Meghökkentő mesék, történések nőkről és férfiakról.
- Téma inditó Rinka
- Kezdés dátuma
Ezt az élet írta, én csak a krónikás vagyok. A szomszédos faluban történt, ezért van nevek nélkül.
Puszedliufo kedvéért került ide, ő hiányolta a happy endet a történetekből.
Köszönöm.
Némelyik történet első pillantásra szomorúnak tűnik, de nem feltétlenül van így. Néha két olyan ember között szövődik szerelem, akiket az élet mégsem egymásnak szánt. Nem összeillők, nem lehetne közöttük tartós a kapcsolat.
Ilyenkor is fáj a szakítás, hát hogyne fájna. De még mindig jobb időben elválni, megőrizve a szép emlékeket, mint később kilépni egy teljesen elromlott kapcsolat romjai közül sérülten, lelkibetegen, csalódottan.
Ifjúkori boldogság<o
></o>
<o> </o>
Júliánk 16 éves volt, olyan, mint a 70-es évek tinijei általában. Voltak körülötte fiúk, mert szeretett flörtölni, de a szerelem még váratott magára.Szülei nem igazán féltették a vele egykorú fiúktól, mert a kis kamaszok sem voltak még járatosak az udvarlás művészetében.
Azután egy szép napon bekopogott a szerelem Rómeó képében, aki 26 éves volt. A tíz év korkülönbség már megijesztette a szülőket, ez már veszélyes helyzet. Rómeó nagy udvarló hírében állt, kedvelték a nők. Szinte semmit sem tudtak róla, mert nem helybeli volt. Egy keleti határszéli kisváros árvaházában nőtt fel, munkája ide-oda vetette az országban. Így került Veronába, Júlia városába.<o></o>
A szülők minél jobban tiltakoztak, Júlia annál mélyebbre merült ebbe a szerelembe. Rómeó őszintén megmondta, nem akar házasodni, mert most menekült ki egy házasságból, egy három éves kislányt hagyva maga után.<o></o>
De Júliát ez nem érdekelte, hiszen ő sem akart férjhez menni. Mondom, csak 16 éves volt. Furcsa páros voltak ők. A fiú, ha nem dolgozott, ült a lány mellett, amíg az a házi feladatát írta. Elmenni ritkán mehettek el felügyelet nélkül, mert a szülők nem bíztak a fiú megfontoltságában. De otthon, családi kötelékben , minden este együtt voltak. Azért néha sikerült a felügyeletet kijátszani, de Rómeó tényleg vigyázott a lányra. Mellette érett nővé az alig serdült gyereklány. Formálgatta ízlését, biztatta, ha elkeseredett .A lány családja lett az ő családja is. Ami aggasztó volt, az a műveltségbeli különbség. A lánynak jó feje volt, a szülők szerették volna, ha érettségi után is továbbtanul. A fiú nem látott közös jövőt ezek miatt a dolgok miatt, a szakmunkás bizonyítványai nem kelhettek versenyre egy diplomával. Többször is megpróbált szakítani, de a lány állhatatos szerelme legyőzte ellenkezését. Egy szép napon azt vették észre, már az esküvőt tervezték, ha Júlia leérettségizett.<o></o>
Akkor történt valami nagyon rossz. Egy motorbaleset, ami a fiú hibájából történt. Összetört a motor, Rómeót kórházba szállították. Ittas vezetés miatt eljárás indult ellene.<o></o>
A büntetés 9 hónap börtön. Kétségbeestek. Már alig beszélgettek, csak fogták egymás kezét. Egyik este Rómeó a szokottnál is csendesebb volt. Mikor? - kérdezte Júlia. Holnap-hangzott a felelet. Aznap este a kapuban Rómeó örökre elbúcsúzott Júliától. Börtönviselten nem akar ide visszajönni, Júlia csak élje tovább az életét, rá ne is gondoljon többet. Nem, nem akarja, hogy meglátogassák a börtönben. Ennyi volt, szép volt, vége.<o></o>
