Mit olvastál utoljára ?

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

oldmoviegirl

Állandó Tag
Állandó Tag
Kömlődi Ferenc - Az amerikai némafilm
Karácsony előtt hónapokon át tartó keresgélés után végre rátaláltam egy antikváriumban.
A témában magyarul hiánypótló olvasmány. Jelenhetne meg több a 1920-30-as évek amerikai filmjeivel, az akkori sztárokkal kapcsolatos könyv magyarul.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Patricia Briggs: Iron Kissed (Mercy Thompson 3.)
Hajnali 1/2 4-ig olvastam, az utolsó cirka 40 oldalt alig láttam a könnyeimtől. A szemem is fáradt volt már, de nem azért bőgtem, hanem mert Mercy olyan önfejű, makacs és büszke meg minden, hogy nagy bajba került és én nagyon-nagyon sajnáltam. Őszintén remélem, kiadják ezt a részt is magyarul, hogy itthon is szélesebb olvasóközönség élvezhesse a sorozatot.
 

sivecste

Állandó Tag
Állandó Tag
Karen Chance: Cassandra Palmer sorozat 1. és 2. kötete
Nagyon érdekes történet, érdekes természetfeletti lényekkel...van benne egy kis romantikus szál is, mélyen elrejtve, és a második kötetben vártam ennek a teljes kibontakozását, de nem történt meg, ezért most csalódott vagyok, így egy romantikus történetért picit félreteszem a sorozatot, majd romantikából feltöltődve, nekivágok megkeresni Cassie-nek azt, aki dulceata-nak nevezi őt... :D
 

3smc

Állandó Tag
Állandó Tag
Veronica Roth: A beavatott (Trilógia 1. rész)

Dísztópia, és ifjúsági a besorolása. Szerintem van benne egy erős harlequin vonal, és eddig nem annyira jó, mint az Éhezők viadala, de annak ellenére, hogy a másodhegedűs karaktere sokkal izgalmasabb, mint a főszereplőé, érdemes folytatni, mert van benne fantázia.
 

mfg92

Állandó Tag
Állandó Tag
Darynda Jones- Első sírhant
Jó volt. Élveztem a humorát, bár néha zavaros volt a cselekményszövés. Azért várom a folytatást.
 

Badariné Pál Tímea

Állandó Tag
Állandó Tag
Most olvastam el az ötven árnyalat trilógiát. Nagyon sok negatív kritikát kapott, de mégis mindenki ezt olvassa, hát gondoltam elolvasom. Olvasás közbeni benyomásaim hullámzóak voltak, a 2. könyv tetszett a legjobban. Nekem a szex csak másodlagos volt, mondhatnám túl sok, de ami mögötte volt az fogott meg igazán. Képesek vagyunk megváltozni, vagy más lenni valakiért aki fontos nekünk?
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Patricia Briggs: Bone Crossed (Mercy Thompson 4.)
Az előző résznél azt gondoltam, ezt nem lehet tovább fokozni, de P.B.-nek sikerült. A sok izgalom, pergő cselekmény mellett azért is tetszett annyira, mert minden egyes szereplő egy kidolgozott karakter, nem egyforma klisékkel operál.
 

Takácsné Gyöngyi

Állandó Tag
Állandó Tag
Ma teljesen összezavarodtam... Gondoltam elolvasom Redmerski, J. A.: A soha határa c könyvét, nézegetem a borítót, áh mondom én ezt már olvastam, de rá kellett jönnöm, hogy nem is, csak a borító egy az egyben megegyezik Rebecca Hamilton: Az Öröklétű borítójával. Jobban oda kéne hogy figyeljenek a kiadók. Engem megzavart. :\
 

worker

Állandó Tag
Állandó Tag
Én is letöltöttem, de még nem olvastam. Mi a véleményed róla?
Nagyon tetszett. különösen az a vonulata ami az összes előző kötetben is megfogott, hogy Hunyadi is esendő ember. Hoz jó és rossz döntéseket ami sok ember életébe kerül saját oldalán is. Nagyon tetszik Bán Mór elmesélő stílusa, hogy az egészet elmondatja a "szép öregemberrel" (érdekes, hogy amikor a könyveket olvasom és arról van szó, hogy megfilmesítik, a szép öregember szerepébe nekem mindig Bitskey Tibor ugrik be, róla hitelesen el tudnám képzelni azt a szerepet). Így szabadabban tud hiteles kordokumentumokat leírni, hiszen valamelyik előző könyvben éppen Dénes rótta fel az öregnek, hogy kicsit kicifrázza az elmondottakat. De a véleményem lényegét talán a következő sorok inkább tükrözik. Az első 5 kötetet letöltöttem a netről és úgy olvastam. Közben 2012-ben a Fülesben Fazekas Attilától képregényként is megjelent az első kötet. Majd az év végén színes képregény formában is kiadták. Annyira megfogott az egész sorozat hangulata, hogy megvettem rendes könyvben mind a 6 kötetet és a képregényt is. A Holló háborúját könyvként olvastam, mert nem találtam linket, ahonnan letölthettem volna. Azért áldoztam rá pénzt mert szerintem a sok megjelenő könyv közül ez a sorozat megérdemelné, hogy ott legyen mindenki könyvespolcán. Azért írtam hogy rááldoztam, mert nem a könyvet drágállom, hanem sajnos a mi keresetünk annyi amennyi, és ehhez képest drága szinte minden könyv. De nem akarok politizálni, csak ez úgy kikívánkozott belőlem. Összeségében nagyon tetszett, várom a következő részeket. A tartalomról azért is nem írtam semmi lényegeset, mert a poént nem akartam lelőni, vagy ahogy mostanában fogalmazzák a neten egyes helyeken, "spojlerezni tilos" (ezt a kifejezést csak nem rég tudtam meg mit jelent). Számomra ebben a sorozatban Bán Mór nem tudna írni olyan regényt, amiről rossz véleményem lenne. Tudom ez elfogultság, de így érzem.
 

Godzi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Patricia Briggs: Silver Borne (Mercy Thompson 4.)
Nagyon jó volt. Ha lenne folytatása, azonnal nekiállnék. És olyan magasra tette a léce, hogy igen körültekintően kell kiválasztanom a következő olvasmányomat.
 

tejszinhab

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Én utoljára magyar szerzőtől olvastam. Elsőkönyves író, és nagyon tetszett a történet!
Cserna Olga: Árnykrónikák, Véráldozat I
Titokzatos gyilkosságok történnek, melyek nem csak az emberek világát bolygatják fel. A természetfeletti lények is elkezdenek vizsgálódni az ügyben, melynek szálai lassan az emberi nyomozást vezeto nönél futnak össze. A siker érdekében a szabályokat tisztelö, az Árnyvilágtól teljesen elzárkózó Sophie St. Jamesnek és az árnyvilági örzö, édesség - s irányításmániás Lia Valeriusnak együtt kell müködnie. Sophie-t nehéz feladat elé állítja az Árnyvilág és a pökhendi örzö kétes módszereinek elfogadása, Lia pedig hosszabb kényszerpihenö után bizonyítani akarja alkalmasságát. Vajon mire kell az áldozatok lecsapolt vére? És ki az utolsó áldozat? Kiderül a humorral, romantikával és izgalmas nyomozással átszött történetböl.
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére