Criminal /magyar vonatkozasu/

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Halálra kínozták a főnöküket Franciaországban a magyar szakácsok

Pavillons-sous-Bois lakói igazán hozzáedződtek a tragédiákhoz, a mostani azonban valóságos sokként érte őket: két magyarról beszélnek most a franciák, akik bestiális módon gyilkolták meg egy étterem tulajdonosát.


A két szakács félholtra verte, megkínozta munkaadóját, egy kínai étterem vezetőjét, majd bezárták meghalni egy hűtőkamrába. F. Tamás (19) és T. Benjámin (20) március 25-e óta dolgozott a Párizstól 10 kilométerre található Pavillons-sous-Bois-ban a Pagoda étteremben szakácsként. A tulajdonos házaspár az étterem felső szintjén még lakást is adott nekik.

Húsvét előtt a két fiatalember haza akart utazni, s a rendőrök szerint pénzt akartak hozzá szerezni. Azt találták a legegyszerűbbnek, ha főnöküktől veszik el, ezért kellett meghalnia a nőnek. Jellemző brutalitásukra, hogy az ötvenes éveiben járó asszonyon a szakértők félszáz külsérelmi nyomot találtak, holttestét pedig teljesen megdermedve lelték meg a kamrában. Az asszony férje csak egy hajszállal kerülte el a végzetét, amikor keresni kezdte a feleségét.

4_o_szakacsok.jpg

A magyar férfiak megölték a nőt, majd a zsarukra is rátámadtak
A fiúk tettük után elbújtak a WC-ben, úgy tettek, mintha azt javítanák, aztán egy óvatlan pillanatban elkapták a férfit is, akit egy fenőkővel ütöttek-vertek, amíg az elvesztette az eszméletét. A két magyar mindent felkutatott, ékszereket és pénzt kerestek. A tulajdonos közben magához tért, s vérző fejjel az utcára támolygott, segítségért kiáltva. A kiérkező rendőrök az étteremben összecsaptak a két magyar fiatalemberrel.

A székeket hajigáló gyilkosok az egyik rendőr fegyverét is megszerezték, végül mindkét fiút sikerült ártalmatlanná tenni. Néhány órával később a rendőrségen beismerték tettüket, és azt is elmondták, hogy fel akarták darabolni a holttestet. Az egyik szakács édesanyja, F. Jánosné sírva beszélt arról, hogy szerinte mi történhetett a két fiatalemberrel.

– Tamás már két hete panaszkodott, hogy nagyon rossz körülmények között vannak. Úgy döntöttek, hogy elkérik járandóságukat, s otthagyják a kínai párt. Meggyőződésem, hogy ha meg is gyilkolták azt a szerencsétlen asszonyt, az önvédelemből történt – mondta az asszony, aki hamarosan Franciaországba utazik.

– Felvettem a kapcsolatot francia kollégámmal, s lépéseket tettem, hogy mihamarabb hozzájuthassunk az ügy irataihoz – nyilatkozta a Blikknek Lichy József, a családot képviselő ügyvéd, aki valószínűleg elkíséri az édesanyát Franciaországba.
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Elmegyógyintézetben marad a NAV-os gyilkos

Budapest — Az elmegyógyintézetben marad az a férfi, aki speciálisan kiképzett amerikai zsoldosnak hitte magát, és két adóellenőrt kaszabolt szét még februárban.

L. Péter (35) másfél éve veszítette el teljesen a kapcsolatot a valósággal, és amikor a két revizor tárgyalni érkezett hozzá elmaradt adótartozásai miatt, jó katonaként küldetésének érezte, hogy végezzen a férfiakkal. Az egyik NAV-ost lemészárolta, társának sikerült megmenekülnie.
A bíróság már L. Péter előzetes letartóztatásakor kikötötte, hogy a férfi az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kezdje el büntetését, ahonnan egyelőre nem is kerülhet ki.

– Hatvan napra elrendelték védencem ideiglenes kényszergyógykezelését – tudtuk meg Benő Lászlótól, L. Péter kirendelt védőjétől, aki azt az információnkat, hogy a férfit skizofrénia tüneteivel kezelik, egyelőre nem tudta megerősíteni.

