Hogyan iktassuk ki az egónkat?!

Tavaszi Kikelet

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt „vettem”, hogy van egy összeszokott mag, akik így vagy úgy ismerik egymást, és félszavakból is értenek. Ez természetes, és jó is, főleg abban az esetben, ha ez egy zárt, vagy meghívott topik. Ha most járnék itt először, akkor máris „hátra arcot” tennék, mert nem mernék kérdezni sem, nemhogy véleményt nyilvánítani. Talán az írás stílusát, vagy a „szlenget” is egy kicsit érthetőbbé kellene tenni (magyarosítani), mert a „kívülálló”, csak néz, hogy: Mi van? Hol vagyok? Miről beszélnek? Aki épp mostanában téved erre, vajon mit gondol?... Persze én tudom, hogy nem ez a helyzet, mert sok tapasztalat, segítőkészség és szeretet található itt. Bocsánat, de én ezt gondolom.

És akkor ez ok arra, hogy másokat elkezdjünk támadni, minősíteni? Fikázni, leszólni X oldalnyi beszélgetéseket, mert mi értjük egymást fél szavakból is?!?! Szerinted itt mindenki ego perfect volt? Nekünk nem kellett összeszokni, nem kellett megismerni a másikat? Aztán az idő múlásával annyira összecsiszolódtunk, hogy megértettük egymást fél szavakból is..., minden új tagnak ilyen a kezdete, csiszolódnia kell a csapathoz, mert a csapat mindenkit szeretettel fogadott, és fogad most is, de leszólásokból köszönöm, nem kérek és itt ennek nincsen helye egyáltalán. Ez nem az a topic és a topic varázsa se az, hogy sértegetünk, leszólunk embereket, csak mert nem értjük miről szólnak a beszélgetések...
 
Tavaszi Kikelet

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedveskéim kiss

A topicot nem azért nyitottam, hogy emberek legyenek "támadva" a nézeteik, gondolataik által, hanem azért, hogy közösen segítsünk egymásnak az út megtalálásában, tapasztalatokat, élményeket osszunk meg, útmutatásokat, tanácsokat kérjünk, ha arra van szükségünk, mindezt SZERETETTEL ÖNMAGUNK ÉS EGYMÁS FELÉ. Nem pedig ennek ellenkező módjaként. Én nagyon örültem minden hozzászólásnak, az életnek ebben a topicban, mert egy remek kis csapat jött össze, sok sok barátot szereztünk és rengeteg önzetlen szeretetet adtunk, kaptunk egymástól. Az ÖNZETLEN SZERETET lenne a lényeg, egy "EGO" topicban. Hogy adjunk lehetőséget a bennünk mélyen lakozó jelenlétnek, hogy kibontakozhasson, kicsit jelen legyen, hogy ezáltal magunkat kicsit közelebbről megismerjük.
Amikor benne voltam a spirituális körforgásban, én is Osho, Tolle, mások tapasztalatait "mantráztam" nagyon sokáig, írtam a kis meglátásomat, tapasztalásomat, voltak érvek és ellenérvek, de senki se "támadott" soha senkit, azért mert nem volt meg az egyetértés. Mindenki előbb utóbb rájön arra, hogy amiket "mantrázgat", azok előbb vagy utóbb elhalványulnak, mert felváltja őket a kezdeti felismerés, amiből megszületik a tapasztalás, ami mindenkinek az egyéni saját megtapasztalása és akkor lemorzsolódnak itt, ott, amott dolgok, ha "szerencséje" van valakinek, sikerül annyira mélyen felkavarni a benne levő dolgokat, hogy zűrzavar veszi kezdetét és automatikusan megtörténik a dolgok elengedése, fokozatosan... és elkezd kicsit tisztulni a kép. De ehhez idő és felismerés és zűrzavar kell legtöbbször.

