mondanak, amit akarnak...Ismerjük pl a bírósági szakértők "tetteit". . De ez csak segédtudomány itt és az is marad...azonban ezzel is magyarázzák igazukat..görcsben. Például annyira lusták és annyira képtelenek az új megvilágítású történelem befogadásra, hogy ezt -olvasatlanul- támadják. Természetesen ez nem minekire igaz, aki pl a világháborúk történelmével foglalkozik, arra nem. Pontosan olyan ez a mintha Brüsszelben lennénk és arról ordítoznánk, amit nem ismerűnk, nem olvastunk..Így tehát Paál Zoltán álma- szegény azt gondolta egycsapásra elfogadják az Arvisurát - bizony megismétli Galílei történetét..Mennyit küzdött Paál Z. a könyve kiadásáért 1980 körűl és mégsem..
Természetesen az ok: az eddig félrevezetettt magyar továbbra se lásson...a sötétben. Az okozat pedig elég súlyos. De miért áll fenn az ok? Erre sem nehéz a magyarázatot megtalálni...kiknek az érdeke ma itt, hogy a magyság ne ismerje meg az igazi történetét? Mert még azt sem tudja: ki a magyar, mit jelent az, hogy hun stb..hol volt az őshaza..és miért jöttek ide eleink?
Vannak akik notóriusan támadják őt, még azt sem restellik hazudni róla, hogy olvasták és mindenféle negatív költeményt írnak Paál Zoltánról. Érthetelen ez a görcs, mert akinek nem inge, ne vegye...nem kötelező elfogadni őt, magam sem fogadom el a legtöbb régi "történészt"..Mert csak elvétve igazolják vissza testamentumaik és bölcs érveknek látszó butaságaik Paál Zoltán igazságait.
Két történetaz előbbiekhez:
Egy valaki a Pilisben kutat, azthiszi Atilla székhelye itt volt...nem fogadja el, hogy félmillió lovával és 450 000 emberével ez nem volt lehetséges..
Van egy mai történelemcsináló kis népecske a szomszédban: az első királyuk SAMÓ volt (?-658)...aki még a Wiki szerint is frank kereskedőként élt...és ezután hamarosan felsorolja az összes Stefant, Ondrejt, matejkt..vagyis a magyarok királyait...Ilyenek bizonyítják, hogy az un "történelemtzudomány" milyen valós...ja és a dákok ,mint a románok elődei..ők viszont dahák, csak a rómaiak nevezik őket dáknak és rokonnépeink, pl Atilla segedcsapatai között is voltak..Réka Atilla halála után a daha fejedelem felesége lett..
Aki pedig leben állva állandóan támad és acsarkodik, az biztosan leplezni szeretne valamit...az igazságot. A mult tanulságai szerint is.
Paál Zoltán szelíd ember volt, beavatott és bölcs.
Jó, hogy egy pécsi emberrel találkoztam. Pécs Tórem városát Pannon idejében (ie. 800 körűl élt) a szkíták alapították, azonban később igen sok avaar is élt itt.
Baján avar vezér pedig egyik fiának a Pécs nevet adta.
 
zsorsec

Állandó Tag
Állandó Tag
ezt a koncepciot regeszetileg nagyon konnyen meg lehet cafolni, hiszen a stratigrafia nem hazudik, onnan nem lehet csak ugy evszazadokat atbabralni,
 
prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
A vant kellene elöször.....

Akkor várom, hogy cáfolj!

Kedves Barátom!

Ugye arról szól az egész világ, hogy valaki összehord egy rakás butaságot, s úgy kelti a nagy tudós látszatát, hogy egyfolytában azt szajkózza: Na ugye ezt se tudjátok megcáfolni..
Nem a nincset kell bizonyítani, hanem talán azt kellene elöször: van, úgy történt..Bizonyítani!!!!!
A tudomány esetében..... de az irodalom az azért más..
Egyelőre ott tartunk, szerintem is van párhuzam az Arvisura és a Hófehérke és a hét törpe között... Műfajilag egész biztos, s ehhez sem régészet, sem genetika nem kell.. Végül is talán Szundit tudnám leginkább Álmoshoz hasonlítani, vagy nem így látod?
 