6_o-navos-1-PZ_7877_blikk_cikk_3.jpg


L. Péter lemészárolta a hozzá érkező adórevizort
Pedig úgy tudjuk, a volt szobafestő egy másik dimenzióban, egy párhuzamos világban él, és „fentről" kapja a parancsokat.
Az orvosoknak ezeket a téveszméket kell tompítaniuk.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Magyar emberkereskedőt ítéltek el Miamiban

Emberkereskedelemért és zsarolásért elítéltek Miamiban egy homoszexuális férfiakat szexrabszolgaságra kényszerítő, 25 éves magyar férfit, akire akár 155 évi börtönbüntetést is kiszabhatnak - jelentette a Miami Herald című amerikai hírportál.


A vádirat szerint V.A.J. két másik magyar férfival együtt - akik ellen még folyik a büntetőper - fenntartott egy Never Sleep nevű céget. Florida amerikai szövetségi állam Miami-Dade megyéjében egy lakóházban kényszerítették prostitúcióra a fiatal férfiakat, akár napi 20 órán át. Három áldozatukat - akik a négy napig tartó tárgyaláson vallomást tettek - Magyarországon ismerték meg a GayRomeo.com randiportálon, illetve a Facebookon keresztül. A cég 2012-ben utaztatta a három, huszonéves fiatalt először New Yorkba, ahol egy egyszobás lakásban kellett szexuális szolgáltatásokat nyújtaniuk a Never Sleep ügyfeleinek, vagy webkamera előtt szerepelniük. A lakásban olykor nyolcan voltak összezsúfolva.

A vádlottak elvették áldozataik útlevelét, és ha nem voltak hajlandók "dolgozni", akkor megfenyegették őket, de még Magyarországon maradt családtagjaikat is. A cég 2012 augusztusában költözött Floridába.

A bűnösnek talált V.A.J.-re a büntetési tételt június 2-án mondja ki egy kerületi bíró, a kiszabható legenyhébb büntetés 21 évi börtön. Feltételezett tettestársai B.V. - aki rendőr volt Magyarországon - és Á.G.

fiu.jpg

MTI
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Viszik a jó hírünket a világba. Milyen remek ez az új módi! Lehet modani: "ilyenek ezek a magyarok". Még szerencse, hogy az angolok, németek, kanadaiak, franciák, svédek, norvégok nem kényszerülnek kivándorolni munkát keresve. Róluk soha nem fog megjelenni ilyen cikk, amitől szégyellni kellene magát a honfitársaiknak. :(

Az egyik fiú édesanyját nagyon sajnálom és a kínai kultúrát ismerve, azt hiszem, ebből egy rémregényt lehetne írni.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Nalunk is van sok criminal, igaz fegyveres lovoldozesek banda haboruka tobbseguk stb. Ilyen hireket olvasva naponta oldokolnek emberek , egyik a nagyszuleit nyirja ki a masik a gyereket meg csak nem is felindulasbol hanem olyan brutalisan ,hogy ledobben az ember .Mi az oka ennek a durvulo gyilkolasoknak?

A kinai kulturahoz semmi koze, hisz a kinai adott munkat nekik , ahol csupan dolgozni kellett es meg szallasba is segitettek.......................ki mer akkor adni munkat akik kijonnek ha ilyen megtortenhet? Ezek a hirek fooldalon szerepelnek kinti ujsagokba az elkepzelhetetlen brutalitas miatt.
Ez az onvedelem mese, senkinek nem jon be, mert ha nem jo a korulmeny akkor keresni kell masik munkat......ami nem tortent meg, es legyen az kinai vagy mas nacio a fonok nem szoktak megtamadni a munkasait, mar csak fizikai folenyuk miatt se hiheto hogy egy kinai no neki megy a magyar ketszer akkora fiatalembereknek .
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Nalunk is van sok criminal, igaz fegyveres lovoldozesek banda haboruka tobbseguk stb. Ilyen hireket olvasva naponta oldokolnek emberek , egyik a nagyszuleit nyirja ki a masik a gyereket meg csak nem is felindulasbol hanem olyan brutalisan ,hogy ledobben az ember .Mi az oka ennek a durvulo gyilkolasoknak?

A kinai kulturahoz semmi koze, hisz a kinai adott munkat nekik , ahol csupan dolgozni kellett es meg szallasba is segitettek.......................ki mer akkor adni munkat akik kijonnek ha ilyen megtortenhet? Ezek a hirek fooldalon szerepelnek kinti ujsagokba az elkepzelhetetlen brutalitas miatt.
Ez az onvedelem mese, senkinek nem jon be, mert ha nem jo a korulmeny akkor keresni kell masik munkat......ami nem tortent meg, es legyen az kinai vagy mas nacio a fonok nem szoktak megtamadni a munkasait, mar csak fizikai folenyuk miatt se hiheto hogy egy kinai no neki megy a magyar ketszer akkora fiatalembereknek .