Tudom, hogy egy jó ideje "itt hagytalak" titeket és eltűntem, nem írtam régen ide és bocsássatok meg érte. Hiányoztok nekem nagyon, csak úgy éreztem, most kicsit kivonom magam, mert nem keresek válaszokat a kérdésekre, mert nincsenek bennem kérdések. Megtaláltam valamit az Önvalómból és ilyen eksztázis állapotban vagyok, ahol nincsenek problémák, egy száll sem. Ezért se írtam mostanában ide.

Viszont rossz olvasni, hogy kezd passzív lenni a topic, eltűnnek a csapat emberei, kiközösítés történik, közösségi tag "leszólása", ahelyett, hogy inkább elfogadnánk a másikat úgy ahogy van. Mert Tybia kiváló tükör, azok számára, akik még nem érkeztek meg arra a szintre, hogy ELFOGADÁS. Mert tudniillik ez itt a lényeg, csak az elfogadásból születhetnek meg kis és nagy dolgok, amíg nincs elfogadás valakiben jelen, addig ott az ellenállás. S Tybia erre kiválóan rámutat, ki van ellenállásban, kinek van erősebben jelen az elméje, stb...

Szóval szeretném azt, hogy a csapat, közösség visszatérjen, engem is beleértve és megint az önzetlen szeretet járjon át mindent és úgy, mint régen, legyen vidámság, nevetés, megértés, elfogadás, tapasztalat"csere".

Sok puszi nektek kiss
Berni

Ez volt az első post, mivel kicsit passzív voltam én is..., kérlek mutasd meg, emeld ki, hol volt benne minősítés, hol tiltottam meg bármit is..., igazán kíváncsi lennék rá és arra is, hol volt ebben egó és hol mutatkozik meg az, hogy nem voltam pártatlan... :cool: Vagy ezt a postot senki nem olvasta el, senki nem vette figyelembe? Senki nem tudja még mindig MI A TOPIC ELSŐDLEGES FUNKCIÓJA?! (akinek nem inge... kiss )

A többi postban valóban van minősítés már, mert jelen van benne az érzelem, de én kiállok azok mellett, akiktől rengeteg mindent kaptam az elmúlt 4 évben..., ha tetszik ez valakinek, ha nem... Tartson tényleg mindenki magának egy tükröt (tisztelet a kivételeknek) és nézegesse már egy ideig, hátha történik utána valami felismerés féle... Utána kedves Oriana, nézd végig bizonyos emberkék postjait és kérlek próbáld meg észrevenni bennünk, hol az egó, mennyire van jelen a leszólás, minősítés és ha megtaláltad, végig gondoltad, utána kérlek "panaszkodj" nekem... és "szólogassál be", köszi.

Mivel te nem minősítesz, ezért megtisztelésnek tekintem, és köszönöm. Én is szeretlek.
 
Aariella

Állandó Tag
Állandó Tag
Irtam privit kedves Tamás!kiss

Hát igen priviben ..másképp mennek és értelmeződnek a dolgok.....:p....Csak azt mi már sosem tudjuk meg ,hogy hogyan:D...csak az előzményeket tudtuk elolvasni.:)......De a végeredményen ez úgysem változtat semmit....Merjetek már egyszer szembenézni önmagatokkal is.....:)...Nem kell publikálni olyasmit ami személyes dolog....Most ezt mindenki értse úgy ahogy akarja.:)....Az igaz barát nem kiabálja ki ,hogy ő bizony aaaaaaaaazzzzzzzz!!!!!...Miért??? Ezt nem kell!!....Az igaz barát csöndben marad,mert tudja,hogy a másik ezt minden hangoztatás nélkül úgyis tudja róla.........Hát mindenkinek szép napot kivánok.szeretettel..Ari kiss
 
evapatocs

Tudod kedves Ariella,én bármikor kiadom privát leveleimet,amit én irtam,mert nincs semmi takargatnivalóm.Mindenkor fel merem vállalni a véleményemet.
Ha Tamás úgy látja jónak,közreadja.

Ami a bizonygatást illeti persze,hogy nem hangoztatjuk,és erősitgetjük szavakkal a barátságot,de amikor kell igenis MEG KELL tenni!!
 
