...a modern ember legtöbb hétköznapi gondolatának és viselkedés-mintájának a gyökerénél is megtalálod...
Fölébredés az Ego álmából
- Téma inditó Shaw61
- Kezdés dátuma
...a modern ember legtöbb hétköznapi gondolatának és viselkedés-mintájának a gyökerénél is megtalálod...
...szó szerint "leválunk" a számunkra létező egyről...
honnan jön a gondolat és hova megy ?
mi a szeretet és tisztelet amin meditálni tudsz ?
ki az aki meditál?
sok,sok kérdés felmerülhet ,ki teszi fel ezeket a kérdéseket ?
...meditálni annyit jelent figyelmet szentelni....ki az aki ezeknek most figyelmet szentel...a választás kié, mire fordítja figyelmét és mivel azonosul...hibás feltételezés, hogy nincs ott senki....keresd meg azt aki figyel, lát és ért benned....nincs kettő csak egy...mindig ugyan az néz ki rajtad...
...ezek feltételezések....saját tapasztalatom, hogy a félelem bennem sokára jelent meg...gyermekként láttam anyám szemében az aggódást és nem értettem....bármilyen magasról leugrottam...sőt kerestem a lehetőséget mert repülni akartam...kimásztam a 4 emeleten az ablakpárkányra....nem volt jelen bennem semmilyen félelem, pedig már 4 éves voltam....a tűzoltók szedtek le....csak anyám arcán láttam a kétségbe esést...sorolhatnám a sok ilyen tapasztalást, ami bennem történt...félelem míg nem tanítottak meg rá, nem volt jelen....sőt gyermekeimen is látom, még nem égeti meg magát, vagy nem történik valami amitől megijed bátran megy bármilyen feladatnak....ezeket sajnos mi neveljük gyermekeinkbe...saját aggódásinkat, félelmeinket vetítjük rájuk...nem velünk született érzés....csak nézz bele egy gyermek szemébe...tiszta ártatlan tele kíváncsisággal és szeretettel...sírás....természetes dolog....a testhez hozzá kell szokni...mert érzed....ha beütöd fáj...teljesen normális dolog....valahol a folyamatnak el kel kezdődni...a magot elültetik és szépen lassan növekedésnek indul...nem sietteti a dolgokat csak benne van minden folyamatban...míg egyszer csak fává növi magát...majd virágba borul...termést hoz...majd a termésből új magok születnek...mindennek meg van a maga ideje...és minden folyamatnak meg van a maga szépsége...csak jelen kell lenned benne...kiss
...én itt is az egézséges egyensúly híve vagyok...vannak dolgok, amiket hagyni kell megtapasztalni...mert a tanulás része...közvetlen tapasztalás...annál nincsen erőteljesebb, minden szó csak súroja a felszínt...viszont vannak dolgok, amiket meg meg kell tanítani, közvetlen tapasztalás nélkül...pl. ne nyúlj a konektorba...mert megráz...(gyerekkoromban én már mentem két csavarral a kezemben az fali aljzat felé)...és itt fontos, hogy tudd, mit miért teszel vagy nem teszel...a félelemkeltés, és az elrettentés szeritem nem helyes út...mert ezt aztán cipelhetjük fóbiaként...egész életünk során....majd felnőtt fejjel keresgélhetünk, jó mélyen...hogy egyes érzések miért is vannak bennünk, mi az oka annak, hogy félünk....
..."minden úgy jó ahogy van"...ezek a mondatok azok, amiket hallhatsz azoktól, akik felismerték az igazságot...fél-elem...míg nem vagy teljes...de csak is a félelmen keresztül ismerheted fel...csak légy jelen benne...bármit hoz az élet éld meg...az út te magad vagy...nincs más út...mert akár hol vagy önmagad mindig magaddal viszed...és az út úgy kanyarog, ahogy saját természete diktálja...ez azt jelenti hogy a saját felismerésed szerint cselekszel, élsz nyilvánulsz meg....ezért nincs olyan, hogy kész válasz...csak válaszok vannak arra ami bennünk zajlik...éld meg...ismerd fel...ezért mondják ez az út egyszemélyes...benned zajlik...