Bihar

Kitiltott (BANned)
Tudománynak ugyan kik kiálltják ki a történelmet? Tapasztalataim szerint azok, akik többsége visszaakar élni ezzel. Valamilyen érdek mentén elakarja téríteni az embereket a valós mult megismerésétől. Például azt mondja: a multat elkell törölni és helyére az internacionálét kell becsempészni...De manapság minenféle kétévtizedes történések okán finomabb módszerek alakultak ki a mult negligására. Mert vannak erre módszerek. Azonban mindíg megkell fejteni az a kérdést: kiknek az érdeke a multról -röviden szólva- hazudni és a mult ismeretét "eltörölni" vagy eltéríteni? Ez a kérdés napjainkig. Úgy kell cáfolni pld, hogy kételyket kell hinteni...és ezeket még ma is sokan "beveszik"...Hívatkozni is kell mindenféle -többnyire régen meghalt- neves emberre...(nem baj ha sohasemvolt szövegeiket használjuk ehhez) László Gyulára, Győrffyre...stb, vagy hiteletelen hívatkozásokat is lehet tenni, miondjuk az élő Bakay Kornélra...olyanokat kell a szájába adni, mellyeket sohasem mondott például...Röviden vannak az előbbi tendenciák és van egy valóságos igény a mult SÁROZÓK nélkűli megismerésére. Sok magyar például elhiszi a m,ásik magyrnak a tröténeteket...mellyeket a multrók ismer.
Sajnos Vajk István koában elégették az idegen papok a rovásírásos multunkat., lehet mondani ez alapvetően számít a multismeret hiányosságai miatt is..
A szomszédok költeményei azonba sohasem támadják a Sározók: a dáko marhaságot, a Samót a szluváktótoknál stb...miért?
 
Kedves Bihar!

Azt hiszem neked a legnagyobb gondot az okozza nem tudod mi is az a történelem.. Tessék egy összefoglaló....
 
Csatolások

  • Pálfi Zoltán Mi a történelem tudomány és mi nem.pdf
    341.5 KB · Olvasás: 20

prominor

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen voltak...

Mindíg voltak segítő szándékú makabeusok és püspökök...[/quote]

Remélem vannak, lesznek is bár ez kevés......

...valaminek a megítélésénél persze fontosak a kivételek is, de az egész megítélése általában nem e szerint történik ...
Luigi Magni State buoni, se potete.. (Legyetek jók , ha tudtok..) című filmje több mint húsz éve egyik kedvenc filmem, mégis a kor megítélésénél nem Fülöp Atya jut eszembe, sőt azt hiszem egyikünknek sem Ő, és a hasonlók, egyetlen korban sem... S azt is érdemes szem előtt tartani, az ívóvíz amelyik arzént tartalmaz, a benne lévő arzénmennyiségtől függetlenül káros az egészségre...
Már aki issza...
 