Tavaszi Kikelet

Állandó Tag
Állandó Tag
De Boni és Hannah nélkül ez már nem lesz ugyanolyan... :12: Nekem önmagában is Boni hsz-ei, Hanni hsz-ei tanító jellegűek voltak, mégha csak némán is olvastam őket, de segítettek mindig az útmutatásaik és mivel már nincsenek itt jelen többet, nincsen több iránymutatás sem, máshogyan meg hiába tartjuk a kapcsolatot az nem lesz ugyanolyan, mint itt volt :(

Szia Berni!

Ez a topic nem egy sima beszélgetős topic volt,hanem minden egyes post tanitott azok szájából,akik már átláttak a függönyön.
Megfigyelhette mindenki,hogy Bona csak a legritkább esetben cimzett egyénekhez.Ő megállapitást tett,nem tanácsolta senkinek SOHA,hogy tedd ezt,vagy tedd azt.

Beszélgetni lehet ezután is,de kérdem én,mit tanithatunk mi egymásnak?Nyilván azt,amit tudunk.És honnan tudjuk?Hát a tapasztalatainkból.És mik azok a tapasztalatok??
Amit tanultunk,és tanitottak nekünk.Ezt pedig már kivülről tudjuk!!:p

Azt hiszem pont azt keressük,amit el kell dobnunk...a mi jól berögzött tudásunkat,amitől épp szabadulni szeretnénk.

Megszabaditani csak saját magunkat tudjuk,de útmutatás nélkül sokkal-sokkal nehezebb...;)

-Egyetértek Tibivel,akiket szeretünk,azok örökre velünk (bennünk) maradnak!!kisskiss
 
George Sand

Állandó Tag
Állandó Tag
minden új tagnak ilyen a kezdete, csiszolódnia kell a csapathoz,
ez maximálisan igaz!

de!
ez sajnos csak féligazság
(aki ösmeri a féligazságok természetrajzát, viszonyát az igazsághoz
-különben is mi az az izé?! mit tudhatok például "én" erről az izéről, az Igazságról?! -
nos, az mélyebben érthet, mint amit itt csak jelezni vagyok képes.
szandi e 'hiányossága' miatt nem... mondjuk költő (vagy szellemi vezető, vagy tudós)
mert akkor nem fórumozik, hanem köteteket ad ki...stb.)
de ez mellékszáll...

a berni igazsága igaz de! csak félig... mert!
minden egyes 'új ember' hozzáteszi a magáét...
alakít az addig nélküle (is) létezőn... átformálja.
ki ki a maga habítusa stb. szerint.
és a "csapat" is (nem csak ez. bármelyik bárhol)
egy 'kicsit' ettől az "újonan jött-től" más lesz...
már nem TUD az lenni ami volt...
ergo: az igazság másik fele az, hogy a csapat is "csiszolódik"
(a csiszolódások arányai evidencia, de mellékes...!)
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Mondjuk ez engem is érdekelne, kíváncsi vagyok rá, mi változott meg konkrétan Tamásban és miért...:rolleyes:

De Boni és Hannah nélkül ez már nem lesz ugyanolyan... :12: Nekem önmagában is Boni hsz-ei, Hanni hsz-ei tanító jellegűek voltak, mégha csak némán is olvastam őket, de segítettek mindig az útmutatásaik és mivel már nincsenek itt jelen többet, nincsen több iránymutatás sem, máshogyan meg hiába tartjuk a kapcsolatot az nem lesz ugyanolyan, mint itt volt :(
Pontosan erről irtam priviben Tamásnak,és kértem a véleményét!!
 
Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Nincsenek Berni, biztos nincsenek? Ez kesz teny?

Ha valamit kesz tenykent allitunk, ugy erzem megszunik a lehetosege, hogy LEGYENEK! esetleg, ha ugy dontenek...

Miert ne lehetnenek? Miert ne lehetnenek szabadok attol, hogy itt akkora polemia robbant ki? S ha nem: hagyhato mig letisztul magatol, hagyhato magara is..., segitheto...., vagy nem...

