Egyetlen nadrágja van a milliomos magyar srácnak

A szemétdomb császáraként is emlegetett Tom Szaky 33 éves és már 24 országban van cége. Szelektív hulladékgyűjtésben nem válogat, vállalkozása szinte minden gyűjt, mindenre van megoldásuk. Ezért nincs is versenytársuk. Magyarország nagy kihívás nekik.

Magyarországon még csak 3 éve kezdett működni a TerraCycle. Budapesti belvárosi irodája nem végleges, ezért nem olyan különleges még, mint a cég többi irodája. Más országokban minden hulladékból van, az asztal, a szék, a padló és a központban, New Jerseyben például hetente újrafestik a falakat graffitisek.

Interjúra készültem, de Tom Szaky nem várja meg a kérdéseket, lelkesen mutat, magyaráz mindent. Picit tört magyarsággal is magabiztosan, folyékonyan beszél, ha egy szó nem jut eszébe, mondja angolul. A molinóból készült táskám láttán azonnal mutatja, nekik is van ilyenük, de ez csak egy a 300-féle szemétből, amire van újrahasznosítási ötletük.

"Egy ilyen például úgy készül, hogy az a kérdés, mit szeretnék csinálni és mi a legszebb szemét hozzá? De mi már rég megfordítottuk a kérdést. Mi a szemét? Mit lehet belőle csinálni?"

Tom alig 20 évesen alapított céget Kanadában. Barátjával kendert termesztettek, nem nagy tételben, csak saját használatra. Azt mondja ez ott nem olyan nagy bűn, nem fenyegette börtön ezért. Jó tápanyagra volt szükségük, hát csináltak. Kajamaradékkal etettek gilisztákat, az ürülékükből pedig főzetet készítettek. Üdítős palackokba töltve árulták aztán a saját gyártású szerves trágyát.

tom-szaky%286%29.jpg


Nehéz terep a magyar

A flakonok begyűjtésére kitaláltak egy rendszert, ingyen szállították el a gyűjtőpontokról a palackokat és még kisebb adományt is adtak a gyűjtők által megnevezett iskolának, jótékonysági szervezetnek. Ma már rengeteg hulladékot gyűjtenek hasonlóan. Rágcsálnivalók csomagolásai például Magyarországon is ingyen beküldhetők postán és darabonként 2 forintot utalnak a választott civilszervezetnek. Csikket is gyűjtenek Budapest néhány pontján, de ez a program most lelassulni látszik.

"Itthon csináltam már vagy 100 tárgyalást, de csak kettővel dolgozunk. Miért? Mert pénz kell. Nem egyszerű. Ott megy jobban a szemétfeldolgozás, ahol van sok pénz."

Tomék ugyanis nagyrészt olyan hulladékkal foglalkoznak, amellyel senki nem akar, mert a feldolgozása drágább, mint az előállítható termék. A TerraCycle-nek ezért olyan önkormányzatokat, gyárakat, cégeket, boltokat és egyéni fogyasztókat kell találniuk, akik támogatják a szemét feldolgozását, vagyis akár fizetnek azért, hogy egyes termékek új életet kapjanak.

"A világ összes hulladékának 95 százaléka a szemétdombra vagy égetőbe megy. Nekünk az a fontos, hogy minél kisebb legyen ez a szám. Nemcsak azért, mert a szemét káros, hanem mert amikor kidobod a műanyagot, fémet, bármit, akkor kell újonnan kivenni műanyagot, fémet a természetből."

Nálunk ezen még kevesen gondolkodnak, de másért is nagy kihívás a magyar terep a Terracycle-nek.

"Magyarországon például még nincsenek az utcán szelektív gyűjtők, mert a kormány nem fektetett be erre. Az is baj, hogy itt sok a papírmunka. Minden nap kapok dossziékat aláírásra és mindig a magyar a legvastagabb, a francia például kicsi. Ez nem jó, itt minden olyan bonyolult."

Magyarország egy ponton nagyon erős
Itt van a cég IT-központja. Most 10 programozó dolgozik a budapesti irodában, de keresnek újakat és év végére megduplázódhat ez a szám.

Kanadában, az Egyesült Államokban, Japánban és pár nyugat-európai országban már jól működik több tucat szemét újrahasznosítása akár bolti, iskolai, munkahelyi vagy otthoni, illetve zacskós vagy dobozos gyűjtéssel.

"Németországban például a DM-ben vannnak gyűjtők többféle hulladéknak. A dezodoros flakonokból például alumíniumbicikliket gyártunk."

Az irodában kiállított mintadarabokat mutatva magyarázza, hogy a chips csomagolásából tolltartót varrnak vagy bedarálják és lesz belőle locsolókanna, esetleg frizbi.

"Volt, amikor csináltuk a feldolgozást magunk. 300 ember egy gyárban, sok masina, csak Amerikában. Ma már csak 120 ember dolgozik nálunk, egy tudományos csapat és a dizájnerek. Kitalálunk valamit, például, hogyan lehet begyűjteni és megtisztítani az utcai műanyag óriásplakátokat és felhívunk egy táskakészítő céget, hogy ők csinálják meg. Eladják és abból kapunk egy százalékot, mert a mi ötletünk. 8 éve, amikor 300 alkalmazott volt, negyede volt a bevétel. Most már próbáljuk kinyomni a munkát cégeknek és kifizetjük."

Szóval a TerraCycle ma már inkább csak az irodai munkát végzi, a feldolgozásra, gyártásra megkeresik a megfelelő szakembert. Most két nagyon gyakori hulladékra keresnek megoldást.

"Nekem olyanfajta szemét tetszik legjobban, ami komplikált. Most dolgozunk rajta, de még nincs program a borotvára. Azon ugye van vér, meg éles, probléma a gyűjtés. Ilyen még a tampon."

A pelenka újrahasznosítását már kidolgozták, fertőtlenítés után annak egy része komposztálható, más része beolvasztható műanyag alapanyagnak.

tom-szaky%288%29.jpg


Volt sok mélypont a TerraCycle életében is. Ha a legnagyobb kihívásokról kérdezik, nevetve visszakérdez, hogy mikor, az elmúlt 8 órában, 5 hétben vagy 10 évben?

"Volt, amikor nem volt pénzünk, nem tudtuk, hogy működik vagy nem. De amikor kezdesz egy céget, akkor sok a probléma, aztán megtanulod, mi hogy működik jobban. Két év után gondoltam, hogy ez a cég nem fog tönkremenni."

A cég megszületése után egy évvel is bízott annyira az ötletében, hogy otthagyta az egyetemet. Azóta sem szerzett diplomát, de nem érzi hiányát.

"A legjobb iskola a gyakorlat. Mindig próbálkozol, nem működik, tanulsz róla és akkor jobban csinálod, mindent, a menedzsmentet, a marketinget, hogy kell a szeméttel foglalkozni. Van, hogy nem olcsó, de jobban megtanulod."

Nem tűnik leterheltnek, stresszesnek ettől az igen komplikált, sok feladatot adó cég vezetésétől.

"Az agy nagyon pörög. Nekem ez nagyon tetszik, mindig más ötlet, sok országban. Nekem az nem tetszene, ha minden nap ugyanazt csinálnánk. Attól én depressziós lennék."

Ideje 30-40 százalékában utazik. Évente hatszor jön Európába, ilyenkor 10 napig minden nap másik országban nézi meg, hogy megy az üzlet.

"Az otthon most New Jersey, mert ott van a ház, a család és minden. De nem érzem, hogy a világon valahol van otthon nekem. Mert mindenhol laktam, 4 éves koromig itt, aztán Németországban, Hollandiában pár évet, Kanadában tizenhárom évet, most Amerikában majdnem annyit. Nekem az otthon a család, nem a hely."

tom-szaky%2812%29.jpg


Így él egy zöld világcég ura

"Nem dobom ki az organic szemetet, van egy komposzt. És van elég sok doboz. Nem dobom ki mondjuk a fogkefét, fogkrémdobozt, a kávékapszulát, a chips, a csoki és a keksz csomagolást, a tollat. Amerikában 60-féle szemetet gyűjtünk. Hetente egyszer beviszem otthonról az irodába és bedobom, ahová kell."

Ő maga azonban csak kevés újrahasznosított terméket használ, ő inkább a fogyasztás visszaszorításával óvja a természetet. Keveset vásárol, de tartósat.

"Csak egy nadrágom van. Ezt egy évig fogom használni, csak akkor veszek újat, ha tönkremegy."

Hitetlenkedésemre megnyugtat, hogy a mosást meg tudja oldani hétvégén, olyankor otthon felveszi a shortját vagy az előző évi, szakadt darabot. Mutatja átlagos méretű hátizsákját is.

"Mindig ezzel utazom, nem kell nagyobb. És jó minőség, nem kell gyorsan lecserélni és nem lesz belőle szemét."

Előadásaiban, könyveiben, tévéműsoraiban elsősorban arra buzdít, hogy ne vásároljunk sokat, mégis olyan cégekkel dolgozik együtt, akik épp a fogyasztásra buzdítanak. Szerinte alkalmazkodni kell ahhoz, ahogy ma a világ működik. Amíg a vásárlási láz nem csökken, addig is tenni kell valamit.

"Ha akarsz valamit változtatni, akkor kell játszani a játékot!"
Van terv hosszú távra is

"Tavaly 20 millió dollár volt a bevétel , ez elég kicsi. Szeretném, hogy pár száz millió dollár legyen a bevétel 5-10 év alatt, de lehet több is. De nem a bevétel a legfontosabb, hanem mit csinálsz a világnak. De amikor számolod a bevételt, mutatja, milyen nagy vagy.

Ha egyszer eladom a céget 5, 10 vagy 20 év múlva, akkor csinálok valami mást. Nekem tetszik, hogy van egy ötleted, kinyitod és növeszted."

A váltáskor azonban egy évig biztosan pihenne, és csak hobbijának szentelné az idejét. Büszkén mutatja, miket alkot photoshoppal, mi az ami legalább annyira lelkesíti, mint a hulladék.

tom-szaky(3).jpg
 
Érdekes, már tervezi hogy mit csinál 15, 20 év műlva és hogy nem a hulladékgyűjtés a lényeg hanem a haszon.
Ami nem baj!! Ő legalább bevallja nem ködösít
Sajna jól látja hogy Magyarországon rengeteg a papírmunka, bármit csinálsz először az engedélyek...befizetések,
Elgondolkoztam a borotvapengén nem hogy újrahasznosítani de összegyüjteni is macerás.
Sok sikert Neki!
 
esetleg mágnessel összeszedni a szemét közül, vagy úgy gyűjteni mint az elemeket és újra beolvasztani, a műanyag már 120-190C -nál már elolvad így elkülöníthető az acéltól, amit újra lehet így hasznosítani és a sterilitás is meg van oldva......
 
A legfontosabb mondata:"Ő maga azonban csak kevés újrahasznosított terméket használ, ő inkább a fogyasztás visszaszorításával óvja a természetet. Keveset vásárol, de tartósat."
Mit szól ehhez a fogyasztói társadalom?
Vegyél dobd el

Egy borúlátás Magyarországról
Úgy látom ki vannak rakva a szelektív gyűjtő konténerek: üveg,flakon,vegyes-flakon,papír
A lakók szelektíven pakolnak
Ám amikor jön a platós-darus kocsi
Ott elméletileg különböző ládák vannak a platón
De látom nem külön külön öntik át,hanem ahogy sikerül
Mások is mondták az egész megy egy halomba
Ki válogatja szét ismét?
 
Szervusz Tornando ,
:D kérlek utazz le vidékre és járd egy kicsit az elhagyott volt TSz silokat körül majd meglátod , hogy kiválogat :mad:. Megasztán én nagyon is emlékszem ám azzokra az idökre amikor mondjuk az ing vagy a zokni , stoppfolva vagy varrva volt , és szégyensem volt a cipöket krémmel kipucolni és nem eldobni mert koszos , sáros ! Gondolom Ti jobban ismeritek azt az új Ir céget amely fillérekért kinálja a különféle polokat , ruhákat . Akkor mi a fenének sporolni? Különben itt Németországban egy vegyész feltalálegy új eljárást a plasztik olajávaló feldolgozására , csak ugye a gépsor nagybani gyártásához kölcsönt nem kap és a "piacot" nemérdekli . Lehetne sokmindent emlegetni , felhozni de inkább örüljünk hogy van valaki akinek ötlete van bizonyos dolgok újra hasznositásában . Hiszen évente millió tonnányi élelmiszer lesz eldobálva amig sokhelyen éhen halnak gyermekek .
 
Szervusz Tornando ,
:D kérlek utazz le vidékre és járd egy kicsit az elhagyott volt TSz silokat körül majd meglátod , hogy kiválogat :mad:. Megasztán én nagyon is emlékszem ám azzokra az idökre amikor mondjuk az ing vagy a zokni , stoppfolva vagy varrva volt , és szégyensem volt a cipöket krémmel kipucolni és nem eldobni mert koszos , sáros ! Gondolom Ti jobban ismeritek azt az új Ir céget amely fillérekért kinálja a különféle polokat , ruhákat . Akkor mi a fenének sporolni? Különben itt Németországban egy vegyész feltalálegy új eljárást a plasztik olajávaló feldolgozására , csak ugye a gépsor nagybani gyártásához kölcsönt nem kap és a "piacot" nemérdekli . Lehetne sokmindent emlegetni , felhozni de inkább örüljünk hogy van valaki akinek ötlete van bizonyos dolgok újra hasznositásában . Hiszen évente millió tonnányi élelmiszer lesz eldobálva amig sokhelyen éhen halnak gyermekek .
Nem szoktam cikizni a rossz, vagy téves magyarságot, de ezt a szót nem értem és van rá kb. 3 értelmes kiegészítésem:
olajávaló - olajjá való, olajáva ??ló??
Kérlek, pontosítsd!
 
A legfontosabb mondata:"Ő maga azonban csak kevés újrahasznosított terméket használ, ő inkább a fogyasztás visszaszorításával óvja a természetet. Keveset vásárol, de tartósat."
Mit szól ehhez a fogyasztói társadalom?
Vegyél dobd el

Egy borúlátás Magyarországról
Úgy látom ki vannak rakva a szelektív gyűjtő konténerek: üveg,flakon,vegyes-flakon,papír
A lakók szelektíven pakolnak
Ám amikor jön a platós-darus kocsi
Ott elméletileg különböző ládák vannak a platón
De látom nem külön külön öntik át,hanem ahogy sikerül
Mások is mondták az egész megy egy halomba
Ki válogatja szét ismét?
Senki!Megy az egész zagy a szeméttelepre.Annak a csurgalékvize a szennyviztelepekre,majd onnan az élővizekbe (Megjegyzem a legtöbb magyar szennyviztelepnek nincs technologiája nehézfém eltávolitásra.) :(
 
Senki!Megy az egész zagy a szeméttelepre.Annak a csurgalékvize a szennyviztelepekre,majd onnan az élővizekbe (Megjegyzem a legtöbb magyar szennyviztelepnek nincs technologiája nehézfém eltávolitásra.) :(
Én nem tudom de feljebb valaki mást mondott
Én is azt halottam közmunkások ismételten szétválogatják
Bár a honi viszonyok között mindkettő elképzelhető
Már az is eléggé bosszantó hogy félig van megszervezve
A lakosság gyűjti válogatja szép a látszat ott vannak a konténerek de tovább már kétes az ügy
 
Nem szoktam cikizni a rossz, vagy téves magyarságot, de ezt a szót nem értem és van rá kb. 3 értelmes kiegészítésem:
olajávaló - olajjá való, olajáva ??ló??
Kérlek, pontosítsd!
Azt a szót én sem értettem, te megjegyezted
kgyula régóta kint van és nem jól üti a billentyűt
 
... nem tudom, de nálunk (kisváros) amikor elkezdődött rendszerszerűen a szelektív hulladékgyűjtés (nem csak közterületről, hanem a magánházaktól is -- tehát van olyan "maximalista" háztulajdonos, akinek 3 különböző színű kukája van és emellett kap még "zacsikat" is, tehát kisebb méretű, szintén színes zsákokat), azonnal kihirdették, hogy melyik hónapban melyik héten melyik napon MELYIK kukát vagy zacskót szállítják és ez évek óta működik ... Igaz, egy-egy nap itt is ömlesztve szállítják be a telepekre a szemetet -- a menetrend szerint csak egy-egy fajtát --, viszont (természetesen nagy csinnadrattával meg mindenféle sajtóban hatalmas hírekben) azonnal közölték azt is, hogy beindítottak egy válogató "gépsort" (lényegében egy átalakított szállítószalag, ami elég lassú, és emellett ülve kesztyűs "szakemberek" válogatják ki a szétterített, lassan mozgó, lelapított és szétterített kupacból a különböző anyagokat), ahova azonnal besoroztak vagy 50 embert, akiket gyorstalpalón kiképeztek és "szakmunkásítottak" -- azóta is ez van, és ha valaki kikopik a munkából, vesznek fel új embereket -- természetesen nem közmunkásokat, mert elvégre ez egy "speciális szakmunka" ...
Akkor te megerősíted azt az információmat miszerint a lakosságot jól ránevelték a szelektív gyűjtésre ez eddig helyes dolog
És azt is megerősíted időnként összeömlesztik az egyszer már szétválogatott szemetet.
Majd állami költségvetésből fizetett emberek, ismét dolgoznak rajta
Ez már igen sok újabb kérdést vet fel bennem: Jó vagy rossz így az egész lánc?
Eleve improduktív munka jön létre.
Ez engem emlékeztet a Kádári teljes foglalkoztatottság részeire.Munkanélküli segély helyett fizetést nem termelő "bújtatott" állásokra.
Vagy a magas költségű termelésre az élőmunka nagy hányada miatt.
Teljes foglalkoztatottság, de drága.Ez volt a szocializmus előnye és hátránya
Ám mindenki munkába járt
 
Utoljára módosítva:
Szervusz Éleskés,
akkor megprobálom igaz nem Grétcsi László minöségben leirni . Tehát ha jól emlékszem és nem követtek el hibát akkor a PETP flakonokból , nem tudom mi a helyes Magyar nevük , na azzok a tartó szerkezettek amelyben valamilyen folyadék vagy más anyag foglalhelyet . Pyrotézissel ugy 6-900°C-on a Polyethenböl és Polypropémböl - Methan, Ethan, Propén és Benzol állitható elö . De ennek kitermeléséhez tehát vissza állitásához nem labor nagyságú gyártóhelyre lenne szükség , igen ám csak ez pénzkérdése és ha a lobby nem müködik akkor megette a fene , pontosan ugy mint sok más hasonló , a természetett kimélö gyártmány , energia fejlesztés . Miért , mit gondolsz miért nincsen még a mai napig sem villannyal meghajtott automobil ? hiszen ha jól emlékezem már a múlt század elején készitettek és használatak is olyant !! Mert nincsen reá szükség , mivel akkor nem lehet a sok szabadalmat amely a benzinmotorokon van hasznositani . Azt meg nem akarom elhinni , hogy nemlehetséges hozzá akkumulátort megfelelö nagyságban elöállitani , ez kérlek mese . na de ez is megérne egy misét vagy több oldal irást is . Mit gondolsz milenne a sok ilyen olyan olajfinomitóval , ha azzokból a flakonokból megint a kiinduló nyersanyag lenne ??? Tehát csak ennyi lett volna mondokám értelme .
 