Amikor kínai kultúráról írtam, arra gondoltam, hogy kínai kultúra, azaz, ahogy ők szocializálódnak egymás közt. Amilyen a főnök-beosztott kapcsolat, stb. Én ezt tudom, mert olyan helyen éltem egy megye központjában, ahol nagyon gyorsan elszaporodtak a kínai éttermek, üzletek, a tulajok kínaiak voltak a beosztottak magyarok. Nem akarom részletezni, de első időkben nagyon sok csúnya és goromba konfliktus volt a főnök-beosztott között. Aztán sorban otthagyták őket a betanult dolgozók, mire rájöttek, hogy itt nem Kínában vannak, itt azzal is emberségesen kell bánni, aki nem tulajdonos.

Én erre gondoltam kínai kultúra említésével.

Ugyanez volt a japánokkal. Emlékszem az első években a japán Szuzuki gyárban még verték is egyik-másik dolgozót. Persze nem sokáig, mert hatalmas botrányt csaptak. Nem tudom persze mi van a franciáknál, vagy a kanadaiaknál, de nálunk a fiatal fiúkkal nem lehet úgy bánni, mint az állatokkal. Annak ez a vége. Úgy látom a képen, hogy az egyik cigány fiú. Még ha nem is volt érettségije, de szakácsnak tanult, az azt jelenti, hogy hatalmas erőfeszítést tett, tehát van tartása. El tudom képzelni a frusztráltságát, amikor nem adják oda a pénzét, hogy ne tudjon hazautazni. Nekem van egy ilyen korú fiam. Nem létezik, hogy eltűrné, ha nem veszik emberszámba. Jó, meg nem ölne senkit - remélem - de másnap már elhúzna onnan még üres zsebbel is, az biztos.

Persze más ez, ha saját hazájában történik, ahonnan még gyalog is hazatalál az anyukájához.
clear.png


Csak tudod, az a baj, hogy ilyenkor a franciák ezt mondják: "cigány magyarok, ilyenek ezek..." és ez nem tölt el büszkeséggel.
clear.png
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Kinaban foleg a belso reszen vannak meg nagyon "elfogadhatatlan "dolgok, de Francia orszagba kizart dolog.
Gyulolom az okoljogot, azert ember az ember hogy tudjon ertelmesen ervelni meg az igazat is kiharcolni. Itt szo sincs arrol nem fizettek ki,de ha igy lenne akkor sem lehet megolni valakit raadasul ilyen brutalis modon.
Erre nincs mentseg se elfogadhato magyarazat. Ha a mama kedvence akkor se. Itt nem veluk bantak csunyan hanem ok bantak el borzalmas brutalitassal a munkaadojukkal.
Nem kell a romakat idekeverned mert csak annyi van hogy magyarok. Hiaba szepited a helyzetet a valosag crimnalisztikaba kiemelkedoen brutalis gyilkolas az elkovetett bunteny.
Honan veszed nem veszik emberszamba a francia munkaadok a munkasokat?
Te nem turned, rendben ,es senki nem turi hanem azonnal tovabb all, vagy munkaugyi birosaghoz forul de nem gyilkolaszik.
Meg az se lenne megbocsajthato ha behuz egyet neki vagy nyakon vagja ,de brutalisan megolni valakit...............................fobenjaro bun.
Fuggetlen attol milyen nemzetisegu.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Kinaban foleg a belso reszen vannak meg nagyon "elfogadhatatlan "dolgok, de Francia orszagba kizart dolog.
Gyulolom az okoljogot, azert ember az ember hogy tudjon ertelmesen ervelni meg az igazat is kiharcolni. Itt szo sincs arrol nem fizettek ki,de ha igy lenne akkor sem lehet megolni valakit raadasul ilyen brutalis modon.
Erre nincs mentseg se elfogadhato magyarazat. Ha a mama kedvence akkor se. Itt nem veluk bantak csunyan hanem ok bantak el borzalmas brutalitassal a munkaadojukkal.
Nem kell a romakat idekeverned mert csak annyi van hogy magyarok. Hiaba szepited a helyzetet a valosag crimnalisztikaba kiemelkedoen brutalis gyilkolas az elkovetett bunteny.
Honan veszed nem veszik emberszamba a francia munkaadok a munkasokat?
Te nem turned, rendben ,es senki nem turi hanem azonnal tovabb all, vagy munkaugyi birosaghoz forul de nem gyilkolaszik.
Meg az se lenne megbocsajthato ha behuz egyet neki vagy nyakon vagja ,de brutalisan megolni valakit...............................fobenjaro bun.
Fuggetlen attol milyen nemzetisegu.

"Húsvét előtt a két fiatalember haza akart utazni, s a rendőrök szerint pénzt akartak hozzá szerezni."
"Az egyik szakács édesanyja, F. Jánosné sírva beszélt arról, hogy szerinte mi történhetett a két fiatalemberrel.
– Tamás már két hete panaszkodott, hogy nagyon rossz körülmények között vannak. Úgy döntöttek, hogy elkérik járandóságukat, s otthagyják a kínai párt."

Innen veszem, hogy mi történhetett.

Nem értem, hogy miért kell így pénzt szerezni a hazautazáshoz a munkaadótól, ha dolgoztak. Elképzelem magam, hogy haza akarok utazni. Odamegyek a munkaadómhoz és elkérem a fizetésemet. Ennyi. Nem kényelmesebb, mint szétverni a fejét és bezárni a hűtőkamrába? Majd a férjét is majd a rendőrt is megkísérelni megölni? Nekem az nem életszerű, hogy valaki előzmények nélkül ilyent csináljon.

Miközben ezen gondolkodtam, eszembe jutottak azok a konfliktusok, amelyek itt Magyarországon is megtörténtek a kínai tulajdonos és a magyar munkások között. Ma már nem hallok róla itt sem.

Ennyit mondtam, egy szóval sem állítottam, hogy helyes volt, amit műveltek.

A viktimológiáról még nem hallottatok? Az rendben van, hogy fontos a pénz, na de még az életemnél is fontosabb?
 
Utoljára módosítva:

Kicsi Fecske

Állandó Tag
Állandó Tag
Szia Kyra!
Én eltudom képzelni a kínaiakról amit írtál. Mikor anno először pestre mentek az árúikkal a nagy kirakodó telepre, sok sátrat vertek fel. Alig lehetett közöttük járkálni, és mi kíváncsiságból mint újdonságot meg akartuk nézni. Hát valóban nagyon verekedősek voltak anno a kínaiak. Megnéztem egy zsenília pulóvert, de nem akatam megvenni, az elárúsító nő fa mérőrúddal támadt rám. Ha nem kezdek kiabálni, hogy rendőrt, rendőrt, mert verekszik a nő, hát jól helyben hagyott volna. Mégy így is rámcsapott vele. Többet sem mentünk arra a nagy kínai piacra még kíváncsiskodni sem. Nem tudom, hogy azóta mi a helyzet,gondolom, hogy ők is csak szolídabban viselkednek, ha el akarják adni az áruikat. A vevőket odacsalogatni kell, nem mérőrúddal elzavarni, mert akkor vihetik haza az egészet.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.
 

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Szia Kyra!
Én eltudom képzelni a kínaiakról amit írtál. Mikor anno először pestre mentek az árúikkal a nagy kirakodó telepre, sok sátrat vertek fel. Alig lehetett közöttük járkálni, és mi kíváncsiságból mint újdonságot meg akartuk nézni. Hát valóban nagyon verekedősek voltak anno a kínaiak. Megnéztem egy zsenília pulóvert, de nem akatam megvenni, az elárúsító nő fa mérőrúddal támadt rám. Ha nem kezdek kiabálni, hogy rendőrt, rendőrt, mert verekszik a nő, hát jól helyben hagyott volna. Mégy így is rámcsapott vele. Többet sem mentünk arra a nagy kínai piacra még kíváncsiskodni sem. Nem tudom, hogy azóta mi a helyzet,gondolom, hogy ők is csak szolídabban viselkednek, ha el akarják adni az áruikat. A vevőket odacsalogatni kell, nem mérőrúddal elzavarni, mert akkor vihetik haza az egészet.
Legyen nagyon szép, és vidám napotok!
Sok szeretettel Erzsi.

Én azt hiszem, hogy semmi rosszat nem mondtam rájuk, csak tapasztalataim szerint nem európai kultúrájú nép. Ettől még okosak, tisztességesek, stb., de biztos nem könnyű nekik megszokni, hogy itt nem a kussolás a reakciója egy fiatalnak, amikor hetekig nem kap fizetés, egy lukban lakik és reggeltől estig olajszagban talpon van.

Ez a gond az ilyen erőszakos összekeverésével az emberiségnek, hogy mindenkit egyformára akarnak gyúrni. Még csak hagyján, ha különböző rasszokkal teszik, de már a nemeknek is egyformának kell lenni...:eek: Persze megértem, könnyebb bánni 8 milliárd egyforma emberrel, mint az egymástól különbözőkkel. Jól ki van ez találva.

http://444.hu/2015/04/15/kiszabaditottak-tobb-szaz-burmai-halasz-rabszolgat-indoneziaban/
 
Utoljára módosítva:

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
"Húsvét előtt a két fiatalember haza akart utazni, s a rendőrök szerint pénzt akartak hozzá szerezni."
"Az egyik szakács édesanyja, F. Jánosné sírva beszélt arról, hogy szerinte mi történhetett a két fiatalemberrel.
– Tamás már két hete panaszkodott, hogy nagyon rossz körülmények között vannak. Úgy döntöttek, hogy elkérik járandóságukat, s otthagyják a kínai párt."

Innen veszem, hogy mi történhetett.

Nem értem, hogy miért kell így pénzt szerezni a hazautazáshoz a munkaadótól, ha dolgoztak. Elképzelem magam, hogy haza akarok utazni. Odamegyek a munkaadómhoz és elkérem a fizetésemet. Ennyi. Nem kényelmesebb, mint szétverni a fejét és bezárni a hűtőkamrába? Majd a férjét is majd a rendőrt is megkísérelni megölni? Nekem az nem életszerű, hogy valaki előzmények nélkül ilyent csináljon.

Miközben ezen gondolkodtam, eszembe jutottak azok a konfliktusok, amelyek itt Magyarországon is megtörténtek a kínai tulajdonos és a magyar munkások között. Ma már nem hallok róla itt sem.

Ennyit mondtam, egy szóval sem állítottam, hogy helyes volt, amit műveltek.

A viktimológiáról még nem hallottatok? Az rendben van, hogy fontos a pénz, na de még az életemnél is fontosabb?

Mikor valaki haza akar menni annak tobb penz kell mint esetleg a heti vagy ketheti fizetese. Foleg ha vigenckedni akar otthon. A rossz korulmenyeket hogy bevallaltak ,nyilvan sporolas miatt tortent, vagy annyi penzuk nem volt, hogy egy rendes lakast kivegyenek.
Nem egyeduli eset ha valaki penz nelkul kimegy vagy csak minimalissal, nagy rossz korulmenyek kozott lakhat, akar szobat berel vagy csak egy agyat, mert meg ilyen is akad a nagyon szegeny reszeken.
Arrol mar nem is beszelve hogy ha valaki latogatoba megy haza ,az nem tud mindent felegetni maga mogott, hisz ha vissza akar jonni , kell lakas, csak valamilyen butor stb. Borondbol hosszu tavon nem lehet megoldani az eletet.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Tizenhárom év fegyházat kapott az Angliában bujkáló pécsi gyilkos

Tizenhárom év fegyházra ítélte különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt egy 1998-ban történt gyilkosság vádlottját hétfőn első fokon a Pécsi Törvényszék. A férfi, Hamvas Gábor tizennégy éven át Angliában bujkált, 2012-ben fogták el.

Az Antal Gábor tanácsvezető bíró által ismertetett vádirat szerint a jelenleg 43 éves vádlott 1998. január 21-én a Pécset Orfűvel összekötő Abaligeti útra csalta ismerősét, aki egy üzleti ügy miatt pénzt követelt tőle, és ott megölte őt. Különös kegyetlenséggel végzett a másik férfival: tizenhatszor csákánynyéllel sújtott le a fejére, a nyakára, a lábára, majd tizenkilencszer késsel szúrta meg a hátán, a vállán, a nyakán, az arcán a már magatehetetlen sértettet.

Az áldozat hosszú szenvedés után a vérveszteség miatt a helyszínen belehalt sérüléseibe, a gyilkos és társa elmenekült. A vádlottat testőre segítette a cselekmény elkövetésében, őt még abban a hónapban elfogták, és egy évvel később bűnsegédként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt jogerősen nyolc év fegyházra ítélték.