Júlia azonban nem adta fel ilyen könnyen. A 9 hónap alatt csak otthon ült, ha a leckével végzett, írta a naplóját, amit majd együtt olvasnak el Rómeó kiszabadulása után. A szülők szánakozva győzködték, hisz Rómeó tőlük is elbúcsúzott de minden hiába. Júlia várt.<o></o>
Aztán végre, érettségi előtt két hónappal eljött a nagy nap. Júlia rohant haza az iskolából, csupa izgalom volt az egész lány. Egész délután ült az udvaron és a kaput leste. Este azután beparancsolták. Miért nem tudja felfogni, hogy nem fog jönni, NEM FOG JÖNNI! Júlia meg sem hallotta. A szülők éjszakára mentek dolgozni, nem voltak nyugodtak, hogy magára kell hagyni, de nem volt más megoldás.<o></o>
Júlia ült a TV előtt, nézte Domján Edit halhatatlan alakítását az Üvegcipőben, közben peregtek a könnyei. Nem tudta, kit sirat inkább, a főhőst vagy magát. Végre megértette, az a búcsú tényleg örökre szólt, bárcsak jobban odafigyelt volna minden pillanatára. Bárcsak ő is elbúcsúzott volna. De most már nem teheti meg.<o></o>
Karjára szedte az ágyneműt, nekiállt megágyazni. Abban a pillanatban kopogtak. A fiú meggyötört, sovány arcát látta maga előtt, azt a sokszor elképzelt pillanatot élte meg, amikor a 9 hónapja nem látott szerelme megjelenik előtte. Eufórikus boldogságot érzett, soha ehhez foghatót ezelőtt, sem az óta.<o></o>
- Nem tudtam búcsú nélkül elmenni. Még egyszer látnom kellett téged, még egyszer beszélnem kell veled, hogy megértsd végre, miattad teszem, amit teszek. Az én természetem olyan, sehol nem maradok sokáig. Nem találom helyem sehol. Mindig keresek valamit, amiről kiderül, nem ez, amire vágyom. Neked nyugalom kell, állandóság. Ezt nem tudom megadni neked. Érted? Kérlek, ne nehezítsd meg még jobban a helyzetet.<o></o>
Júlia megértette. Ismerte már annyira, akit szeretett, hogy tudja, igazat mond. Ezen az éjszakán nem gondoltak a búcsúzásra, csak egymásra. Hajnaltól új élet kezdődik mindkettejük számára.<o></o>
Két hónap múlva, a ballagásán Júlia körülnézett az osztálytársain. Szinte mindegyiket udvarló, menyasszony, vőlegény várta. Csak ő volt egyedül. Elszomorodva bámult ki az ablakon, de azután eszébe jutott az a boldog pillanat. De jó, hogy megérhette.<o></o>
Az a boldog pillanat ott a nyitott ajtóban megérte erre a világra jönni, megérte átszenvedni a nehézségeket. Ezután is, bármikor megtörténhet velünk a csoda, és újra meg újra átéljük ezt az élményt. Sokszor a legnehezebb periódus után köszönt be hozzánk a boldogság. Júlia megkönnyebbült szívvel fordult el az ablaktól. - Menjünk ünnepelni mi is, hiszen ezért jöttünk ide - mondta a többieknek, csak egy pici könnycsepp maradt a szeme sarkában, de lelke már az új és szép dolgokra készült, amik még várják, várhatják az életben.<o></o>
______<o></o>
Ilyenkor is fáj a szakítás, hát hogyne fájna. De még mindig jobb időben elválni, megőrizve a szép emlékeket, mint később kilépni egy teljesen elromlott kapcsolat romjai közül sérülten, lelkibetegen, csalódottan.
Ifjúkori boldogság<o
></o><o
> </o>Júliánk 16 éves volt, olyan, mint a 70-es évek tinijei általában. Voltak körülötte fiúk, mert szeretett flörtölni, de a szerelem még váratott magára.Szülei nem igazán féltették a vele egykorú fiúktól, mert a kis kamaszok sem voltak még járatosak az udvarlás művészetében.
Azután egy szép napon bekopogott a szerelem Rómeó képében, aki 26 éves volt. A tíz év korkülönbség már megijesztette a szülőket, ez már veszélyes helyzet. Rómeó nagy udvarló hírében állt, kedvelték a nők. Szinte semmit sem tudtak róla, mert nem helybeli volt. Egy keleti határszéli kisváros árvaházában nőtt fel, munkája ide-oda vetette az országban. Így került Veronába, Júlia városába.<o
></o>A szülők minél jobban tiltakoztak, Júlia annál mélyebbre merült ebbe a szerelembe. Rómeó őszintén megmondta, nem akar házasodni, mert most menekült ki egy házasságból, egy három éves kislányt hagyva maga után.<o
></o>De Júliát ez nem érdekelte, hiszen ő sem akart férjhez menni. Mondom, csak 16 éves volt. Furcsa páros voltak ők. A fiú, ha nem dolgozott, ült a lány mellett, amíg az a házi feladatát írta. Elmenni ritkán mehettek el felügyelet nélkül, mert a szülők nem bíztak a fiú megfontoltságában. De otthon, családi kötelékben , minden este együtt voltak. Azért néha sikerült a felügyeletet kijátszani, de Rómeó tényleg vigyázott a lányra. Mellette érett nővé az alig serdült gyereklány. Formálgatta ízlését, biztatta, ha elkeseredett .A lány családja lett az ő családja is. Ami aggasztó volt, az a műveltségbeli különbség. A lánynak jó feje volt, a szülők szerették volna, ha érettségi után is továbbtanul. A fiú nem látott közös jövőt ezek miatt a dolgok miatt, a szakmunkás bizonyítványai nem kelhettek versenyre egy diplomával. Többször is megpróbált szakítani, de a lány állhatatos szerelme legyőzte ellenkezését. Egy szép napon azt vették észre, már az esküvőt tervezték, ha Júlia leérettségizett.<o
></o>Akkor történt valami nagyon rossz. Egy motorbaleset, ami a fiú hibájából történt. Összetört a motor, Rómeót kórházba szállították. Ittas vezetés miatt eljárás indult ellene.<o
></o>A büntetés 9 hónap börtön. Kétségbeestek. Már alig beszélgettek, csak fogták egymás kezét. Egyik este Rómeó a szokottnál is csendesebb volt. Mikor? - kérdezte Júlia. Holnap-hangzott a felelet. Aznap este a kapuban Rómeó örökre elbúcsúzott Júliától. Börtönviselten nem akar ide visszajönni, Júlia csak élje tovább az életét, rá ne is gondoljon többet. Nem, nem akarja, hogy meglátogassák a börtönben. Ennyi volt, szép volt, vége.<o
></o>Júlia azonban nem adta fel ilyen könnyen. A 9 hónap alatt csak otthon ült, ha a leckével végzett, írta a naplóját, amit majd együtt olvasnak el Rómeó kiszabadulása után. A szülők szánakozva győzködték, hisz Rómeó tőlük is elbúcsúzott de minden hiába. Júlia várt.<o
></o>Aztán végre, érettségi előtt két hónappal eljött a nagy nap. Júlia rohant haza az iskolából, csupa izgalom volt az egész lány. Egész délután ült az udvaron és a kaput leste. Este azután beparancsolták. Miért nem tudja felfogni, hogy nem fog jönni, NEM FOG JÖNNI! Júlia meg sem hallotta. A szülők éjszakára mentek dolgozni, nem voltak nyugodtak, hogy magára kell hagyni, de nem volt más megoldás.<o
></o>Júlia ült a TV előtt, nézte Domján Edit halhatatlan alakítását az Üvegcipőben, közben peregtek a könnyei. Nem tudta, kit sirat inkább, a főhőst vagy magát. Végre megértette, az a búcsú tényleg örökre szólt, bárcsak jobban odafigyelt volna minden pillanatára. Bárcsak ő is elbúcsúzott volna. De most már nem teheti meg.<o
></o>Karjára szedte az ágyneműt, nekiállt megágyazni. Abban a pillanatban kopogtak. A fiú meggyötört, sovány arcát látta maga előtt, azt a sokszor elképzelt pillanatot élte meg, amikor a 9 hónapja nem látott szerelme megjelenik előtte. Eufórikus boldogságot érzett, soha ehhez foghatót ezelőtt, sem az óta.<o
