Grafológia

rolius

Állandó Tag
Állandó Tag
Én voltam már grafológusnál, és meglepő, de sok mindent megállapított az írásomból, és az az érdekes, hogy minden igaz volt
 

Lajossándor

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a témakör megérdemelne egy értő házigazdát. A sokszázfős tagságból nincs senki, aki valamilyen szinten érti a grafológiát, és felvállalná a topicot? Engem nagyon érdekelne, de ezt nem lehet könyvből megtanulni.
Üdv.mindenkinek: Lajossándor
 

Lajossándor

Állandó Tag
Állandó Tag
Nemcsak a lelket, jellemet, de gyakran a pillanatnyi idegállapotot, sőt a
krónikus betegségek némelyikét, mozgásszervi problémákat is visszatükrözi az írás. Sajnos évekig kókler áltudománynak tartották a grafológiát, amit sajnos alátámasztottak kávéházi alkalmi "grafológusok" is. Mára valamennyit visszanyert rangjából. Rákosné Ács Klára, Agárdi Tamás és mások sokat tettek ezért. Én évekig gyüjtöttem közeli ismerősök kézírását, és jellemük ismeretében állíthatom, 95% ban megfelelt az írás tulajdonosának. Volt, hogy dadogós ügyféllel volt dolgom. Nem hiszitek,de néki az írása is dadogott. Volt, hogy ellentmondott az írás a megismert személy jellemének, kedvezőtlen tulajdonságot takart, jobban utánnanézve az írásnak lett igaza. Még annyit ÉN NEM VAGYOK grafológus, csak érdekel a téma. A felszini jelenségeket a legtöbb ember képes meglátni, de mélyebbre csak évekig képzett, és nagy intuicióval rendelkező személy tekinthet.
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Kedves Lajossándor

Ez a témakör megérdemelne egy értő házigazdát. A sokszázfős tagságból nincs senki, aki valamilyen szinten érti a grafológiát, és felvállalná a topicot? Engem nagyon érdekelne, de ezt nem lehet könyvből megtanulni.
Üdv.mindenkinek: Lajossándor
Ha olvastad a témaindítót a Szilvi szakdolgozatához keresett alanyokat:

Kedves Internetezők!

Én egy budapesten élő és tanuló, végzős grafológus hallgató vagyok.
Diplomamunkám témájaként az internetfüggés, ill. a túlzott internethasználat megjelenésének vizsgálatát választottam a kézírásban.
Olyan 20 és 30 év közötti férfiakat keresek, akik éretségizettek, Magyarországon tanultak írni, sokat interneteznek és írnának nekem egy oldal szöveget kézzel.
Cserébe kielemzem az írásukat és elkészítem a teljes személyiségképüket.

Akit érdekel, az jelentkezzen és elküldöm a részleteket!
Teljes anonimitást garantálok, valamint küldök egy hozzájárulási nyilatkozatot is, melyben az író kijelenti, hogy felhasználhatom az írásmintáját szakdolgozatom megírásához.

Remélem, felkeltettem néhányuk érdeklődését!

Üdvözlettel: Zorger Szilvi a Grafológiai Intézet hallgatója

Valószínű már megtalálta, mert ezen az egy üzeneten kívül többet nem küldött.
Egyébként tényleg jó lenne, ha a több, mint 10 000 tag közül akadna egy szakértő...
 

Lajossándor

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves FLAMINGO!
Mint a dátumokból is látható SZILVI már több mint két éve
indította a témát, jól felizgatott bennünket, azóta itt állunk
tétován az érdeklődésünkkel. Ezért bátorkodtam feleleveníteni
a dolgot.
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Kedves FLAMINGO!
Mint a dátumokból is látható SZILVI már több mint két éve
indította a témát, jól felizgatott bennünket, azóta itt állunk
tétován az érdeklődésünkkel. Ezért bátorkodtam feleleveníteni
a dolgot.
Dejszen ezt mondám én is:).
 

Magdolna1

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha olvastad a témaindítót a Szilvi szakdolgozatához keresett alanyokat:



Valószínű már megtalálta, mert ezen az egy üzeneten kívül többet nem küldött.
Egyébként tényleg jó lenne, ha a több, mint 10 000 tag közül akadna egy szakértő...

Kedves Flamingó!
Ismét késve ,azért engedd meg, hogy válaszoljak. (Emlékeztető: A Magyar oktatás topikban felhívtad figyelmem, hogy több éves hozzászólásra válaszoltam. Erre most ne térjünk ki ha lehet.)

A helyzet az, hogy szakértőt "csak" szakmák, szakterületek igényelnek.

Egy alibi állást ígérő szélhámossághoz nem szükségeltetik szakértelem.
Bár azóta már Te is biztos tudod, hogy ez a Grafológiának nevezett valami egyenlő a babonasággal.
Azon a szinten tudomány mint az, ha fekete macska átszalad előtted az valamit jelent.
Alaptalan személyeskedésig fajult, némelyek valamilyen végzettséget felmutatni kívánó beteges vágya.
 

megtalalt

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem tudom olvassa még ezt a topicot valaki. Épp csak 4 évvel maradtam le a felhívásról. Azóta a végzősből mester lett.
 

megtalalt

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen jól értetted, és meg is lepődtem, mert az előző (és a kezdő) bejegyzés dátuma nem erről tanúskodott.
 

Jantra

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor most megtaláltalak.
Hogyan tovább? Látom, sikerült állandó tagnak lenned. Gratulálok! Azért ne hagyj itt magamra? Hátha benéz valaki.
 

Jantra

Állandó Tag
Állandó Tag
Ehhez mit szólunk?
Idézet:


"A helyzet az, hogy szakértőt "csak" szakmák, szakterületek igényelnek.

Egy alibi állást ígérő szélhámossághoz nem szükségeltetik szakértelem.
Bár azóta már Te is biztos tudod, hogy ez a Grafológiának nevezett valami egyenlő a babonasággal.
Azon a szinten tudomány mint az, ha fekete macska átszalad előtted az valamit jelent.
Alaptalan személyeskedésig fajult, némelyek valamilyen végzettséget felmutatni kívánó beteges vágya."
Részemről szeretném látni az író kézírását.
Te hogyan vélekedsz erről?
 

b.p.

Állandó Tag
Állandó Tag
Évtizedes távlatban volt szerencsém igazságügyi írásszakértőket ismerni. Az írásszakértés természetesen akkor is, ma is elismert tudomány, míg a grafológia abban az időben jó esetben is játékszámba ment, de inkább áltudomány volt a megítélése. Na, ha maguk között voltak, esetleg válogatott barátok társaságában, akkor elmondták a keresetlen véleményüket az írás szerzőjéről. A megállapításaik ültek. Kissé hitetlenül adtam a kezükbe a saját írásomat, de pár szóval meggyőztek. Nem lehetett a találataikat az ismeretségünkre fogni, mert olyan dolgokat hoztak fel, amikről nem tudhattak csak az egészen közeli hozzátartazóim.
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy kis kedvcsináló

Mi is a grafológia?
Az íráselemzés révén olyan „tükörrel” kerülünk szembe, akik mi magunk vagyunk: pozitív és negatív tulajdonságainkkal együtt. Aki bátran szembe mer nézni az eléállított tükörrel, az már felkészült arra, hogy önismeretét fejlessze, az életben megélt nehézségekkel felvegye a harcot, ami által boldogabbá, kiegyensúlyozottabbá válhat.
Már igen régen észrevették, hogy a kézírások mennyire különböznek egymástól. Ezt nem is tartották véletlennek, sőt összefüggéseket láttak a személyiség és az írás között. Már az ókor nagy költői és filozófusai is a jellemre következtettek az írásból. A grafológia tudománya Michontól, Klagestől kiindulva terjedt el az egész világon. Sokféle szemszögből és pszichológiai irányzat alatt vizsgálták az írás tudományát. A módszerek sokszor teljesen eltérnek egymástól, és jelenleg is többféle irányzat van a köztudatban, de egy dologban mindegyik megegyezik, mégpedig abban, hogy a személyiség és az írás közötti összefüggéseket keresi. A lexikonból megtudhatjuk, hogy a grafológia (íráselemzés) az ember személyiségének kézírásból való megismerésével foglalkozik. Az írás a gondolatközlés egyik módja és így kapcsolódik össze személyiségünkkel.
A kézírásokban megjelenő szimbólumoknak kiemelt jelentősége van. A számszimbolika az írásmintában fellelhető számoknak tulajdonít értelmet: olyan betűvariációknak, amelyek egy számot jelenítenek meg.

forrás: [HIDE]http://www.lelkititkaink.hu/tudastar_grafologia.html[/HIDE]
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Rákosné Ács Klára

Rákosné Ács Klára

Művészetkedvelô családban született: apja Ács Lipót néprajztudós, festônek készült. Lotz Károly és Székely Bertalan tanítványa a fôiskolán, de családalapítása után rajztanárnak szegôdött Szekszárdra, a fôgimnáziumba. Ô volt a Béry Balogh Ádám Múzeum egyik alapítója, Könyvet is írt, Népművészeti gyűjtés címmel, ami 1927-ben jelent meg.