Hamvas Gábor Angliába szökött, ahol tizennégy éven át bujkált. Új személyazonosságot szerzett, egy fuvarozó cégnél targoncavezetőként, sofőrként dolgozott, amikor 2012 márciusában a Nemzeti Nyomozó Iroda a nyomára akadt és angol rendőrök elfogták. 2013 júniusában sikerült Magyarországra szállítani.

A bíró kitért arra, hogy a vádlott sem elfogásakor, sem azóta nem tett vallomást, de állította: nem volt a helyszínen az eset megtörténtekor, a cselekményt nem ő követte el. Az ellene felhozott bizonyítékokat ugyanakkor a bíró szerint hitelt érdemlően nem tudta cáfolni.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlott felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, az eljárást másodfokon a Pécsi Ítélőtábla folytatja le. A vádlott továbbra is őrizetben marad a bíró döntése alapján.

MTI
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Magyar striciket ítélték el az Egyesült Királyságban

Hosszú börtönbüntetésre ítélte a londoni bíróság egy magyar bűnszervezet tagjait, akik kiterjedt bordélyhálózatot tartottak fenn Angliában.

A vád szerint a 11 fős társaság legalább 95 magyar nőt csempészett Angliába, de az ügy felgöngyölítésén dolgozó brit hatóságok szerint valós szám jó eséllyel közelebb lehet a 250-hez. Mintegy 50 helyszínen működtettek bordélyokat 2011 és 2014 között.

Az ügyre úgy derült fény, hogy az egyik áldozatnak sikerült elmenekülnie, és segítséget kérnie az Ilford kerületi rendőrőrsön - áll a Daily Mirror című brit napilap online kiadásának csütörtök esti beszámolójában.

A társaság egyik tagját, a 38 éves B. Zsoltot, aki meg is erőszakolta az egyik prostitúcióra kényszerített áldozatot, csütörtökön 14 év fegyházra ítélték. A többiekre – köztük egy háromgyerekes nőre, aki önmaga 18 bordélyt irányított – három és fél és hat év közötti szabadságvesztést rótt ki a londoni bíróság.

A Scotland Yard a magyar rendőrséggel közösen elvégzett nyomozás után tavaly júniusban csapott le egy összehangolt rajtaütéssel a társaságra. A brit hatóságok gyanúja szerint a szervezet tevékenysége Belgiumra, Ausztriára és Németországra is kiterjedt.

A hálózatot felgöngyölítő vizsgálatsorozat részeként már tavaly januárban is elítéltek egy ugyanilyen módszerekkel dolgozó öttagú társaságot – köztük négy magyart –, akik szintén Nagy-Britanniába csaltak és prostitúcióra kényszerítettek többtucatnyi fiatal magyar nőt. A magyarokra négy és hat év közötti, a banda egyetlen brit tagjára – az egyik magyar elítélt volt élettársára és az ítélethozatal idején nem egészen kétéves gyermekének édesanyjára – három év szabadságvesztést rótt ki a dél-angliai Brighton bírósága.

Abban az ügyben a vád szerint a társaság nem egészen két év alatt ötvennél is több lányt csábított munkalehetőség ígéretével Magyarországról Angliába, ahol prostitúcióra kényszerítették őket. A megtévesztett magyar nőket panziókban, bérelt szálláshelyeken, sőt egyes esetekben a brightoni központtal működő Sussexi Egyetem diákszállásain helyezték el, szintén bordélyokat berendezve ezeken a helyeken.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Ötven osztrák rendőr csapott le a magyar stricikre

Prostituáltak futtatásával gyanúsított magyarokat vettek őrizetbe Ausztriában. A banda munkaajánlattal csábította ki, majd prostitúcióra kényszerített nőket, ha pedig túl kevésnek találták a bevételt, megverték őket.

Hónapokig tartó nyomozás eredményeképpen az ausztriai Innsbruckban őrizetbe vettek négy magyar állampolgárt, akiket prostituáltak futtatásával vádolnak – közölte hétfőn a tiroli rendőrség. A vád szerint a gyanúsítottak legalább hat nőt vittek Magyarországról Innsbruckba, és ott prostitúcióra kényszerítették őket. A 19 és 26 év közötti sértetteket hamis ígéretekkel csábították Tirolba.

A prostitúcióra kényszerített nőket szexuálisan és anyagilag egyaránt kihasználták. Megszabták, hogy a szolgáltatásokat milyen tarifával kell végezniük, és szigorúan felügyelték azok betartását. Szabadnap nélkül dolgoztatták őket, pontosan jelenteniük kellett minden találkozójukat, azok hosszát, az általuk nyújtott szexuális szolgáltatásokat és az ezekért kapott fizetséget. Ha túl kevésnek találták a bevételt, kitartóik szidalmazták és bántalmazták a nőket.