></o>- Nem tudtam búcsú nélkül elmenni. Még egyszer látnom kellett téged, még egyszer beszélnem kell veled, hogy megértsd végre, miattad teszem, amit teszek. Az én természetem olyan, sehol nem maradok sokáig. Nem találom helyem sehol. Mindig keresek valamit, amiről kiderül, nem ez, amire vágyom. Neked nyugalom kell, állandóság. Ezt nem tudom megadni neked. Érted? Kérlek, ne nehezítsd meg még jobban a helyzetet.<o
></o>Júlia megértette. Ismerte már annyira, akit szeretett, hogy tudja, igazat mond. Ezen az éjszakán nem gondoltak a búcsúzásra, csak egymásra. Hajnaltól új élet kezdődik mindkettejük számára.<o
></o>Két hónap múlva, a ballagásán Júlia körülnézett az osztálytársain. Szinte mindegyiket udvarló, menyasszony, vőlegény várta. Csak ő volt egyedül. Elszomorodva bámult ki az ablakon, de azután eszébe jutott az a boldog pillanat. De jó, hogy megérhette.<o
></o>Az a boldog pillanat ott a nyitott ajtóban megérte erre a világra jönni, megérte átszenvedni a nehézségeket. Ezután is, bármikor megtörténhet velünk a csoda, és újra meg újra átéljük ezt az élményt. Sokszor a legnehezebb periódus után köszönt be hozzánk a boldogság. Júlia megkönnyebbült szívvel fordult el az ablaktól. - Menjünk ünnepelni mi is, hiszen ezért jöttünk ide - mondta a többieknek, csak egy pici könnycsepp maradt a szeme sarkában, de lelke már az új és szép dolgokra készült, amik még várják, várhatják az életben.<o
></o>______<o
></o>
Ah, eddig ez a legszebb...
Ezt most olvastam
Happy endes
"Én eddig azt hittem, hogy ilyen csak a mesében létezik, vagy a filmekben. Igaz, reméltem, hogy létezik egy férfi, aki csakis rám vár. Valahol, ki tudja hol?
[SIZE=-1]És most megtaláltam őt. Fogom a kezét minden nap, nézem az arcát, megérinthetem. Velem van. Néha úgy érzem, álmodom, de a valóság magáért beszél. Együtt vagyunk. Ez mind nem történt volna meg, ha nem létezik az internet. Ennek köszönhetem boldogságomat és egy egészen új életet.[/SIZE]
[SIZE=-1]A sors úgy hozta, hogy Ausztriában éljek, egy olyan férj mellett, aki igazán soha nem tudta azt nyújtani, amire nekem igazán szükségem lett volna. Házasságunk megromlott, és napról-napra elviselhetetlenebbé vált számomra. Úgy éreztem magam, mint egy kismadár, akit aranykalitkába zártak. Mindenem megvolt, de a legfontosabb mégis hiányzott: a boldogság. Csak erre vágytam, semmi másra. Együtt éltünk, de csak egymás mellett.[/SIZE]
[SIZE=-1]Mivel már több éve volt internetünk, amikor egyedül voltam, gyakran chateléssel töltöttem időt. A véletlen műve volt, hogy arra a férfira akadtam, aki ma már többet jelent számomra mindenkinél. Gyula is házasságban élt, és az ő házassága sem volt jobb az enyémnél. Neki is csak egy volt a fontos: a boldogság. Minden nap találkoztunk a chaten és sokat beszéltünk telefonon is. Szerelem volt ez, ha csak távolsági is. Ő Kaliforniában élt, én Ausztriában. 10.000 km - a fél világ - választott el bennünket egymástól. Ez így ment fél évig. Olyannyira nélkülözhetetlenné váltunk egymás számára, hogy a végén már órákat beszéltünk naponta telefonon. A távolság szörnyű nagynak tűnt, de tudtuk mind a ketten: egyszer ezt is le tudjuk küzdeni.[/SIZE]
[SIZE=-1]Szeptember elején Magyarországra utaztam két hétre, a szüleimet meglátogatni. Ebben a két hétben több mint 20 órát beszéltünk telefonon. Ekkor már tudtuk, hogy nem bírjuk ki egymás nélkül sokáig. Döntöttünk. Ő küldi a repülőjegyet, én pedig elintézek mindent, hogy mielőbb Nála lehessek. Amikor Ausztriába visszatértem, azonnal beadtam a vízumkérelmemet, felmondtam a munkahelyemen és beadtam a válópert. Mindent feladtam, ami eddigi életemhez hozzátartozott. Október végén felszálltam a repülőgépre és furcsa, de semmi bizonytalanság nem volt bennem. Tudtam, hogy ez életem nagy döntése volt, de egyben biztos voltam benne, hogy jól döntöttem. Rózsákkal a kezében várt rám San Franciscoban. A pillanatot, amikor először megláttam, soha nem feledem. Életem legszebb, legboldogabb perce volt.[/SIZE] [SIZE=-1]Azóta már két hónap telt el, és minden pillanat boldogsággal tölt el, mert Vele vagyok. Mindkettőnk válása folyamatban van, és jövő nyárra tervezzük az esküvőnket. Hálás vagyok az Életnek és az Internetnek azért, hogy végre rátaláltam az igazi boldogságra.[/SIZE]
"
Happy endes
"Én eddig azt hittem, hogy ilyen csak a mesében létezik, vagy a filmekben. Igaz, reméltem, hogy létezik egy férfi, aki csakis rám vár. Valahol, ki tudja hol?
[SIZE=-1]És most megtaláltam őt. Fogom a kezét minden nap, nézem az arcát, megérinthetem. Velem van. Néha úgy érzem, álmodom, de a valóság magáért beszél. Együtt vagyunk. Ez mind nem történt volna meg, ha nem létezik az internet. Ennek köszönhetem boldogságomat és egy egészen új életet.[/SIZE]
[SIZE=-1]A sors úgy hozta, hogy Ausztriában éljek, egy olyan férj mellett, aki igazán soha nem tudta azt nyújtani, amire nekem igazán szükségem lett volna. Házasságunk megromlott, és napról-napra elviselhetetlenebbé vált számomra. Úgy éreztem magam, mint egy kismadár, akit aranykalitkába zártak. Mindenem megvolt, de a legfontosabb mégis hiányzott: a boldogság. Csak erre vágytam, semmi másra. Együtt éltünk, de csak egymás mellett.[/SIZE]
[SIZE=-1]Mivel már több éve volt internetünk, amikor egyedül voltam, gyakran chateléssel töltöttem időt. A véletlen műve volt, hogy arra a férfira akadtam, aki ma már többet jelent számomra mindenkinél. Gyula is házasságban élt, és az ő házassága sem volt jobb az enyémnél. Neki is csak egy volt a fontos: a boldogság. Minden nap találkoztunk a chaten és sokat beszéltünk telefonon is. Szerelem volt ez, ha csak távolsági is. Ő Kaliforniában élt, én Ausztriában. 10.000 km - a fél világ - választott el bennünket egymástól. Ez így ment fél évig. Olyannyira nélkülözhetetlenné váltunk egymás számára, hogy a végén már órákat beszéltünk naponta telefonon. A távolság szörnyű nagynak tűnt, de tudtuk mind a ketten: egyszer ezt is le tudjuk küzdeni.[/SIZE]
[SIZE=-1]Szeptember elején Magyarországra utaztam két hétre, a szüleimet meglátogatni. Ebben a két hétben több mint 20 órát beszéltünk telefonon. Ekkor már tudtuk, hogy nem bírjuk ki egymás nélkül sokáig. Döntöttünk. Ő küldi a repülőjegyet, én pedig elintézek mindent, hogy mielőbb Nála lehessek. Amikor Ausztriába visszatértem, azonnal beadtam a vízumkérelmemet, felmondtam a munkahelyemen és beadtam a válópert. Mindent feladtam, ami eddigi életemhez hozzátartozott. Október végén felszálltam a repülőgépre és furcsa, de semmi bizonytalanság nem volt bennem. Tudtam, hogy ez életem nagy döntése volt, de egyben biztos voltam benne, hogy jól döntöttem. Rózsákkal a kezében várt rám San Franciscoban. A pillanatot, amikor először megláttam, soha nem feledem. Életem legszebb, legboldogabb perce volt.[/SIZE] [SIZE=-1]Azóta már két hónap telt el, és minden pillanat boldogsággal tölt el, mert Vele vagyok. Mindkettőnk válása folyamatban van, és jövő nyárra tervezzük az esküvőnket. Hálás vagyok az Életnek és az Internetnek azért, hogy végre rátaláltam az igazi boldogságra.[/SIZE]
"
Diogenes-44
Kitiltott (BANned)
Azthiszem sosem fogom megtudni, hogy a hölgyek miért olyan romantikusak és ugyanakkor miért olyan bántóan realisták. Kedvenc íróm Maupassant is erre próbált rájönni, de neki sem sikerült. Én azért még próbálkozom! ;-)
Diogenes...sok sikert!
