Rinka sajátos humora

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Nagyon tetszenek az írásaid Rinka! Annyira valóságosak a történeteid, mintha ezek megtörtént esetek lettek volna! (bizti van némi valós alapja is, ugye?):p:D Várom a következő történeteket!:D Gratulálok!:p

A gyerekkori emlékek a sajátjaim. A fanyar általában valami visszásság, ami böki a szemem, egy része velem történt, más része ismerősökkel, de a meséken kívül mindegyiknek van valóságalapja.
Igérem, lesz még.
Köszönöm.
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Csipetkerózsika

Élt egy király és egy királyné, akik sóvárogva várták a gyermekáldásra, de 10 év házasság után sem volt gyermekük. Nap, mint nap dolgoztak rajta, ennek ellenére nem mutatkozott eredmény. A király egyre lankadó....buzgalommal várta az estéket; amikor a királyné felöltötte legcsábosabb hálóingét, legszívesebben máris menekült volna.
Az országban mindenki a gyermekáldásért imádkozott, leginkább a békák várták a gyermekáldást. Az alattvalók ugyanis hatalmas halastavat ástak, ezzel csalogatták a gólyákat a birodalomba. Volt is annyi gólya, hogy napközben csak esernyővel lehetett közlekedni az égből hulló áldás miatt. Potyogtak békák, gyíkok, apró halak; néha pedig ezeknek egyenes ági következményei lepényke formájában. Mindhiába, a gyermek váratott magára. Akkor megháromszorozták a postások és kéményseprők számát, azonban ez sem vezetett eredményre.
A királyné elhatározta, varázslatot hív segítségül. Fogtündér javasolt a királyné számára egy varázsitalt. Sajnos azonban nem ért rá maga elkészíteni, mert még nem végzett a táltos lovak kiganézásával. Így a kuktára lett bízva a gyógyfüvek összegyűjtése. A kukta amolyan „félzsoldéros” volt szegény. Előtte ő volt a király minisztere, meg is ígérték, ha ügyesen összeszedi a bájitalhoz valókat, újból ő lesz a miniszter.
- Nézzük csak, mi is kell. Macskagyökér. Hát ebből biztosan találok itt az udvarban, rengeteg itt a macska. Biztosan az a kemény rudacska lesz az, amit el szoktak temetni a földbe. Nahát, ezek a jószágok biztosan azért temetik el, mert tudják, milyen kincset ér. Na itt is van, kettőt is találtam. Hát nem fogom mind a kettőt a királynénak adni, az egyszer biztos! Az egyiket gyorsan megeszem, úgyis meg fogok házasodni, ha újra miniszter leszek. Akkor majd nekem is kell a gyerekáldás. Pfű, hogy ez milyen ocsmány büdös! Nem irigylem a királynét érte. Na, nézzük tovább, mi kell még. Vérehulló fecskefű. Hát ez mi fán teremhet? Nézzük egyenként a szavakat. A fecskefű talán fecskefül lehet, csak egy betű lemaradt. Van egyáltalán a fecskének füle? Na, ezt is megoldom ám! Épp tegnap láttam egy elhullott fecskét a trágyadombon, ha az egészet összeturmixolom, abban benne lesz a füle is. De mi a csoda az a vérehulló? Ah, persze! Itt is kimaradt egy betű, hát vérre hulló lesz az. Ez sem gond. A tehén épp most borjazott, van ott vér elég, kicsit belecsapom a fecsketetemet, utána leturmixolom a macskagyökérrel együtt. Na, mi van még? Ökörnyál? Nyál, nyál, hát nem mindegy, kinek a nyála?
Kicsit sem tétovázva hatalmasat köpött a fecsketetemre, megforgatta a vérben, majd vitte a konyhába a szakácsnak. Az éppen nem ért rá, mert a királynak készítette a tojáskoktélt kőrisbogárporral, rinocérosz-szarvval keverve. Így a kuktára maradt a turmix elkészítése. Akkor vette észre, egy dolog még kimaradt. A szagos székfű! Hát ez mi fán teremhet? Székelni ők az udvarra járnak, az elég szagos is, de elég fura, hogy a királyné ilyesmiket iszik.
Kiment a lisztmerő kanállal, merített egy lapátnyit a hígabbjából, úgy könnyebb lesz pépesíteni.
Amikor lekerült a tető az összeturmixolt finomságokról, a konyha népe fejvesztve menekült a konyhából. A konyhalányok egyike csak annyit jegyzett meg:
-[FONT=&quot] [/FONT]Na, ha ettől nem lesz gyereke a királynénak, akkor semmitől. Ez olyan büdös, hogy menten lebabázok!
Aranytálcára tették az italt, a főszakács gázálarcban szolgálta fel a királynénak. Az is szeretett volna egy gázálarcot, de úgy sehogy sem fért a szájához, ezért orrát befogva egy hajtásra megitta az egészet.