Itt nyilvanvalo a hiany.

Miert ne erlelodhetne, miert ne nyilvanulhatna meg barmikor ugy hogy megis megszolal, s persze ugyis hogy nem...

Semmi sem kesz teny, most teremtodik...MOST TEREMTODIK...es egyutt teremjuk, Ok is velunk, szoval, tettel es hallgatassal is...:( kiss
 
Soma77

Állandó Tag
Állandó Tag
...szeretni valakit annyit tesz, megadni neki azt, ami a legértékesebb az életben...a szabadsághoz való jogát...szeretni valakit azt jelenti tiszteletben tartani a döntéseit, és elfogadni, hogy az élet nem más, mint játéka különböző helyzeteknek, amelybe beletartozik az is hogy vagyok, és az is, hogy nem vagyok neked...a szabadság, a tér, amit ilyenkor a másiknak megengedsz felszabadít téged a ragaszkodás, a kötődés, a birtoklás béklyóitól, és lehetővé teszi, hogy aki éppen nincs, bármikor, önszántából visszatérhessen hozzád...ha egy madarat kalitkába teszel, megfosztod őt a szabadságától...az a madár sosem tér vissza hozzád...te ha megadod neki a teret, ő a szívébe zár téged, és ugyanakkor szabad is marad...és ha úgy tartja kedve, visszatér hozzád...ugyan így fosztod meg az embert is a szabadságától, ha a ragaszkodás ketrecébe zárod...ehelyett zárd inkább a szívedbe, és engedd meg neki, hogy szabad legyen minden kötöttségtől, minden irántad érzett kötöttségtől, a szabadsága felett érzett bűntudattól és hasonló haszontalan érzésektől...a szabad ember döntéseit nem határozzák meg múltbeli és jövőbeli dolgok...döntéseit a pillanat szüli...és ő azt elfogadja, éli...a szabad ember ismérve, hogy nem gabalyodik bele olyan dolgokba, amiken úgysem tud változtatni...a szabad ember el tudja fogadni, hogy nincs más, csak a VAN....aminek ezer formája van...lehetetlen bekorlátozni, beskatulyázni, vagy akár beszélni róla...a szabad ember inkább csenden van, mert tudja, hogy szavai csak vetületek, amelyek minden szemszögből más-más módon látszanak...a szabad ember körül tér van...és ez a tér mások számára is csábító...mert a legtöbb ember tömör tűzfalak mögött él, lőréseken tekinget ki, az ég kékjét már csak elbeszélésekből ismeri...aki körül tér van, oda odagyűlnek az emberek...mert érzik, hogy ott van levegő...ott van hely...ott van valami, ami a szabadságra emlékezteti őket...ami az ég kékjére emlékezteti őket...mert az ég kékjét mindenki látta már, és bármikor láthatja most is...ehhez semmi mást nem kell csinálni, mint teret engedni magadnak...elsősorban magadnak...le kell bontani a tűzfalakat, a lőrések mögül elő kell merészkedni...ki kell tárni az ablakokat...nyitni kell...ha kinyitod...tér keletkezik...és ezt mások is észre fogják venni....és lehet, hogy ők is így fognak tenni...és ha már mindeni egy kicsit több teret csinált maga körül...akkor a világban is több lesz a tér...több lesz a szabadság...több lesz a szeretet...;)
 
Tavaszi Kikelet

Állandó Tag
Állandó Tag
Olvastad az utóbbi napokban Boni és Hannika hsz-eit? Mert én nem, csak egyet, amit tegnap Bonika írt és ennyi... Szóval olvasni lehet olvasnak minket, de olyan formában, mint voltak eddig jelen már nincsenek...

Nincsenek Berni, biztos nincsenek? Ez kesz teny?

Ha valamit kesz tenykent allitunk, ugy erzem megszunik a lehetosege, hogy LEGYENEK! esetleg, ha ugy dontenek...Ez is egy hajszal...
Miert ne lehetnenek? Miert ne lehetnenek szabadok attol, hogy itt akkora polemia robbant ki? Miert ne erlelodhetne, miert ne nyilvanulhatna meg barmikor ugy hogy megis megszolal, s persze ugyis hogy nem...