A nők egy kéthetes időtartam alatt összesen 20 ezer eurót (mintegy 6,2 millió forint) kerestek, azonban a pénzt teljes egészében elvették tőlük, csupán csekély összeget kaptak alkalomadtán. A múlt pénteken, csaknem 50 rendőr részvételével végrehajtott akció keretein belül több házkutatást is tartottak Innsbruck közelében. Lefoglaltak három gépkocsit, amit a gyanúsítottak használtak, valamint 14 ezer eurót (csaknem 4,4 millió forintot).

Négy letartóztatott személyt, egy 23, egy 37 és egy 49 éves magyar férfit – köztük egy apát és a fiát –, valamint egy 23 éves magyar nőt a helyi büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.
MTI
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
2 magyar is a legkeresettebb bűnözők új európai toplistáján


Új weboldalt indított a legkeresettebb bűnözők felderítésére pénteken az európai rendőri együttműködést koordináló szervezet (Europol). Az egyelőre negyvenöt nevet tartalmazó listán két magyar is szerepel.
21680_u6Fq8R_2.png

A tizenhét nyelven elérhető honlapon (www.eumostwanted.eu) részletes leírással és fényképpel mutatják be azokat a szökésben lévő bűnözőket, akiket a leginkább szeretnének kézre keríteni. A lista élére Salah Abdeslam, a november 13-i párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője és társa, Mohamed Abrini került.

A felsorolásban két magyar bűnöző is megtalálható. Egyikük Varjú Tibor, a Koszi klán utolsó szökésben lévő tagja, akit 13 évre ítéltek egy pénzszállító kirablásának kísérletéért. Másikuk az alvilágban Varjú néven is ismert Farkas Róbert, aki a gyanú szerint tagja volt a 2000-es évek eleji zálogházi fegyveres rablássorozatot elkövető bandának, amely a bűncselekmények során több száz millió forintnyi értéket zsákmányolt.

"Meggyőződésünk szerint a körözöttek közül legalább néhányan másik országban rejtőznek, mint ahol elkövették a bűncselekményeket - hangsúlyozta Tine Hollevoet, az Europol szóvivője.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Müncheni gyilkosság miatt vettek őrizetbe egy magyar férfit

Somogyi Dorottya – MTI

A férfit Magyarországon vették őrizetbe és gyorsított kiadatási eljárás után adták át a német hatóságoknak. Feltehetően köze volt a múlt héten egy müncheni luxuslakásban holtan talált, magyar származású nő halálához.


A 36 éves férfi a nő öccse volt, és egyelőre nem tett vallomást.

A nyomozók úgy vélik, az asszonyt a pénze miatt ölhették meg. Kilenc éve élt Németországban, München környékén. Férje, aki több sikeres cégnek alapítója, társtulajdonosa vagy vezetője volt Puchheimben és Wolfratshausenben, 2014 nyarán halt meg. A házaspárnak nem voltak gyermekei. Harminc évvel idősebb férje halála után az asszony Münchenbe költözött, és luxuslakást bérelt Isarvorstadtban.

A házat, ahol a gyilkosság történt, acélajtó védte és portás őrizte. Így a rendőrség abból indult ki, hogy az asszony ismerte a tettest, és maga engedte be lakásába. A nyomozók megállapították, hogy a nő költözni készült, és testvére azért érkezett Münchenbe, hogy ebben segítsen neki.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Börtönbe kerülhet egy magyar diák Dubajban


A 22 éves fiút azért tartóztatták le, mert egy buliban hasist szívott. Véletlen volt, azt sem tudta mi az, állítja az ügyvédje.

A magyar diák csütörtökön állt bíróság elé, számolt be róla a The National című lap cikke alapján a Blikk.

Ügyvédje szerint a fiú egy olyan buliban vett részt, ahol sokan ittak, és kábítószert is fogyasztottak. Egy nő kínálta meg a hasist tartalmazó cigarettával, amelyből egyetlen slukkot szívott, korábban nem is dohányzott még. Később a nőt letartóztatták és kihallgatásakor a csak SA monogrammal jelölt fiút is megnevezte, mint akivel együtt szívta a hasist.

A diák ügyében március 7-én hirdetnek ítéletet.

