Kálmán Ernő: VÁLASZ AZ ORIGÓ „AZ ELHALLGATOTT JÉZUS” CÍMŰ ÍRÁSÁRA
(Avagy miért nem szabad mindent kritikátlanul elhinni.)
Az Origo hírportál 2015. 04.05.-én – menetrendszerűen egy keresztény ünnepen – megjelentette újabb Bibliával foglalkozó cikkét, amelynek állítása szerint az Újszövetség ma ismert könyveit a 4-ik század végétől ülésező zsinatok „tákolták” össze a saját érdekeiknek megfelelően, kihagyva, illetve beemelve oda a Jézus Krisztus tanításairól, életéről szóló könyveket, leveleket.
Elter Tamás írása szerint a ma ismert négy evangélium (Máté, Márk, Lukács és János) a zsinatok cenzúrájának köszönhetően váltak az Újszövetség alapjaivá, miközben a többi hasonló iratot kizárták, vagy, ahogy a szerző írja: „elhallgatták.”
A következtetés ettől fogva nyilvánvaló: Ha az evangéliumokat önös érdekből, vagy bármiféle manipuláció részeként az egyház cenzúrázta így létrehozva az ún. kánont, akkor a Biblia főszereplőjének, Jézus Krisztusnak az élettörténete, tettei, mondatai sem igényelhetik azt a hitelességet, amelyet joggal várhatunk el egy olyan műtől, amely önmagának isteni tekintélyt követel.
Szeretnénk azzal kezdeni, hogy a cikk több tévedést is tartalmaz, amelyek arra engednek következtetni, hogy a szerző nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel az általa írt témával kapcsolatban. A cikk vastagon szedett bevezetőjében azonnal egy tévedés található.
Idézet:
„Az ötödik századtól vált egységessé az a kép Jézus életéről és tanításáról, amelyet ma is ismerünk.”
Kicsit lejjebb így folytatja a szerző:
„ A 382-es római zsinaton elkezdett folyamat a 414-es karthagói zsinattal vált befejezetté. Azóta csak a négy evangélista, Máté, Márk, Lukács és János könyvei alkotják az újszövetségi szentírás hivatalosnak tekintett evangéliumait.”
Az idézetek azt a benyomást keltik, mintha az Újszövetség könyveit a zsinatok állították volna össze, illetve a négy evangéliumot nem ismerték volna el hiteles iratoknak egységesen a zsinatok előtti időkben.
Szeretnénk rámutatni, hogy a zsinatok folytattak vitákat néhány ma, az Újszövetségben szereplő könyv, vagy levél hitelességét illetően, de a négy evangélium soha nem tartozott a vitatott művek közé, azokat egyöntetűen és kezdettől fogva a kánon részének tekintették.Michael J. Kruger szerint, aki az újszövetségi kánon kialakulásának a szakértője, az Újszövetség könyveit már a 4-ik század előtt is együtt olvasták, még mielőtt az ún. egyházi kánon kialakult volna!
Általánosan elterjedt nézet, hogy az újszövetségi könyvek első teljes felsorolását Athanasziosz 367-es húsvéti levele tartalmazza. (Szeretnénk megjegyezni, hogy ez a dátum máris korábbi, mint az Origó írásában megjelölt 382-es római zsinat ülésezésének időpontja)
Az Újszövetség 27 könyvének első teljes felsorolása Origenész, több mint 100 évvel korábbi, Józsué könyvén alapuló prédikációjában található!
Hivatkozással – többek között- ezekre a kutatási adatokra, levonhatjuk a megfelelő következtetést: az apostoli és egyházatyák nemcsak a négy evangéliumot tartották kanonikus (Istentől ihletett) iratoknak, hanem a ma Újszövetségként ismert írásgyűjtemény valamennyi darabját.
Ennek fényében kijelenthetjük, hogy az újszövetségi kánont nem a zsinatok állították össze, hanem már régebben, amint Origenésszel kapcsolatban Kruger kutatásaiból megállapítható, hogy az ún. kánon legkésőbb, Kr. u 250 körül kialakulhatott, még jóval a kereszténység államvallássá tétele és a római katolikus egyház kialakulása előtt.
Ennek jelentősége egy részről abban rejlik, hogy a Jézus életét legrészletesebben bemutató 4 evangélium soha nem képezte vita tárgyát sem az apostoli egyházatyák, sem a későbbi zsinatok a kánon tartalmáról folytatott vitáiban, másrészről az az érv is erejét veszíti, miszerint a zsinatok a hatalmi érdekeket szem előtt tartva önkényesen állították volna össze az Újszövetséget alkotó könyveket és leveleket a ma ismert rendben.