Bihar

Kitiltott (BANned)
Vannak olyanok ezen a történelemnek nevezett területen (tudomány lenne??) akik nem szoktak igazat mondani. Például állítják egy forrásműről, hogy olvasták és ez nem igaz. Pillanatok alatt kiderűl ugyanis..Namost, ennek lellenére oktatnak, sőt tanácsokat adnak, sőt mint az igazság olimpikonjai rögeszmésen kiáltoznak...Hát ilyen " tudomány" ez és így is kell házzáállni. Nemcsak az egyes rezsimek és népcsoportok érdeke az, hogy a ferdítéseiket lendületbehozzák, néha "magánzók is ezt teszik. . Nemtudom mennyire mérték le az eredményeikat, mellyek ezen a területen jelentkeznek? Egyeltalán érdemes?
Még ez a szerencsétlen Wikipédia is sok marhaságtól hemzseg, pl nem tudja ki volt Kurszán...de értekezik tetteiről...nem tudja mikor halt meg (szerinte 904.-ben) de leírja..Végűl pedig nem tudja ki volt Árpád, de süketel vele kapcsolatban.
Összefoglalóan mpndható, hogy a történelem ismertetése körűl sokkal több a hazugság, (szándékos vagy nem, az mindegy) mint ennek a fordítottja. Valahogy azt lehet mondani a bizonytalan magyarnak, mint ősei tartották: ne higyj ember a németnek, köpönyegnyi levelének és óriási pecsétjének..
Fölmerűl persze a kérdés, kiknek lehet hinni? Erre is van válasz. Elsősorban más tekintetben is igazat mondó, olyan embereknek, akik őszinték, ha valamit nem tudnak, akkor nem hadováznak, hanem ezt megis mondják.
Van pl egy olyan igehírdető most a magyar égen -bizonyos...tai- aki mintegy tíz éve hírdeti saját écáját. Persze nem ingyen. Jellemző, hogy azt bírta mondani egyszer , hogy a mongol vezetőség (Batuék) amikor kivonultak az országból csak a bolgárokig távoztak..és ígytovább..egy másik nagy igehírdető -L. Gyula- azt hangoztatta, hogy ÁRPÁD "TÜRKŰL BESZÉLT", meg kettős honfoglalás létezett....pedig smmi kényszer nem volt arra, hogy türkösítsen..egy harmadik azt lelkelte: a magyar névöszetétel..szóval ennek a szónak az eredte a mult homályába vész..azóta is istenítik Gy..ffyt. Persze ha valaki nem ismeri Árpád eredetét, vagy nem tudja -magyar létére- hogy a törzsek, szövetségek az első fejedelmükről kapták általában a nevüket..a hunfajúak körében, akkor...?
 
Bihar

Kitiltott (BANned)
Károgni jó? A Magyar Szabványok megszüntek már régebben. Az ivóvízszabvány mamár egyben EU szabvány is . A régi magyar MSZ ennél általában szigorúbb volt. De a szabvány értékei nem konstansak. Időnként felülvizsgálják ezeket és akár változtatnak is ezeken, a határértékeiken. Sok az ember számára káros összetevő olyan, pl a fluor, a NaCl és a kálium stb..hogyha jelentősen meghaladja a határértéket, akkor bizony káros a szervezetre. Igen, még a túl sok NaCl is. Persze ezek az értékek úgy születnek, hogy egy emberőltő alatt felhalmozódó (nem minden halmozódik!) összmennyiséget is kiszámítanak..Például a CaO2 -a mészkő- ha sokat tartalmaz ebből a víz akkor idővel bizony epekő, vesekő lehet belőle...de ezt is embere válogatja. Kis mennyiségű ritkafém ion pedig szükséges, pl ilyen a magnézium, a cink stb..hogy legyen a vízben. Ha sok van belőle ezek mérgek és ki is fejtik káros hatásaikat. Az As (arzén) is erős méreg, de határérték alatti mennyisége nem okoz problémát még évtizedes fogyasztás esetén sem. Ez a téma ugyanis a -a leírtak szerint- jól kürűl van járva. NINCS BIZONYÍTÉKA SENKINEK ARRA, HOGY EZ A VULKÁNI TEVÉKENYSÉG SORÁN KELETKEZETT ANYAG MIKÉNT KERŰLT A VÍZBE? MINTAHYOGY SOKMINDEN NINCS BIZONYÍTVA, DE IGAZ. PÉLDÁUL A VÍZ O2 TARTALMA HOGYAN KELETKEZETT ÉS EGYELTALÁN MIÉRTVAN OXIGÉN BENNE?
Egy addott vizet komplexen kell vizsgálni és ennek nyomán lehet eldönteni, hogy alkalmas-e ivásra, egyebekre? Vagyis ha az As határérték alatt van a vízben, akkor ez nyuigodtan használható..mint az előbb is írtam. Az agyhúgykő mástól keletkezik.
 
Oldal tetejére