Az éjszaka folyamán már érezte is a szülési görcsöket. Nagyon rosszul volt, már félpercenként jöttek a fájások. Hivatták gyorsan az udvari orvost. Az csak csóválta a fejét, még egy bájital sem lehet ennyire gyors. Hosszan markolászta a szakállát, de végül megállapította: a fenséges asszonynak egyszerűen hasgörcsei vannak, talán keresse fel a mellékhelyiséget. Sajnos, elkésett a felvilágosítással, a királyné már megszülte a lepedőre, ami kikívánkozott belőle. Az éjszaka hátralévő részét a mellékhelyiségben trónolva töltötte; keresztrejtvényt fejtve, kólát iszogatva. E közben hű szolgái az ágyát próbálták rendbe hozni, kevés sikerrel.
A bájitaltól történt-e, vagy mástól, de kilenc hónapra rá a fenséges asszony tényleg utódot hozott a világra. A gyermek azonban, valami hiba folytán olyan kicsi lett, alig találták meg a lepedőn. Valószínűleg hiba volt a bájital elkészítése körül.
Vasorrú baba, aki a gonoszat jelképezi mesénkben, hatalmas haragra gerjedt a szülés hírére.
Aznap éjjel, álmában meg is látogatta a királynét.
-[FONT=&quot] [/FONT]Örülj a pöttöm gyermekednek, amíg teheted, de egyet ne felejts! Ha a gyermek elveszíti szüzességét, vége az életének, örök álomra fog szenderülni. Elalszik vele egész birodalmad, minden alattvalód! Azért nem volt eddig gyermeked, mert itt a gonosz fog uralkodni utánatok, nem akadályozhatod meg, csak késleltetted kevéskét. Jó éjt királyné!
A királyné verejtékben fürödve ébredt, azonnal hívatta fogtündért, segítsen megtörni vasorrú baba átkát. A fogtündér és a vasorrú baba ősellenségek voltak. A jótündér mindent megtett, de nem tudta levenni az átkot, csak enyhíteni volt képes rajt. A gonosz néha erősebb a jónál.
- Ha megtörténne a dolog, és álomba szenderül az egész birodalom, kaptok még egy esélyt, hogy birodalmatok fennmaradjon az idők végezetéig. Ha jön egy erős, férfias herceg, aki nyakláncán hordja kihullott tejfogait, és megcsókolja a hercegkisasszonyt, megmenekültök az átok alól. De inkább őrizzétek a leányt, ha felnő, ez biztosabb sikerrel kecsegtet.
A király mindent meg is tett a kislány őrzésére. A birodalomból minden hatvan év alatti férfit férfiúi erényövvel láttak el. A terhes nők parancsba kapták, hogy csak hatvan éves gyermekeket szülhetnek. Biztos, ami biztos, a lánygyermekek sem születhettek meg hatvan éves koruk előtt. A kincseskamrája kincseit kihordták az udvarra, helyettük minden hegyes eszközt el kellett zárni a kincseskamrában. Ide került az összes szeg, csavarhúzó, kalapács, és ki tudja, még mi nem. A sárgarépa, uborka termesztését betiltották, helyette répapürét, és karikára vágott uborkát exportáltak. Minden embernek télen-nyáron egyaránt ujjatlan kesztyűt kellett hordania. Még éjszakára sem vethették le. Sőt, főleg éjszaka kellett hordani.
A kis hercegnő lassan kamaszodott, de termete olyan parányi maradt, mint születésekor.
A királyné minden nap ruhája kivágásába tűzte, úgy mentek sétálni. Egyik délelőtt a királyné lehajolt egy vadrózsabokornál, megszagolni az illatos virágot. A kis hercegnő kipottyant a ruha kivágásából, egyenesen egy vadrózsaágra. Picit sikkantott, a királyné csak annyit látott, hogy parányi vércsepp maradt utána a rózsa egyik tüskéjén. A következő pillanatban mély álomra szenderült, éppen ahogy hajolt le a rózsaághoz.
De álomba szenderült az egész udvar is. A kuktából lett miniszter éppen egyik bölcs döntését készült meghozni a sok közül, mikor rátalált az álom. A király, akire hatottak a megivott tojáskoktélok, az ágy alá mászott meztelenül az egyik szobalány után, de már nem jutott eszébe, mit is akart kezdeni vele, az álom leterítette.
Az udvari bolond éppen a király trónusát próbálta ki, el is aludt abban a pillanatban.
Az udvarhölgyek és urak népes serege a bokafogásos táncot tanulta az új olasz tánctanártól, amikor az álom elérte őket.
Elaludtak az állatok az istállóban, a szolgák, a nagyúri dámák, ki ahol éppen tartózkodott.
Egyedül a vadrózsa nem aludt, körbe is fonta a palotát.
Sok-sok év elteltével a szomszédos birodalom trónörököse, Süsü királyfi épp arra vadászott.
Aznap még egyszer sem sütötte el fegyverét. Most éppen tejfogakból készített nyakláncát morzsolgatta kabalából, hátha lőhet ma valami nagy bakot.
A kertben, hatalmas vadrózsabokor tövéhez hajló nőalakot látott. Lopakodva megközelítette, nehogy elillanjon az őzike. A póz valahogy vonzó volt számára, öve amúgy is éppen most csatolódott ki. Dolga végeztével körülnézett az ismeretlen helyen. Meglátta a vadrózsával körbefuttatott palotát. Kardjával utat vágott magának a bejárathoz.