Majd elfelejtettem ! Magam emlékszem még arra az "átkos kommunista idökre" amikor ugye azt mondják ma , hogy csak a nyersanyag hiány miatt ,még a borosüvegeket meg hasonlóat vissza váltottak újra hasznositás javára . A papirt szortirozva gyüjtötték össze , hogy esetleg ne csak hullámpappier legyen belölle hanem másra is fellehessen használni . De lehetne ezt tovább sorolni , ezzel nem az ifjú ember ötletét akarom lebeszélni , hanem kicsit kritizálni a mai mindent hamar eldobáló társadalmat . nézzétek meg az élelmiszereket , hány milliónyi tonnát dobálunk el . A pékboltokban 100 külöféle kenyér péksütemény van még este 8-kor is a pulton . Kérdem én mi a fenének ? Ha elfogy akkor elfogy , kész majd megyek holnap idöben hogy kapjak amire szükségem van . Aztán megy az élelmiszer a szemétbe !! Magam még disznót sem tarthatok a mostani Eu-s elöirások szerint , tehát a megmaradt ételt ami a konyhánkról kikerül nem adhatom oda nekeik , na persze ha lenne . Ezt külön elkell egy hütött zárt helyen "bió tonnába" tárólni és majd egy ird és mond egy speciális cég elviszi majd valahogyan tovább feldolgozza . Nem is tudom szüleink , nagyszüleink mind betegek voltak mert a moslékot vagy hogyan hivták oda adták a malacoknak ? Mint "különleges" hulladékot kezeljük a disznókörmöt , és mást nyesedéket , de imádjuk és engedélyezve van az ugynevezett Szeperátórhús !! Tudjátok amely valamilyen küllönleges eljárással lesz a csontról leszedve és feldolgozva a különbözö hentesárúkban . Na jó lelépek mielött megköveztek még .Csak mégegyett ugy a margóra , búzát , kukoricát termelünk , de nem enni áh dehogy , "Biógáznak, alkoholnak és más tüzzelö anyagnak " Esküszöm mi betegek vagyunk!!!!
 
Utoljára módosítva:
... a PETP flakonokból , nem tudom mi a helyes Magyar nevük , na azzok a tartó szerkezettek amelyben valamilyen folyadék vagy más anyag foglalhelyet . Pyrotézissel ugy 6-900°C-on a Polyethenböl és Polypropémböl - Methan, Ethan, Propén és Benzol állitható elö . De ennek kitermeléséhez tehát vissza állitásához nem labor nagyságú gyártóhelyre lenne szükség , igen ám csak ez pénzkérdése és ha a lobby nem müködik akkor megette a fene , pontosan ugy mint sok más hasonló , a természetett kimélö gyártmány , energia fejlesztés ...
... csak egy rövid megjegyzés a PET palack témakörben ...
1. A visszaváltott vagy szelektív/nem-szelektív szemétként összegyűjtött PET palackról el kell távolítani a DUGÓT és az ezt tartó, külön rászerelt TARTÓ-GYŰRŰT, mert ez más összetételű műanyag, tehát nem dolgozható fel magával a PET palackkal együtt.
2. Mosással-savazással-mechanikusan el kell távolítani a PET palackról minden ráragasztott vagy rá-"applikált" feliratot, cicomát, logót, reklámot, mert ezek anyaga szintén nem azonos (műanyag, papír, ragasztóanyag, más féle és fajta fólia) a PET palack anyagával.
3. A maradék PET palack anyagot tudják csak újrahasznosítani, aholis darálják, hőkezelik, préselik, végülis granulátumot gyártanak belőle, és ebből lehet újra gyártani palackokat.
... ezek műanyag-ipari részmunkák, tehát "kívülről" nem sok látszik belőlük ...
 
Szervusz Telaci ,
figyelj ezt nem tudom mert nem foglakozom vele , kérdezz a rántott szeletröl arról már kisdoktorit is irtam abban verhetettlen vagyok . De itt nálunk Németországban ahol ezt csinálják kérlek vagy visszaveszik mint "újra hasznositandó" ugymint az üvegbetéteket . Vagy a visszavetteket ez a vizes, és esetleg olan "szörpös" flakonok azokat külön gyüjtik egy nagy zsákba ugye ez is betétes . Aztán van a "sárga" müanyag kuka amelybe vegyesen van a fém és müanyag "házi" hulladék . Mivel ennek szortirozása nem tevékenységem dolga igy mint Bálám szamara csak álmélkodom rajta , mármint a szortirozásán .
 
