Szia! Még nem váltam el, folyamatban van a válóperem. Ez a második házasságom. 10 évig voltam együtt a férjemmel. Neki a munkája az igaz szerelem. Havonta 3-4 napot láttuk. Nem volt elég. Anyagi gondjaink nem voltak, minden pénzt hazaadott. Nem voltam boldog, a pénz nem boldogított. Ő nem értette. Elköltöztem. Most sokkal nehezebb, mert egy fizetésből kell élni és azzal büntet, hogy a lehető legkevesebb gyermektartást fizeti. Semmiben sem támogatja a kisgyerekünket. A bíróságon bizonygatja, hogy minimálbért keres. Anyagilag nagyon nehéz, de boldog vagyok. Amikor elköltöztem, egy hatalmas tehertől, elvárásoktól, kötelességektől szabadultam meg. Nem akartam olyan emberrel élni, aki csak papíron létezett és részéről, szülei részéről hatalmas elvárásoknak kellett megfelelni. Sokan nem értenek, de nem is kell. Az én életem és ÍGY JÓ!!! Sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok. Élvezem kisfiammal az élet minden percét.
Szia!
Remélem, azóta már rendeződött minden körülöttetek!
A gyermeked szeretete nagy erő az újra kezdéshez is, a problémák megoldásához is!
Ezt én is megéltem annak idején.
10 éve váltam el, előzőleg 3 éven keresztül biztatott volt férjem, adjam be a válópert. Biztatásának legelső évében tudniillik tudomására jutott, h 2x telefonon beszéltem egy másik férfivel, és ezért, a településen, ahol laktunk, az emberek megszólták őt, mondván, felszarvazták.
Félrelépés részemről nem történt, az más kérdés, h az illetőhöz, akivel telefonon beszéltem titkon plátói szerelem fűzött, de ennek vége is lett.
Egyetértek azokkal, akik azt állítják, h ahhoz, h egy pár kapcsolatába egy harmadik személy férkőzön, ahhoz a pár mindkét tagjának hozzá kell járulnia kisebb v nagyobb módon.
Miért? Azért, mert ha meg van a megfelelő összetartás, a rendszeres kommunikáció, a bizalom, a problémák készséges és átfogó kitárgyalása és a megoldásukra tett, egyeztetett szándék, nincs az a III., aki egy ilyen kapcsolatba beleszólhat!
Nálunk a problémák megvitatása azzal indult, h én néhány szóban elkezdtem beszélni, ő sarkon fordult, és elment a kocsmába, v jobb esetben meccsre (előtte inni barátaival, utána leöblíteni..)
Nos, hiába próbáltam volna összetartani, magammal csak összetartok, de vele nem lehetett. 12 év házasság után váltam el, előtte néhány hónapig éltünk együtt, és tudtam ivásáról, de kapcsolatunk kezdetén ez erősen csökkent, és én bíztam abban, h a szeretet, a megbecsülés megváltoztathatja. Rá kellett jönnöm azonban az évek során, h senkitől ne várjak el változást. Kapcsolatunk elején ő 34 éves volt, és édesanyjával élt, mivel 15 évesen meghalt édesapjuk, ő volt aki anyagilag támogatta nemcsak édesanyját, 3 lány testvérét is.
Az időközben - még házasságunk előtt - külön otthonnal családossá vált lánytestvérei sem nézték jó szemmel a párkapcsolatunkat, féltek, így kevesebbet juttat ezentúl nekik...ezt szóva is tették, meg sok minden mást is, amibe már nem lett volna joguk beleszólni...
Édesanyjuk akkor már túl volt egy agyvérzésen. Hamarosan a következő is elérte, illetve később 2x agylágyulás - ismertebben: stroke - amelyekből a rehabilitcáió kezdeti napjain fizettünk ápolót, jöjjön házhoz, továbbiakban az én feladatommá vált gondozasa, felépülése, es a férjemé, ha épen és időben hazaért. Második gyermekem születése után 1 hónappal amputálták lábát. Ekkor is rám maradt mosdatása, gondozása, ápolása, lányai - akiket oly nagyon várt, inkább őket szerette volna, h gondozzák- csak hétvégén értek rá megnézni őt, szó szerint megnézni, és beszélgetni vele!
Senkinek nem merült fel, h ez számomra mennyire megterhelő, pedig még a háziorvos is felhívta rá figyelmük, a 4 éves óvodás gyermek- és a csecsemő gondozása mellett, a ház, a kert, a fahasogatas/fűtés, az állatetetés ugyanúgy az én részem volt, a férjem lánytestvérei pedig arra hivatkoztak, én úgyis helyben vagyok...köszönetet sem mondtak érte azóta sem, de nem is kell.
Nem voltam jó, sehogyan sem.
Mivel 2 gyermekem szinte elmondhatom, egyedül neveltem, tekintettel arra, h éjszakai kocsmázásból hazatérve sem számíthattam rá, így eljött a pillanat, mikor mertem vállalni, ha eddig ment egyedül, ezután is fog...
Az akkor 12 éves nagyobbik gyermekem a válás után megjegyezte, "anya, hamarabb kellett volna", ez volt számomra döntésem legnagyobb elismerése!
Szerettem volna elkerülni a válást, h ne legyen gyerekeimből elvált szülők gyereke, de hiába vártam, változik majd, a telefonálást követően évente megismételte, 3 éven keresztül, "add be a válást"...
Albérletbe kellett később költöznünk, hiszen ő a szülői házában él, így éltünk gyermekeimmel évekig, jelenleg a nagyobbik egyetemista, ő már nem lakik velünk, a kisebbik középiskolás, szintén felsőfokú tanulmányokra készül.
Amíg(1,5évig) nem költöztünk albérletbe, hanem a bírósági döntés szerint megosztva kellett(volna tudnunk) a lakásában élnünk egy fillér gyerektartást nem fizetett, úgy h a bíróságon azt állította, nincs munkahelye, így az akkor épp érvényes minimálbért vették alapul a gyerektartás kiszámítására. Egyébként feketén volt munkahelye, komoly fizetéssel, papíron 4 órára bejelentve...
Az albérletbe költözésünk után talán 1 évig fizette a hivatalosan korabbi minimálbér szerinti kiszabott összeget(a két gyermekre 16000 Ft. összesen), a későbbikeben ritkává vált a gyerektartás fizetése, mert arra hivatkozott, nincs munkája. Igen, beperelhettem volna, az állam megelőlegezte volna az elmaradt összegeket, mehetett volna az adósok börtönébe, de nem szántam neki ilyen világot... Azon voltam, gyermekeimnek jó kapcsolata legyen édesapjukkal, ha engem baj ér, mint ahogy voltam már nagy műtött is, legyen kihez fordulniuk...