Őrület

Rubin

Állandó Tag
Állandó Tag
Őrület: vak-segélyből tartotta el magát a sofőr
2006. október 27. 10:05


A romániai Dolj megyében eljárást indítottak egy férfi ellen, aki állítólagos vaksága miatt kapott segéllyel egészítette ki a sofőri fizetését.



A Dolj megyei Szociális Segélyszolgálat ellenőrzése derítette ki a csalást: egy ötvenéves férfi rokkant-támogatást kapott a Vakok és Gyengénlátók Szövetségétől, közben pedig hivatásos sofőrként kereste meg a mindennapi betevőt. A férfi már három éve élt az illegálisan megszerzett zsebpénz lehetőségével, és az ügy azért nem derült ki, mert nem személyesen vette fel, hanem hitelkártyára kapta a pénzét. A férfi ellen feljelentést tettek.



Ugyanakkor az ellenőrök az eset után úgy döntöttek: minthogy a megyében kétszáz vak ember hitelkártyával veszi fel a segély összegét, utánanéznek a helyzetüknek, mert a csalás lehetősége fennáll. Dolj megyében összesen háromezer embert támogatnak látási problémák miatt.
 

Anry

Állandó Tag
Állandó Tag
Őrület: vak-segélyből tartotta el magát a sofőr
2006. október 27. 10:05


A romániai Dolj megyében eljárást indítottak egy férfi ellen, aki állítólagos vaksága miatt kapott segéllyel egészítette ki a sofőri fizetését.



A Dolj megyei Szociális Segélyszolgálat ellenőrzése derítette ki a csalást: egy ötvenéves férfi rokkant-támogatást kapott a Vakok és Gyengénlátók Szövetségétől, közben pedig hivatásos sofőrként kereste meg a mindennapi betevőt. A férfi már három éve élt az illegálisan megszerzett zsebpénz lehetőségével, és az ügy azért nem derült ki, mert nem személyesen vette fel, hanem hitelkártyára kapta a pénzét. A férfi ellen feljelentést tettek.



Ugyanakkor az ellenőrök az eset után úgy döntöttek: minthogy a megyében kétszáz vak ember hitelkártyával veszi fel a segély összegét, utánanéznek a helyzetüknek, mert a csalás lehetősége fennáll. Dolj megyében összesen háromezer embert támogatnak látási problémák miatt.

Hiába, az együttélés még a románokat ismegtanítja a fineszre:p
 

zizike

Új tag
Itt az új tárasjáték!



A játék helyszíne Magyarország, Budapest.

Dobókockával és szerencsekártyával játszák. Ha megfelelő mezőre léptél, szerencsekártyát húzhatsz:





A kártyák és mezők szövege a következő:





1 - Rendőrautót borogattál, kimaradsz a következő körből!



2 - Megrongálhatsz egy általad kiválasztott műemléket,
lépj le egy Méh telepre és add le a színesfém kilincseket!



3 - Elég követ gyűjtöttél, újra dobhatsz!



4 - Megszerezted a tűzoltó slagot, ne add tovább, mert akkor vissza
kell lépned két mezőt!



5 - A rendőrök kergetnek, lépj előre 8-at!



6 - Gratulálunk, korlátlan mennyiségű könnygázt szippantottál
, sírd ki magad, kimaradsz egy (kő)dobásból!



7 - Választásokat nyertél, de hazudtál. cserélj helyet a narancssárga játékossal!



8 - Választásokat nem nyertél, de hazudtál. Szivárogjál be az ellenfél
táborába, gyűjts Cd-ket, csöndben kell maradnod 3 hónapig.



9 - A gazdasági megszorítások miatt a 0-ról folytatod!



10 - Bejutottál az MTV székházba, lépj előre a laptoppal kettőt!



11 - Bejutottál az MTV székházába, a büfé mezőn állsz, egyél-igyál
amennyi jól esik, de vigyázz, mert kimaradsz a gyújtogatásból.



12 - Gratulálunk, a Joker mezőre léptél, választhatsz a következő
fegyverek közül: baseball ütő, molotov koktél, benzines kanna,
rendőrtől elvett gumibot



13 - A média mezőre léptél, nyilatkozhatsz a HírTv-nek, de előtte vágd
magad kupán kétszer, hogy vérezzen az orrod.



14 - Letartóztattak, egy darabig kimaradsz a dobálózásból!


15 - Leértékelve vegyes tüzelésű kazánt nyertél, így nem érint a
gázáremelés.

Újra dobhatsz!



16 - Piros mezőre léptél, kétszer kimaradsz a dobásból, bünte
tésből 100-szor meg kell nézned, halk zene kíséretében, a dolgozószobájá
ban táncoló miniszterelnökről készült kisfilmet.



17 - Rendőr vagy, eltörik a lábad, kimaradsz három körből!



18 - Rendőr vagy és bentszorultál a vízágyús kocsiban. Amíg u
tol nem ér valaki, ott maradsz!



19 - Mazohista vagy, végy fel egy piros alapon Gyurcsány fejet
ábrázoló, "I love you Fleto!" feliratú golyóálló mellényt
és lépj a narancssárga mezőbe.



20 - Szerencse mezőre léptél, Téged ér a megtiszteltetés, hogy
a hazánkba érkezett katasztrófa turistákat végigkalauzold az égő városon.



21 - A szerencse ismét rád kacsintott, tiszteletjegyet nyertél a Fradi-UTE
focimérkőzésre, a B középbe szól a jegyed, ez az utolsó dobásod.



22 - Lonsdale kapucnis felsőben el kell szavalnod a Talpra magyart,
ahány versszakot tudsz, annyi mezőt léphetsz előre.



23 -Tüntetésre igyekszel, de elmarad. Te azért lépj a 23-as mezőre.



24 - Harry Potter varázslót ábrázoló, misztikus kártyát húztad, a HírTv
retusáló programjával, a számodra legkedvesebb vandált el kell tüntetned
 

szlemese

Állandó Tag
Állandó Tag
Eeegen....naggggyon vicces...8):1::twisted:adjunk neki egy piros pontot:rolleyes:
Tibi drága, nem tetszik? szerintem tuti. Olyan egyszerű, és nagyszerű, semmi fakszni, minden benne van, de mégsem. Ez olyasmi, mint a te dilidpresszes írásod, csak más oldalról. Ügyik vagytok mindketten.
 

Forgoszel

Állandó Tag
Állandó Tag
A jogaiért küzd a salemi boszorkány

Laurie Cabot, Salem hivatalos boszorkánya azért küzd, hogy végre elismerjék a boszorkányságot, és ne úgy tekintsenek rájuk, mint gonosz bibircsókos banyákra, vagy éppen emberáldozó sátánistákra.

A 73 éves Laurie Cabot, az Egyesült Államok-beli Salem városának "hivatalos" boszorkánya azért küzd, hogy a boszorkányokat ugyanolyan jogok illessék meg, mint az össze s többi állampolgárt, és a vallásukat is ismerjék el.

"A modern boszorkányok nem csúf, gonosz, bibircsókos nők, akik mindenáron ártani akarnak másoknak" - mondta Cabot a Reuters hírügynökségnek. - "Sátánisták sem vagyunk, és nem áldozunk embert. Mindössze egy ősi, pogány vallást, a wiccát követjük. A kormánynak pedig ugyanúgy el kellene fogadnia ezt, mint bármelyik másik vallást."

Cabot szerint minden olyan kép, amely seprőnyélen lovagoló, vagy éppen mérgező főzeteket készítő boszorkányokat ábrázol, sérti a Wicca-hívők személyiségi jogait. "Ezek a képek sztereotip módon ábrázolják a boszorkányokat, ráadásul rossz hírünket keltik" - nyilatkozta Cabot. - "Ez ellen pedig tennie kell valamit a hatóságoknak. Ha nem védenek meg minket, mint bármelyik másik állampolgárt, akkor akár peres úton is érvényt szerzünk az igazunknak."

Laurie Cabot az 1970-es években nyitotta meg üzletét Salemben, és 1986-ban hozta létre a boszorkányok jogaiért küzdő csoportját - azután, hogy látta az Eastwicki boszorkányok című filmet, amelyben "ostobának és rosszindulatúnak" ábrázolták a boszorkányokat.

Cabot húsz éve folyamatosan küldözgeti a leveleket a különböző lapoknak, a televízióknak és a rádióknak. "Szeretném az Egyesült Államok minden városába eljuttatni a kiáltványunkat" - mondta a salemi boszorkány. - "Minden embernek tudnia kell, hogy mi egyáltalán nem vagyunk olyan, mint a mesékben."
</BEVEZETO>
 

Forgoszel

Állandó Tag
Állandó Tag
Új mobil - csak nőknek!

Új mobiltelefont fejlesztettek ki Japánban: a készülék nemcsak akkor jelez, amikor hívnak minket, vagy üzenetet kaptunk, hanem akkor is, amikor ideje ágyba bújni a kedvesünkkel.

Új mobiltelefont fejlesztett ki egy japán cég: a készülék nemcsak azt jelzi, ha keresik a tulajdonosát, vagy amikor üzenetet kapott, hanem azt is, mikor érdemes ágyba bújnia a párjával. A mobiltelefon memóriájába ugyanis tárolni lehet a nők havi ciklusát, így a készülék kiszámolja, hogy gazdája mikor a legtermékenyebb, és az ovuláció előtt három nappal figyelmezteti, hogy mikor érdemes párjával gyereknemzéssel próbálkozniuk.

Momoko Ikuta, a készülék tervezője szerint igazán nőies telefont sikerült megalkotniuk. "Rengeteg hasznos dolog áll a hölgyek rendelkezésére. A menstruációs naptár mellett receptkereső is található a telefonban, egy speciális beállítás pedig lehetővé teszi, hogy a telefon hívást imitáljon, így megmenekülhetünk például a kellemetlen beszélgetésektől" - mondta a tervezőnő. - "A készülék külseje is igazán nőies. Olyan a formája, hogy még szebbé teszi a nők arcát, amikor beszélnek rajta, a színe pedig olyan árnyalatú, hogy ragyogóvá és gyönyörűvé teszi az arcbőrt."
 

Forgoszel

Állandó Tag
Állandó Tag
Kidobóként helyezkedett el a nagyi egy kupiban

Egy 70 éves nagymama kidobóemberként kapott munkát egy berlini bordélyban. A tulajdonos elmondása szerint a Mumsy néven ismert Waltraud Hotzl a legmegfelelőbb személy erre a kényes munkára, mert nem okoz neki problémát, hogy elküldje a részeg vagy nem szívesen látott vendégeket. – Nemcsak a vendégeket kényszeríti jómodorra, de a lányok között is rendet tesz, ha civakodás tör ki köztük – mondta a bordély 41 éves tulajdonosa.
 

Forgoszel

Állandó Tag
Állandó Tag
Döglött kutya kapott behívót a seregbe

A német katonaság behívót küldött ki egy halott kutya részére. A kutya gazdája, Helga Koehlke Rostockban élt kutyájával, de kedvence már 2002-ben elpusztult, ezért az 53 éves nő igencsak meglepődött, amikor egy hivatalos levelet kapott a katonaságtól, melyben Tommy jakob nevű kutyáját arra szólítják fel, jelentkezzen vizsgálatra a katonaorvosnál személyi igazolványával és vigyen magával egy úszónadrágot is.
 

pajke

Állandó Tag
Állandó Tag
Megbaltázta feleségét, kútba ugrott, mégis él!

"Megbaltázta feleségét, kútba ugrott, mégis él!"

Ezzel a cimmel jelent meg nemrég egy cikk.....
A cikket nem olvastam el. Minek? A cimből mindent meg lehet tudni...:D
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Namármost az a tény, hogy megbaltázta a feleségét, az nem zárja ki, hogy éljen. Nincs annak sem jelentősége, hogy kútba ugrott, mert nem tudjuk, hogy milyen mély az a kút, milyen a vízménység, valamint azt sem, hogy fejest, vagy talpast ugrott.
 

tibi

Állandó Tag
Állandó Tag
Érdekes a szófordulat, aszongya "megbaltázta" Azt hogyan kell? Mert baltával fejbe vágni, hasogatni stb. azt értem. De megbaltázni? Hm....:shock:
 

black sheep

Állandó Tag
Állandó Tag
A mai Kronenzeitung-bol

Kutatok akarjak az emberi geneket a marhak genjeivel keverni, hogy
a parkinzon es alzheimer betegsegeket okozoit megszüntethessek.
 
Oldal tetejére