A trónteremben, a trónuson furcsa sapkás egyén üldögélt.
- Mennyivel kellemesebb viselet, mint az ostoba korona- gondolta.
Menten ki is próbálta az ülést az udvari bolond ölében, fejére téve annak csörgősipkáját.
Bizarr gondolatait leküzdve, tovább kutakodott a palotában, fején a csörgősipkával.
Egy másik szobában az ágy alól pucér hátsó látszott.
-[FONT=&quot] [/FONT]Milyen kellemes ország- gondolta Süsü- annyira kedvesen fogadják itt az embert. Csak belép a nem várt vendég, és máris tálalva van. Íme, még egy lehetőség, ezt nem lehet kihagyni. Ennek különben is izgalmasabb a formája!
A következő terem elkápráztatta bőségével. Az udvarhölgyek és főurak karéja kecses pózban várta Süsüt. Ekkora munkának azonban nem lehet hebehurgyán nekiállni. Kéz és lábujjait is használva, fejszámolást végzett. Az annyi, mint negyvenkettő. Ha a legínycsiklandozóbb falatot, a tánctanárt is beszámítjuk, akkor negyvenhárom.
Erőt kell gyűjtenie a következő feladathoz, kiment hát leheveredni a fűre. Álmodozva nézegette a felhőket, és azon gondolkodott, a remek kiszolgálás miatt ez a kastély lehetne a nyári rezidenciája.
A gondolattól egyből hasra kellett fordulnia. Ahogy ott hasalt, kellemes gondolatokkal a fejében és egyebütt, egyszer csak megpillantott valamit a fűben. Mi lehet ez a fura kis figura ott a fűszálak között? Olyan, mint egy bábú, amivel a kislányok játszanak.
Már éppen kinyújtotta érte a kezét, amikor Falánk, a vizslája megelőzte. A szájába kapta azt a kis valamit, és elfutott vele. Süsünek megfordult a fejében, hogy utána megy a kutyának, de annyi csábító lehetőség volt még a szeme előtt, hogy inkább kis pihenés mellett döntött, mielőtt újra munkához lát. Egyébként is kinőtt már abból a korból, hogy holmi rózsaszín ruhás babákkal játszadozzon. Fogtündér pedig a haját tépte mérgében, de nem tehetett semmit.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Rinkanak minden tiszteletem, igazan nagy orom szamomra hogy megtisztelsz minket irasaiddal.
Persze ugyan olyan nagyra ertekelem Efike es Csocsike irasait de ok regi butordarabok es tudjak mert sokszor leirtuk mar nekik, na es minden iro es verselonek halas koszonet.:656:
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Rinkanak minden tiszteletem, igazan nagy orom szamomra hogy megtisztelsz minket irasaiddal.
Persze ugyan olyan nagyra ertekelem Efike es Csocsike irasait de ok regi butordarabok es tudjak mert sokszor leirtuk mar nekik, na es minden iro es verselonek halas koszonet.:656:

Melitta, köszönöm a dícséretet. Én örülök, hogy elolvassátok. Efike és Csöcsike, Verzarka, stb. más kategória, ők igazi írók, de én csak humorizálok, irodalmi értékük semmi , csak jól elszórakoztatják a többieket. És persze engem is, írás közben.
Remélem, nem szaladt el velem nagyon a ló, néha kicsit súrolom a porno határát. Ha úgy érzed, túlzásokba esem, figyelmeztess, légy szíves, mert senki ízlését nem akarom bántani.
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Bolond Istókné

Élt egyszer egy bölcs és okos férfiú, Bolond Istók volt a becsületes neve. A mi Istókunk elérte azt a kort, amikor mindenkinek el illik szakadnia az anyja kötényétől, betöltötte a negyvenkettőt. Elhatározta, hogy éppolyan eszes feleséget keres magának, mit amilyen okos ő maga.
Elindult hát a lányos házakhoz, próbára tenni a feleségnek valót.
Az első házban a falu legszebb lánya lakott, a Julcsa.
-[FONT=&quot] [/FONT]Julcsa, tunná’-e engem szeretnyi? – tette fel az első kérdést Istók.
-[FONT=&quot] [/FONT]Hogy a csudába tudnám, mikor nem is ismerem, ráadásul randa, mint a bűn, ostoba, mint a szamár!
Istók egyet sem kérdezett tovább, rögtön indult a második házhoz.
-[FONT=&quot] [/FONT]Ilyen hazudós lyánnyal még nem találkoztam, ráadásul vaksi is az istenatta- gondolta út közben – hát hogy lehet engem randának látni, az meg világosan lesütött az arcárú’, hogy máris szerelmes belém. Hazudós az istenatta, nem felesígnek való.
A második háznál egy fiatal özvegy lakott.
-Terka húgom, kell-e neked egy új fírj? –tette fel az első kérdést Istók.
A 23 éves özvegy jól megnézte a negyvenes évei elején járó kérőt.
-[FONT=&quot] [/FONT]Az attól függ- felelte Terka – ki lenne az a fírj. Tán a kend öccse?
Istók teljesen kétségbeesett.
