Jart-e ember a holdon?

teknoc_2005

Állandó Tag
Állandó Tag
Biztos hogy jártak.
Az oroszoknak volt szokásuk, hogy mindent össszehazudoztak, és utólag kiderült sok kamu: Nem is Bajkonurról indultak, Csernobilnál is süketeltek hogy semmi komoly, direkt rossz térképeket gyártottak. A holdra túl sok ország ment már ahhoz hogy ez kamu legyen.
 
adria666

Állandó Tag
Állandó Tag
persze. és arra az iszonyú sok bakira mi a magyarázat. pl a képeken látszik hogy reflektorral van megvilágítva, mert az egyik kőnek jobbra, a másiknak balra van az árnyéka :D
magyarázhatnak ebbe bármit. ha igaz lenne, akkor visszamennének és bebizonyítanák, nem csak a szájukat jártatnák.
 
adamek62

Az az "iszonyú sok baki" csak a zavaros fejekben létezik! Én egyet sem láttam, pedig elég sokszor próbáltak rá hivatkozni. (Ilyenkor bemutatták a felvételt, és mutogattak, pedig ott semmi olyat nem látni, amit a kétkedők állítanak!)
 
csont25

Az amerikai zászló lobogott,pedig a holdnak nincs légköre.
 
naivbalek

Állandó Tag
Állandó Tag
Az amerikai zászló lobogott,pedig a holdnak nincs légköre.

Nem lobogott, lengett!
Egyszerű fizika. Vákuumban még tovább leng, mivel nincs közeg(levegő) ami lelassítaná a mozgást. Ez bizonyított tény.
Sok nagyokos kitalálja és a többi meg elhiszi, ahelyett hogy utánanézne. A többi lejárató marhaságot is cáfolták már.

Gondolkodj! Tájékozódj! Kérdezz! Nézz utána!
 
arkeen

Állandó Tag
Állandó Tag
Ajánlom mindenki figyelmébe:
Kód:
http://konteo.freeblog.hu/archives/2011/01/31/az_apollo_11_holdraszallasa/
 
mintasicc

Állandó Tag
Állandó Tag
Elég nehéz elképzelni hogy az akkori technikával már ez lehetséges volt.
Szerintem nem mentek el a holdig, csak egy jól jött a hideg háborúban hogy elhitették az oroszokkal, hogy leelőzték őket.
 
Oldal tetejére