Majd elfelejtettem ! Magam emlékszem még arra az "átkos kommunista idökre" amikor ugye azt mondják ma , hogy csak a nyersanyag hiány miatt ,még a borosüvegeket meg hasonlóat vissza váltottak újra hasznositás javára . A papirt szortirozva gyüjtötték össze , hogy esetleg ne csak hullámpappier legyen belölle hanem másra is fellehessen használni . De lehetne ezt tovább sorolni , ezzel nem az ifjú ember ötletét akarom lebeszélni , hanem kicsit kritizálni a mai mindent hamar eldobáló társadalmat . nézzétek meg az élelmiszereket , hány milliónyi tonnát dobálunk el . A pékboltokban 100 külöféle kenyér péksütemény van még este 8-kor is a pulton . Kérdem én mi a fenének ? Ha elfogy akkor elfogy , kész majd megyek holnap idöben hogy kapjak amire szükségem van . Aztán megy az élelmiszer a szemétbe !! Magam még disznót sem tarthatok a mostani Eu-s elöirások szerint , tehát a megmaradt ételt ami a konyhánkról kikerül nem adhatom oda nekeik , na persze ha lenne . Ezt külön elkell egy hütött zárt helyen "bió tonnába" tárólni és majd egy ird és mond egy speciális cég elviszi majd valahogyan tovább feldolgozza . Nem is tudom szüleink , nagyszüleink mind betegek voltak mert a moslékot vagy hogyan hivták oda adták a malacoknak ? Mint "különleges" hulladékot kezeljük a disznókörmöt , és mást nyesedéket , de imádjuk és engedélyezve van az ugynevezett Szeperátórhús !! Tudjátok amely valamilyen küllönleges eljárással lesz a csontról leszedve és feldolgozva a különbözö hentesárúkban . Na jó lelépek mielött megköveztek még .Csak mégegyett ugy a margóra , búzát , kukoricát termelünk , de nem enni áh dehogy , "Biógáznak, alkoholnak és más tüzzelö anyagnak " Esküszöm mi betegek vagyunk!!!!
Remekül összefoglaltad csak kimaradt egy: ne eldobósra gyártani a tartós fogyasztási cikkeket se
Az ifjú embernek továbbra is ez a legfontosabb mondata:"Ő maga azonban csak kevés újrahasznosított terméket használ, ő inkább a fogyasztás visszaszorításával óvja a természetet. Keveset vásárol, de tartósat."
 
Én nem tudom de feljebb valaki mást mondott
Én is azt halottam közmunkások ismételten szétválogatják
Bár a honi viszonyok között mindkettő elképzelhető
Már az is eléggé bosszantó hogy félig van megszervezve
A lakosság gyűjti válogatja szép a látszat ott vannak a konténerek de tovább már kétes az ügy
Én is csak azt tudom leirni amit tapasztaltam-hozzáteszem nem az ország "europai" részén.
 
A környezettudatosság sajnos nem merül ki abban, hogy a szemetem szelektíven gyűjtöm és dobom ki.Jómagam arra törekszem, és másokat is erre biztatok, hogy ahogy lehet kerüljék a fogyasztói társadalom tagsági kötelékét, tudatos vásárlással, akár az igények hátrébb szorításával is.
Nem környezet tudatos az, aki csak akkor az, ha épp kényelmes, s nem jár külön erőfeszítéssel.
Nem azt mondom, hogy gyertyánál olvassunk:)
De nekem pl. még óriás (dobozos, vagy mi a neve? hagyományos na..)tévém van, és bár megtehetném, s biztosan királyul is mutatna a nappalimban egy új sík képernyős, batár nagy,de addig, míg ez be nem adja a kulcsot nem veszek lcd tv-t mert minek kettő, meg stb.)
Sajnos az újrafelhasználás igenis energia, költség , idő, sokszor drágább, mint az új.( Drágább a recycled fénymásolópapír, mint a sima) Ezért szerintem az a jó hozzáállás, ha inkább a szemetünket csökkentjük, amennyire lehet. Persze vannak szituk mikor nem lehet, vagy nehéz.
Ez csak összefogással megy. Úgy nem hogy valaki pazarolja az energiát, a másik meg spórol.
"Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan"
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,636
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére