Nemrégiben voltam egy meditációs előadáson és ott tudatosult bennem az a tény, hogy a túlzott gondolatok, maga az EGO energiaforrása. Általánosságban az ember azt gondolná, hogy gondolatok nélkül nem megyünk semmire (holott ez csak félig igaz) és pont az ellenkezője annak amit gondolunk, vagyis ilyen téren is EGOisták vagyunk, de önmagunkkal szemben, így önmagunkat csapjuk be vele. Az elv ott kezdődik, hogy a gondolatok a probléma megoldásához szükségesek, de ha túl sok van belőle, akkor többnyire csak rágódunk valamin, ami önmagában nem megoldás.
Ha az ember képes uralni önmagát, önmaga helyzetét, akkor rájöhetünk hogy gondolatok nélkül vagyunk képesek megoldani bizonyos problémákat. Tehát ha elég nyitottak vagyunk, akkor nincs szükségünk a gondolatokra, megtanulunk tudatból létrehozni, megoldani dolgokat, sokkalta érthetőbbekké tesszük számunkra a külsőséges ügyeket, így a problémamegoldó képesség is jelentősen nő, így nincs szükségünk az általánosságban csak akadályozó, túlzott gondolatokra.
Az oktató azt mondta (aki végzettségét tekintve fogorvos), hogy ő egyáltalán nem is gondolkodik és képzeljük el, milyen lenne, ha valaki pont ülne a fogorvosi székében és tudná hogy egy olyan ember turkál a szájában, aki ráadásul még csak nem is gondolkodik. Vajon hogyan reagálna rá?!
Ez bizonyítja azt, hogy az ember képes teljes tévhitben gondolkodni, élni és ez az amikor az ember közben az ellenkezőjét éri el annak, mint amit szeretne, nem érti azt és az életet kezdi el hibáztatni.
A nyitottság, NAGY ERÉNY!
Üdv.
... egy kis navigációs útmutatás a személlyel történő egybeolvadáshoz, amennyiben elfogadja kend' 