Miután kinevezték Pestre, a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályára, festôk, szobrászok között élt, és ez a társaság veszi körül Ács Klárát is. Rippl-Rónai József portrét készített róla, a Vörös hajú lány címmel. Férje, apósa építészek voltak, nagybátyja Gábor Dénes, Nobel-díjas tudós, a holográfia feltalálója. Öt évesen zongorista csodagyerek volt, bekerült a Zeneművészeti Fôiskolára. De nem látott maga elôtt nagy zongorista karriert, ezért az Iparművészeti Fôiskolán vendéghallgatóként jelmeztervezést tanult. Jelmezei nagy feltűnést keltettek a budapesti Nagyrevüben, a Gellért Szállóban, a bécsi Hofburgban is.
Gyerekkorától foglalkoztatták a kézírások, de komolyan csak házasságkötése után mélyedt el ebben a tudományban. Elsô mestere Baktay Ervin, majd, 14 éves korától Románné Goldziher Klára magántanítványa lett. 1934-ben tagja lett a Magyar Írástanulmányi Társaságnak, 1985-ben a Magyar Pszichológiai társaságnak.

Jelentôsége a grafológiában

1. Az objektív jellegű tudományos megismerés, és a sajátos módszerű, művészi intuíció egységének megteremtése munkásságában.
2. A pszichografológia hazai népszerűsítése.

Munkássága

I. Hosszú ideig tanulmányozta klinikák, rendelôintézetek betegeinek kézírását, és ezzel a betegségek grafológiai felismerésére specializálódott. Érvelése szerint “a központi idegrendszer az egész szervezet egybehangolója, és a szervezet minden elváltozása érinti azt…”. Attól azonban óva intett, hogy gyógyítson a grafológus.

II. Történelmi, irodalmi személyiségek kézírásának elemzése. A fentmaradt kézírásos emlékekbôl rekonstruálta a történelmi alakok személyiségét, ezzel segítve a tudományos viták eldöntését. (Észrevette Karinthy Frigyes kézírásában az agydaganat jelenlétét.)

Művei:

Vallanak a betűk: Személyiségek és életutak pszichografológiai megközelítése / Budapest, Magvetô Könyvkiadó, 1985.
A lélek rajzai (Loósz Máriával közösen)
Néhány közismert kortársunk írását elemezte: Csoóri Sándor, Domján László, Egely György, Fülöp Viktor, Göncz Árpád, Makovecz Imre, Polgár László, Tolnay Klári, Tóth János, Polgár Judit.

Cikkei:

Élet és tudomány, 1959
Nemzetközi Textológiai Kollokviumon egy francia nyelvű elôadás szövege, Mátrafüred, 1978
Kritika, 1982. szeptember


A dolgozat forrásai:
Szilágyi Ferenc: Az íráselemzés lehetôségei az irodalomtudományban. Élet és Irodalom, 1971. 31.sz.
Rákosné Ács Klára: Vallanak a betűk, Magvetô Könyvkiadó, Budapest, 1985.


Megjelent a Grfaomogazin 2005./1. számában

 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
Bodroghy Péter (1925 – 2000) a hazai grafológustársadalom legismertebb alakjai közé tartozott, a jelekre, az írás torzulásainak elemzésére helyezte a hangsúlyt. Két könyve élénk visszhangot váltott ki sajátos nézôpontja miatt. Az „Oknyomozó grafológia” és a „Szex a kézírásban” címû mûveiben az eseménykarika segítségével tanulhatnak értelmezni az olvasók.
Ő elemezte az írásomat. Sohasem látott, sohasem beszéltem vele, de az elemzés telitalálat vot. Dr. Szidnai László ajánlására elvállalt volna tanítványának, :D de elszúrtam. Nem tudtam, hogy a nagy emberek által adott időpontokat elfogadjuk, és nem kérünk másikat. :(
Bodrogi500.JPG