E
elke
Vendég
http://canadahun.com/forum/showpost.php?p=3298020&postcount=369
akinek van kedve válaszoljon ott ahová a link visz. Jó gondolkozást.
akinek van kedve válaszoljon ott ahová a link visz. Jó gondolkozást.
a világ nem tehet arról...
gyönyörű tao
az igazság ....nem létező....
törött üveg... mely elválaszt s megsebez
O
oliyboty
Vendég
..."minden úgy jó ahogy van"...ezek a mondatok azok, amiket hallhatsz azoktól, akik felismerték az igazságot...fél-elem...míg nem vagy teljes...de csak is a félelmen keresztül ismerheted fel...csak légy jelen benne...bármit hoz az élet éld meg...az út te magad vagy...nincs más út...mert akár hol vagy önmagad mindig magaddal viszed...és az út úgy kanyarog, ahogy saját természete diktálja...ez azt jelenti hogy a saját felismerésed szerint cselekszel, élsz nyilvánulsz meg....ezért nincs olyan, hogy kész válasz...csak válaszok vannak arra ami bennünk zajlik...éld meg...ismerd fel...ezért mondják ez az út egyszemélyes...benned zajlik...
A tanítóm is mindig azt mondja nekem, hogy: "minden úgy jó, ahogyan van", fogadjam el, bármit hoz az élet, éljem meg. Eskü szó szerint ezeket mondja mindig, csak én még kicsit fáziskésésben vagyok (inkább úgy mondanám, hogy lázadtam azért a rendszer ellen, ami tökéletesen működik, csak hát én húztam a rövidebbet, és most már megértettem, tanultam ezek által is sok mindent), kb. 2- 2,5 éve már eljutottam arra a szintre, hogy nem akarom megváltoztatni a dolgokat, elfogadom őket, jó nem mindig sikerül, de javarészt igen és a minden úgy jó, ahogyan van szerint élni az életet, mindig az alapján, amit dob az élet neked, hogy megéld és megtapasztald, hogy tanuljál és fejlődjél.
furrier75
Kitiltott (BANned)
Nos, szeretem olvasni a hozzászólásaidat, viszont ezek tények, és nem feltételezések...
A félelem nem a testi épséged féltésével kezdődik, nem is kezdődhet azzal, hiszen egy csecsemő sem azonosítja magát a testével...
Ez csak jóval később fejlődik ki, egy tanulási folyamat által...
Mint ahogy egy felnőtt is megtanul vigyázni a több milliót érő autójára...
Nos, szeretem olvasni a hozzászólásaidat, viszont ezek tények, és nem feltételezések...
A félelem nem a testi épséged féltésével kezdődik, nem is kezdődhet azzal, hiszen egy csecsemő sem azonosítja magát a testével...
Ez csak jóval később fejlődik ki, egy tanulási folyamat által...
Mint ahogy egy felnőtt is megtanul vigyázni a több milliót érő autójára...
...természetesen igazad van...mégis arról tudok beszámolni ami bennem zajlik...más szemével nem láthatom a világot....ezért írtam feltételezés...mert sokan beszélnek arról, amit megtanultak valamikor valahol...de nem tapasztalták...a tapasztalás az, ami megadja a felismerés lehetőségét...tudni, vagy élni a dolgokat nem ugyan az a kettő...bennem ilyen amire válaszoltam ezelőtt nem történt...félelmet csak onnantól éreztem, hogy felhívták rá a figyelmem, mi az ami veszélyes...sok gyerektől hallom viszont, hogy fél a sötétben...a sötét ismeretlen....és az ismeretlentől félnek az emberek...ezért nincs szándékomban a véleményedet bírálni...mert valós érzés tapasztalás a félelem...az ok meg ahány ember annyi féle... és addig van jelen még nincs tudatában igazi-önmagának...kiss természetesen szerintem...semmit ne higgy el nekem...nem áll módomban...elvenni a kételkedés szabadságát...és ezt nem is teszem..