Semmi sem kesz teny, most teremtodik...MOST TEREMTODIK...es egyutt teremjuk, Ok is velunk, szoval, tettel es hallgatassal is...:( kiss
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
a berni igazsága igaz de! csak félig... mert!
minden egyes 'új ember' hozzáteszi a magáét...
alakít az addig nélküle (is) létezőn... átformálja.
ki ki a maga habítusa stb. szerint.
és a "csapat" is (nem csak ez. bármelyik bárhol)
egy 'kicsit' ettől az "újonan jött-től" más lesz...
már nem TUD az lenni ami volt...
ergo: az igazság másik fele az, hogy a csapat is "csiszolódik"
(a csiszolódások arányai evidencia, de mellékes...!)
Sajnos már soha nem is lesz Az!:(

Tudod,itt nem illemről,és illendőségről szólt a topic,hanem Tanitásról!
Amikor Bonát,meg Hannát olvastam,elrepitettek,mert oly annyira megérintettek,hogy szinte megállt az idő...MEGÁLLT AZ ESZEM!!!
 
Tavaszi Kikelet

Állandó Tag
Állandó Tag
ez maximálisan igaz!

de!
ez sajnos csak féligazság
(aki ösmeri a féligazságok természetrajzát, viszonyát az igazsághoz
-különben is mi az az izé?! mit tudhatok például "én" erről az izéről, az Igazságról?! -
nos, az mélyebben érthet, mint amit itt csak jelezni vagyok képes.
szandi e 'hiányossága' miatt nem... mondjuk költő (vagy szellemi vezető, vagy tudós)
mert akkor nem fórumozik, hanem köteteket ad ki...stb.)
de ez mellékszáll...

a berni igazsága igaz de! csak félig... mert!
minden egyes 'új ember' hozzáteszi a magáét...
alakít az addig nélküle (is) létezőn... átformálja.
ki ki a maga habítusa stb. szerint.
és a "csapat" is (nem csak ez. bármelyik bárhol)
egy 'kicsit' ettől az "újonan jött-től" más lesz...
már nem TUD az lenni ami volt...
ergo: az igazság másik fele az, hogy a csapat is "csiszolódik"
(a csiszolódások arányai evidencia, de mellékes...!)

Mert eddig úgy láttad, olvastad, érezted, hogy a csapat az új tagokkal nem csiszolódott, nem fogadta el az új tagok hszeit? Az új tagok és a csapat is csiszolódott mindig... Te mint "új tag", idejöttél feltettél egy kérdést és nem olyan választ kaptál, mint amit és ment tovább a beszélgetés, mert sok szálon is futnak az események - ha figyelmesebben lettél volna jelen - és utána írtad azt a hszt, tele minősítéssel és sértéssel... végig nézted mennyire volt jelen benned az egód és azt, hogy miket írtál, vágtál mások fejéhez és milyen minősíthetetlen stílusban? No comment..., tényleg..., ezen én elképedtem mikor olvastam a hozzászólásod... és kivágtad a biztosítékot nálam, mikor másodjára olvastam végig ugyanazt a postodat és most a többiek is kivágták, akik csak thank gombokat nyomkodnak és a saját véleményüket nem merik leírni..., mélyen, némán hallgatnak, mert számukra természetes, hogy volt Boni, adott rengeteg mindent, mindenkinek és most már nincsen többé Boni...
 
Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Olvastad az utóbbi napokban Boni és Hannika hsz-eit? Mert én nem, csak egyet, amit tegnap Bonika írt és ennyi... Szóval olvasni lehet olvasnak minket, de olyan formában, mint voltak eddig jelen már nincsenek...