Dr. Agárdi Tamás vezetésével 1991-ben a Grafológiai Intézet Kft. elôször az országban megkezdte széles körben a grafológia rendszerszemléleti alapokra helyezett oktatását. Az Intézet gondozásában jelent meg az elsô korszerû grafológia-tankönyv dr. Agárdi Tamás – Gulyás Jenô István szerkesztésében: „Mai magyar grafológia” címmel.
A „Grafológiáról mindenkinek” címû könyvével (1985) elsôként nyitotta meg az utat a ’45-ös éveket követô grafológiaellenes légkörben. Szintén ô rakta le az alapjait a computeres grafometriás programnak, mely valószínûleg a késôbbi alkalmazások kiemelt módszerévé válik. Az Intézet és dr. Agárdi Tamás nevéhez fûzôdik a GRAFOLÓGIA címû folyóirat kiadása is. Társszerkesztôje a „Grafológia kézikönyve” címû, az Intézet által kiadott mûnek.

images




Dr. Szidnai László Igazságügyi grafológus szakértô, klinikai szakpszichológus – a Grafotanoda illetve a Dr. Szidnai László Grafológiai Magániskola megalapítója – doktori értekezés keretében mutatta be a grafológia informatikai megalapozottságú elméleti és gyakorlati megközelítésmódját. Magyarországon elsôként foglalkozott a kézírás dinamikus méréses vizsgálatával és tervezett erre alkalmas számítógépes eljárást. Nevéhez fûzôdik a Funkciókocka, a Mérôsablon és a rezonometriai mérések kidolgozása. Társszerkesztôje a „Grafológia kézikönyve” címû szakkönyvnek.

images




Nála tanultam a grafológia alapjait. :)


Románné Goldzieher Klára (1881 – 1962) munkássága jelenti Magyarországon a grafológia tudományos voltát. Kutatásai hibás beszédûek, agysérültek kézírásaira épültek. Vizsgálta a balkezességet ikrek írásában, foglalkozott bûnözôk írásával, és kutatásokat végzett öröklött vonásokkal kapcsolatban. Fôbb mûvei: „Írás és jellem”, „Ki vagy? Megmondja az írás”, „A kézírás: kulcs a személyiséghez”.
 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
önismeret és grafológia

Gyakran hasonlítják az életet utazáshoz, amelyben mi utazók vagyunk. A jó utazó tudja, hogy ha ebben a világban boldogulni akar, és célba szeretne érni, akkor ismeretekre van szüksége.
nsmrtsgrflg.jpg
Tudnia kell, honnan indul és hova akar megérkezni, és ennek alapján határozza meg, de bármikor módosíthatja az úti célját, és azt is, hogyan és mikor akar eljutni oda. Útitársak jöhetnek és mehetnek, de mindig lesz velünk valaki, aki utunk során a legnagyobb támaszunk, de a legnagyobb kerékkötőnk is lehet saját magunk.
Vajon mit és mennyit tudsz önmagadról?

Az utazás, a fejlődés kiindulópontja az önismeret, vagyis, hogy ismerjük adottságainkat, képességeinket, tudatában vagyunk lehetőségeinknek és határainknak. Ez a tudás - az önismeret - lassan és folyamatosan befelé-figyeléssel alakul ki. Ám mai rohanó, stresszes világban sok helyen és sokfelé kell megfelelnünk, teljesítenünk, és nem marad elég időnk, energiánk önmagunkra.
Hogyan segít a grafológia önismeretünk fejlesztésében?