Szerintem többfajta félelem létezik. Mikor a kicsi gyermek ismerkedik a környezetével, és a forró kályhához ér a keze, megtanulja, hogy a kályha forró, és nem nyúl többé hozzá. A fizikai világban sokféle dolgot kell megtanulni, hogy tartsunk tőle, mert fájdalmat okoz. Míg csak erről van szó, az nem probléma, mert a fizakai világ tartozéka. Szerintem akkor válik belőle probléma, ha fóbiává mélyül. Ha a szülőtől kezd félni, vagy ha összeretten egy ajtó becsapódásától, mert mindig veszekednek vele. Szerintem mindenkinek más a félelme. Vannak akik rettegnek attól, hogy súlyosan lebetegednek, esetleg meghalnak. Ha valaki átélte már a klinikai halál állapotát, az már nem fél sem a súlyos betegségtől, sem a haláltól.
Szia Bonaona!...természetesen igazad van...mégis arról tudok beszámolni ami bennem zajlik...más szemével nem láthatom a világot....ezért írtam feltételezés...mert sokan beszélnek arról, amit megtanultak valamikor valahol...de nem tapasztalták...a tapasztalás az, ami megadja a felismerés lehetőségét...tudni, vagy élni a dolgokat nem ugyan az a kettő...bennem ilyen amire válaszoltam ezelőtt nem történt...félelmet csak onnantól éreztem, hogy felhívták rá a figyelmem, mi az ami veszélyes...sok gyerektől hallom viszont, hogy fél a sötétben...a sötét ismeretlen....és az ismeretlentől félnek az emberek...ezért nincs szándékomban a véleményedet bírálni...mert valós érzés tapasztalás a félelem...az ok meg ahány ember annyi féle... és addig van jelen még nincs tudatában igazi-önmagának...kiss természetesen szerintem...semmit ne higgy el nekem...nem áll módomban...elvenni a kételkedés szabadságát...és ezt nem is teszem..
Szerintem ahhoz megvilágosodottnak kell lenni,hogy teljes egészében eltünjön a félelem.
Egyszer megkérdezték E.Tolle-t,hogy érez-e ő fájdalmat,és azt válaszolta,hogy ő nem,de érzi mások fájdalmát.
Azt hiszem a félelem az,ami a legtöbb fájdalmat okozza.
... valójában semmi más mint egy gondolati azonosulás...mint minden más ami tapasztaláshoz vezet...ami mint érzés jelenik meg bennünk...teljesen természetes folyamat...segít felismerni ki vagy... definiálhatjuk...magyarázatokat gyárthatunk hozzá...nem leszünk közelebb az igazsághoz...mások fájdalma...aki lát látja nincs más....félni...meg...érezni a félelmet...figyeld meg van-e különbség...vizsgáld meg...látni a félelmet vagy benne lenni...melyik valóságosabb...melyik milyen tapasztalást ad...megvilágosodott...lát...hisz világos van...már nem tapogat a sötétben...elfogadja, hogy nincs más csak az ismeretlen, de meg bízik benne, mert tudja egy vele...
a félelem ézésének a magja, amiből kicsírázik, növekszik és kivirágzik, szerintem is egyértelműen a gondolat...az, hogy a gondolathoz miként "jutottál hozzá", tejesen másodlagos...olvastad valahol, hallottad, tanították, vagy magad is megtapasztaltad...mindegy...lényeg, hogy az eredeti gondolathoz további gondolatokat kapcsolsz...olyan, mint amikor egy hópehelynek lendületet adsz, s az elindít egy lavinát...a hópehely önmagában képtelen bárkiben is kárt tenni, ellenben a hógörgeteg, ami végül odaér....ilyen hógörgetegek görgüdülnek a fejünkben... s ha már elindultak...előbb, vagy utóbb, valahol meg kell állniuk...valahova be kell csapódniuk..és ahova becsapódnak, ott lesz a fájdalom...és a becsapódáson való aggodalom a félelem...azt gondolod, hogy fájni fog, pusztítani fog, így vagy úgy szenvedést fog okozni, és nem akarod...és ellenállsz..."nem akarom, hogy így legyen"...de mi is?...a gondolat lavina a fejedben?...