Somogyi Dorottya
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Meglepő helyen állnak a magyarok az angliai bűnözési ranglétrán

Érdekes listával rukkolt elő a Daily Mail, miután összegezték fél év kriminalisztikai statisztikáit.

Jó, tudjuk, hogy a Daily Mail az a magyar Blikk, és a megállapításaik angol tudósok színvonalán mozognak alkalmanként, de ezt a listát nem ők készítették, hanem az angol Igazságügyi Minisztérium.

Nem is azért irjuk meg ezt, hogy aztán ujjal mutogassunk, mekkora parasztok az Angliában dolgozó ügyeskedő dél-keleti szomszédaink, hanem hogy demonstráljuk, mekkora királyok a kint élő magyarok. Mondjuk, miért.

Mert NINCSENEK rajta egyik listán sem.

A lopás, betörés és csalás kategóriát a románok vezetik, de a litvánok, lengyelek és az írek is sűrűn szerepelnek dobogós helyeken.

25EC48F400000578-0-image-a-10_1424557589628-608x498.jpg

A lista hathónapnyi időtartamot ölel fel, ez alatt 39 773 letartóztatás történt, aminek csak egy töredéke – mintegy 5000 egyén – volt külföldi, de az ott élő populációhoz mérten ez is magas szám. 126 000 román él Angliában, ebből 760 embert tartóztattak le, vagyis nyolcszor nagyobb az esélye egy román állampolgár letartóztatásának, mint egy angolnak.

Itt egy újabb lista a letartóztatások számának nemzetekre lebontott top 20-ával. ITT SINCS MAGYAR.

25EC48FE00000578-0-image-a-11_1424557618657-1-608x809.jpg

Nagyon úgy tűnik, hogy a magyarok döntő többsége dolgozni megy Angliába. Jó látni ezt a listát, de ismételten nem azért, amit látunk rajta, hanem azért, amit nem.
 

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Magyar férfi rendelte meg, hogy vagdossák össze az ügyvédnő arcát - helyette megölték


Három évvel ezelőtt 24 késszúrással gyilkolták meg Lubica Kolesárová ügyvédnőt Pozsonyban. A rendőrség most elfogott egy magyar férfit, aki megrendelhette a gyilkosságot. De a férfi azt mondta: ő nem meggyilkoltatni, hanem csak azt szerette volna, ha összevagdalják az arcát és kirabolják.


A szlovákiai Károlyfalu egyik utcájában támadták meg 2013. április 14-én este az ügyvédnőt. Az nőt a mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Erősen vérzett, 11 órával később belehalt a sérüléseibe a pozsonyi egyetemi klinikán.

Három év telt el a brutális gyilkosság óta. A szlovák rendőrség egy férfit gyanúsít az ügyben.

Február 11-én gyanúsította meg a rendőrség testi sértés és rablás megrendelésével a 47 éves magyar állampolgárt, Jozef S.-t
- mondta pénteki sajtótájékoztatóján Tibor Gaspar országos rendőrkapitány.

A rendőrség szerint Jozef S. azzal bízott meg egy jelenleg ismeretlen férfit, hogy vagdossa össze a nő arcát, amivel megfélemlíthetik. A megrendelő azt is kérte: ha már összevagdalta a nőt, akkor hozzon el tőle néhány dokumentumot és személyes tárgyat, amelyet egy gazdasági bűncselekmény bizonyítékai lettek volna - írja a Parameter.

A szlovák országos rendőrfőkapitány szerint a végrehajtó is magyar lehetett. Jozef S.-t a magyar rendőrök fogtál el. De egyelőre szabadlábon védekezhet. Jozef S. egy Jozef D. nevű, ugyancsak 47 éves férfit bízott meg fuvarozza a végrehajtót a helyszínre. A férfi még egy nőt is felbérelt, hogy kövesse az ügyvédnőt. Ő volt az, aki jelentett a többieknek, merre jár az áldozat.

A magyar és a szlovák rendőrök március 1-én fogták el Jozef S.-t Magyarországon. Szlovákiában pedig három másik személyt. Közülük a kihallgatásuk után Jozef D.-t és Karol K.-t bűnrészességgel gyanúsították meg.

Az ügyész viszont elutasította a vizsgálati fogságba helyezést, vagyis szabadlábon védekezhetnek mindannyian. Testi sértés és rablás megrendeléséért héttől tizenkét évig terjedő börtönre ítélhetik őket.
 
Oldal tetejére