Elvi,mar megint titkolozol.Masok is szeretnek tudni,miert irod ezt.8)Pusz! ez a történet a legszebb...a legcsodálatosabb...és te tudod miért írom ezt!
Hallo Rinka
Amikor elolvastam a törtenetedet, az volt az elsö gondolatom: milyen szep mese. De mint mese is tetszett a kis elbeszeles, mert mi nök a romantikat egyebkent is szeretjük.
Most hogy irod, a törtenet igaz, megjobban szeretem!
Köszi hogy megosztottad velünk.
Megoldom Neked ezt a talányt. Ha rossz passszban vagyunk, bántóan realisták tudunk lenni. Ha rendben körülöttünk a világ, inkább romantikusak vagyunk.
Hallo Rinka
Amikor elolvastam a törtenetedet, az volt az elsö gondolatom: milyen szep mese. De mint mese is tetszett a kis elbeszeles, mert mi nök a romantikat egyebkent is szeretjük.
Most hogy irod, a törtenet igaz, megjobban szeretem!
Köszi hogy megosztottad velünk.
Én köszönöm, hogy elolvassátok. Szeretem ezeket a történeteket, mert szinte mindegyikből tanulok valamit. Gondolom, más is így van ezzel, leszűri a tanulságot. Én az ilyen történetekből döntöttem el, milyen NEM szeretnék lenni.
Volt egy nő, és egy férfi. Mindketten értelmiségiek. Mindketten hátuk mögött egy nem jól sikerült házasság. Mindketten egyedül, igaz a nő nevelt egy kislányt. Összeismerkedtek, összeházasodtak, nagyon boldogok voltak. dolgoztak. Megbeszélték közös gyerek ne legyen, hiszen a ffinek is volt 2, azokról is gondoskodott. csendesen éltek, kisebb nagyobb viták voltak, de semmi különös. 3 évvel ezelőtt a ffi, karácsony előtt bjelentette, el akar költözni, mert nem érzi jól magát. A nő nem hitt neki, a ffi elment. Szerették egymást szeretők maradtak. A ffi többször megígérte visszajön, de nem lett belőle semmi. A nő egyre idegesebb lett. Nagynehezen visszacsábította a ffit 13 hónappal ezelőtt. egymásra találtak, ismét boldogok voltak, élték az életüket. A ffi ez év dec 19.-én elhagyta szó nélkül a családot. Egy cetlit sem hagyott az asztalon. A nő gyereke vette észre, mert amikor hazajött a lány az iskolából, nem voltak otthon a ffi dolgai. A ffi azt mondta utólag a telefonba, hogy azt az életet kell élnie, amit akkor élt, amikor 2 évig nem éltek egy fedél alatt. a nő dec 21.én beadta a válópert. lelke romokban.
Ha ilyet olvasok, akkor mindig örül a lelkem, hogy a jó elnyeri jutalmát.
Karácsonykor mindig nehezebb az egyedülállóknak. Hiába vannak körülötte barátok, az nem pótolja az elveszített szeretteit.