amit tehetsz, hogy ha ott egy hópehely, nem adsz neki lendületet...csak hagyod, hogy legyen, és a tudatod fényében és melegében...elolvadjon.
amit tehetsz, hogy ha ott egy hópehely, nem adsz neki lendületet...csak hagyod, hogy legyen, és a tudatod fényében és melegében...elolvadjon.
a félelem ézésének a magja, amiből kicsírázik, növekszik és kivirágzik, szerintem is egyértelműen a gondolat...az, hogy a gondolathoz miként "jutottál hozzá", tejesen másodlagos...olvastad valahol, hallottad, tanították, vagy magad is megtapasztaltad...mindegy...lényeg, hogy az eredeti gondolathoz további gondolatokat kapcsolsz...olyan, mint amikor egy hópehelynek lendületet adsz, s az elindít egy lavinát...a hópehely önmagában képtelen bárkiben is kárt tenni, ellenben a hógörgeteg, ami végül odaér....ilyen hógörgetegek görgüdülnek a fejünkben... s ha már elindultak...előbb, vagy utóbb, valahol meg kell állniuk...valahova be kell csapódniuk..és ahova becsapódnak, ott lesz a fájdalom...és a becsapódáson való aggodalom a félelem...azt gondolod, hogy fájni fog, pusztítani fog, így vagy úgy szenvedést fog okozni, és nem akarod...és ellenállsz..."nem akarom, hogy így legyen"...de mi is?...a gondolat lavina a fejedben?...
amit tehetsz, hogy ha ott egy hópehely, nem adsz neki lendületet...csak hagyod, hogy legyen, és a tudatod fényében és melegében...elolvadjon.
Tudod kedves Soma,én már nem akarok megélni semmiféle fájdalmat, azért is "feszegetem" a megvilágosodottság állapotát.
Persze hagyom,hogy legyen maga a "lelki fájdalom",csak jó lenne már végleg túl lépni rajta.Lehetséges ez??
lelki fájdalom...érdekes kifejezés....a lélek teljes, mindig is az volt...lélek-zek...élek...az élet mag...élet fájdalma...az életnek nincs fájdalma...csak annak aki fájdalomként éli meg...a választás a mienk..a varázsszó az elfogadás...szeretni is csak akkor tud az ember, ha teljes benne az elfogadás...legyen az bármi, vagy bárki, ha nem fogadjuk el létezését, ellenállást vált ki belőlünk...az ellenállásunk meg bennünk zajlik...ezért önmagunknak okozunk fájdalmat vele...nincs semmi amit ne tudnánk elfogadni...
Thaddeus Golas gondolatai erről:
Mit jelent teljesnek lenni? Azt jelenti, hogy készek vagyunk befogadni, magunkban tartani mindazt, ami „különbözik” bármely behatárolt gondolattól. Azt jelenti, hogy tudjuk amikor kihangsúlyozunk valami pozitívat, ugyan akkor valami negatívat teremtünk. Amikor egy ideális tudást választunk, akkor a tudatlan tagadásunkkal is foglalkoznunk kell, ami különbözik ettől a tudástól. Amikor a szentség eszméjét hangsúlyozzuk, akkor együtt kell élnünk a bűnnel, ami a kísértő társa, és el kell fogadnunk a felelősséget azért, hogy ezt is megteremtettük.
Ha ezt megtagadjuk, akkor itt a tudatosságban feszültség keletkezik, megsűrűsödünk, anyag-szintű lényekké válunk, és ott találjuk magunkat a fizikai testekbe születve. Amit a tagadásunkkal megteremtettünk, afölött pedig már nincs ellenőrzésünk; erővel a figyelmünkbe tolakszik, akár tetszik, akár nem, így a bűn, tudatlanság és tagadás világában élünk. Ugyanakkor viszont, ha állandóan nyitottak és ellenállás nélküliek maradunk az ilyen negatívumokkal szemben, akkor nem vagyunk kénytelenek bennük élni. Ha elfogadjuk, hogy a csúnyaság mindig bennünk van, akkor szabadon teremthetünk szépséget. Ha tudjuk, hogy a hülyeség mindig bennünk van, akkor szabadon hangsúlyozhatjuk az intelligenciát.