Nagyon sokszor volt csend is a forumon, mert talan az gyogyitott...Vagy azt gyogyitotta, aki megszolalt vagy az aki nem...
Sajnalom, amikor leszogezett dontesekkel talalkozom, olyankor valoban elhagyatottnak erzem magam, mert a szabadsag nincs meg, hogy maskent is lehessen...
Legyen szabad barhogyan lennie.

Legyen szabad ! kiss

#5891
 
Csillagvirag

Állandó Tag
Állandó Tag
Mert eddig úgy láttad, olvastad, érezted, hogy a csapat az új tagokkal nem csiszolódott, nem fogadta el az új tagok hszeit? Az új tagok és a csapat is csiszolódott mindig... Te mint "új tag", idejöttél feltettél egy kérdést és nem olyan választ kaptál, mint amit és ment tovább a beszélgetés, mert sok szálon is futnak az események - ha figyelmesebben lettél volna jelen - és utána írtad azt a hszt, tele minősítéssel és sértéssel... végig nézted mennyire volt jelen benned az egód és azt, hogy miket írtál, vágtál mások fejéhez és milyen minősíthetetlen stílusban? No comment..., tényleg..., ezen én elképedtem mikor olvastam a hozzászólásod... és kivágtad a biztosítékot nálam, mikor másodjára olvastam végig ugyanazt a postodat és most a többiek is kivágták, akik csak thank gombokat nyomkodnak és a saját véleményüket nem merik leírni..., mélyen, némán hallgatnak, mert számukra természetes, hogy volt Boni, adott rengeteg mindent, mindenkinek és most már nincsen többé Boni...

Ugy erzed Berni, hogy egy sertettseg az , ami csendre keszteti Hannaht es Bonaonat?

Megbantottuk es tobbet nem jonnek vissza ide?

Egy provokativ hozzaszolasbol barmi lehet: lehet belole sertettseg, de lehet belole a dolgok letisztitasa is bent es kint..., lehet egyszeru figyelmenkivul hagyasa is, de amikor egy szinte sajat csapatrol van szo nehez ezt elhinni. Lehet belole szomorusag, folhaborodas, vagy a forrasok intenzivebb atelese... Vagy mindketto...Lehet csapda a szavak halojaban, vagy lehet kiemelkedes a szavak mogul...eppen egy intenziv megtamadottsag erzes szoritasaban... lehet a fuggetlenedes jo gyakorlata.

Sokfelekeppen elkonyvelheto egy provokativ hozzaszolas. (En legtobbszor halas voltam ezekert, ha fajtak is. A fajdalom figyelmeztetett valamire.)

Es a valasz is teremtes, mert a helyzet egy megoldast ker es kap.

Ha engem valaki megtamad csoppet sem csokkent az ertekemen az O gesztusa. A valaszom szol rolam.

Ezert egy forumrol nem volna szabad eluzhetonek lenni.

Illetve szabad, csak ez is egy valasz, hiszen kezzel tapinthato a hianyerzet.

Tenyleg eluzetesrol van szo?

(Eszre kell venni, hogy a hallgatas is egy dontes, finom valasz, es lehet belole sokmindenre kovetkeztetni szuroink szerint. S ha csak magambol indulok ki mondhatnam azt is, hogy szelid bosszu...Es annak is mindig forrasa van...Mikozben tudom, hogy engem minosit a velemeny...De fentebb leirtam, hogy lehet sokminden mas is...Szabad barmit erezni. Ezt pedig azert vetettem fel, mert a minosegek vilagaban sokminden provokalhat...mindket oldalrol).
Csak azt lasd, hogy a kommunkacionak mindig ket oldala van, es egyik akarmilyen minosege nem feltetlenul kell befolyasolja a masikat, ha az helyre tudja tenni a tartalmakat.

SOT olyant is lattam, hogy nagyon tehetseges emberek egymas ellensegeinek tuntek, mikozben kiderult, hogy nagyobb kozosseg koti oket ossze mint elsore gondolni lehetne, hogy nagyszeru partenerei is lehetnek egymasnak...
 