Szenteste, a fa díszítése közben rádiót hallgattam, háttérként, nem igazán figyeltem oda, mert lekötött a munkám. Egy furcsa mondat azért megütötte a fülem. Egy nő mondta: Karácsonykor csinálhatunk számvetést az addigi életünk milyenségéről. Ha jól alakítottuk a dolgainkat, akkor sokan vannak körülöttünk. Ha rosszul, úgy ünnepelhetünk egyedül. Rettenetesen bosszantott a nagyképű hang, ahogy előadta a mondanivalóját. de főleg az bosszantott, amit mondott. Erről jutott eszembe ez a kicsit régebbi történet.
Egy házaspárnak nagyon nehezen lett gyereke. A nő 42 éves volt, amikor a kicsi született. Három éves korában kiderült, a kicsi leukémiás. Kezelések sorozata, az anyuka szinte állandóan a kórházban volt. Így dolgozni sem járhatott, egy keresetből tengődtek. Egy hét végén hazament pár órára az anyuka. A lakást üresen találta, csak egy cetli maradt a férje után, hogy ő nem bírja a betegséget, a kórházat, egyáltalán azt, hogy az asszony soha nincs otthon.
Rettenetes hónapok következtek, mert a házastársak állami gondozottak voltak, senki nem tudott segíteni. Ilyen-olyan segélyeken tengődött az asszony a gyerekkel. Fél év múlva a kicsi meghalt. Önkormányzati segítséggel tudta csak eltemetni.
Karácsonykor azután megjelent a férje is, hogy most már visszajönne, ha nincs a gyerek. Az asszony kidobta.
Arra gondoltam, ez az anyuka is maga tehet arról, ha egyedül karácsonyozik?
Szenteste, a fa díszítése közben rádiót hallgattam, háttérként, nem igazán figyeltem oda, mert lekötött a munkám. Egy furcsa mondat azért megütötte a fülem. Egy nő mondta: Karácsonykor csinálhatunk számvetést az addigi életünk milyenségéről. Ha jól alakítottuk a dolgainkat, akkor sokan vannak körülöttünk. Ha rosszul, úgy ünnepelhetünk egyedül. Rettenetesen bosszantott a nagyképű hang, ahogy előadta a mondanivalóját. de főleg az bosszantott, amit mondott. Erről jutott eszembe ez a kicsit régebbi történet.
Egy házaspárnak nagyon nehezen lett gyereke. A nő 42 éves volt, amikor a kicsi született. Három éves korában kiderült, a kicsi leukémiás. Kezelések sorozata, az anyuka szinte állandóan a kórházban volt. Így dolgozni sem járhatott, egy keresetből tengődtek. Egy hét végén hazament pár órára az anyuka. A lakást üresen találta, csak egy cetli maradt a férje után, hogy ő nem bírja a betegséget, a kórházat, egyáltalán azt, hogy az asszony soha nincs otthon.
Rettenetes hónapok következtek, mert a házastársak állami gondozottak voltak, senki nem tudott segíteni. Ilyen-olyan segélyeken tengődött az asszony a gyerekkel. Fél év múlva a kicsi meghalt. Önkormányzati segítséggel tudta csak eltemetni.
Karácsonykor azután megjelent a férje is, hogy most már visszajönne, ha nincs a gyerek. Az asszony kidobta.
Arra gondoltam, ez az anyuka is maga tehet arról, ha egyedül karácsonyozik?
Teljesen egyetértünk. Nem vagyok híve annak, hogy egy kapcsolatot feltétlenül egyben kell tartani. Ha elromlottak a dolgok, inkább legyen vége, de bajban nem lenne szabad cserben hagyni a másikat.
Ha hű akarok lenni az igazsághoz, a nők éppen úgy megteszik ezt, mint a férfiak. Egy közeli községben egy férfi autóbalesetben elveszítette az egyik lábát. A feleség pár hónap után magára hagyta, még azt sem várta meg, hogy legalább a műlábát megkapja a szerencsétlen ember. A szomszédok kegyelmére volt bízva, amíg meg nem tanul járni.
Ez dura...ilyenről én is tudok sajnos
Lópici Gáspár
Kitiltott (BANned)
Az ember nem nézheti egy bizonyos együtt eltöltött idő után csak a saját sorsát. Főleg, ha gyermek is van. Felelősségérzetnek is kell valahol lennie
Hasonló témák