A cikk által említett több száz egyéb könyvet, vagy levelet, amely Jézussal kapcsolatban keletkezett, mind az apostoli, mind az egyházatyák elvetették, éppen úgy, ahogy azt hosszabb-rövidebb viták után a zsinatok is megtették.
Az apostoli és egyház atyák szerint a kánon könyvei isteni ihletettséggel bírtak, amelyek hatalommal ruházták fel az írásokat. Ezt az isteni hatalmat felismerve választották ki ezeket a könyveket.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a könyvek önmagukat kanonizálták!
Az újszövetségi kánon része kizárólag olyan könyv, vagy levél lehetett, amelyet Jézus életének szemtanúi írtak le, vagy közvetlenül az ő elbeszélésükből került lejegyzésre még az ő életükben.
Valóban nagyon sok írás volt forgalomban a kezdeti évszázadokban, de az egyház atyák fennmaradt levelezéseiből, jegyzeteiből, írás-másolataiból, lejegyzett prédikációiból minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a most Újszövetségként ismert könyvek gyűjteményén kívül nem tulajdonítottak hasonló tekintélyt egyetlen más műnek sem.
Ezt a kijelentésünket több ezer fennmaradt hiteles másolat és kézirat töredék támasztja alá.
Az egyszerűség kedvéért –és mert a cikk terjedelme és célja nem teszi lehetővé – nevezzük most a kánonon kívül eső műveket egységesen apokrif iratoknak.
Az apokrif iratok általános jellemzői:
- nem szemtanúk jegyezték le őket
- hiányoznak a korai kézirat bizonyítékok
- anakronizmusok jelenléte
- ténybeli hibák jelenléte (filozófiai, teológiai, földrajzi, történelmi tévedések)
- a tömeges másolatok hiánya
- az egyház atyák idézeteiben elvétve, vagy egyáltalán nem jelennek meg
- önellentmondások jelenléte
- nem rendelkeznek a kánoni könyveket jellemző „életet átformáló erővel.”
Az apokrif iratok már első olvasás után sem állják ki az összehasonlítás próbáját a kánonban szereplő iratokkal, annyira szembeötlő a minőségbeli különbség.
Ezzel szemben a 4 evangélium vitathatatlanul 1. századi szemtanúk, azaz maguk az apostolok által lett lejegyezve.
Összefoglalva:
Kijelenthetjük: az Újszövetség könyveit az teszi különlegessé, hogy a kereszténység központi Személyének, mondhatni főszereplőjének, Jézus Krisztus életének szemtanúi, illetve a szemtanúkhoz közeli emberek jegyezték le.
A római jogrend – amely alapján hazánkban jelenleg is folyik a bíráskodás – kimondja, hogy amennyiben egy szemtanúról bebizonyosodik, hogy szavahihető, a tanúvallomása akkor erővel bír, mintha mi is ott lettünk volna az általa elmondott események megtörténtekor, azaz perdöntő erővel bírnak.
Az apostolok által leírt Újszövetséget maguk az írók hitelesítik a saját életükkel, máig erkölcsi példát adva a számunkra.
Nem mellekésen pedig valamennyien vértanúhalált haltak – János apostol kivételével- az általuk hirdetett Jézusról szóló tanítások miatt. (János apostol száműzetésben halt meg Patmosz szigetén)
Az Újszövetségi kánont több, mint 5000 másolat és töredék, valamint az apostoli és egyház atyáktól származó több, mint 36.000 irat hitelesíti és egyben biztosít bennünket arról, hogy amit ma Újszövetségként olvasunk, az éppen azoknak a könyveknek és leveleknek a gyűjteménye, amelyeket az apostolok isteni ihletésre jegyeztek le.
A Biblia kiállta az idők próbáját, hiszen több mint 2000 éve támadják, vonják kérdőre, szedik ízekre és próbálják nevetségessé tenni az üzenetét, ennek ellenére senki sem tudott hibát találni benne.
Mindezek fényében tudománytalan, a tényeket figyelmen kívül hagyó állítás, miszerint az evangéliumok, vagy akár a teljes Újszövetség helytelenül, vagy hiányosan tudósít bennünket Jézus Krisztus életéről.
Ha az újszövetségi iratok tartalmának hitelességét megkérdőjelezzük, akkor ugyanezt meg kell tennünk az ókori irodalom valamennyi művével is.A Biblia minden idők legüldözöttebb, ugyanakkor legnagyobb példányszámban kinyomtatott műve.
Képes arra, hogy egy ember életét gyökeresen megváltoztassa, reményt adjon a nehézségekben, igazi örömet és békességet a szívünkbe.
Az én életemet megmentette.
Bárcsak előbb a kezembe vettem volna!
(a szerző teológus)
Teljes cikk:
http://visszaavalosaghoz.hu/cikkek/574/