Soma77

Állandó Tag
Állandó Tag
... és kivágtad a biztosítékot nálam, mikor másodjára olvastam végig ugyanazt a postodat és most a többiek is kivágták, akik csak thank gombokat nyomkodnak és a saját véleményüket nem merik leírni..., mélyen, némán hallgatnak, mert számukra természetes, hogy volt Boni, adott rengeteg mindent, mindenkinek és most már nincsen többé Boni...

drága Berni...ha most itt lenne Bona, azt kérdezné tőled, kinek hiányzik Bona?...miért hiányzik Bona?...ki és miért ragaszkodik Bonához?..Bona mindig mindenkinek megadta a szabadságot...neked is...amikor hónapokig Bona felé sem néztél...mikor hónapokig a csapat felé sem néztél...majd mikor hosszú idő múlva újra problémád akadt, azonnal újra megtaláltad...Bonát is, meg a csapatot is...

ez a topic, Berni topikja...Berniről szól az első post-tól kezdve az utolsóig...még szerencse, hogy járnak ide kedves emberek segíteni neked, mert úgy érzik, talán segíthetnek neked...amikor nem vagy itt...csend van, mert ez a topic, rólad szól...mások is tanulnak itt természetesen, de te vagy a katalizátor...pontosabban a problémáid...szóval sokáig nem vagy...csend van...majd újra felbukkansz, hozol egy újabb problémát...és Bona, Hanni, meg más emberek újra segítenek neked...

...de sajnos, már nem csak tanácsért jársz ide, hanem hozol magaddal dühöt, haragot, személyeskedő megjegyzéseket, kibabáló stílusban írod a hsz-eidet, számonkérő lettél, és ezzel teljes mértékben megmérgezel magad körül mindenkit..akokat is, akik segíteni jártak ide, évekig...sokan nagyon értékes emberek jártak ide (tibya, parr, progressor, most, és még sokan mások) akik az áldásos "aknamunkának" köszönhetően többé nem jönnek ide...bölcsebbek lettek, és rájöttek arra, hogy térre van szükséged...kiléptek innen, hogy teret engedjenek neked, és a dühödnek...

...Bona döntését tiszteletben kell tartani, kicsinyes ön-széndékokat félre kell tolni, és engedni kell, hogy mindenki szabadon eldönthesse, mihez van kedve, és mihez nincs...azok a barátok, akik Bona távozása felett keseregnek önnön sebeit nyalogatják...és Bona legutolsó posztját sem olvasták el kellően alaposan...megragadtak a felszínen...nem érkezett meg hozzájuk az üzenete...amikor eltűnik a kereső, már nincs szükség mesterre...

...szomorú olvasni, hogy az elmúlt évek beszélgetései ennyire nem érték el a céljukat...visszatekintve, arra sincs semmi esély, hogy a jövőbeni beszélgetések bármifajta változást idézhetnének elő...az út egyszemélyes...csak magadnak van rajta hely...ha ezt nem ismered fel, tévúton jársz...Bonától, Hannától, a csapattól, vagy bármilyen más külső forrástól várni a "megváltást" balga dolog...önbecsapás...ha ez még nem esett le, akkor félő...már nem is fog...

...így Soma most virtuálisan "átnyújt" Berninek egy új biztosítékot, csavarja a régi helyére...
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Ugy erzed Berni, hogy egy sertettseg az , ami csendre keszteti Hannaht es Bonaonat?

Megbantottuk es tobbet nem jonnek vissza ide?

Egy provokativ hozzaszolasbol barmi lehet: lehet belole sertettseg, de lehet belole a dolgok letisztitasa is bent es kint..., lehet egyszeru figyelmenkivul hagyasa is, de amikor egy szinte sajat csapatrol van szo nehez ezt elhinni. Lehet belole szomorusag, folhaborodas, vagy a forrasok intenzivebb atelese... Vagy mindketto...Lehet csapda a szavak halojaban, vagy lehet kiemelkedes a szavak mogul...eppen egy intenziv megtamadottsag erzes szoritasaban...

Sokfelekeppen elkonyvelheto egy provokativ hozzaszolas.

