kiss....az ellentmondás sosem a szavakban van....hanem a mögötte álló egyénben...így maga az ellenállás nem engedi látni, hallani a szavakon túli lényeget(ilyenkor beszélhetne az ember a nyulakról is..(csak a húsvét kedvéért ez a példa
)...de akinek van füle és nincs ellenállása... az biza hallja..
kiss ui: (a lényeg majdnem lemaradt)....amíg valaki azt hiszi mindent TUD...sajna nem nyílik meg a füle a hallásra...ezért előbb elkell engedni mindent amit az ember (tanult, olvasott, begyűjtött) tudásként felhalmozott..mert ha teli a pohár sajna má semmi se fér bele...ha pedig csak jelen van....üres a pohara...befogadó ...akkor és csak is akkor érhet el hozzá az ami a szavakon túl VAN...
Nyomon tudom követni magamban, amit leírsz.
Néhány évvel ezelőtt, amikor ideérkeztem ezekre az oldalakra, azt hittem én vagyok a világ legnyitottabb embere:grin:.
Mégis folyton beleütköztem abba, hogy valamiért rosszul látják az emberek, amit látnak.
Hát nem nyilvánvaló, hogy másként egészséges? Tele volt a fejem "egészséges gondolatokkal", észre sem vettem, kivel beszélek éppen. (Érdekes, emlékem is alig van azokról az időkről, mert nem voltak, vagy igen kevés volt a valódi találkozásom, inkább csak az akkor hangoztatott elméletekre emlékszem, amik azt hiszem feloldódni vágytak, de nem adták könnyen magukat.)
Először azt sem tudtam, hogy elméleteim vannak. Annyira azonosultam velük, hogy azt hittem az vagyok én, amit okosan leírok. S ha ezt nem látja, nem értékeli más, akkor
nem is vagyok a számára, nem veszi észre, hogy létezem.
Mintha folyton létjogosultságomat bizonygattam volna, azzal, hogy mind magasabbra-magasabbra tornásztam magam, csiszoltam s kristályosítottam a meglátásaim. (Jó kérdés lehet: kinek a létjogosultságáról volt itt szó?)
Ezekkel az elméletekkel ma már résen vagyok.
Ez mégsem volt rossz tapasztalat, de hála istennek, volt olyan ember is, aki érzékelve a mögöttük számomra is tudattalanul megbúvót, érzékelte, és összetörte a burkot, vagy nem táplálta figyelemmel, vagy úgy figyelt, hogy a lényegrelátásából, kevés szavából jöttem rá a magam burkaira. Ez egy út volt.
S most úgy érzékelem: fontosabb az, aki mindezek mögött figyelt bennem , jelen volt, de nem tudott magáról .
S mindig is ott volt.
Hozzá mintha visszalépni kéne (ha térben határozom meg), nem előre.
Kegyelmi állapot, ha szavakba ömlik, és meg tud mutatkozni teljesen nyilvánvalóan, és semmit sem tud biztosan, de érzékel, tapasztal, ha kell visszajelzi azt, ami benne van, mélyről hozza fel a tudását, cselekvésre képes, tudása nem szavakból ered, de jelenléttel átitatott szavak is ébresztik...
S szavakban
is kommunikál.
kiss
(ui. tudok róla, nem hiszem hogy tökéletesen tudom...
, ... vagyis róla alkotott képem nem tökéletes..., de tapasztalom )