-[FONT=&quot] [/FONT]Hát ez bolond, az isten áldotta. Mit kezdjek ín egy bolonddal? Hát hogy lenne az öcsím a kérője, mikor nekem nincs is testvírem?
Búcsút intett a kapufélfának, és máris indult a harmadik házhoz.
Ott először a szülőkkel beszélt.
-[FONT=&quot] [/FONT]A lyányukért gyüttem vóna, ha gyönne velem, mit mondanak rá?
-[FONT=&quot] [/FONT]Oh, az isten is megálggya, ha rá tuggya beszélni – így az apa.
-[FONT=&quot] [/FONT]És hun van a lyány?
-[FONT=&quot] [/FONT]Ippeg bebújt a kutyaólba – felelte megilletődve az anya.- csak vigyen egy csontot, azzal előcsalogathassa.
-[FONT=&quot] [/FONT]Alakulnak a dolgaim- gondolta Istók- az jó, ha az asszony nem igényes, ha beéri akármivel.
Előkereste a ganédomb tövéből a kutya elásott csontját, és benyújtotta az ólba a lánynak. Az kicsit morogva elő is négykézlábazott, megszaglászta a csontot, majd Istók nadrágját is. Először a sliccénél, majd a bokájánál is. Végül felemelte bal lábát, és lehugyozta Istók lába szárát.
-[FONT=&quot] [/FONT]Huh, ez egy micsoda vérmes menyecske lesz, mit fogunk mi összehancúrozni- gondolta Istók, közben a szája szélét nyalogatva.- Most már csak azt kell kiderítenem, okos-e.
Elvette a lány szájából a csontot, és elindult befelé a házba. A lány négykézláb követte.
- Nincs itt semmi hiba, okosnak okos, megy az eledel után. De vajon tiszta-e, mert ez is fontos?
A tisztaszobában már várták a szülők, az arcukon kétség és remény váltakoztak. Apósjelölt a sarokba támasztotta a lányát. Az pedig, alighogy két lábra állt, az orrát kezdte túrni, közben kimeredt szemmel bámulta Istókot.
-[FONT=&quot] [/FONT]Az látszik, hogy teccem, azért bámul így. Na meg tiszta is, hát nem míg most is az orrát takaríttya?- morfondírozott Istók
-[FONT=&quot] [/FONT]Aztán e’gyünní-e velem? - fordult a lányhoz fennhangon.
-[FONT=&quot] [/FONT]Hát hová?
-[FONT=&quot] [/FONT]Hozzám e, felesígnek.
-[FONT=&quot] [/FONT]Ammíg nem vótam - felelte Rozi.
-[FONT=&quot] [/FONT]Akkó’ meg is vónánk – ennyi volt Istók hozzáfűzni valója.
A szülők boldogok voltak mindkét részről. Azt hitték, már sohasem szabadulnak csemetéiktől
Az esküvő előtti estén Rozit oktatta az anyja:
-[FONT=&quot] [/FONT]Tudod, kislyányom, a fírfiaknak furcsa szokásaik vannak. Holnap este az urad majd……hát hogy is monggyam……..akar majd tőled valamit. Nem tudom, lyányom, mire számítasz, de az a valami, amit az urad akar legelőször, az maga a házasélet. Nagyon a bolonggya minden fírfi. Ha ebben a kedvére teszel, lehetsz randa, rest, akármi. Úgyhogy csak engedd, hogy megtegye, és már alhatol is bíkíben.
Megvolt az esküvő, este Rozi már az új házban tért nyugovóra Istókkal. Levetkőztek, Rozi várakozásteljesen nézett Istókra. Kíváncsi volt, milyen is az a házasélet.
-[FONT=&quot] [/FONT]Te, Rozi, te, megtenníl nekem valamit? –kérdezte félve Istók
-[FONT=&quot] [/FONT]Há’ honne, mondta Ídesanyám, hogy kírni fog valamit.
-[FONT=&quot] [/FONT]Te Rozi, tenníl-e úgy, mint amikó megismerkettünk? Tudod, amikor a lábamat le…..
-[FONT=&quot] [/FONT]Hát ez is valami? – kérdezte Rozi, és egyből a tettek mezejére lépett.
Istókban egyből fölágaskodott a férfiúi önérzet, de nem férhetett Rozihoz, mert az dolga végeztével rögtön bemászott az ágy alá aludni.
-[FONT=&quot] [/FONT]Gyer’ elő, Rozi, há’ most jön a házasélet!
-[FONT=&quot] [/FONT]Nem úgy van a’! Ídesanyám megmondta, amit legelőször fog kírni, az a házasílet, ammeg má’ megvót. Úgyhogy aluggyon kend, és haggyon enegem bíkín, míg jó’ van dóga.
Rozi nem is jött elő az ágy alól semmi könyörgésre, egészen másnap reggelig. Istók hason töltötte az éjszakát, gyötrő gondolatok között. Valahogy azért csak rájuk virradt.
Istók elhatározta, reggel előveszi minden rábeszélő képességét, hogy végre felavathassa az új menyecskét.
-[FONT=&quot] [/FONT]Te Rozi, te! Hát nem hattad az este befejeznyi a dógomat. Az, amit csinyátunk, az vót az előjáték, utána gyött vóna a házasílet!