Thaddeus Golas gondolatai erről:
Mit jelent teljesnek lenni? Azt jelenti, hogy készek vagyunk befogadni, magunkban tartani mindazt, ami „különbözik” bármely behatárolt gondolattól. Azt jelenti, hogy tudjuk amikor kihangsúlyozunk valami pozitívat, ugyan akkor valami negatívat teremtünk. Amikor egy ideális tudást választunk, akkor a tudatlan tagadásunkkal is foglalkoznunk kell, ami különbözik ettől a tudástól. Amikor a szentség eszméjét hangsúlyozzuk, akkor együtt kell élnünk a bűnnel, ami a kísértő társa, és el kell fogadnunk a felelősséget azért, hogy ezt is megteremtettük.
Ha ezt megtagadjuk, akkor itt a tudatosságban feszültség keletkezik, megsűrűsödünk, anyag-szintű lényekké válunk, és ott találjuk magunkat a fizikai testekbe születve. Amit a tagadásunkkal megteremtettünk, afölött pedig már nincs ellenőrzésünk; erővel a figyelmünkbe tolakszik, akár tetszik, akár nem, így a bűn, tudatlanság és tagadás világában élünk. Ugyanakkor viszont, ha állandóan nyitottak és ellenállás nélküliek maradunk az ilyen negatívumokkal szemben, akkor nem vagyunk kénytelenek bennük élni. Ha elfogadjuk, hogy a csúnyaság mindig bennünk van, akkor szabadon teremthetünk szépséget. Ha tudjuk, hogy a hülyeség mindig bennünk van, akkor szabadon hangsúlyozhatjuk az intelligenciát.
Drága Évi...szerintem a fájdalom (akár lelki, akár fizikai) csak jön-megy...ilyen a természete...olyan mint a gondolat...kézenfogva járnak...a fájdalomhoz való viszonyunk, annak megélési módja viszont szeritem meghatározza életünk minőségét...vannak a fájdalomhoz görcsösen ragaszkodó emberek...lehet nem is tudnak róla, de tudatalatt szeretnek a "fájdalom elszenvedőjének" képével azonosulni...mert akkor nem kell önvizsgálatot tartani, lehet mást hibáztatni..a sorsot, Istent, bárkit, csak ne kelljen szembenézni magunkkal...lehet áldozatnak lenni, és elhárítani minden felelősséget...szerintem nagyon sokan élik így az életüket nap mint nap...aztán vannak olyanok, akiknek az élet így-vagy-úgy megadja azt a felismerést, hogy van élet a fájdalmon és szenvedésen túl...van aki itt megrémül, és visszafordul...vissza a fájdalmas, de könnyű élethez...aki viszon igazán sokat szenvedett már, az boldogan feladja a könnyed szenvedés illúzióját egy mélyebb, és tartalmasabb élet reményében....mert van az élésének mélyebb módja...felelősségteljesen, megértéssel, elfogadással és szeretetben élni magunkkal...kifelé helyett befelé figyelni, kifelé helyett befelé mutogatni...és ahogy élsz befelé, azt tükrözi a világ kifelé...szó szerint így szabod személyre az univerzumodat, pillanatról pillanatra...így sugárzol kifelé, és kezdesz el másokkal is békében és szeretetben élni...
