Portfólió készítése 2014. november 30-ig

kros

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! A PPT követelményiben írták: "A prezentáció készítése során már ismeri a minősítők kérdéseit, azokra is reagálhat." Ezt nem teljesen értem. A prezentációt nem előre kell elkészíteni?
Akik az első körben feltöltötték az egyszerűsített változatot, azok már januárban megkapták az ideiglenes PED. II emelt fizetését. Vajon aki a teljeset töltötte fel egy félévvel később annak miért nem jár legalább 2016-tól az ideiglenes emelés?
1. Elkészíted a kb. 15 diás prezentációdat (most, és úgy, ahogyan Te gondolod).
A minősítés előtt megkapod az esetleges kérdéseket. Az időrend a jogszabályokban és az Útmutatóban benne van.
Választhatsz: az ezekre adott válaszokkal kibővíted a már elkészített anyagodat. Vagy a saját anyagod ismertetése után, folytatod a védést: Ilyen meg ilyen kérdést kaptam, s ezekre ez meg ez a válaszom. (A magam részéről inkább ezt a megoldást javaslom.)
2. A tavalyi feltöltők minősülései nem azonos időpontban történnek.
a.) 2014. április 30. Ők mindannyian 2015. január 1-jével ideiglenes ped2-be kerültek.
b.) Akik közülük jelentkeztek a 2015-ös minősítésre (több időpont is volt) azok idén minősülnek, és sikeres minősítő eljárás esetén véglegesen ped2-be kerülnek.
Talán azoknak nem érdemes siettetni a minősítést, akik egy-két éven belül mennek nyugdíjba: lehet, rajtuk átmegy a front, és mégis a magasabb fizetéssel mehetnek el. Időközben megjelent az EMMI-közlemény az idei különös feltételekről, legfeljebb 23 év gyakorlattal kötelező a 2016-os minősítés.
3. A november 30-as feltöltésűek mindegyike 2015-ben minősül. Van, aki a mostani 1. félévben, s biztos lesz, aki a majd a 2. félévben. Ez a minősítő eljárás végleges, és nem ideiglenes. És 2016. január 1-jétől jár a hozzá tartozó fokozat és bér.
Mert a jogszabály úgy szól, hogy sikeres minősítő eljárást követő év január 1-jétől jár a magasabb fokozathoz tartozó bér.
Ez az idén is így történt, sőt, korábban is: emlékezhetsz, a szakvizsgánál is pontosan így volt, a megszerzését követő év január 1-jétől járt a magasabb bér.
 
Utoljára módosítva:

laurapanna

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok! Megtörtént a szaktanácsadói látogatás. :) 8 órakor érkezett meg a hölgy. Egy órát beszélgettünk a tárgyalóban. Ez az egy óra olyan ismerkedés jellegű volt. 9 órakor bementünk a csoportba. Ő leült egy székre, én kicsit játszottam a gyerekekkel, majd megtartottam a foglalkozást (ének). 10 órakor hagytuk el a csoportot és ismét a tárgyalóba mentünk. Kb délig a tevékenységlátogatás tapasztalatait beszéltük meg és az elküldött önértékelésemmel kapcsolatosan is tett fel kérdéseket. Meg kellett indokolnom, hogy egyes területeken miért adtam magamnak kettes vagy éppen hatos pontszámot. Minden pontszámot határozott, konkrét érvekkel tudtam alátámasztani. :) A foglalkozással kapcsolatosan is inkább önértékelés folyt, ő nem mondta, hogy pl: "Ezt én másképp csináltam volna" vagy "Ez rossz volt, mert..." Bármilyen kérdést feltehettem. Nem csak az adott nappal kapcsolatosan. Úgy érzem, jól sikerült a foglalkozás, bár pont egy szép esős napunk volt és a gyermekeken nagyon érezhető volt a fronthatás. :( Az utolsó feladatunk a szakmai fejlődési terv elkészítése volt. A látogatás lezárásaként a vezetővel és a szaktanácsadóval közösen értékelni kellett a napot, illetve nekem értékelni a szaktanácsadót és a munkáját.
Az értékelésemet majd e-mailben fogom megkapni. Talán a jövő héten.
Összességében csak azt tudom mondani, hogy pozitívan zártam a napot. Én mindenkit csak biztatni tudok, hogy kérjen szaktanácsadói látogatást.
A kitöltendő dokumentumokat is csatolom nektek! :D
Jó hétvégét mindenkinek!!!

Szió,köszi,nagyon jó volt olvasni.gratulálok. :) Mégse két foglalkozást néztek??
 
Anita.pb

Köszönjük, hogy megosztottad velünk a tapasztalataidat! Én is hasonlóakat hallottam másoktól! Mindenki azt mondja, hogy ne aggódjunk!
 
baranka1991

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
A gyakornoki szabályzatban van egy ilyen, amit nem tudok hova tenni:

"A munkáltatónak figyelembe kell venni, hogy a legalább hat év nem pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlattal rendelkező és pedagógus munkakörre foglalkoztatási jogviszonyt létesítő személy mentesül az előmeneteli rendszer gyakornoki szakasza követelményeinek teljesítése alól, és Pedagógus I. fokozatba kerül besorolásra."

Tehát ha mondjuk minimum 6 évig takarító/postás/szakács/akármi voltam, akkor már nem gyakornokként kezdek?
 
gagigagi

Állandó Tag
Állandó Tag
Óvónénik! Óvóbácsik! Kérésem lenne a tematikus tervvel kapcsolatban! Szerintetek a minősítés hetében tervezett hét tervét (azaz 1 heti tematikusan megtervezett tervet) kell leadni a szakértőnek???? Vagy pl. a TAVASZ TÉMAKÖRBEN tervezetteket heti részletességgel kell átnyújtanunk!
Ez most nagy dilemma számomra! Kérlek segítsetek!!!
 
Szöszi tanárnéni

Igaz én tanárként leszek minősítve, de nekünk azt a tematikus tervet kell elkészíteni, ami a tanórához kapcsolódik,tehát ha az az egység kb 10 órás akkor akár annyi is lehet a tematikus terv.
 
Vamaria

Állandó Tag
Állandó Tag
Kedves Kollégák!
Én most szeretném elkezdeni a portfoliómat. Hol találok hozzá megbízható segítséget?
 
Vargáné Szigeti Irén

Állandó Tag
Állandó Tag
Számomra június 02.-át jelölték meg a minősítés napjának, 2 óra foglalkozást néznek. Kérdésem tematikus terv milyen időszakra készüljön, több hónapra, 1 hére, csak arra az 1 napra amikor minősítenek ????
Hol van ez leszabályozva ???
 
A témakörnek azon óráiból amennyi közvetlenül az óra anyagával kapcsolatos. Nekem például az egyik 9 óra, a másik 20 óra.
 
Oldal tetejére