Egy grafológiai elemzés tükröt tart elénk, amely rávilágít, személyiségünk erős illetve gyengébb pontjaira. Megerősíti azt, amit tudunk magunkról, és kinyilatkoztathat olyasmit is, amit még nem. Sok embernek már az is nagy segítség, ha egy számára idegen embertől objektív, átfogó és rendszerezett képet kap önmagáról. Munkám során azt tapasztaltam, hogy ritkán kérnek „csak úgy” kíváncsiságból elemzést az emberek. A kézírások vizsgálata során kiderült, hogy szinte mindenkinek van egy vagy két olyan életterülete, ahol valamilyen lelki gondja, problémája van. Van, aki önértékelési problémákkal, belső félelmekkel küzd, míg másnál a munkahelyi teljesítmény-ingadozás és helytállás okoz gondot, de az is lehet, hogy az emberi kapcsolatokban (párjával, főnökével, gyerekével) nem boldogul.
Amikor nagy a nyomás rajtunk, vagy válságban van az életünk, könnyebben elbizonytalanodunk képességeink és döntéseink helyességét illetően.
A grafológiai elemzés révén tisztábban látjuk önmagunkat, és azt, hogy mi a probléma oka, gyökere. Jobban megértjük az összefüggéseket, és hogy miért cselekszünk, vagy reagálunk épp az adott módon egy bizonyos helyzetben. Sokszor már ez a tisztánlátás megadja a kezdő lökést a probléma megoldáshoz.
A fel nem ismert képességeink és igényeink tudatosítása pedig újabb ötleteket és irányt adhat életünknek, ami főleg akkor nagy segítség, ha komoly választás előtt állunk.
A grafológus nem oldja és nem is oldhatja meg a problémát helyettünk, de tanácsot, megoldási alternatívákat ad, hogy merre érdemes elindulnunk. Az már rajtunk múlik, hogy mit és mihez kezdünk a kapott információval, tanácsokkal.
Mit tudhatunk meg magunkról egy grafológiai elemzés révén?

A grafológiai személyiségkép átfogó és rendszerezett módon mutatja be a személyiséget. Az elemzés egyik legfontosabb területe annak vizsgálata, hogy milyennek látja, értékeli a vizsgált személy önmagát, mivel ez az összes többi területre: befolyásolja a hangulatot, az érzelmi életet, az emberekkel való kapcsolatot, a konfliktuskezelést. a munkavégzést, a teljesítményt. Példaként vegyük azt az embert, aki leértékeli önmagát, ami gyakran szorongásban, félelemben és gátlásosságban nyilvánul meg. az ilyen személy borúsan látja a világot, az emberekkel szemben bizalmatlan, érzelmileg sebezhető, amit kifelé vagy befelé irányuló agresszióval kompenzál. Ettől függően konfliktus helyzetben vagy örökösen megalkuszik, vagy folyton támad, kritizál.


 

Mrs Tanár

Állandó Tag
Állandó Tag
A lefelé tartó sorvezetés tényleg a pesszimista ember árulkodó jele?

A lefelé tartó sorvezetés tényleg a pesszimista ember árulkodó jele?

Ez egy egyszerű tévhit. Ennek lehet oka a fáradtság is.


Be lehet-e csapni egy grafológust? Hisz másképp írok egy levelet a barátnőmnek, vagy jegyzetelek órán…

Egy jel, nem jel. Több mint 200 jelet ismerünk, az egyik jel, majd a következő, alá kell, hogy támasszák egymást. A grafológiában a méréseknek hihetetlenül nagy a jelentősége.

A grafológus, mondjuk körzővel, vonalzóval neki esik egy írásnak?

Igen, valami hasonló. Itt nagyon komoly mérések vannak. Sok órás munka, valakinek több, valakinek kevesebb. Mondjuk, ha egy kezdő mér, az kb. 10 órát vesz igénybe, míg egy olyan grafológus, aki a szakmában jártasabb, annak egy minta elemzése 5-6 óra.



 

FagyisSzent

Állandó Tag
Állandó Tag
Én hiszek a grafológia erejében. Akkor, amikor én elemzem más irását. Forditott esetben forditott az eset. :D

A tréfát félretéve...

Én is foglalkoztam grafológiával, nem eléggé, hogy szakrltő legyek (sajnos) de eléggé, hogy rájöjjek milyen hasznos, rengeteg lehetőséget hordozó eszköz.

Amire kiváncsi vagyok a jelen gyakorló grafológusoktól az, hogy miképpen (milyen mértékben, kritikai megfontolások) használják az intuiciót egy iráskép kiértékelésében?

Mrs Tanár irta feljebb a lefelé tartó sorvezetésre reagálva, hogy "lehet oka a fáradtság is". Ez egy intuición alapuló konklúzió lehet addig, ameddig elégséges ezt alátámasztó járulékos jegyet nem talál az elemző. De mikor lesz elégséges ahhoz, hogy kiváltsa az intuiciót, és biztos ténnyé alakuljon?
 
Oldal tetejére