Es a valasz is teremtes, mert a helyzet egy megoldast ker es kap.

Ha engem valaki megtamad csoppet sem csokkent az ertekemen az O gesztusa. A valaszom szol rolam.

Ezert egy forumrol nem volna szabad eluzhetonek lenni. Illetve szabad, csak ez is egy valasz, hiszen kezzel tapinthato a hianyerzet.

Tenyleg eluzetesrol van szo? (eszre kell venni, hogy ez is egy dontes, finom valasz).
Megbocsáss Csillagvirág,de ha megfigyelted magad,az utóbbi időben mindig a sértettségről irsz...
Az okosok már megmondták :p,hogy ami bennünk van,azt adjuk ki magunkból.Nem gondolkodtál már el ezen??

Bonát soha nem lehet megsérteni,mondta ezt nekem valamikor egy igaz Barátom (Somakiss),és milyen igaza volt(!),de itt egészen másról van szó.
Soha nem szabad elfelejteni,hogy mit adott Ő nekünk,és nem csak akkor vagyunk valaki mellett, mikor szükségünk van rá,hanem akkor is,amikor szükséges,hogy mellette legyünk!!

Bizonyos esetekben szint kell vallani,és nem libikókázni hol ide,hol oda...;)
A napraforgó arra fordul,ahol a nap süt,mi pedig a felhőben is meglátjuk a Napot!!kiss
 
Nem gondolom, hogy Bonaona sertett! Pontosan leirtam..., ahol tamadas van ott sertettseg van, most Berni reszerol ereztem, bocsass meg.
En sem vagyok sertett.
De miert gondoljatok, hogy eluzheto egy ember egy provokativ hozzaszolassal?

Bonaona nagyszeru ember, Hannah is, George Sand is, Soma is, Eva is , Berni is, Tamas is, Tibi is......es meg sorolhatnam... vagy nem? szamomra kulon intenziv szin mindenik....

(Mi az a szin, amit meg kellene vallanom, mindenik embert szerettem itt valamiert, mindenik hozzaszolas ertekes nekem, nem fogok partoskodni. Bonaona mindig vegtelenul megtisztelt a figyelmevel es valaszaival, vegtelenul sokat jelentett...Ettol fuggetlenul lattam George Sand igazat is..., akarhogyan fogalmazta is meg..., mert idonkent a megfogalmazas maga nekem is fajt...
Sajnalom, jelensegekkel harcolunk, nekem semmit sem er ez a harc, ha eltorlodik Valaki is ezek kozul az emberek kozul , es faj, ha fajdalombol visszalep...)kiss
 
evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
...de sajnos, már nem csak tanácsért jársz ide, hanem hozol magaddal dühöt, haragot, személyeskedő megjegyzéseket, kibabáló stílusban írod a hsz-eidet, számonkérő lettél, és ezzel teljes mértékben megmérgezel magad körül mindenkit..akokat is, akik segíteni jártak ide, évekig...sokan nagyon értékes emberek jártak ide (tibya, parr, progressor, most, és még sokan mások) akik az áldásos "aknamunkának" köszönhetően többé nem jönnek ide...bölcsebbek lettek, és rájöttek arra, hogy térre van szükséged...kiléptek innen, hogy teret engedjenek neked, és a dühödnek...
Drága Soma!

Túlzás az a kijelentésed,hogy egyesek azért mentek el innen,mert úgynevezett "aknamunkával" ki lettek túrva.

Nézzük sorjában.

Tibyá-t igazából nem tudjuk,de én titkon remélem,hogy átlátott a Tolle résen :),talán nem más Tanitó után kutatva...;)
parr: Teljesen eltünt,valószinű "magát" kezeli,eg.ügyi téren - már ami lejött a privijéből.
progressor: nem tudott azonosulni az itteni gondolattal,de szerintem néha olvas bennünket:p
most: neki is határozott elképzelései voltak dolgokról,és a végén ego-harcot vivott önmagával--partner nélkül.;)
 
Oldal tetejére