-[FONT=&quot] [/FONT]Az nem lehet, ilyen nem mondott Ídesanyám.
-[FONT=&quot] [/FONT]Pedig így van, Rozi, ha hagyod, este megmutatom.
-[FONT=&quot] [/FONT]Nem lehetne most?
Istókot nem kellett kétszer kérni, legott megmutatta. Rozinak megtetszett a dolog, rögtön haza is szaladt az anyjához újságolni az eseményeket. Az öregasszony elhatározta, ő is próbál egy kis színt lopni negyven éve tartó házasságába. Este szólt is a férjének:
-[FONT=&quot] [/FONT]Hajja-e kend! Ín negyven íve meg vagyok lopva, há’ kend egy szót se mondott nekem az elűjátékrú! Pedig utána gyün a java, ha megvót az elűjátík!
-[FONT=&quot] [/FONT]Osztán mi lenne az az elűjátík? - kérdezte az öreg.
-[FONT=&quot] [/FONT]Há’ az úgy kezdődik, hogy ín lehugyozom a kend lábát…….
-[FONT=&quot] [/FONT]Na, errűl osztán szó sem lehet! Nem elíg nekem, hogy Buksi is így kezdi a regge’t, akkor még az estét is így fejezzem be? Errül tegyík csak le!
Hiába volt minden, az öreg nem akart előjátékot. Rozi viszont annyira megszerette a házaséletet, hogy Istóknak némi pihenőt kellett beiktatni. Hetente kétszer ócskavasat gyűjtött a környező falvakban, ilyenkor egyedül hagyta otthon Rozit, kiadva neki a feladatokat.
Volt két lovuk, szekerük; Istók, amikor az ostort a kezébe fogta, úgy érezte, aznap övé a világ.
-[FONT=&quot] [/FONT]Este jövök, addig vigyázz a házra. Etesd meg az állatokat, kapáld meg a konyhakertet, és főzzíl valami jót. De baj ne legyík, aszt ajállom, mert akkor este nem lesz hancúr!
Rozi mindig meg is fogadta, de valahogy soha nem jöttek össze jól a dolgok, ha Istók úton volt. Elhatározta, aznap valami igazán finom falattal várja majd haza az urát.
Kis gondolkodás után elhatározta, tyúklevest és sült tyúkot készít. Igen ám, de a tyúkokat már kieresztette, a disznóval együtt. Most hogyan fogjon meg egyet is közülük?
Pillantása a favágító tuskó mellé dobált fahasábokra esett. Felkapott egy jó nagyot, utána hajította a kiszemelt tyúknak. Az első dobása máris sikerrel járt, úgy fejbetalálta az ura kedvenc magkakasát, hogy az menten kinyúlott. Rozi tyúklevesről hallott, de kakaslevesről még nem, így folytatta a hajtóvadászatot. Csodák csodája, a második dobása is telibe talált, most az ellés előtt levő anyadisznót találta el, az menten követte malacostól együtt a kakast
a túlvilágra. Rozi nem bírt volna el egyedül a disznó feldolgozásával, ezért pici tétovázás után még egy kísérletet tett. Akkor a macska lett az áldozat. Rozi nézegette a macskát. Majdnem olyan, mint a nyúl, ami a testfelépítését illeti. A macska amúgy sem hajt hasznot, de nyúlpaprikásnak kiváló lehet.
Fél óra múlva meg volt nyúzva a vén kandúr, húsa felaprítva egy tálban. Már csak a disznó és a kakas tetemét kell eltűntetni valahová. Rozi ötletekben mindig is gazdag volt. Ásott egy gödröt a konyhakert közepén, nagy keservesen belehúzta a disznó tetemét, oda került a magkakas és a macskabunda is, majd betemette az egészet. Pár óra múlva a kora nyári konyhakert úgy nézett ki, mint máskor az őszi ásás után. Lealább ősszel már nem kell felásni, rántotta meg a vállát Rozi.
Odatette főni a paprikást. Hogy az ura ne legyen mérges, keresett magának valami szorgalmi feladatot is. Talán az udvart kéne rendbe szedni, szanaszét hever a sok ócskavas. Átment a szomszédhoz egy kis segítségért. Hamarosan meg is alkudtak. A szomszéd, a tehénért cserébe hajlandó a sok ócskavasat elszállítani.
Estére üres volt az udvar, az istálló, a tűzhelyen is megfőtt a paprikás. Istók első dolga volt a lovakat bekötni az istállóba. Hitetlenkedve bámulta az állatok hűlt helyét.
-[FONT=&quot] [/FONT]Te Rozi, te! Hol az anyadisznó?
-[FONT=&quot] [/FONT]Azt elvitte egy nagy…..egy rusnya nagy madár, úgy híják, hogy……..egy nagy sas vót az, na!
-[FONT=&quot] [/FONT]És hol a magkakasom?
-[FONT=&quot] [/FONT]Hát, hogy megállíccsam a sast, azt hajítottam utána!
-[FONT=&quot] [/FONT]És?
-[FONT=&quot] [/FONT]Hát a ronda madár nem azt is elvitte, aszitte, nekiattam!
-[FONT=&quot] [/FONT]És hol a tehén?
-[FONT=&quot] [/FONT]Hát azt a szomszídnak attam cserébe, hogy eltakaríccsa a sok ócskavasat az udvarrú.
-[FONT=&quot] [/FONT]És a birkák?
-[FONT=&quot] [/FONT]Azokat a másik szomszíd kapta meg, ő atta kölcsöny a szekeret az ócskavas elszállításáhú. De ne szomorkoggyík kend, imhol a vacsorája, jó kis nyúlpaprikás.
-[FONT=&quot] [/FONT]Te Rozi, te, hát nekünk nincs is nyulunk!
-[FONT=&quot] [/FONT]Tudom, azírt a vín kandúrbú csinyátam.
-[FONT=&quot] [/FONT]Istenem, Rozi, mit tettél! Semmim sem maradt a világon!
-[FONT=&quot] [/FONT]Ne szomorkoggyík kend, itt a kötél, amivel a tehín a jászolhó vót kötve. E’ a magáí lehet.
Istók egy darabig elgondolkozva bámulta a kötelet, majd a padláslétrához indult. Rozi ijedtem bámult utána, keresztet is vetett rémületében, miközben elmondott egy miatyánkot. Istókot azonban nem kellett félteni. Csak a kutyaólat hozta le a padlásról, kivitte az udvarra, majd bemászott, és kényelmesen elhelyezkedett. Amikor Rozi, kezében egy csonttal, kijött megnézni, mi van vele, négykézláb mászott elő. Megszagolta a csontot, majd Rozi bokáját, végül felemelte a bal lábát…
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Rinkám...Te kész vagy:)
Mindezt persze a leges legjobb értelemben:)

Tudod, mi volt számomra a legemlékezetesebb dícséret? Valaki a Hófehérke kapcsán azt írta: Rinka, te teljesen őrült vagy. Napokig mulattam ezen, de a vicc az, hogy néha magam is úgy érzem, nem vagyok normális.
Köszike, tudom, hogy milyen értelemben gondoltad.
 

Rinka

Állandó Tag
Állandó Tag
Fogtündér a való világban.

Fogtündér mélyen elkeseredett, amikor kiderült, hogy Csipetkerózsika egy falánk vizsla gyomrában végezte. Szentül elhatározta, a következő megváltásra váró személyre sokkal jobban fog vigyázni. Meseországban valahogy nem jöttek össze a dolgai, talán az emberek között kellene szerencsét próbálnia. Csak egy icurka-picurka kis sikerélményt szeretett volna.
Ahogy üldögélt búsan a Feneketlen tó partján, és törte a fejét, meglátott egy toprongyos alakot a vízparton. Faágra kötött zsinórt lógatott a vízbe, azzal próbált halat fogni.
-[FONT=&quot] [/FONT]Itt az új páciens- gondolta Fogtündér- ez az ember olyan ágrólszakadt, elkelne neki a segítség.
Suhintott egyet a varázspálcájával, a következő pillanatban maga az Aranyhal akadt a toprongyos emberke horgára.
-[FONT=&quot] [/FONT]Kapás van- dörmögött a jóember, és izgatottan húzta a halat a partra.
A következő pillanat a mérgelődésé volt.
-[FONT=&quot] [/FONT]Hogy a fene evett volna meg, hát mit kezdjek veled, még egy jót harapni sem lehet belőled – és mérgesen visszahajította a kicsi halat a vízbe.
Az aranyhal kidugta a fejét a vízből, és megszólalt:
-[FONT=&quot] [/FONT]Jótett helyébe jót várj, amiért visszadobtál a vízbe, kívánhatsz hármat, teljesülni fog.
Itt egy kis hiba csúszott a dologba, mert a toprongyos nem értett az állatok nyelvén, fogalma sem volt róla, hogy a hal egyáltalán beszél. Azt ellenben észrevette, hogy a hal, fejét a vízből kidugva tátog.
-[FONT=&quot] [/FONT]Hej, a mindenedet, nem tűnsz innen rögtön! Olyan éhes vagyok, hogy csillagokat látok fényes délben, te meg elzavarod a nagy halakat a horgomról!- azzal fogott egy követ, és a halhoz hajította.
Az aranyhal ijedt csobbanással tűnt el a tó fenekén. Fogtündér a fejét vakarta. Hiába, az emberek közt nem egyszerű varázsolni. Ez a jóember nem érti, mit mond a hal. Őt először meg kellene tanítani az állatok beszédére.
Szomorúan elballagott a tó partjáról, és az erdőnek vette az irányt. Egy szegény vándorlegény ballagott előtte a gyalogúton. Fogtündér egy pillanat alatt roskatag anyókává változott, és ott termett a legény mögött.
-[FONT=&quot] [/FONT]Édes fiacskám, alig bírok menni, fáj a lábam a gyaloglástól, öreg vagyok, beteg vagyok. Nem vennél a nyakadba, és vinnél egy darabkát? Hidd el, meghálálom.
-[FONT=&quot] [/FONT]Nyanya, mióta vagyok én a maga fia? Egyébként meg, én is fáradt vagyok, talán inkább én kapaszkodnék a maga nyakába, mit szól hozzá? Még hogy meghálálja! Ha fiatalabb lenne, nem mondom, de egy ilyen vénséget már csak nem kívánok meg! Eredjen útjára, míg szépen mondom!