egy ilyen állapotban időről-időre lelátsz a dologok mélyére, és meglátod, mi miért van...és a fájdalom érzése mögötti gondolat még azelőtt lelepleződhet, mielőtt kialakulhatana a fájdalom...erre mindenki képes, aki önként válsztja a nehezebb utat...megvilágosodás ide-vagy oda...én így látom. Ölel, Soma
Igazad van,mert valamikor én is ilyen voltam,másokat hibáztattam,végül pedig önmagamat,ez pedig önsajnálatba merült.Hál'Istennek ezen már túl vagyok.Drága Évi...szerintem a fájdalom (akár lelki, akár fizikai) csak jön-megy...ilyen a természete...olyan mint a gondolat...kézenfogva járnak...a fájdalomhoz való viszonyunk, annak megélési módja viszont szeritem meghatározza életünk minőségét...vannak a fájdalomhoz görcsösen ragaszkodó emberek...lehet nem is tudnak róla, de tudatalatt szeretnek a "fájdalom elszenvedőjének" képével azonosulni...mert akkor nem kell önvizsgálatot tartani, lehet mást hibáztatni..a sorsot, Istent, bárkit, csak ne kelljen szembenézni magunkkal...lehet áldozatnak lenni, és elhárítani minden felelősséget...szerintem nagyon sokan élik így az életüket nap mint nap...aztán vannak olyanok, akiknek az élet így-vagy-úgy megadja azt a felismerést, hogy van élet a fájdalmon és szenvedésen túl...van aki itt megrémül, és visszafordul...vissza a fájdalmas, de könnyű élethez...aki viszon igazán sokat szenvedett már, az boldogan feladja a könnyed szenvedés illúzióját egy mélyebb, és tartalmasabb élet reményében....mert van az élésének mélyebb módja...felelősségteljesen, megértéssel, elfogadással és szeretetben élni magunkkal...kifelé helyett befelé figyelni, kifelé helyett befelé mutogatni...és ahogy élsz befelé, azt tükrözi a világ kifelé...szó szerint így szabod személyre az univerzumodat, pillanatról pillanatra...így sugárzol kifelé, és kezdesz el másokkal is békében és szeretetben élni...
Ha megbántanak,akkor mindig befelé fordulok,lecsendesitem az elmém,és feltöltődöm.
A problémém az,hogy szeretném elkerülni a fájdalmat,mert a szorongató érzés nem egy kellemes állapot.
Ha megvilágosodott lennék,akkor nem érzékelnék ilyet -gondolom.
A problémém az,hogy szeretném elkerülni a fájdalmat,mert a szorongató érzés nem egy kellemes állapot.
Ha megvilágosodott lennék,akkor nem érzékelnék ilyet -gondolom.
...akkor is éreznél...ha már Tollét hoztad föl példának, valamelyik videoján arról beszélt, amikor pár éve rövid egymásutánban meghaltak a szülei...azt mondta, hogy amikor ott állt a temetésen, és hallotta apja koporsójának koppanását a gödör alján, végtelen fájdalmat és bánatot érzett...de ennek hátterében ott volt a béke érzése, amelyről mindig beszél...az a béke, ami abból adódik, hogy nem azonosítod magad az érzéssel, hanem tudod, hogy csak egy érzés...ahogy jön, úgy majd el is fog múlni, mikor itt az ideje...nehezen tudom elképzelni, hogy ne gyászolta volna meg a szüleit, vagy sírt volna, ha úgy hozta a pillanat...csak ahogy megéled az érzéseket, az nem mindegy...hogy magával ragad-e az érzelem-hullám, és teljesen azonosulsz-e vele, vagy meg tudod tartani a két lépés távolságot...az érzés, és te közted...ami végsősoron persze nem te, meg az érzés, hanem a te érzésed, amelynek tudatában vagy.
...továbbra is azt gondolom, elkerülni a fájdalmat nem fogod tudni, csak a megélés mikéntjét megváltoztatni...ha mindig azt lesed, mikor fordul be a következő fájdalom a sarkon, az egy örökkévaló szorongássá változtatja az életedet...szó szerint várod, hogy jöjjön...persze tagadás formájában...fogadd el, hogy ha kell, majd jönni fog...és ha itt lesz, akkor bölcsen fogod kezelni...én így próbálok hozzáállni a dolgokhoz, és működik...kiss