Fogtündér nem értette a dolgot. A mesében minden olyan egyszerű. Miért van az, hogy az emberek között nem boldogul el? Talán nem kellene megszólalnia, hanem látatlanban, a háttérből segítenie. Amíg ezen gondolkodott, egy faluba ért. Bekukucskált a házak ablakán, behallgatózott a kéményeken. Itt azután van tennivaló bőven. Majd a háttérből irányítja a dolgokat.
Az első szép, nagy házban egy sírdogáló lányt látott az ágyára borulva.
-[FONT=&quot] [/FONT]Nem kell más, nem akarok más férjet, nekem egyedül a Jóska kell – zokogta.
-[FONT=&quot] [/FONT]Nem érted, hogy nem engedem tönkretenni az életed? Az egy csóró hozományvadász, semmi egyéb – így az apja.
-[FONT=&quot] [/FONT]Nem igaz, én tudom, hogy szeret, ezerszer is mondta - zokogta a lány egyre kétségbeesettebben.
Fogtündér elérkezettnek látta az időt a beavatkozásra. Varázspálcájával hatalmas vihart támasztott. A jég elverte a határt, egy villám belevágott a kéménybe, a szép ház percek múlva lángolva égett. Két óra múlva a család nincstelenül ült az árokparton. Minden vagyonuk az volt, amit viseltek. Fogtündér elégedetten szemlélte az eredményt. De ni csak, éppen ott jön Jóska! A lány kitárt karokkal rohant felé, de az kitért az útjából.
-[FONT=&quot] [/FONT]Nem tudom, mit akarsz tőlem. Eddig apádék tiltották a kettőnk dolgát, most vegyem nyakamba az egész családod gondját? Tartsam el az egész családodat a semmiből? – mondta a lánynak, és szapora léptekkel távozott.
A tündér most már kezdett mérges lenni.
-[FONT=&quot] [/FONT]Nem értem, hát az emberek nem olvasnak mesét? A keblére kellett volna ölelnie a lányt, és élhettek volna holtomiglan-holtodiglan.
A következő háznál az udvaron egy koporsót látott. A koporsót körülállták a gyászolók, a pap éppen búcsúztatta.
-[FONT=&quot] [/FONT]Elment a jó apa, a szerető férj, a szüleinek áldott jó fia. Halála pótolhatatlan veszteség az egész falunak. Sokat jótékonykodott, szorgalmas, józan életű, becsületes ember volt világéletében…
A tündér egy könnycseppet morzsolt szét a szeme sarkában, majd intett egyet a varázspálcájával. A következő pillanatban iszonyú dörömbölés hallatszott a koporsóból, majd felvágódott a teteje. Az ünneplőbe öltöztetett halott felült a koporsóban, és ordítani kezdett:
-[FONT=&quot] [/FONT]Mit műveltek velem? Ez a te ötleted, mi, Boris, az anyád jó istenit! Élve temetnéd az urad, mi? Nagyon szabadulni akarsz te tőlem, ha képes lennél élve a földbe dugni! De várj csak, mindjárt kimászok innen, azután megkapod te is a magadét, meg a drágalátos kölykeid is, mert azok is benne voltak ebben a disznóságban! És maga is, atyám? Hogy szakadna magára a templom, hát így bosszulná meg, mert nem adtam pénzt a felújításra? Hozzon már valaki egy pofa sört, tegnap óta nem ittam egy kortyot sem. Na, fater, muter, mozgassák már meg a trottyos seggüket!
Az atyára nem volt gond, ő már akkor a földre esett, amikor a koporsó fedele felnyílott. Szép lassan a többiek is elszivárogtak. Fogtündér egy darabig még hallgatta a szóáradatot, azután gyorsan előkapta a varázspálcáját, és jó nagyot suhintott vele. A pálca azonban nem működött, valószínűleg tegnap elfelejtett elemet cserélni benne. Egyébként sem sokat tehetett volna, ő jó tündér volt, gonosz tetthez nem volt hatalma. Jobbnak látta gyorsan eliszkolni, mielőtt az ő neve is sorra kerül a felsorolásban.
-[FONT=&quot] [/FONT]Nem értem az embereket- gondolta - hát nem itt zokogtak körben a koporsó körül? Nem maga az atya mondta, milyen jó ember volt? Mese volt az egész? És most mi lesz?
Orrát lógatva ült a disznóól kifutójának deszkáin. Három malac röfögött az ólban.
-[FONT=&quot] [/FONT]Ti vagytok a három kismalac?
-[FONT=&quot] [/FONT]Röf, röf, röf- hangzott a válasz.
-[FONT=&quot] [/FONT]Gyertek velem az erdőbe házat építeni! Tudjátok, átverjük a gonosz farkast. Aki meg akar enni benneteket…Na, hát nem emlékeztek? Forró vizet a kopaszra, na!
A három malac egyet bökött Fogtündér hátsó felén, aki lepottyant ülőhelyéről, egyenesen pofára bele a trágyába.
- Hiába, nem szerencsés dolog levágás előtt álló malacoknál forró vizet emlegetni - gondolta, míg a szalmával kevert trágyát vakargatta magáról.
A falu végén szinte a földbe süppedt kis házat látott, roskatag zsúptetővel, rozoga kerítéssel.
A baromfiudvarban rengeteg tyúk kárált, szegényes külsejű asszony vakargatta a láda fenekéről nekik a kukoricát.
-[FONT=&quot] [/FONT]Milyen szegények- gondolta fogtündér- nekik igazán lehetne segíteni.
Gyorsan elemet cserélt a varázspálcában, és máris magához intette a meséből az „Aranytojást tojó tyúkot”. Olyan ügyetlenül kapta el röptében, hogy kicsúszott a kezéből a többi baromfi közé.
-[FONT=&quot] [/FONT]Melyiketek az, olyan egyformák vagytok, hogy nem ismerem meg köztetek? Na, jöjjön már ide az aranytojást tojó tyúk, ő nem maradhat az udvaron, mert akkor ki tudja, hova tojna! Neki a szobában a helye!
A tyúk azonban óvatos volt, hallotta, hogy az emberek néha levágják az aranytojást tojó tyúkot; legalább is a közmondás szerint. Jobbnak látta megbújni a többiek között.
Fogtündér némi fintorgás után egyenként megfogta a tyúkokat, és mutatóujjával ellenőrizte, melyikben lapul az aranytojás. Ujját időnként szitkozódva törölte porköpenyébe, de az utolsó előttinél szerencséje volt, valami keményet érzett a mutató ujja. Akkor a saját szemével is meg akart győződni róla, tényleg aranytojás-e a keménység a tyúk hátsó fertályában. Alighogy közel hajolt, rögtön tudta, hogy tévedett. Letörölgette az arcát, és mérgesen hóna alá vágta az utolsónak maradt tyúkot.
Kicsit megnyitotta a konyha ajtaját, beengedte a hóna alól a jószágot. Azután várta a továbbiakat. Na, nem kellett sokáig várnia. Kivágódott az ajtó.
-[FONT=&quot] [/FONT]Hess, az anyád erre-arra, hát már a konyhába is beszemtelenkedtek!- hallott bentről egy borízű hangot, majd egy kéz kihajította a tyúkot.
Az meg ijedt kárálással futott a többiek közé. Fogtündér hosszasan szemlélte a mutatóujját, de végül kis vállrándítással úgy döntött, mára elég volt a turkálásból. Akin nem lehet segíteni, azon nem lehet, és kész.
Fogtündérnek csak kitartásból jutott több, mint észből. Végiggondolta az összes, még ki nem próbált lehetőséget.
A kiskakast a gyémánt félkrajcárjával egyből elvetette. Még a végén a félkrajcár keresése helyett nekiállna itt a tyúkokat kergetni. Adhatna még mesés kincseket Ali baba leszármazottainak; de ahogy végigjárta a mesén túli világot, itt nem negyven a rablók száma, hanem sokkal több, velük nem bírna el Ali baba kései utóda. Azután ott van még a csodalámpa. De itt, túl a meséken, mindenki árul valami csodaszert, amiben annyi a csoda, hogy az átvert személy csodálkozik a végén, hogy is dőlhetett be ennek az átverésnek. Ki hinné el a lámpáról szóló mesét? Hoppá! Megvan! A palackba zárt szellem! Ez az, ezt a saját szemével láthatja mindenki. Szólította is mindjárt a dzsinnt.
Fogtündér vándornak öltözve betért az első útba eső kocsmába, hóna alatt a palackkal. Alig telepedett le, máris mellé ült egy száját nyalogató atyafi.
-[FONT=&quot] [/FONT]Testvér, mi van a palackodban? – kérdezte.
-[FONT=&quot] [/FONT]Dzsinn- felelte a vándor.
-[FONT=&quot] [/FONT]Gin? Nem nagyon szoktam ilyesmit, de ha megkínálsz…
-[FONT=&quot] [/FONT]Tessék, tied, használd fel okosan.
-[FONT=&quot] [/FONT]Abban biztos lehetsz, testvér- mondta a részeg, és már inalt is az üveggel a barátaihoz, nehogy ez az alak még visszavegye tőle.
Fogtündér már kívül volt az ivón, amikor ordítozást, veszekedést hallott. A kocsmaajtó kivágódott, és egy üveg repült ki, egyenesen a fejéhez, ott szilánkokra is törve.
-[FONT=&quot] [/FONT]Volt pofád egy üres üveggel átvágni, te mocsok! Egy csepp gin sem volt benne, mert te már megvedelted! - ordította utána a részeg, öklét rázva.
Fogtündér lélekszakadva menekült a falu határáig. Ott azután turbánt csavart vérző fejére tyúkszaros porköpenyéből. Pár másodpercnyi gondolkodás után a hétmérföldes csizmát és a varázsszőnyeget szólította. A csizmát a lábára húzta, ráült a varázsszőnyegre, és a dupla biztosítással inalt vissza a mesék birodalmába. Szentül megígérte, soha nem teszi többé a lábát az emberek közé.
 
Oldal tetejére